ÉREZTEM!
Arra ébredtem, hogy összekoccannak a fogaim, ezért még jobban magamra húztam a takaróm, de rájöttem, hogy már így is az orromig van húzva. Kénytelen voltam kinyitni a szememet, majd mikor a szürkés fény beszivárgott az ablakomon, ami csak be volt hajtva, hiányérzetem támadt. Görcsösen kutattam az emlékeim között, hogy mi okozhatja, de fogalmam sem volt róla. Nagy nehezen felkönyököltem, amikor lecsúszott rólam a takaró, és a hideg levegő elérte a bőrömet, egy erőteljes borzongás futott végig rajtam, ezért magamra rántottam a takarómat, majd azzal a hátamon odasétáltam az ablakhoz és becsuktam. Először fel sem tűnt az a kis papírka, ami a kilincsről a kezemre ragadt, legalábbis addig, amíg el nem engedtem azt. Hunyorogva próbáltam elolvasni a kicsit csúnya írást. Az elején azt sem tudtam miféle, majd, amikor a végére értem már mindent tisztán értettem, és a szívem is vagy ezerrel vert, mert az egész estéről azt hittem, hogy álom volt, de a cetli biztosított róla hogy nem.
„Jó reggelt!
A nagyid öt körül lelépett, miután anyáddal vérig sértették egymást.
Nekem is mennem kellett sajna… Remélem szépet álmodtál :)
A pulcsimat odaraktam az ágyra, ha fáznál, neked adom, ha szeretnéd.
Jake”
Nekem is mennem kellett sajna… Remélem szépet álmodtál :)
A pulcsimat odaraktam az ágyra, ha fáznál, neked adom, ha szeretnéd.
Jake”
Az első reakcióm a megkönnyebbülés volt, hogy minden visszaállt a régi kerékvágásba, ugyan a nagyi csak egy napod volt itt, mégis mindannyian megszenvedtük azt a néhány órát, amit a közelünkben töltött. Azonban sajnálatot is éreztem az irányába, mert a saját lányával olyan a helyzete, amilyet senkinek nem kívánok, hiszen a gyereke hátat fordított neki, most lényegtelen a stílusa. Én beleroppannék, ha ez velem történt volna meg. Az ágyhoz sétáltam, majd belebújtam Jake pulcsijába. Még mindig éreztem rajta az illatát, de már kezdte átvenni a helyét az enyém, így, ha találkozunk első dolgom lesz, hogy ráadjam, és közöljem vele, hogy… Vagyis inkább nem, teljesen belevörösödtem még csak a gondolatba is, hogy megkérem Jacobot, vegye fel a pulcsit, majd amikor rákérdez miért, én rávágom, hogy mert már nem érzem rajta az illatát. Kezdett furcsán érinteni a jelenléte, és még jobban, ha távol volt tőlem. Aggódtam érte, és hiányzott, azt akartam, hogy velem legyen, mindig. Még saját magamat is megrémítettem ezzel a hírtelen rám törő ragaszkodással. Kezdtem félni saját magamtól, vagy legalábbis az új érzéseimtől.
A lépcsőn lefelé már kicsit magamhoz tértem, legalábbis ezen voltam. Igyekeztem nem kimutatni anyámék felé, hogy jelenleg milyen viharok dúlnak bennem, ezért halvány mosolyra húztam a számat, és reméltem, hogy a fáradtságnak tudják be a megváltozott hangulatomat. A nappali előtt elhaladva sokkot kaptam, amikor megláttam, a sok törött holmit és az irdatlan nagy tócsát, ami az egyik földön heverő vázából kerülhetett oda. Lefagyott arccal léptem be a helyiségbe, ahol szinte semmi sem úgy volt, mint ahogy megszoktam. A kanapé még mindig ki volt húzva a rajta lévő ágynemű pedig fel volt túrva. Néhány virág fel volt dőlve, a kristályvázáról már nem is beszélve, amiből mindössze egy kisebb csonkot láttam, a számtalan szilánkon kívül. Becsuktam a szemem, majd mély levegőt vettem és hátat fordítottam a tegnap este történtek maradékának, és magának a tegnap estének is. Szörnyű volt hallani anyám kiabálását, amiben olyan dolgokat ordít, amikről még csak fogalmam sem volt, majd a nagyi dacos válaszát ezekre. A konyhába érve még nagyobb rumli fogadott: összetörött tányérok, egy félbetört alma a padlón, egy barack, amibe kést állítottak, és egy hatalmas üdítőfolt a falon. Azt hiszem itt volt az ideje, hogy leüljek. Éppen, hogy csak ezt megtettem, feltűnt, hogy pirosan villog az üzenetrögzítő. Lepattantam a székről, majd odasétáltam, és megnyomtam a „play” gombot. Az első üzenet még hajnalban érkezett, történetesen fél hatkor.
„Arielle, Tory! Elmentem egy kis időre, ki kell szellőztetnem a fejemet. Lehet, hogy csak későn jövök haza. Ne kezdjetek el takarítani, nem akarom, hogy ti végezzétek el az én munkámat. Majd hívlak Titeket! Legyetek jók!”
A hangja zaklatott volt, és halottam, hogy éppen menet közben hívott fel minket, mert hallottam a lépteit, és ahogy susog a telefon. Megértettem a helyzetét, ezért el is határoztam, hogy addig nem hívom fel, amíg ő nem hív. Hadd gondolja át a dolgokat, és tegyen helyre magában mindent. A következő üzenetet fél órával ezelőtt hagyta:
„Kicsikéim! Nem érek haza már csak délután, ne, aggódjatok miattam, rendben vagyok… most már. Port Land-ben vagyok, majd elmesélek mindent, most pedig leteszem. Sziasztok!”
A hangja itt már sokkal nyugodtam volt, valamint egy halk duruzsoló hangot is felfedeztem a hívás alatt. Mintha valaki beszélt volna hozzá, arra viszont nem jöttem rá, hogy ki. És az ismeretlen telefonszám is felkeltette az érdeklődésemet, de nem akartam tolakodni, és amúgy is, így éreztem, hamarosan megtudom. Az ablakon kinézve láttam, hogy az autója eltűnt, így biztos volta benne, hogy azzal ment, és hálát adtam az égnek, hogy semmi baja nem történt, amikor ilyen idegi állapotban a volánhoz ült. Több üzenet nem volt. Viszont azt nem bírtam elviselni, hogy a dzsuvát kerülgessem, így nekiálltam eltakarítani a romokat. Először felszedtem az almát, majd a nagyobb tányérdarabokat, aztán a kisebbeket felsöpörtem végül az egészen kicsik miatt kihoztam a porszívót. Reszkető kézzel húztam ki a barackból a hatalmas húsvágó kést, majd nagyot nyeltem, ahogy a jelenet lejátszódott a lelki szemeim előtt, ahogy anyám fogja a kést, amivel a nagyanyámat fenyegeti, majd végül összezuhan és az első létező dologba a közelében beleállítja. Vagy éppen fordítva, ahogy a nagyanyám ront anyámra a késsel, majd az utolsó pillanatban a gyümölcsbe szúrja. Megborzongtam ismét, de most inkább az érzelmi töltetétől az egész helységnek. Rosszul éreztem magam itt, ezért miután felporszívóztam kihoztam a felmosót, majd az ajtó mellé állítottam, miközben kisszellőztettem, és kidobtam minden elől hagyott dolgot, kezdve a tekercs törlőkendőtől, ami egy pohár narancslébe volt borítva, a még mindig a tűzhelyen lévő tegnapi vacsorától, amit a wc-be öntöttem. Az edényeket, amik elől voltak, akár tiszták voltak, akár nem, mind beraktam a mosogatóba és el is mostam, majd felmostam és áttértem a nappalira. Ott is végigcsináltam ezt a rituálét, azzal kiegészítve, hogy az ágyneműt és a szőnyegeket a mosógépbe dobtam és elindítottam egy mosást a legmagasabb hőfokon, aztán mindent áttörölgettem. Miután végre úgy éreztem, hogy nem akarok kényszeresen kirohanni ebből a szobából, leültem a kanapé szélére és kicsit összébb húztam magam. Néhány percnyi csend után eszembe jutott Tory, így az emelet felé vettem az irányt. A szobájába benyitva megnyugodtam, mert az ágyában volt, és nem csinált hülyeséget. Odaléptem mellé, és kibogoztam a kezére csavarodott fülhallgatót, amivel valószínűleg a kiabálást próbálta elnyomni. A telefonja a földön hevert, így azt feltettem az éjjeliszekrényére. Mivel úgy láttam, hogy még mélyen alszik, ezért halkan kiosontam a szobájából.
Tegnap este a veszekedés miatt nem volt hangulatom lemenni a földszintre, így a fürdést is kihagytam, ezért most fogtam a cókmókomat és bevonultam a fürdőbe. Vagy két órán keresztül áztattam magam, és még tovább is folytattam volna, ha nem csöngetnek. Gyorsan kimásztam a kádból, mert nem akartam, hogy Tory felkeljen a csöngőre. Magam köré csavartam egy törölközőt, majd kiszaladtam az előszobába.
- Egy pillanat! – kiáltottam, majd visszamentem és gyorsan magamra kaptam a fehérneműimet és a szürke cicanadrágomat, meg a szőrös zoknimat is felhúztam. Felsőt azért nem vettem, mivel a hajamból még csöpögött a víz, ezért egy törölközőt dobtam a vállamra. Ismét sprintre kapcsoltam, majd megálltam az ajtó előtt, és kifújtam magam. Fogalmam sem volt róla, hogy ki jöhet ilyenkor hozzánk. Miután résnyire nyitottam az ajtót és kikukucskáltam a résen, boldogan téptem fel, hogy beengedhessem Jaket.
- Szia – vigyorgott rám, majd lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra. Amikor a szája súrolta a homlokomat a szívem gyors vágtába kezdett, el is szégyelltem magam miatta, mert szinte biztos voltam benne, hogy még ő is hallja.
- Szia – motyogtam komásan, majd arrébb álltam az útból, hogy be tudjon jönni. Amint beért a házba körbenézett, majd vissza rám.
- Jézusom, de fertőtlenítő szag van itt! – ráncolta az orrát, mire én csak megvontam a vállam. Én így éreztem jól magam, a szagot pedig már megszoktam. Kezdtem fázni, és ez meg is látszódott, mert a hátam és a kezem csupa libabőr lett.
- Érezd otthon magad Jake! Én még gyorsan megszárítom a hajamat és felöltözök, mert mindjárt idefagyok? – inkább kérdeztem, mint mondtam, de végül erőt vettem magamon elfordítottam a fejem Jacobról és visszamentem a fürdőbe. A hátamra dobott törülközővel átdörzsöltem a hajamat, majd a kád szélére dobtam, aztán bedugtam a hajszárítót, és előredobtam a hajamat. Ettől állítólag dúsabb lesz, de én nem bírom egészen végig lefelé szárítani, mert mindig megfájdul a fejem, ha sok vér megy bele, így egy idő után ismét hátradobtam, amint visszanyertem az egyensúlyomat, amit a fejem hirtelen mozgatása miatt röpke fél percre hanyagolnom kellet, folytattam a műveletet, amíg egy halk nevetgélésre lettem figyelmes. Az ajtó felé kaptam a tekintetem, ahol Jake ált az ajtófélfának támaszkodva, a mellkasán összefont kezekkel, és rajtam nevetett.
- Kukkoló – morogtam, mire felkapta a fejét, és elindult felém. Nagyon ijesztően gonoszul mosolygott, így az utolsó pillanatban magam elő húztam a hajszárító és bekapcsoltam, majd az arcába irányítottam. Halk morgás tört fel a mellkasából, mire elnevettem magam, majd kikapta kezemből a hajszárítót, egy határozott mozdulattal kirántotta a konnektorból, majd anélkül, hogy hátranézett volna, odadobta a szennyeskosár tetejére.
- Hűtsd le magad kislány – nevette, majd a derekamnál fogva elkapott és a kádba ültetett, pontosan a csap alá, így már édes mindegy volt, hogy leengedtem a vizet, mivel egy pillanat alatt megnyitotta a fejem felett a csapot. Kapálózva próbáltam kiszállni, majd eszembe jutott a zuhanyrózsa, ami a fenti tartójában volt, így egy mozdulattal felpöccintettem a falon lévő kis pöcköt. Ezután ismét ő lepődött meg, mert egyenesen a nyakába zúdult a hidegvíz. Kihasználva a pillanatnyi figyelemhiányát kimásztam a kádból, majd úgy, ahogy voltam, csurom vizesen, elkezdtem futni, miközben nagyokat nevettem. Igazság szerint büszke voltam magamra, amiért sikerült kijátszanom.
- Na, mi van nagyfiú? Csak nem megszivatott egy kislány?! – incselkedtem vele, miközben visszaaraszoltam a fürdőajtó elé és bezártam, majd nekifeszültem az ajtónak.
