Na, hát jelentem, hogy a fejezet szépen alakul, terveim szerint holnap befejezem! Az ízelítő az elejéről lesz, mert a vége még kétséges, és lehet, hogy átírom, de szerintem érdekesen kezdenek majd alakulni a dolgok! Előre annyit, hogy az apróbb, árulkodó jelekre figyeljetek! Bár a 9. fejezetben érkezik rá a megoldás, azért szerintem rá fogtok jönni!
A kérés: Szeretném, ha minél többen megírnátok nekem kommentben, hogy hogyan is kezdődött az iskola Nektek! Igazából vicces történeteket, tanárokról véleményeket, élményeke várnék! Az indok: mert kíváncsi vagyok rá, hogy mi történik az én Drága Olvasóimmal! A másik pedig, hogy SunSet-ben is lassan elérkezünk a sulikezdésig, és szeretném színesíteni a történetet sok egyéni figurával, történettel, tanárral, szokásokkal! Ami éppen eszetekbe jut! Előre is köszönöm, és ígérem, hogy aki megírja nekem, azt valamilyen formában - kicsit torzítva ugyan -, bele fogom csempészni a történetbe!
És most az ízelítő:
- Köszönöm – suttogtam, majd kivettem a narancslét és töltöttem mind a kettőnknek.
- Kivételes alkalom, csak addig, amíg ez a nőszemély itt tanyázik – mutatott felém a kanalával, miközben leült az asztalhoz. Bólintottam, majd a kanalamat a kanalának ütöttem.
- Csak addig – ismételtem, majd én is helyet foglaltam és gyors mozdulatokkal lapátolni kezdtem a féltve őrzött, egészségtelen reggelimet."
Puszi Mindenkinek,
Fanni♥