- Nem mondhatnám! – kapott el hátulról, mire akkorát sikítottam, hogy még a ház is belerengett. A szívem a torkomban dobogott, és még levegőt is elfelejtettem venni egy percig. Miután már képes voltam levegőt venni megfordultam, de még mindig Jake-be kapaszkodtam, aki csak nevetett, de közben erősen tartott.
- Te nem vagy normális – leheltem, mert még mindig nem tudtam megszólalni rendesen. Az emelet felé kaptam a fejemet, mert hangos lépteket hallottam, de csak Tory rohant végig a lépcsőn, majd amikor a folyosóra befordult megláttam a kissé ijedt, de túlnyomó részben feldúlt arcát.
- Ti nem vagytok normálisak! – morogta, miközben végignézett rajtunk. – Azt hittem, hogy éppen haldokolsz, erre csak együtt pancsizgattok! – dörmögte, a mondata pedig át volt itatva tömör gúnnyal, ezért el is szégyelltem magam egy pillanatra, hiszen tényleg én hangoskodtam.
- Bocs – nyögtem, mert még mindig elég gátlásos voltam, ha róla volt szó. Nehezen tudtam beismerni a hibáimat, ha vele álltam szemben. Úgy éreztem, hogy ezzel aláásom a tekintélyemet. – Nem akartalak felkelteni. – Nem válaszolt semmit, csak megfordult és visszament az emeletre.
- Azt hiszem most ástam el magam a húgodnál – kuncogta Jake, mire csak megforgattam a szemem. El sem tudtam képzelni, hogy ő bármivel is képes lenne elásni magát Torynál. Lehetetlen.
- Kétlem – néztem vissza rá, amitől megint mosolyognom kellett, de inkább csak azért, hogy leplezzem a zavaromat. Jake pontosan úgy festett, mint amikor az esőben álltunk kint. Megint ázott pincsinek éreztem magam hozzá képest. Bár most nem ázott el annyira, de a felsője így is rátapadt a széles vállára, és a haja is vizes volt. A szempillái, pedig össze voltak tapadva a nedvességtől, így még hosszabbnak tűntek. Mégis leginkább a pillantása zavart, határozottan úgy nézett rám, mintha érdekelném, úgy mintha tetszene neki, amit lát, amit egyszerűen nem tudtam elhinni. Sosem voltak testkép zavaraim, de azért nem vagyok egy szépségkirálynő, vagy a világ legcsinosabb nője. Ugyan! Messze vagyok én attól, ő mégis úgy nézett rám. Jól is esett és ki is borított a tekintete. A vihar megint beborított az agyamban mindent, és fogalmam sem volt róla, hogyan is kéne kezelnem a helyzetet. Megint úgy éreztem magam, mint amikor valamit elkezdesz, amiről eddig senki nem mesélt neked, és teljesen új számodra. Idegesített, hogy bizonytalan vagyok, eddig úgy hittem, hogy ebből már kinőttem. Hát ezek szerint nem! – Adok egy törülközőt – szakítottam meg a szemkontaktust elsőként én, majd megfordultam bementem a fürdőbe és kivettem a szekrényből egy tiszta törcsit. Nem kellett messzire vinnem mivel ide is követett. Meg se hallottam, amikor leült a fürdőkád szélére. Igazából annyit voltam képes felfogni, hogy a pólója a földön hever, és mikor a helyére kattant a dolog, szinte leesett állal pásztáztam végig a felsőtestét, amit még mindig nem voltam képes megemészteni. Hihetetlenül tökéletes volt, pedig láttam már kidolgozott férfitestet, és attól, hogy eddig nem volt még közelebbi kapcsolatom a szerelemmel, még jártam szórakozni, és ugyan az első csókomat tartogattam, a szemérmesség mégse volt rám ilyenkor jellemző. Persze csak akkor, ha olyan helyre mentünk, ahol senkit sem ismertem, kivéve Kevint, mert mindig vele jártam bulizni. Senki mással nem voltam képes rendesen elengedni magamat. Minden esetre megpróbáltam menteni a menthetőt, amint felocsúdtam a bámulásából. Kacéran odaálltam mellé, majd nekiálltam törölgetni a haját, úgy mintha teljesen közömbös lennék felé. Csendben tűrte, ahogy dögönyözöm a fejét, majd amikor már úgy gondoltam, hogy félszárazra töröltem, rá kellett jönnöm, hogy teljesen megszáradt. Furcsálltam is a dolgot, majd beugrott a meleg bőre, amit még mindig nem tudok, hogy mitől van.
- Jake, mitől ilyen forró a bőröd? Már nem most tűnt fel először, de ugye nem vagy beteg? – bukott ki belőlem, pedig inkább nem akartam tőle megkérdezni. Nem sűrűn fordul elő, de most előbb járt a szám, mint, ahogy végiggondoltam, hogy mit is akarok igazából mondani. Láttam, hogy becsukja a szemét majd mintha még egy kicsit morgott is volna. Tudtam, hogy nem fog válaszolni, éreztem.
- Betehetnénk ezt is a „majd, ha már elmondhatom” beszélgetésünk témái közé? – Nem láttam más megoldást arra, hogy megtudjam, mintha türelemmel kivárom, amíg elmondja, ezért bólintottam. Tudtam, hogy figyel engem a szemben lévő tükörből, így nem strapáltam magam azzal, hogy hangosan is válaszoljak. – Köszönöm – mondta, majd megint visszatért a mosoly az arcára, így megnyugodtam, hogy végül is nem rontottam el olyan nagyon a hangulatát ezzel az elhamarkodott kérdéssel. – Na, gyere, cseréljünk! Az én hajam már csontszáraz. – Annyira huncutul vigyorgott, hogy inkább mégsem adtam oda neki a törölközőt, hanem fogtam és a hajszárítót ismét bedugva a konnektorba, majd megint előredobtam a loboncom és nekiálltam megszárítani.
- Nem bízok benned – jelentettem ki mosolyogva, majd kicsit feljebb görnyedve rávillantottam a vigyoromat.
- Ez most fájt – nevette, majd felállt, és legnagyobb sajnálatomra visszavette a felsőjét. – Anyukád hazaért – mondta, majd visszaállt a fürdőajtóba, és úgy csinált, mintha már jó ideje ott állna. Most mégsem ez kötött le a legjobban, hanem az, hogy honnan a fenéből szedte ezt, mert én jelen pillanatban semmit sem hallottam a hajszárítótól, és ő is csak egy fél méterre ülhetett tőlem. Kétlem, hogy tényleg hallott volna valamit, de aztán én is tudtam, hogy igaza van, mert anyu elordított egy „Megjöttem!”-et. Csodálkozva ámultam Jaket, miközben a szám is eltátottam, ő pedig, mintha csak megérezte volna, hogy mi jár a fejemben, eltátogta, hogy „tehetség”. Leállítottam a hajszárítót, majd én is odaálltam mellé az ajtóba, mert kíváncsi voltam, hogy anyám milyen állapotban van. Amikor megláttam, alaposan végigmértem, de a szeme alatt éktelenkedő karikákon kívül semmi jelét nem láttam annak, hogy nincs rendben, legalábbis külsőre.
- Szia, anya – köszöntem neki mosolyogva, mert megkönnyebbültem, hogy nem esett semmi baja. Az viszont rendesen furdalta az oldalamat, hogy hol a bánatban volt eddig, már éppen megkérdeztem volna, amikor Jake közbevágott. Nem tudtam hogyan, de sikerült megfeledkeznem róla. Ezt annak tudtam be, hogy anyám lelki állapota a fontossági sorrendes listám legelején állt, jelenleg.
- Jó napot Karen! – köszönt udvariasan Jacob is.
- Szevasztok! – nézett végig rajtunk, majd megakadt a szeme az én alulöltözöttségemen és a vizes hajamon. Éreztem, hogy a vér ismét az arcomba tódul, mert el tudtam képzelni, hogy anyu mit gondol arról, hogy miért nézek én így ki. – Csak nem közös fürdőzés volt? – Eddig is zavarban voltam, de anyám szókimondósága csak még rátett erre egy lapáttal. Azt hiszem, hogy ilyen vörös még sosem volt az arcom. Neki viszont határozottan felderült az ábrázata.
- Nem dehogy! Én is csak nemrég jöttem, Arielle pedig pont akkor mászott ki a kádból – válaszolta nemes egyszerűséggel Jake. Amitől megkönnyebbültem, de meg is bántott egy kicsit azzal, hogy ilyen könnyedén veszi azt, hogy én így mászkálok, annak ellenére, hogy az előbb rendesen megbámult.
- Rá se rántsatok. De örülök, hogy nem előttem csináltátok! – nevette anyám. Úgy éreztem, hogy rendesen átlát rajtam, és tudja, hogy én mást is szívesen csináltam volna vele. Jézusom! Még a gondolat is furcsa, hogy én Jake-kel, pedig már az én agyamon is átfutott.
- Anyu – motyogtam, mire csak legyintett.
- Na sipírc fel! – kezdett el terelgetni minket a lépcső felé, ami mellé, ha még az arcmimikáját is hozzáteszem, kábbé annyit tenne, hogy menjetek szobára. Nem törődve ezzel inkább elindultam felfelé, Jacob társaságában. Egyszerűen csak tudtam, hogy mögöttem jön, pedig nem néztem hátra, és a lépései hangját sem hallottam. Hihetetlenül becsültem azért anyut, hogy nem akadt ki, hanem képes volt felülkerekedni szülői mivoltán, és azt nézte, hogy mit szerethetnénk mi.
Már a lépcsőn mentünk felfelé, amikor hírtelen utánunk kiáltott.
- Arielle! – Áthajoltam a korláton, hogy rálássak, mire Jake keze a csípőmön landolt. – Este áthívtam vacsorára valakit, akit szeretnék nektek bemutatni. – Bólintottam, hogy tudomásul vettem, aztán felegyenesedtem. Jake keze ezzel egy időben tűnt el a csípőmről, amit bántam. – Jake! Téged is szívesen látnálak! – kiáltotta még fel, mire én Jacobra néztem. Gondolatban azért hozzáfűztem, hogy én is szívesen látom, de még mennyire anyukám!
- Köszönöm, itt leszek! – kiáltotta le, aztán mellém lépett és lenézett rám. Teljesen elvesztem a szemeiben, annyira észveszejtően mélyek voltak, és szépek. Most egészen sötétek voltak, eddig fel sem tűnt, hogy mennyi árnyalata van. Kezdtem úgy érezni, hogy a ragaszkodásom irányába, amiről eddig azt hittem ennél nagyobb már nem lehet, megkétszereződött. Szabályosan úgy éreztem, hogy az életem tőle függ. Mosolyra húzta tökéletes ajkait, mire a pillantásom rögtön odatévedt. Rengeteg önfegyelem árán voltam képes csak elfordítani róla a tekintetemet. Meg akartam csókolni, de túl gyáva voltam ehhez, pedig eddig nem így ismertem magamat. Inkább voltam az, akit mindenki bátortalanak hitt, de én éreztem, hogyha szükség lenne erre a tulajdonságomra, képes lennék bármire!
Jake szintén elmélyülten tanulmányozott, amitől enyhén zavarba jöttem, de ezt palástolva, és a nyusziságomat félretéve, végigsimítottam a felkarján, majd mikor odapillantott teljesen megváltozott a tekintete, az eddig kavargó örvény hirtelen megszilárdult és szinte lángra lobbant. Megállapodott a tenyerem a nyakszirtén, majd a másik kezem az arcára toltam, de ő megrázta a fejét, majd kézen fogott. Először fel sem fogtam, hogy tulajdonképpen visszautasított, majd amikor ez körvonalazódott bennem, majdnem megvetettem a sarkam a szőnyegen, mert úgy ért, mint nemrég a hidegzuhany. Csak azzal ellentétben ez most nem játékra össztökélt és elbódított, hanem sokkal inkább felébresztett egy olyan álomból, amire azt hittem valóság. Mire ez lejátszódott bennem már a szobám magányában élvezhettem a társaságát, és még az ajtót is becsukta. Meglepődtem, amikor a kezeimet egyenként visszatette oda, ahol voltak, meg mernék rá esküdni, hogy milliméterre pontosan illesztette vissza őket, mintha ott lenne a helyük. Elégedett sóhaj hagyta el a számat, mert mégsem utasított vissza, csak ő gondolt másokra is, nem csak ránk. Hiszen nem mindenki kíváncsi a másik szerelmi éltére, már, ha ez az. Jobb szó híján ráfogtam és gondolatban megvontam a vállamat.
- Folytasd! – hangzott a parancs, ami inkább csak egy kis nyögés volt, én mégis őrölten dobogó szívvel hajoltam a szája felé, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Féltem, ezért kicsit kapkodtam, mielőtt elértem volna a száját, még egyszer mély levegőt vettem, majd megcsókoltam. Gyors és heves voltam először, majd a Jake-ből áradó lassú szenvedély leállított. Abban a pillanatban rühelltem a kapkodást, és csak azt kívántam, hogy az égető ajkai minél tovább maradjanak az enyémeken. Az egyik kezét a tarkómra helyezte, majd beletúrt a hajamba, mire én sem bírtam megállni, hogy végig ne szántsam az ujjaimmal, a sűrű és puha haját. Egészen belemelegedtem, már nem éreztem kényelmetlenül magamat, ha hozzám ért, bár még mindig furcsa volt. Beleborzongtam, amikor végig simított a hátamon, majd megállt a keze, de csak egy másodpercre, majd a fenekem alá nyúlt, és egy végtelenül gyors mozdulattal az ölébe kapott. Nem volt kérdéses, hogy a csípője köré kell fonnom a lábaimat. Muszáj volt egy pillanatra elszakadnom tőle, hogy levegőt vegyek. Hangos zihálásba kezdtünk mind a ketten, majd Jacob óvatosan elhátrált az ágyamig. A szívem a torkomban dobogott, amikor hátradőlt, engem pedig magára húzott. Elkerülhetetlen volt, hogy teljesen nekinyomódjak. Ettől teljesen elszállt az agyam és rávetettem magam Jake nyakára. Csókoltam, szívogattam, egyszer talán még meg is haraptam. Nem tiltakozott, és a mély sóhajokból azt vettem le, hogy még élvezi is. Áthelyeztem a súlyomat a jobb kezemre, hogy a ballal feltérképezhessem a mellkasát és a kockás hasát. szerintem én jobban élveztem, mint ő maga. Leküzdhetetlen késztetést éreztem arra, hogy ne csak a pólóján keresztül érezhessem, ezért egészen a felsője aljáig tapogatóztam, miközben visszatértem az ajkainak ostromolására. Hozzáértem a hasához, amire szó szerint ráragadt a tenyerem, mert el sem tudtam képzelni ennyire tökéletes kockákat, ráadásul pont beleillettek a tenyerembe. Ahogy a kezem utat tört magának egyre feljebb, úgy húztam fel a pólóját is, hogy ne csak érezzem, hanem lássam is. Mikor már majdnem teljesen felhúztam, megragadott, majd maga alá fektetett. A szemembe nézett, miközben engedelmesen levette a felsőjét. Én egy ideig szintén az arcát néztem, de nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg azokat a tökéletes izmokat. A tekintete teljesen elbódult volt, színtiszta vágy, de a kis ránc a szemöldökei között biztosított róla, hogy még mindig észnél van. Visszahajolt a nyakamhoz és elkezdte csókolgatni. Úgy döntöttem ennyi még igazán belefér, majd amikor a kulcscsontomtól is elkezdett lefelé araszolni, a kezeimet finoman a mellkasának nyomtam és megpróbáltam eltolni magamtól. Értette a célzást, így nem kellett különösebben hadakoznom vele, amitől rettentően megkönnyebbültem.
- Bocsánat – súgta, majd legördült rólam. Tudtam, hogy miért kér bocsánatot, de semmi rosszat nem találtam abban, amit elkövetett.
- Nem csináltál semmit – fordultam felé, majd megcirógattam az arcát. Rám mosolygott, majd a jobb kezét kinyújtotta a ballal pedig egészen közel húzott magához. Belebújtam az ölelésébe és a fejemet a felkínált karjára hajtottam. A tekintete elég komoly volt, szóval fogalmam sem volt róla, hogy mit szeretne, túl hirtelen volt ez a váltás.
- Tudod az éjszaka, miután aludtál, én még egész sokáig fent voltam – kezdte, miközben végig a szemembe nézett. – Sok olyan dolgot hallottam, ami okvetlen egyáltalán nem tartozott volna rám, és jobb esetben szerintem soha nem hallottam volna… - Felfogtam, hogy miről beszél, és én is összeszedtem magam.
- Nem tudom pontosan, de van sejtésem róla, hogy mi lehetett a téma, de szeretném, ha nem ítélnéd el egyikkőjüket sem! – Nehéz volt azt mondani, hogy „mindkettőjüket” hiszen a nagyanyámat én is elítéltem, így kicsit képmutatónak éreztem magam, hogy tőle az ellenkezőjét kérem.
- Nem akarom, de tisztázzunk néhány részletet oké?! – nem volt követelőző a hangja. Becsültem, hogy megadja nekem a választás lehetőségét és akár nemet is mondhatok, de úgy éreztem, az esetleges félreértések elkerülése végett egyszerűbb, ha minden homályos részletet tisztázok vele.
- Rendben – bólintottam végül, majd felnéztem rá. Kicsit elgondolkodott, én pedig megpróbáltam a gyomromban lévő gombócot leküzdeni, és egy esetleges védőbeszédet kezdtem kitalálni, anyámért.
- Karen azért ment el a nagyidtól, mert nem bírta a… a nevelési módszereit? – Éreztem a hangsúlyon, hogy rettentően finoman próbált fogalmazni. – Ezért kezdett el inni is? – A téma, amitől féltem. Nem szerettem volna, ha ez rányomja a bélyegét a barátságos viszonyukra.
- Ezért – válaszoltam mégis, mert nem tudtam megállni, hogy ne mondjak igazat, amikor így néz rám. Semmi megvetés nem volt a tekintetében, inkább csak együttérzés.
- Aztán pedig ezért váltak el a szüleid? – kérdezte ismét, megfontoltan és szép lassan. Nem sürgetett, hagyta, hogy átrágjam magam a kérdésen.
- Anya nagyon sokáig titkolta apa előtt, majd amikor terhes lett velem felhagyott vele, de amikor Tory megszületett, amolyan terhesség utáni depresszióba esett. Innentől már nem sokáig bírta lebukás nélkül, apa megtudta és már szedtük is a sátorfánkat. – Kellemetlen volt erről beszélni, mert még ma is összerándul a gyomrom, ha eszembe jut, ahogy a lépcsőről az egészet végig hallgatom, és cseng a fülem a kiabálásuktól. – Ez elég volt ahhoz anyának, hogy leszokjon – tettem még hozzá. – Többek között ezért is aggódtam a tegnapi vita miatt, mert csak remélni tudom, hogy nem nyúlt megint a piához – bújtam hozzá még közelebb, majd magzatpózban helyezkedtem el az oldalán, mire elkezdte a hajamat simogatni azzal a kezével, amin feküdtem.
- A mamádékhoz költöztetek – erre csak bólintottam. – Apádnak pedig új felesége lett. – Kicsit grimaszba torzult az arcom, mire elmosolyodott. – Annyira nem lehetett szörnyű…
- Kicsit talán túldramatizáltam a dolgot, igazad van. Bár Cyntia nem egy egyszerű eset. Apám és az ízlése szerintem szintén elváltak akkor, amikor anyuval is ott tartottak – mosolyogtam én is.
- Ez gonosz volt – vigyorogta, mire csak megvontam a vállam, majd a bal kezemre támasztottam a fejem, ami a mellkasán volt.
- És mi történt a te anyukáddal? Bevallom megnéztem a családi képeket az étkezőben, gyönyörű nő – sütöttem le a szemem, de úgy éreztem ezt meg kell kérdeznem, mert már régóta foglalkoztatott a kérdés. Viszont amint ránéztem az arcára, már inkább visszavontam volna. A tekintetét mereven a plafonra szegezte, és kicsit bevörösödtek a szemei is, egyértelműen a könnyeivel küzdött. – Inkább hagyjuk – leheltem lány csókot a mellkasára, majd visszafeküdtem a kezére.
- Autóbalesete volt – suttogta. Tudtam, hogy miért ilyen nehéz erről beszélnie, teljesen átéreztem a helyzetét, nekem is pont ilyen érzés a nagyimról beszélni.
- Nem lehetett könnyű – suttogtam én is, majd az elcsépelt sajnálom-ok helyett inkább visszatettem a kezem a csupasz mellkasa közepére, úgy saccoltam, hogy körülbelül sikerült a szíve fölé helyeznem a tenyeremet.
- Kicsi voltam – mondta hidegen. Ez a hang a becsületéért szólt, hogy ne sírjon előttem, bár bevallom kevésbé zavart volna, mint, hogy ilyen rideg, de ha neki így könnyebb. – Az öreg jött értem, a suliba, és amúgy is anya egy helyen dolgozott Norah apjával, így általában bevárták egymást. Akkor is így volt, aztán a velük szemben jövő teherautót próbálta megelőzni egy idióta, de végül beléjük ment. A kamionsofőrön kívül mind meghaltak – hadarta el, mire az én szemem is könnybe lábadt. Úgy döntöttem, hogy több szomorú történetet nem vagyok már képes elviselni ma, ezért elkezdtem simogatni a vállát, és körberajzolni a mellbimbóit. Egy ideig még játszottam ezzel, aztán csak annyit vettem észre, hogy már nem tudom megemelni az ujjaimat, végül pedig teljesen bealudtam.
- Egy pillanat! – kiáltottam, majd visszamentem és gyorsan magamra kaptam a fehérneműimet és a szürke cicanadrágomat, meg a szőrös zoknimat is felhúztam. Felsőt azért nem vettem, mivel a hajamból még csöpögött a víz, ezért egy törölközőt dobtam a vállamra. Ismét sprintre kapcsoltam, majd megálltam az ajtó előtt, és kifújtam magam. Fogalmam sem volt róla, hogy ki jöhet ilyenkor hozzánk. Miután résnyire nyitottam az ajtót és kikukucskáltam a résen, boldogan téptem fel, hogy beengedhessem Jaket.
- Szia – vigyorgott rám, majd lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra. Amikor a szája súrolta a homlokomat a szívem gyors vágtába kezdett, el is szégyelltem magam miatta, mert szinte biztos voltam benne, hogy még ő is hallja.
- Szia – motyogtam komásan, majd arrébb álltam az útból, hogy be tudjon jönni. Amint beért a házba körbenézett, majd vissza rám.
- Jézusom, de fertőtlenítő szag van itt! – ráncolta az orrát, mire én csak megvontam a vállam. Én így éreztem jól magam, a szagot pedig már megszoktam. Kezdtem fázni, és ez meg is látszódott, mert a hátam és a kezem csupa libabőr lett.
- Érezd otthon magad Jake! Én még gyorsan megszárítom a hajamat és felöltözök, mert mindjárt idefagyok? – inkább kérdeztem, mint mondtam, de végül erőt vettem magamon elfordítottam a fejem Jacobról és visszamentem a fürdőbe. A hátamra dobott törülközővel átdörzsöltem a hajamat, majd a kád szélére dobtam, aztán bedugtam a hajszárítót, és előredobtam a hajamat. Ettől állítólag dúsabb lesz, de én nem bírom egészen végig lefelé szárítani, mert mindig megfájdul a fejem, ha sok vér megy bele, így egy idő után ismét hátradobtam, amint visszanyertem az egyensúlyomat, amit a fejem hirtelen mozgatása miatt röpke fél percre hanyagolnom kellet, folytattam a műveletet, amíg egy halk nevetgélésre lettem figyelmes. Az ajtó felé kaptam a tekintetem, ahol Jake ált az ajtófélfának támaszkodva, a mellkasán összefont kezekkel, és rajtam nevetett.
- Kukkoló – morogtam, mire felkapta a fejét, és elindult felém. Nagyon ijesztően gonoszul mosolygott, így az utolsó pillanatban magam elő húztam a hajszárító és bekapcsoltam, majd az arcába irányítottam. Halk morgás tört fel a mellkasából, mire elnevettem magam, majd kikapta kezemből a hajszárítót, egy határozott mozdulattal kirántotta a konnektorból, majd anélkül, hogy hátranézett volna, odadobta a szennyeskosár tetejére.
- Hűtsd le magad kislány – nevette, majd a derekamnál fogva elkapott és a kádba ültetett, pontosan a csap alá, így már édes mindegy volt, hogy leengedtem a vizet, mivel egy pillanat alatt megnyitotta a fejem felett a csapot. Kapálózva próbáltam kiszállni, majd eszembe jutott a zuhanyrózsa, ami a fenti tartójában volt, így egy mozdulattal felpöccintettem a falon lévő kis pöcköt. Ezután ismét ő lepődött meg, mert egyenesen a nyakába zúdult a hidegvíz. Kihasználva a pillanatnyi figyelemhiányát kimásztam a kádból, majd úgy, ahogy voltam, csurom vizesen, elkezdtem futni, miközben nagyokat nevettem. Igazság szerint büszke voltam magamra, amiért sikerült kijátszanom.
- Na, mi van nagyfiú? Csak nem megszivatott egy kislány?! – incselkedtem vele, miközben visszaaraszoltam a fürdőajtó elé és bezártam, majd nekifeszültem az ajtónak.
- Nem mondhatnám! – kapott el hátulról, mire akkorát sikítottam, hogy még a ház is belerengett. A szívem a torkomban dobogott, és még levegőt is elfelejtettem venni egy percig. Miután már képes voltam levegőt venni megfordultam, de még mindig Jake-be kapaszkodtam, aki csak nevetett, de közben erősen tartott.
- Te nem vagy normális – leheltem, mert még mindig nem tudtam megszólalni rendesen. Az emelet felé kaptam a fejemet, mert hangos lépteket hallottam, de csak Tory rohant végig a lépcsőn, majd amikor a folyosóra befordult megláttam a kissé ijedt, de túlnyomó részben feldúlt arcát.
- Ti nem vagytok normálisak! – morogta, miközben végignézett rajtunk. – Azt hittem, hogy éppen haldokolsz, erre csak együtt pancsizgattok! – dörmögte, a mondata pedig át volt itatva tömör gúnnyal, ezért el is szégyelltem magam egy pillanatra, hiszen tényleg én hangoskodtam.
- Bocs – nyögtem, mert még mindig elég gátlásos voltam, ha róla volt szó. Nehezen tudtam beismerni a hibáimat, ha vele álltam szemben. Úgy éreztem, hogy ezzel aláásom a tekintélyemet. – Nem akartalak felkelteni. – Nem válaszolt semmit, csak megfordult és visszament az emeletre.
- Azt hiszem most ástam el magam a húgodnál – kuncogta Jake, mire csak megforgattam a szemem. El sem tudtam képzelni, hogy ő bármivel is képes lenne elásni magát Torynál. Lehetetlen.
- Kétlem – néztem vissza rá, amitől megint mosolyognom kellett, de inkább csak azért, hogy leplezzem a zavaromat. Jake pontosan úgy festett, mint amikor az esőben álltunk kint. Megint ázott pincsinek éreztem magam hozzá képest. Bár most nem ázott el annyira, de a felsője így is rátapadt a széles vállára, és a haja is vizes volt. A szempillái, pedig össze voltak tapadva a nedvességtől, így még hosszabbnak tűntek. Mégis leginkább a pillantása zavart, határozottan úgy nézett rám, mintha érdekelném, úgy mintha tetszene neki, amit lát, amit egyszerűen nem tudtam elhinni. Sosem voltak testkép zavaraim, de azért nem vagyok egy szépségkirálynő, vagy a világ legcsinosabb nője. Ugyan! Messze vagyok én attól, ő mégis úgy nézett rám. Jól is esett és ki is borított a tekintete. A vihar megint beborított az agyamban mindent, és fogalmam sem volt róla, hogyan is kéne kezelnem a helyzetet. Megint úgy éreztem magam, mint amikor valamit elkezdesz, amiről eddig senki nem mesélt neked, és teljesen új számodra. Idegesített, hogy bizonytalan vagyok, eddig úgy hittem, hogy ebből már kinőttem. Hát ezek szerint nem! – Adok egy törülközőt – szakítottam meg a szemkontaktust elsőként én, majd megfordultam bementem a fürdőbe és kivettem a szekrényből egy tiszta törcsit. Nem kellett messzire vinnem mivel ide is követett. Meg se hallottam, amikor leült a fürdőkád szélére. Igazából annyit voltam képes felfogni, hogy a pólója a földön hever, és mikor a helyére kattant a dolog, szinte leesett állal pásztáztam végig a felsőtestét, amit még mindig nem voltam képes megemészteni. Hihetetlenül tökéletes volt, pedig láttam már kidolgozott férfitestet, és attól, hogy eddig nem volt még közelebbi kapcsolatom a szerelemmel, még jártam szórakozni, és ugyan az első csókomat tartogattam, a szemérmesség mégse volt rám ilyenkor jellemző. Persze csak akkor, ha olyan helyre mentünk, ahol senkit sem ismertem, kivéve Kevint, mert mindig vele jártam bulizni. Senki mással nem voltam képes rendesen elengedni magamat. Minden esetre megpróbáltam menteni a menthetőt, amint felocsúdtam a bámulásából. Kacéran odaálltam mellé, majd nekiálltam törölgetni a haját, úgy mintha teljesen közömbös lennék felé. Csendben tűrte, ahogy dögönyözöm a fejét, majd amikor már úgy gondoltam, hogy félszárazra töröltem, rá kellett jönnöm, hogy teljesen megszáradt. Furcsálltam is a dolgot, majd beugrott a meleg bőre, amit még mindig nem tudok, hogy mitől van.
- Jake, mitől ilyen forró a bőröd? Már nem most tűnt fel először, de ugye nem vagy beteg? – bukott ki belőlem, pedig inkább nem akartam tőle megkérdezni. Nem sűrűn fordul elő, de most előbb járt a szám, mint, ahogy végiggondoltam, hogy mit is akarok igazából mondani. Láttam, hogy becsukja a szemét majd mintha még egy kicsit morgott is volna. Tudtam, hogy nem fog válaszolni, éreztem.
- Betehetnénk ezt is a „majd, ha már elmondhatom” beszélgetésünk témái közé? – Nem láttam más megoldást arra, hogy megtudjam, mintha türelemmel kivárom, amíg elmondja, ezért bólintottam. Tudtam, hogy figyel engem a szemben lévő tükörből, így nem strapáltam magam azzal, hogy hangosan is válaszoljak. – Köszönöm – mondta, majd megint visszatért a mosoly az arcára, így megnyugodtam, hogy végül is nem rontottam el olyan nagyon a hangulatát ezzel az elhamarkodott kérdéssel. – Na, gyere, cseréljünk! Az én hajam már csontszáraz. – Annyira huncutul vigyorgott, hogy inkább mégsem adtam oda neki a törölközőt, hanem fogtam és a hajszárítót ismét bedugva a konnektorba, majd megint előredobtam a loboncom és nekiálltam megszárítani.
- Nem bízok benned – jelentettem ki mosolyogva, majd kicsit feljebb görnyedve rávillantottam a vigyoromat.
- Ez most fájt – nevette, majd felállt, és legnagyobb sajnálatomra visszavette a felsőjét. – Anyukád hazaért – mondta, majd visszaállt a fürdőajtóba, és úgy csinált, mintha már jó ideje ott állna. Most mégsem ez kötött le a legjobban, hanem az, hogy honnan a fenéből szedte ezt, mert én jelen pillanatban semmit sem hallottam a hajszárítótól, és ő is csak egy fél méterre ülhetett tőlem. Kétlem, hogy tényleg hallott volna valamit, de aztán én is tudtam, hogy igaza van, mert anyu elordított egy „Megjöttem!”-et. Csodálkozva ámultam Jaket, miközben a szám is eltátottam, ő pedig, mintha csak megérezte volna, hogy mi jár a fejemben, eltátogta, hogy „tehetség”. Leállítottam a hajszárítót, majd én is odaálltam mellé az ajtóba, mert kíváncsi voltam, hogy anyám milyen állapotban van. Amikor megláttam, alaposan végigmértem, de a szeme alatt éktelenkedő karikákon kívül semmi jelét nem láttam annak, hogy nincs rendben, legalábbis külsőre.
- Szia, anya – köszöntem neki mosolyogva, mert megkönnyebbültem, hogy nem esett semmi baja. Az viszont rendesen furdalta az oldalamat, hogy hol a bánatban volt eddig, már éppen megkérdeztem volna, amikor Jake közbevágott. Nem tudtam hogyan, de sikerült megfeledkeznem róla. Ezt annak tudtam be, hogy anyám lelki állapota a fontossági sorrendes listám legelején állt, jelenleg.
- Jó napot Karen! – köszönt udvariasan Jacob is.
- Szevasztok! – nézett végig rajtunk, majd megakadt a szeme az én alulöltözöttségemen és a vizes hajamon. Éreztem, hogy a vér ismét az arcomba tódul, mert el tudtam képzelni, hogy anyu mit gondol arról, hogy miért nézek én így ki. – Csak nem közös fürdőzés volt? – Eddig is zavarban voltam, de anyám szókimondósága csak még rátett erre egy lapáttal. Azt hiszem, hogy ilyen vörös még sosem volt az arcom. Neki viszont határozottan felderült az ábrázata.
- Nem dehogy! Én is csak nemrég jöttem, Arielle pedig pont akkor mászott ki a kádból – válaszolta nemes egyszerűséggel Jake. Amitől megkönnyebbültem, de meg is bántott egy kicsit azzal, hogy ilyen könnyedén veszi azt, hogy én így mászkálok, annak ellenére, hogy az előbb rendesen megbámult.
- Rá se rántsatok. De örülök, hogy nem előttem csináltátok! – nevette anyám. Úgy éreztem, hogy rendesen átlát rajtam, és tudja, hogy én mást is szívesen csináltam volna vele. Jézusom! Még a gondolat is furcsa, hogy én Jake-kel, pedig már az én agyamon is átfutott.
- Anyu – motyogtam, mire csak legyintett.
- Na sipírc fel! – kezdett el terelgetni minket a lépcső felé, ami mellé, ha még az arcmimikáját is hozzáteszem, kábbé annyit tenne, hogy menjetek szobára. Nem törődve ezzel inkább elindultam felfelé, Jacob társaságában. Egyszerűen csak tudtam, hogy mögöttem jön, pedig nem néztem hátra, és a lépései hangját sem hallottam. Hihetetlenül becsültem azért anyut, hogy nem akadt ki, hanem képes volt felülkerekedni szülői mivoltán, és azt nézte, hogy mit szerethetnénk mi.
Már a lépcsőn mentünk felfelé, amikor hírtelen utánunk kiáltott.
- Arielle! – Áthajoltam a korláton, hogy rálássak, mire Jake keze a csípőmön landolt. – Este áthívtam vacsorára valakit, akit szeretnék nektek bemutatni. – Bólintottam, hogy tudomásul vettem, aztán felegyenesedtem. Jake keze ezzel egy időben tűnt el a csípőmről, amit bántam. – Jake! Téged is szívesen látnálak! – kiáltotta még fel, mire én Jacobra néztem. Gondolatban azért hozzáfűztem, hogy én is szívesen látom, de még mennyire anyukám!
- Köszönöm, itt leszek! – kiáltotta le, aztán mellém lépett és lenézett rám. Teljesen elvesztem a szemeiben, annyira észveszejtően mélyek voltak, és szépek. Most egészen sötétek voltak, eddig fel sem tűnt, hogy mennyi árnyalata van. Kezdtem úgy érezni, hogy a ragaszkodásom irányába, amiről eddig azt hittem ennél nagyobb már nem lehet, megkétszereződött. Szabályosan úgy éreztem, hogy az életem tőle függ. Mosolyra húzta tökéletes ajkait, mire a pillantásom rögtön odatévedt. Rengeteg önfegyelem árán voltam képes csak elfordítani róla a tekintetemet. Meg akartam csókolni, de túl gyáva voltam ehhez, pedig eddig nem így ismertem magamat. Inkább voltam az, akit mindenki bátortalanak hitt, de én éreztem, hogyha szükség lenne erre a tulajdonságomra, képes lennék bármire!
Jake szintén elmélyülten tanulmányozott, amitől enyhén zavarba jöttem, de ezt palástolva, és a nyusziságomat félretéve, végigsimítottam a felkarján, majd mikor odapillantott teljesen megváltozott a tekintete, az eddig kavargó örvény hirtelen megszilárdult és szinte lángra lobbant. Megállapodott a tenyerem a nyakszirtén, majd a másik kezem az arcára toltam, de ő megrázta a fejét, majd kézen fogott. Először fel sem fogtam, hogy tulajdonképpen visszautasított, majd amikor ez körvonalazódott bennem, majdnem megvetettem a sarkam a szőnyegen, mert úgy ért, mint nemrég a hidegzuhany. Csak azzal ellentétben ez most nem játékra össztökélt és elbódított, hanem sokkal inkább felébresztett egy olyan álomból, amire azt hittem valóság. Mire ez lejátszódott bennem már a szobám magányában élvezhettem a társaságát, és még az ajtót is becsukta. Meglepődtem, amikor a kezeimet egyenként visszatette oda, ahol voltak, meg mernék rá esküdni, hogy milliméterre pontosan illesztette vissza őket, mintha ott lenne a helyük. Elégedett sóhaj hagyta el a számat, mert mégsem utasított vissza, csak ő gondolt másokra is, nem csak ránk. Hiszen nem mindenki kíváncsi a másik szerelmi éltére, már, ha ez az. Jobb szó híján ráfogtam és gondolatban megvontam a vállamat.
- Folytasd! – hangzott a parancs, ami inkább csak egy kis nyögés volt, én mégis őrölten dobogó szívvel hajoltam a szája felé, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Féltem, ezért kicsit kapkodtam, mielőtt elértem volna a száját, még egyszer mély levegőt vettem, majd megcsókoltam. Gyors és heves voltam először, majd a Jake-ből áradó lassú szenvedély leállított. Abban a pillanatban rühelltem a kapkodást, és csak azt kívántam, hogy az égető ajkai minél tovább maradjanak az enyémeken. Az egyik kezét a tarkómra helyezte, majd beletúrt a hajamba, mire én sem bírtam megállni, hogy végig ne szántsam az ujjaimmal, a sűrű és puha haját. Egészen belemelegedtem, már nem éreztem kényelmetlenül magamat, ha hozzám ért, bár még mindig furcsa volt. Beleborzongtam, amikor végig simított a hátamon, majd megállt a keze, de csak egy másodpercre, majd a fenekem alá nyúlt, és egy végtelenül gyors mozdulattal az ölébe kapott. Nem volt kérdéses, hogy a csípője köré kell fonnom a lábaimat. Muszáj volt egy pillanatra elszakadnom tőle, hogy levegőt vegyek. Hangos zihálásba kezdtünk mind a ketten, majd Jacob óvatosan elhátrált az ágyamig. A szívem a torkomban dobogott, amikor hátradőlt, engem pedig magára húzott. Elkerülhetetlen volt, hogy teljesen nekinyomódjak. Ettől teljesen elszállt az agyam és rávetettem magam Jake nyakára. Csókoltam, szívogattam, egyszer talán még meg is haraptam. Nem tiltakozott, és a mély sóhajokból azt vettem le, hogy még élvezi is. Áthelyeztem a súlyomat a jobb kezemre, hogy a ballal feltérképezhessem a mellkasát és a kockás hasát. szerintem én jobban élveztem, mint ő maga. Leküzdhetetlen késztetést éreztem arra, hogy ne csak a pólóján keresztül érezhessem, ezért egészen a felsője aljáig tapogatóztam, miközben visszatértem az ajkainak ostromolására. Hozzáértem a hasához, amire szó szerint ráragadt a tenyerem, mert el sem tudtam képzelni ennyire tökéletes kockákat, ráadásul pont beleillettek a tenyerembe. Ahogy a kezem utat tört magának egyre feljebb, úgy húztam fel a pólóját is, hogy ne csak érezzem, hanem lássam is. Mikor már majdnem teljesen felhúztam, megragadott, majd maga alá fektetett. A szemembe nézett, miközben engedelmesen levette a felsőjét. Én egy ideig szintén az arcát néztem, de nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg azokat a tökéletes izmokat. A tekintete teljesen elbódult volt, színtiszta vágy, de a kis ránc a szemöldökei között biztosított róla, hogy még mindig észnél van. Visszahajolt a nyakamhoz és elkezdte csókolgatni. Úgy döntöttem ennyi még igazán belefér, majd amikor a kulcscsontomtól is elkezdett lefelé araszolni, a kezeimet finoman a mellkasának nyomtam és megpróbáltam eltolni magamtól. Értette a célzást, így nem kellett különösebben hadakoznom vele, amitől rettentően megkönnyebbültem.
- Bocsánat – súgta, majd legördült rólam. Tudtam, hogy miért kér bocsánatot, de semmi rosszat nem találtam abban, amit elkövetett.
- Nem csináltál semmit – fordultam felé, majd megcirógattam az arcát. Rám mosolygott, majd a jobb kezét kinyújtotta a ballal pedig egészen közel húzott magához. Belebújtam az ölelésébe és a fejemet a felkínált karjára hajtottam. A tekintete elég komoly volt, szóval fogalmam sem volt róla, hogy mit szeretne, túl hirtelen volt ez a váltás.
- Tudod az éjszaka, miután aludtál, én még egész sokáig fent voltam – kezdte, miközben végig a szemembe nézett. – Sok olyan dolgot hallottam, ami okvetlen egyáltalán nem tartozott volna rám, és jobb esetben szerintem soha nem hallottam volna… - Felfogtam, hogy miről beszél, és én is összeszedtem magam.
- Nem tudom pontosan, de van sejtésem róla, hogy mi lehetett a téma, de szeretném, ha nem ítélnéd el egyikkőjüket sem! – Nehéz volt azt mondani, hogy „mindkettőjüket” hiszen a nagyanyámat én is elítéltem, így kicsit képmutatónak éreztem magam, hogy tőle az ellenkezőjét kérem.
- Nem akarom, de tisztázzunk néhány részletet oké?! – nem volt követelőző a hangja. Becsültem, hogy megadja nekem a választás lehetőségét és akár nemet is mondhatok, de úgy éreztem, az esetleges félreértések elkerülése végett egyszerűbb, ha minden homályos részletet tisztázok vele.
- Rendben – bólintottam végül, majd felnéztem rá. Kicsit elgondolkodott, én pedig megpróbáltam a gyomromban lévő gombócot leküzdeni, és egy esetleges védőbeszédet kezdtem kitalálni, anyámért.
- Karen azért ment el a nagyidtól, mert nem bírta a… a nevelési módszereit? – Éreztem a hangsúlyon, hogy rettentően finoman próbált fogalmazni. – Ezért kezdett el inni is? – A téma, amitől féltem. Nem szerettem volna, ha ez rányomja a bélyegét a barátságos viszonyukra.
- Ezért – válaszoltam mégis, mert nem tudtam megállni, hogy ne mondjak igazat, amikor így néz rám. Semmi megvetés nem volt a tekintetében, inkább csak együttérzés.
- Aztán pedig ezért váltak el a szüleid? – kérdezte ismét, megfontoltan és szép lassan. Nem sürgetett, hagyta, hogy átrágjam magam a kérdésen.
- Anya nagyon sokáig titkolta apa előtt, majd amikor terhes lett velem felhagyott vele, de amikor Tory megszületett, amolyan terhesség utáni depresszióba esett. Innentől már nem sokáig bírta lebukás nélkül, apa megtudta és már szedtük is a sátorfánkat. – Kellemetlen volt erről beszélni, mert még ma is összerándul a gyomrom, ha eszembe jut, ahogy a lépcsőről az egészet végig hallgatom, és cseng a fülem a kiabálásuktól. – Ez elég volt ahhoz anyának, hogy leszokjon – tettem még hozzá. – Többek között ezért is aggódtam a tegnapi vita miatt, mert csak remélni tudom, hogy nem nyúlt megint a piához – bújtam hozzá még közelebb, majd magzatpózban helyezkedtem el az oldalán, mire elkezdte a hajamat simogatni azzal a kezével, amin feküdtem.
- A mamádékhoz költöztetek – erre csak bólintottam. – Apádnak pedig új felesége lett. – Kicsit grimaszba torzult az arcom, mire elmosolyodott. – Annyira nem lehetett szörnyű…
- Kicsit talán túldramatizáltam a dolgot, igazad van. Bár Cyntia nem egy egyszerű eset. Apám és az ízlése szerintem szintén elváltak akkor, amikor anyuval is ott tartottak – mosolyogtam én is.
- Ez gonosz volt – vigyorogta, mire csak megvontam a vállam, majd a bal kezemre támasztottam a fejem, ami a mellkasán volt.
- És mi történt a te anyukáddal? Bevallom megnéztem a családi képeket az étkezőben, gyönyörű nő – sütöttem le a szemem, de úgy éreztem ezt meg kell kérdeznem, mert már régóta foglalkoztatott a kérdés. Viszont amint ránéztem az arcára, már inkább visszavontam volna. A tekintetét mereven a plafonra szegezte, és kicsit bevörösödtek a szemei is, egyértelműen a könnyeivel küzdött. – Inkább hagyjuk – leheltem lány csókot a mellkasára, majd visszafeküdtem a kezére.
- Autóbalesete volt – suttogta. Tudtam, hogy miért ilyen nehéz erről beszélnie, teljesen átéreztem a helyzetét, nekem is pont ilyen érzés a nagyimról beszélni.
- Nem lehetett könnyű – suttogtam én is, majd az elcsépelt sajnálom-ok helyett inkább visszatettem a kezem a csupasz mellkasa közepére, úgy saccoltam, hogy körülbelül sikerült a szíve fölé helyeznem a tenyeremet.
- Kicsi voltam – mondta hidegen. Ez a hang a becsületéért szólt, hogy ne sírjon előttem, bár bevallom kevésbé zavart volna, mint, hogy ilyen rideg, de ha neki így könnyebb. – Az öreg jött értem, a suliba, és amúgy is anya egy helyen dolgozott Norah apjával, így általában bevárták egymást. Akkor is így volt, aztán a velük szemben jövő teherautót próbálta megelőzni egy idióta, de végül beléjük ment. A kamionsofőrön kívül mind meghaltak – hadarta el, mire az én szemem is könnybe lábadt. Úgy döntöttem, hogy több szomorú történetet nem vagyok már képes elviselni ma, ezért elkezdtem simogatni a vállát, és körberajzolni a mellbimbóit. Egy ideig még játszottam ezzel, aztán csak annyit vettem észre, hogy már nem tudom megemelni az ujjaimat, végül pedig teljesen bealudtam.
Arra ébredtem, hogy valaki betakargat. Először azt hittem, hogy Jake az, majd rájöttem, hogy ő még mindig engem karol át, így nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Már csak annyit láttam, hogy becsukódott az ajtó. Biztos voltam benne, hogy anyu jött be, amitől kicsit el is pirultam, majd óvatosan lefejtettem magamról Jacob kezét, és nagyon lassan kimásztam mellőle. Felkaptam egy hosszú melegítőpulcsit a székről, ami az íróasztalom előtt volt, majd kisettenkedtem. Amint kiléptem a szobámból, megcsapta az orromat valami íncsiklandó illat, így mélyeket szagolva a levegőbe elindultam lefelé. Egyenesen a konyhába mentem, ahol anyu a tűzhely előtt pörgött, Tory pedig az egyik széken üldögélt és a körmét lakkozta.
- Jaj, Kincsem, ugye nem én ébresztettelek fel? – vett észre anyu, mire én is meglepődtem, mert olyan hirtelen jött. Újra kellett indítani az agytekervényeimet, hogy válaszolni tudjak.
- Nem, de hogy! – nyugtattam meg, majd én is leültem az egyik székre, felhúztam a térdem és ráfektettem a fejem.
- Az én két Drágaságom! – mosolyogta, majd nyomott egy puszit Tory fejére, és az én vállamon is végig simított. – Ugye tudtatok aludni? – felém fordult, így nem értettem, hogy most az estére gondol, vagy az előbbi alvásunkra.
- Persze – válaszoltam mégis, nehogy lelkiismeret furdalása legyen a tegnapiakért. Ráhajtottam a fejem a térdemre, mert eszembe jutott, amit Jake mondott az anyukájáról, amivel két dogot is megértettem végre. Főleg azt, hogy két olyan jó ember, mint Billy és Susan miért van egyedül, és azt is, hogy Jake anyukája, és Norah apukája miért nincs itt, hogy ők ezerszer többet szenvedhettek, mint én. Kicsit átértékelődtek bennem a dolgok. Rettentően bántam, hogy annyit nyavalyogtam azért, mert elválltak a szüleim, amikor nekik nélkülük kellett felnőniük, és még csak az a tudat sem vigasztalta őket, hogy néhány órányira vannak, és, ha végképp szükségük van rájuk, akkor bármikor elérhetik őket. Ezt teljes mértékben igazságtalannak tartottam, mivel ők sokkal jobbak nálam. Most, hogy megismertem Jacobot, elkezdtem félni, hogyha a Sors egyszer elkezdi behajtani rajtam a tartozásom, akkor az első, amit elvesz tőlem, az Ő lesz. Beleborzongtam ebbe a gondolatba, így mint akit puskából lőttek ki, ugrottam fel, ami anyának is feltűnt.
- Hová ilyen sietősen? – nevette. – Nagy baj lenne, ha kimaradna az ebéd, és csak vacsora lenne? – Az mikró órájára pillantottam, ami hármat mutatott, majd hevesen megráztam a fejem. – A vendégek fél hétre jönnek – hallottam még, amikor már szinte a lépcsőn voltam.
- Ok – kiáltottam vissza, de meg sem álltam, csak a szobám ajtaja előtt, amit nagyon óvatosan kinyitottam. Jake még édesen aludt, amikor visszabújtam mellé, és szinte azonnal a karjai közé zárt, amint visszafeküdtem. Nem tudtam betelni a békés arcának látványával, így néha még végig is simítottam rajta, ilyenkor rendszerint elmosolyodott, amitől boldogság járt át. Ezen felbuzdulva egyre gyakrabban simogattam meg, egészen addig, amíg már folyamatossá nem vált. Végig az arcán, a vállán, a mellkasán, le egészen a hasáig, és vissza. Éppen egy újabb körre indultam volna, amikor hirtelen összeszorította a szemeit, mire rögtön visszahúztam a kezem, aztán halkan felnyögött, majd kinyitotta a szemeit. Először egészen homályos volt a tekintete, majd a szeme elkezdett fókuszálni, és megállapodott az arcomon, erre elmosolyodott, majd feljebb húzott és megcsókolt. Gyors kis csók volt,de annál édesebb. Szinte el is feledkeztem arról, hogy mi rémisztett meg annyira az előbb, de csak szinte. Még közelebb bújtam és szorosan átkaroltam a mellkasát, megpróbáltam még a levegőt is kipréselni közülünk.
- Mi az Édes? - viszonozta a szorításom sokkal gyengédebben. Az egyik kezével elengedett, majd feltolta magát ülőhelyzetbe, így húzva engem a mellkasára.
- Rengeteg dolgon gondolkodtam, amíg te aludtál - motyogtam. Megfogta az államat és így fordított magafelé. Kénytelen voltam a gyönyörű szemeibe nézni. Régen, amikor ilyet olvastam, mindig morgolódva ugrottam át a mondat végét, mert basszus, attól, hogy felemeli a fejét, még be tudja csukni a szemét az ember, de így élőben egészen más a helyzet.
- Azon, amit mondtam? – Bólintottam. – Ne rágódj rajta túl sokat, én már megettem, de semmi érdemlegeset nem tudtam összehozni – simított végig az államon.
- Szerintem azért tudnék… - motyogtam, de végül meggondolva magam, úgy döntöttem, hogy ráérek még ezzel foglalkozni. – Nem vagy halálos beteg igaz? – kérdeztem rá azért mégis, mire megrázta a fején, én pedig nyugodtabban tértem át a következő feladatomra. Vacsora, valakivel, akiről úgy sejtem, hogy szerves részévé vált anyám mindennapjainak, és akit most fogok életemben először látni, megfűszerezve ezt Jake jelenlétével. Kibújva Jacob öleléséből csettintettem egyet a nyelvemmel, majd neki álltam keresni egy hajgumit.
- Mit keresel? – támaszkodott neki a szekrényemnek, amiben éppen turkáltam.
- A kedvenc hajgumimat, de nem találom – kotorásztam tovább az ékszeres dobozkámban, amiben benne volt minden giccsem. – Itt nincs – egyenesedtem fel, majd az íróasztalomhoz mentem. Rögtön kiszúrtam a hajgumit, az egyik tollamra csavarva, amivel nemrég írtam, viszont az is bevillant, hogy ez a hajgumi Jake-től van, akkor adta, amikor egyszer a garázsban voltunk és segíteni akartam neki szerelni. Mikor rákérdeztem, hogy minek tartja a zsebében elmesélte, hogy nem is olyan régen még hosszú haja volt. Alig bírtam ki nevetés nélkül, amikor elképzeltem. Ránéztem ismét a tollra, majd felkaptam, lecsavartam a hajgumit és összefogtam a hajam. – Ez is jó lesz – mosolyogtam rá, majd megindultam kifelé.
- Jaj, Kincsem, ugye nem én ébresztettelek fel? – vett észre anyu, mire én is meglepődtem, mert olyan hirtelen jött. Újra kellett indítani az agytekervényeimet, hogy válaszolni tudjak.
- Nem, de hogy! – nyugtattam meg, majd én is leültem az egyik székre, felhúztam a térdem és ráfektettem a fejem.
- Az én két Drágaságom! – mosolyogta, majd nyomott egy puszit Tory fejére, és az én vállamon is végig simított. – Ugye tudtatok aludni? – felém fordult, így nem értettem, hogy most az estére gondol, vagy az előbbi alvásunkra.
- Persze – válaszoltam mégis, nehogy lelkiismeret furdalása legyen a tegnapiakért. Ráhajtottam a fejem a térdemre, mert eszembe jutott, amit Jake mondott az anyukájáról, amivel két dogot is megértettem végre. Főleg azt, hogy két olyan jó ember, mint Billy és Susan miért van egyedül, és azt is, hogy Jake anyukája, és Norah apukája miért nincs itt, hogy ők ezerszer többet szenvedhettek, mint én. Kicsit átértékelődtek bennem a dolgok. Rettentően bántam, hogy annyit nyavalyogtam azért, mert elválltak a szüleim, amikor nekik nélkülük kellett felnőniük, és még csak az a tudat sem vigasztalta őket, hogy néhány órányira vannak, és, ha végképp szükségük van rájuk, akkor bármikor elérhetik őket. Ezt teljes mértékben igazságtalannak tartottam, mivel ők sokkal jobbak nálam. Most, hogy megismertem Jacobot, elkezdtem félni, hogyha a Sors egyszer elkezdi behajtani rajtam a tartozásom, akkor az első, amit elvesz tőlem, az Ő lesz. Beleborzongtam ebbe a gondolatba, így mint akit puskából lőttek ki, ugrottam fel, ami anyának is feltűnt.
- Hová ilyen sietősen? – nevette. – Nagy baj lenne, ha kimaradna az ebéd, és csak vacsora lenne? – Az mikró órájára pillantottam, ami hármat mutatott, majd hevesen megráztam a fejem. – A vendégek fél hétre jönnek – hallottam még, amikor már szinte a lépcsőn voltam.
- Ok – kiáltottam vissza, de meg sem álltam, csak a szobám ajtaja előtt, amit nagyon óvatosan kinyitottam. Jake még édesen aludt, amikor visszabújtam mellé, és szinte azonnal a karjai közé zárt, amint visszafeküdtem. Nem tudtam betelni a békés arcának látványával, így néha még végig is simítottam rajta, ilyenkor rendszerint elmosolyodott, amitől boldogság járt át. Ezen felbuzdulva egyre gyakrabban simogattam meg, egészen addig, amíg már folyamatossá nem vált. Végig az arcán, a vállán, a mellkasán, le egészen a hasáig, és vissza. Éppen egy újabb körre indultam volna, amikor hirtelen összeszorította a szemeit, mire rögtön visszahúztam a kezem, aztán halkan felnyögött, majd kinyitotta a szemeit. Először egészen homályos volt a tekintete, majd a szeme elkezdett fókuszálni, és megállapodott az arcomon, erre elmosolyodott, majd feljebb húzott és megcsókolt. Gyors kis csók volt,de annál édesebb. Szinte el is feledkeztem arról, hogy mi rémisztett meg annyira az előbb, de csak szinte. Még közelebb bújtam és szorosan átkaroltam a mellkasát, megpróbáltam még a levegőt is kipréselni közülünk.
- Mi az Édes? - viszonozta a szorításom sokkal gyengédebben. Az egyik kezével elengedett, majd feltolta magát ülőhelyzetbe, így húzva engem a mellkasára.
- Rengeteg dolgon gondolkodtam, amíg te aludtál - motyogtam. Megfogta az államat és így fordított magafelé. Kénytelen voltam a gyönyörű szemeibe nézni. Régen, amikor ilyet olvastam, mindig morgolódva ugrottam át a mondat végét, mert basszus, attól, hogy felemeli a fejét, még be tudja csukni a szemét az ember, de így élőben egészen más a helyzet.
- Azon, amit mondtam? – Bólintottam. – Ne rágódj rajta túl sokat, én már megettem, de semmi érdemlegeset nem tudtam összehozni – simított végig az államon.
- Szerintem azért tudnék… - motyogtam, de végül meggondolva magam, úgy döntöttem, hogy ráérek még ezzel foglalkozni. – Nem vagy halálos beteg igaz? – kérdeztem rá azért mégis, mire megrázta a fején, én pedig nyugodtabban tértem át a következő feladatomra. Vacsora, valakivel, akiről úgy sejtem, hogy szerves részévé vált anyám mindennapjainak, és akit most fogok életemben először látni, megfűszerezve ezt Jake jelenlétével. Kibújva Jacob öleléséből csettintettem egyet a nyelvemmel, majd neki álltam keresni egy hajgumit.
- Mit keresel? – támaszkodott neki a szekrényemnek, amiben éppen turkáltam.
- A kedvenc hajgumimat, de nem találom – kotorásztam tovább az ékszeres dobozkámban, amiben benne volt minden giccsem. – Itt nincs – egyenesedtem fel, majd az íróasztalomhoz mentem. Rögtön kiszúrtam a hajgumit, az egyik tollamra csavarva, amivel nemrég írtam, viszont az is bevillant, hogy ez a hajgumi Jake-től van, akkor adta, amikor egyszer a garázsban voltunk és segíteni akartam neki szerelni. Mikor rákérdeztem, hogy minek tartja a zsebében elmesélte, hogy nem is olyan régen még hosszú haja volt. Alig bírtam ki nevetés nélkül, amikor elképzeltem. Ránéztem ismét a tollra, majd felkaptam, lecsavartam a hajgumit és összefogtam a hajam. – Ez is jó lesz – mosolyogtam rá, majd megindultam kifelé.
Miután Jacob is kicsit magához tért, beszálltunk a vacsi készítésbe, bár mondtam Jake-nek, hogy neki nem muszáj, de ő erősködött, így végül elvállalta a krumpli összetörését, miközben én a salátákat csináltam. Anyu husizott, Tory pedig elment fürdeni.
- Így már jó? – kérdezte Jake, miután nekiállt a krumplipürét megcsinálni. Mivel közvetlenül mellette álltam, így csak belepillantottam a tálba. Nem nézett ki rosszul, de még egy kis tejet elviselt volna.
- Tegyél bele még egy kicsi tejet aztán jó lesz – paskoltam meg a felkarját. Hirtelen éles recsegés töltötte a be a szobát, mire összerezzentem, majd felnéztem. Anyu éppen a rádiót állítgatta.
- Hupsz! – nevette, majd végre befogott egy adót. Rögtön ráismertem a srác hangjára, akit már az ide úton is hallottam. Felkonferálta a következő számot, majd közölte, hogy Port Angelesben még mindig rossz idő van, és felolvasott néhány sms-t. Jake ráborított egy egész bögre tejet a krumplira, mire az tényleg elég folyós lett, de végül is az ízét nem rontotta el vele, így csak megvontuk a vállunkat, hogy ez így sikerült.
A kaja lassan összeállt, anyu elment szépítkezni, mi pedig beültünk tv-t nézni. Torynál volt a kapcsoló, így egy brutálisan idegromboló brazil sorozatnál ragadtunk le. Ha nem volt egy szereplőnek legalább három neve, akkor egy se! Miután a harmadik pasi kezdett el sírni, húsz perc alatt, már nem tudtam mást csinálni, csak nevetni. Ennél már csak azon nevettem nagyobbat, amikor egy mondatban ötször elhangzott a Juan Carlos Rodrigez, ami egy férfi neve volt, nem pedig háromé! De volt még durvább is: hogy Tory és Jake is a képernyőre tapadt. A felmentő sereg egy hívás keretén belül érkezett, ami a mobilomra jött, és csak azért hallottam meg, mert anya a fürdőből kiabált ki, hogy csörög, majd kiadta a telefont.
- Halo? – vettem fel gyorsan, mert ki tudja, hogy milyen régóta csörög már.
- Szia Honey! – köszönt a vonal másik végén az ismerős hang. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjek ki az.
- Kevin! Szia! Hogy vagy? – kérdeztem gyorsan, miközben a vigyor szétterült az arcomon. – Azt hittem, hogy már kezdesz elfelejteni.
- Persze, pont téged – mondta szemrehányóan. – Megvagyok, köszi. Nálad mi újság? Hogy van a herceged? Éreztem, hogy hamar lecsapnak majd rád a rézbőrűek, uff. Mondtam én, hogy nem kell attól tartanod, hogy kinéznek majd – nevetgélte. Neki elmondtam, hogy mennyire tartok attól, hogy bekerüljek egy új, jól összeszokott közösségbe. Mire Kev fogta magát és kiröhögött, mondván, hogy szeretni fognak téged, ha megismernek.
- Hát a hercegem megvan, éppen valami totálisan agysejt-ölő brazil sorozatot néztünk, Tory vezérlésével. – Bementem a konyhába és felültem a pultra. – A vicc az, hogy Jake-t is leköti!
- Neee! Ráadásul Toryval? – Szinte láttam az arcát, ahogy ezt kérdezi.
- Pontosan – vigyorogtam. – Jacob jókat szokott rajta nevetgélni, amikor Tory bepipul.
- Azon mi is jókat röhögtünk – felelte, majd elkezdett nevetni.
- Na, és veled mi van? Részletesen! – faggattam, mert kíváncsi voltam, hogy mi történt vele. Régen beszéltünk, talán két hete. Meg amúgy is, Kevin egy igazi színfolt volt a New Orleansi életemben. Egész egyszerűen egy húron pendültünk.
- Hiányzol, nincs, akivel eljárjak bulizni, szóval punnyadok. Mivel suli még nincsen, így bevállaltam még egy hónapot a bisztróban, de már csak egy hét van belőle hátra, ezt a múltkor már mondtam, nem?
- Ja, említetted. És valami kapcsolat? – kérdeztem rá arra, ami a legjobban érdekelt. Kevin annyira jó ember, hogy nehéz lenne egy másik olyan srácot találni, aki elég jó lenne hozzá.
- Nehéz normálist találni, ráadásul tudod mi erről a véleményem. – Nagyon is tudtam. Nem akarta, hogy a suliban ennél is jobban megbámulják. Nem szerette, hogy bármennyire is kedvesek vele azok az emberek, akik tudják, a szemükben mindig látott egy kis undort, vagy megvetést. El tudtam képzelni, hogy milyen rossz neki, így nem is nyaggattam ezzel. Mindig azt mondta, hogy majd ha már kikerül a „dedóból”, akkor lehet erről szó. – Nem tudom hallottál-e már apád és Cyntia khm… újabb dolgairól – nyögte ki, mire beugrott a legutolsó beszélgetésem apámmal, és már le is fagyott a mosoly az arcomról. Azóta nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mert akkor jó mélyen tallomba tettem. Nem igazán akartam ezzel foglalkozni, hiszen ez az ő dolguk. – Ebből a mély hallgatásból arra következtetek, hogy igen. Jól gondolom?
- Igen – motyogtam. – Tudok a babáról – suttogtam most én, nehogy anyu véletlenül meghallja, nem én akarom neki elmondani, ráadásul nem pont ma este, amikor már annyira fel van pörögve. – Még Torynak sem mondtam el, nem tudom, hogy fogadná, talán kiborulna. Ő jobban kötődött apához, mint én – suttogtam tovább.
- Én is így gondolom. Anya tegnap mondta, hogy Cyntia már elkezdett kigömbölyödni, ráadásul már ki van téve az előszobába, a családi falatokra egy ultrahangos kép. – Tapintatosan, lassan mondta, mert Kevin még hozzá volt szokva, hogy az ilyenek felkapom a vizet és kiverem a hisztit. Őszintén szólva, nekem is csak néhány napja tűnt fel, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, és kevésbé hisztis.
- Ott a helye – böktem ki néhány másodperc emésztgetés után. Mindent szép lassan fogok feldolgozni, kevés kiakadással – döntöttem el.
- Ez határozottan hangzott, pedig már vártam, hogy kiakadj – sóhajtott. – Talán neked tényleg csak környezetváltozásra volt szükséged ahhoz, hogy megtaláld saját magad.
- Igen, azt hiszem ebben egyet értünk - bólintottam rá, mert egy új irányt mutatott nekem, amit össze tudtam kötni az előbbi feltevésemmel, miszerint megváltoztam. – Egyszer eljöhetnél ide, anyát biztosan nem zavarná. – Vágytam már a társaságára, mert hiányoztak a horror-szombatok, meg a kávézóba járás.
- Anyádat nem is, de mit szólna hozzá Jacob? – kérdezte nevetve. Teljesen el is felejtettem, hogy bár a barátnője nem vagyok, biztosan nem élvezné annyira Kev társaságát, mint én.
- Hát, talán kicsit zavarná, bár nem, nem zavarná! – jelentettem ki, mire az említett megjelent az ajtóban.
- Kivel beszélgetsz? – kérdezte felém sétálva. Mikor elém ért nyomott egy puszit a nyakamra, majd háttal nekitámaszkodott a pultnak.
- Kevinnel – súgtam oda neki. – Tudod, már meséltem róla.
- Itt vagy? – csettintgetett a nyelvével Kev, mire visszakaptam a fülemhez a telefont. – Lassan mennem kell dolgozni. George cserélni akart, mert ma randija van, szóval enyém az esti műszak. Perfekt! – tetetett lelkesedést.
- Ahh, jó munkát! Majd hívj, ha ráérsz! Hiányzol! – tettem még hozzá, hogy érezze, mennyire szeretem.
- Te is nekem! Majd csörgök! Csók a lovagodnak! – nevette, majd kinyomott. Ismét csak vigyorogva ráztam aprót a fejemen, majd a pulcsim zsebébe süllyesztettem a telefonom.
- Szóval csókolja a lovagod? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Jacob. Meglepődtem, hogy ezt is hallotta.
- Utálom, hogy ilyen jó a hallásod – tapasztottam rá a kezeimet a füleire majd egy gyors csókot nyomtam a szájára. – Bosszant! – tettem még hozzá, majd leugrottam a pultról.
- Így már jó? – kérdezte Jake, miután nekiállt a krumplipürét megcsinálni. Mivel közvetlenül mellette álltam, így csak belepillantottam a tálba. Nem nézett ki rosszul, de még egy kis tejet elviselt volna.
- Tegyél bele még egy kicsi tejet aztán jó lesz – paskoltam meg a felkarját. Hirtelen éles recsegés töltötte a be a szobát, mire összerezzentem, majd felnéztem. Anyu éppen a rádiót állítgatta.
- Hupsz! – nevette, majd végre befogott egy adót. Rögtön ráismertem a srác hangjára, akit már az ide úton is hallottam. Felkonferálta a következő számot, majd közölte, hogy Port Angelesben még mindig rossz idő van, és felolvasott néhány sms-t. Jake ráborított egy egész bögre tejet a krumplira, mire az tényleg elég folyós lett, de végül is az ízét nem rontotta el vele, így csak megvontuk a vállunkat, hogy ez így sikerült.
A kaja lassan összeállt, anyu elment szépítkezni, mi pedig beültünk tv-t nézni. Torynál volt a kapcsoló, így egy brutálisan idegromboló brazil sorozatnál ragadtunk le. Ha nem volt egy szereplőnek legalább három neve, akkor egy se! Miután a harmadik pasi kezdett el sírni, húsz perc alatt, már nem tudtam mást csinálni, csak nevetni. Ennél már csak azon nevettem nagyobbat, amikor egy mondatban ötször elhangzott a Juan Carlos Rodrigez, ami egy férfi neve volt, nem pedig háromé! De volt még durvább is: hogy Tory és Jake is a képernyőre tapadt. A felmentő sereg egy hívás keretén belül érkezett, ami a mobilomra jött, és csak azért hallottam meg, mert anya a fürdőből kiabált ki, hogy csörög, majd kiadta a telefont.
- Halo? – vettem fel gyorsan, mert ki tudja, hogy milyen régóta csörög már.
- Szia Honey! – köszönt a vonal másik végén az ismerős hang. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjek ki az.
- Kevin! Szia! Hogy vagy? – kérdeztem gyorsan, miközben a vigyor szétterült az arcomon. – Azt hittem, hogy már kezdesz elfelejteni.
- Persze, pont téged – mondta szemrehányóan. – Megvagyok, köszi. Nálad mi újság? Hogy van a herceged? Éreztem, hogy hamar lecsapnak majd rád a rézbőrűek, uff. Mondtam én, hogy nem kell attól tartanod, hogy kinéznek majd – nevetgélte. Neki elmondtam, hogy mennyire tartok attól, hogy bekerüljek egy új, jól összeszokott közösségbe. Mire Kev fogta magát és kiröhögött, mondván, hogy szeretni fognak téged, ha megismernek.
- Hát a hercegem megvan, éppen valami totálisan agysejt-ölő brazil sorozatot néztünk, Tory vezérlésével. – Bementem a konyhába és felültem a pultra. – A vicc az, hogy Jake-t is leköti!
- Neee! Ráadásul Toryval? – Szinte láttam az arcát, ahogy ezt kérdezi.
- Pontosan – vigyorogtam. – Jacob jókat szokott rajta nevetgélni, amikor Tory bepipul.
- Azon mi is jókat röhögtünk – felelte, majd elkezdett nevetni.
- Na, és veled mi van? Részletesen! – faggattam, mert kíváncsi voltam, hogy mi történt vele. Régen beszéltünk, talán két hete. Meg amúgy is, Kevin egy igazi színfolt volt a New Orleansi életemben. Egész egyszerűen egy húron pendültünk.
- Hiányzol, nincs, akivel eljárjak bulizni, szóval punnyadok. Mivel suli még nincsen, így bevállaltam még egy hónapot a bisztróban, de már csak egy hét van belőle hátra, ezt a múltkor már mondtam, nem?
- Ja, említetted. És valami kapcsolat? – kérdeztem rá arra, ami a legjobban érdekelt. Kevin annyira jó ember, hogy nehéz lenne egy másik olyan srácot találni, aki elég jó lenne hozzá.
- Nehéz normálist találni, ráadásul tudod mi erről a véleményem. – Nagyon is tudtam. Nem akarta, hogy a suliban ennél is jobban megbámulják. Nem szerette, hogy bármennyire is kedvesek vele azok az emberek, akik tudják, a szemükben mindig látott egy kis undort, vagy megvetést. El tudtam képzelni, hogy milyen rossz neki, így nem is nyaggattam ezzel. Mindig azt mondta, hogy majd ha már kikerül a „dedóból”, akkor lehet erről szó. – Nem tudom hallottál-e már apád és Cyntia khm… újabb dolgairól – nyögte ki, mire beugrott a legutolsó beszélgetésem apámmal, és már le is fagyott a mosoly az arcomról. Azóta nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mert akkor jó mélyen tallomba tettem. Nem igazán akartam ezzel foglalkozni, hiszen ez az ő dolguk. – Ebből a mély hallgatásból arra következtetek, hogy igen. Jól gondolom?
- Igen – motyogtam. – Tudok a babáról – suttogtam most én, nehogy anyu véletlenül meghallja, nem én akarom neki elmondani, ráadásul nem pont ma este, amikor már annyira fel van pörögve. – Még Torynak sem mondtam el, nem tudom, hogy fogadná, talán kiborulna. Ő jobban kötődött apához, mint én – suttogtam tovább.
- Én is így gondolom. Anya tegnap mondta, hogy Cyntia már elkezdett kigömbölyödni, ráadásul már ki van téve az előszobába, a családi falatokra egy ultrahangos kép. – Tapintatosan, lassan mondta, mert Kevin még hozzá volt szokva, hogy az ilyenek felkapom a vizet és kiverem a hisztit. Őszintén szólva, nekem is csak néhány napja tűnt fel, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, és kevésbé hisztis.
- Ott a helye – böktem ki néhány másodperc emésztgetés után. Mindent szép lassan fogok feldolgozni, kevés kiakadással – döntöttem el.
- Ez határozottan hangzott, pedig már vártam, hogy kiakadj – sóhajtott. – Talán neked tényleg csak környezetváltozásra volt szükséged ahhoz, hogy megtaláld saját magad.
- Igen, azt hiszem ebben egyet értünk - bólintottam rá, mert egy új irányt mutatott nekem, amit össze tudtam kötni az előbbi feltevésemmel, miszerint megváltoztam. – Egyszer eljöhetnél ide, anyát biztosan nem zavarná. – Vágytam már a társaságára, mert hiányoztak a horror-szombatok, meg a kávézóba járás.
- Anyádat nem is, de mit szólna hozzá Jacob? – kérdezte nevetve. Teljesen el is felejtettem, hogy bár a barátnője nem vagyok, biztosan nem élvezné annyira Kev társaságát, mint én.
- Hát, talán kicsit zavarná, bár nem, nem zavarná! – jelentettem ki, mire az említett megjelent az ajtóban.
- Kivel beszélgetsz? – kérdezte felém sétálva. Mikor elém ért nyomott egy puszit a nyakamra, majd háttal nekitámaszkodott a pultnak.
- Kevinnel – súgtam oda neki. – Tudod, már meséltem róla.
- Itt vagy? – csettintgetett a nyelvével Kev, mire visszakaptam a fülemhez a telefont. – Lassan mennem kell dolgozni. George cserélni akart, mert ma randija van, szóval enyém az esti műszak. Perfekt! – tetetett lelkesedést.
- Ahh, jó munkát! Majd hívj, ha ráérsz! Hiányzol! – tettem még hozzá, hogy érezze, mennyire szeretem.
- Te is nekem! Majd csörgök! Csók a lovagodnak! – nevette, majd kinyomott. Ismét csak vigyorogva ráztam aprót a fejemen, majd a pulcsim zsebébe süllyesztettem a telefonom.
- Szóval csókolja a lovagod? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Jacob. Meglepődtem, hogy ezt is hallotta.
- Utálom, hogy ilyen jó a hallásod – tapasztottam rá a kezeimet a füleire majd egy gyors csókot nyomtam a szájára. – Bosszant! – tettem még hozzá, majd leugrottam a pultról.
Jacob körülbelül egy órája léphetett le. Azt mondta haza kell mennie, lefürödni, átöltözni, és szólni Billynek, hogy rendeljen magának vacsit. Én is nekiálltam készülődni. Felfogtam a hajamat, és egy alap sminket kentem magamra. Felvettem egy sötétkék ruhát, aminek a vállrésze csipkével volt bevarrva, és mell alatt kezd el bővülni. Nem akartam túl öltözni, de azért szerettem volna csinos lenni. Cipőt nem vettem, mert nem szerettem itthon cipőben lenni, viszont egy kis ezüst karkötőt csattoltam a jobb csuklómra, és a nyakláncot is felvettem amit Jake-től kaptam, és amin már a nagyitól kapott medál is rajta van. Még időben voltam, mivel az óra még csak negyed hetet mutatott, így kényelmesen lesétáltam a konyhába, majd segítettem anyának a terítésben. Még virágot is tettünk az asztalra. Igazán különleges személyek lehetnek, ha anya ennyire izgatottá vált, amikor megszólalt a csengő. Én kicsit még korainak láttam, de azért felsorakoztam a folyosón, Toryval a jobbomon. Rajta egy lila ruha volt, aminek az alja fodrokban végződött, és felül is buggyos volt kicsit, a derekán pedig egy fekete öv volt. Kimondottan ízlésesen sikerült felöltöznie, kivételesen. Anya kinyitotta az ajtót, de a várt idegenek helyett „csak” Jake jött. Illedelmesen köszönt anyának, majd adott neki és Torynak is egy bonbont. Végül hozzám lépett és egy gyors szájra puszival az én kezembe is belenyomott egy kis doboz csokit.
- Szia - köszöntem neki, majd, kézen fogva visszamentünk az ebédlőbe. Amint kettesben lettünk, igencsak végigmért, majd elmosolyodott.
- Nagyon csinos vagy – mondta, mire én is felvidultam, és elégedetten könyveltem el, hogy nem volt haszontalan a ruhaválasztással eltöltött egy óra.
- Köszönöm – pördültem meg előtte. Csendben leült az egyik székre, én pedig kérdés nélkül ültem az ölébe. – Kíváncsi vagyok, hogy kik azok a titkos vendégek! – mondtam félhangosan.
- Én is, bár szerintem abban igazad van, hogy férfi az illető – ölelte át a derekam, majd az arcát a vállamra támasztotta.
- Hát szinte száz százalékig kezdek ebben biztos lenni – motyogtam, majd az újabb csengőszóra felálltam, és még egy utolsó pillantást vetve az órára meg állapítottam, hogy akárki is az, nagyon pontos. Jake mögém állt, amikor anya ismét kitárta az ajtót.
Nem tévedtem tényleg férfi állt a dolog mögött, ráadásul nem is akármilyen. Egészen jóvágású volt, ahhoz képest, hogy ötven fölé saccoltam. Elegáns zakót viselt, egy laza sötétkék felsővel és egy fekete farmerral, igazán jól volt felöltözve. A haja már eléggé őszes volt, de ez nem öregítette, inkább a szexepiljének mondanám. Végül arra a megállapításra gondoltam, hogy külsőre pont passzol anyámhoz. Ő is végignézett a kis csoportunkon, majd arrébb állt, és maga elé engedett még egy kisembert, aki eddig fel sem tűnt nekem. Tory korabeli lehetett, és elég durcás volt az arca, ahhoz, hogy levágjam, kicsit sincs kedve jópofizni. Az idősebb férfi végighúzta a kezét a kicsi tarkóján, ezzel is biztatva őt, valamint talán kicsit rá is segített, hogy házon belülre kerüljenek. Amint alaposabban is megnéztem a kissrác arcát, rájöttem, hogy nem lehet más, csak a fia az idősebb hapeknak. A szemük tökéletesen egyforma színű volt, gyönyörű kék, bár kicsit rideg.
- Szervusztok – intett felén, majd anyu felé fordult. – Szia, Karen! – azzal egy csokrot nyomott anyu kezébe, nem is akármilyet, hanem egy gyönyörűszép vörös rózsa csokrot. Egyértelműnek tűnt ebből a gesztusból számomra, hogy anyu nála töltötte az elmúlt néhány hét „túlóráit”. – Nicolas Wonter vagyok, ő pedig a fiam, Thony – mutatkozott be, majd, ahogy tippeltem a fiát is bemutatta.
- Jó estét! – léptem kicsit előrébb, elengedve Jake kezét. – Arielle vagyok.
- Tudom – mosolyogta, mire rögtön elvörösödtem, mert ki mástól tudhatná, ha nem anyámtól. Nem is ez hozott zavarba, hanem, hogy anya vajon miket mesélt rólunk neki, mert feltételeztem, hogy Tory is szóba került.
- Örvendek uram, Jacob vagyok – nyújtotta felé a kezét. Amikor egymással szemben álltak tisztán lehetett látni, hogy Jacob mennyivel magasabb az átlagnál. Nicolas sem éppen alacsony, de még így is vagy fél fejjel magasodott fölé, és a válla is jóval szélesebb volt.
- Én meg Tory – hozta a formáját a húgom, majd előretáncolt, és gyorsan kezet fogott Nicolással, aztán Thony felé fordult, aki még mindig szótlanul állt az apja előtt, és neki is a kezét nyújtotta, miközben ezerrel vigyorgott. Thony vonakodva viszonozta a felé nyújtott kezet.
- Hello! – bökte ki nagy nehezen és halkan, mire az apja szúrósan meredt rá, így végül megforgatta a szemeit. – Csókolom! – motyogta anyu felé, aki csak legyintett, majd az egész bandát átterelte az étkezőbe. Kivételesen nem bántam, hogy le kellett mondanom az asztalnál elfoglalt helyemről, mert Jake ült oda, a másik asztalfőre pedig Nicolas. Anya Nicolas mellé ült, én pedig közé és Jacob közé, még ugyan azon az oldalon. Velem szemben Tory ült, mellette Thony. Anyu és én ültem a konyha felé eső részen, hogy ne kelljen átesni mindenkin, miközben felszolgáljuk az ételt. Miután felszolgáltuk a levest, a halk kanálzörgés mellett csak úgy röpködtek a kérdések, legfőképpen Nicolas-hoz, de azért ő is kiderítette, hogy Jake az én barátom, bár ez még nem hivatalos, hiszen ő még nem kért meg rá, hogy legyek a barátnője. Róla pedig megtudtuk, hogy könyvelő és már egészen régóta ismeri anyát, de csak két hete kezdtek el randizgatni, azt, hogy elvált, valamint azt is, hogy szívességből intézi a helyi gími pénzügyeit, mert az igazgató régi jó barátja, és mivel nincs szüksége fizetés kiegészítésre, ahogy szerényen fogalmazott. Ezen kívül megállapodtunk még abban, hogy tegezzük.
- Szóval akkor most te és anya együtt vagytok? – kérdezte Tory, majd úgy csinált, mintha Nicolasra nézne, de közben Thonyt bámulta. Én csak mosolyogtam az egészen, de Jake-nek is feltűnt, ő is csibészesen mosolygott, amivel engem vett le a lábaimról – még jó, hogy ültem.
- Hát Drágám, valahogy úgy – mosolygott rá anyu, Nicolas pedig bólintott egyet.
- Hozom a másodikat! – álltam fel, majd összegyűjtöttem az üres tányérokat. Toryn kívül mindenki megette már. A piszkos edényeket csak beraktam a mosogatóba, majd megfogtam a már előre jénaiba kiszedett ételek közül kettőt és indultam is vissza. Anyával félúton találkozhattam, neki a leveses edény volt a kezében. Mikor visszaértem Jake éppen Thonyt próbálta szóra bírni, több-kevesebb sikerrel, de inkább kevesebbel.
- Szia - köszöntem neki, majd, kézen fogva visszamentünk az ebédlőbe. Amint kettesben lettünk, igencsak végigmért, majd elmosolyodott.
- Nagyon csinos vagy – mondta, mire én is felvidultam, és elégedetten könyveltem el, hogy nem volt haszontalan a ruhaválasztással eltöltött egy óra.
- Köszönöm – pördültem meg előtte. Csendben leült az egyik székre, én pedig kérdés nélkül ültem az ölébe. – Kíváncsi vagyok, hogy kik azok a titkos vendégek! – mondtam félhangosan.
- Én is, bár szerintem abban igazad van, hogy férfi az illető – ölelte át a derekam, majd az arcát a vállamra támasztotta.
- Hát szinte száz százalékig kezdek ebben biztos lenni – motyogtam, majd az újabb csengőszóra felálltam, és még egy utolsó pillantást vetve az órára meg állapítottam, hogy akárki is az, nagyon pontos. Jake mögém állt, amikor anya ismét kitárta az ajtót.
Nem tévedtem tényleg férfi állt a dolog mögött, ráadásul nem is akármilyen. Egészen jóvágású volt, ahhoz képest, hogy ötven fölé saccoltam. Elegáns zakót viselt, egy laza sötétkék felsővel és egy fekete farmerral, igazán jól volt felöltözve. A haja már eléggé őszes volt, de ez nem öregítette, inkább a szexepiljének mondanám. Végül arra a megállapításra gondoltam, hogy külsőre pont passzol anyámhoz. Ő is végignézett a kis csoportunkon, majd arrébb állt, és maga elé engedett még egy kisembert, aki eddig fel sem tűnt nekem. Tory korabeli lehetett, és elég durcás volt az arca, ahhoz, hogy levágjam, kicsit sincs kedve jópofizni. Az idősebb férfi végighúzta a kezét a kicsi tarkóján, ezzel is biztatva őt, valamint talán kicsit rá is segített, hogy házon belülre kerüljenek. Amint alaposabban is megnéztem a kissrác arcát, rájöttem, hogy nem lehet más, csak a fia az idősebb hapeknak. A szemük tökéletesen egyforma színű volt, gyönyörű kék, bár kicsit rideg.
- Szervusztok – intett felén, majd anyu felé fordult. – Szia, Karen! – azzal egy csokrot nyomott anyu kezébe, nem is akármilyet, hanem egy gyönyörűszép vörös rózsa csokrot. Egyértelműnek tűnt ebből a gesztusból számomra, hogy anyu nála töltötte az elmúlt néhány hét „túlóráit”. – Nicolas Wonter vagyok, ő pedig a fiam, Thony – mutatkozott be, majd, ahogy tippeltem a fiát is bemutatta.
- Jó estét! – léptem kicsit előrébb, elengedve Jake kezét. – Arielle vagyok.
- Tudom – mosolyogta, mire rögtön elvörösödtem, mert ki mástól tudhatná, ha nem anyámtól. Nem is ez hozott zavarba, hanem, hogy anya vajon miket mesélt rólunk neki, mert feltételeztem, hogy Tory is szóba került.
- Örvendek uram, Jacob vagyok – nyújtotta felé a kezét. Amikor egymással szemben álltak tisztán lehetett látni, hogy Jacob mennyivel magasabb az átlagnál. Nicolas sem éppen alacsony, de még így is vagy fél fejjel magasodott fölé, és a válla is jóval szélesebb volt.
- Én meg Tory – hozta a formáját a húgom, majd előretáncolt, és gyorsan kezet fogott Nicolással, aztán Thony felé fordult, aki még mindig szótlanul állt az apja előtt, és neki is a kezét nyújtotta, miközben ezerrel vigyorgott. Thony vonakodva viszonozta a felé nyújtott kezet.
- Hello! – bökte ki nagy nehezen és halkan, mire az apja szúrósan meredt rá, így végül megforgatta a szemeit. – Csókolom! – motyogta anyu felé, aki csak legyintett, majd az egész bandát átterelte az étkezőbe. Kivételesen nem bántam, hogy le kellett mondanom az asztalnál elfoglalt helyemről, mert Jake ült oda, a másik asztalfőre pedig Nicolas. Anya Nicolas mellé ült, én pedig közé és Jacob közé, még ugyan azon az oldalon. Velem szemben Tory ült, mellette Thony. Anyu és én ültem a konyha felé eső részen, hogy ne kelljen átesni mindenkin, miközben felszolgáljuk az ételt. Miután felszolgáltuk a levest, a halk kanálzörgés mellett csak úgy röpködtek a kérdések, legfőképpen Nicolas-hoz, de azért ő is kiderítette, hogy Jake az én barátom, bár ez még nem hivatalos, hiszen ő még nem kért meg rá, hogy legyek a barátnője. Róla pedig megtudtuk, hogy könyvelő és már egészen régóta ismeri anyát, de csak két hete kezdtek el randizgatni, azt, hogy elvált, valamint azt is, hogy szívességből intézi a helyi gími pénzügyeit, mert az igazgató régi jó barátja, és mivel nincs szüksége fizetés kiegészítésre, ahogy szerényen fogalmazott. Ezen kívül megállapodtunk még abban, hogy tegezzük.
- Szóval akkor most te és anya együtt vagytok? – kérdezte Tory, majd úgy csinált, mintha Nicolasra nézne, de közben Thonyt bámulta. Én csak mosolyogtam az egészen, de Jake-nek is feltűnt, ő is csibészesen mosolygott, amivel engem vett le a lábaimról – még jó, hogy ültem.
- Hát Drágám, valahogy úgy – mosolygott rá anyu, Nicolas pedig bólintott egyet.
- Hozom a másodikat! – álltam fel, majd összegyűjtöttem az üres tányérokat. Toryn kívül mindenki megette már. A piszkos edényeket csak beraktam a mosogatóba, majd megfogtam a már előre jénaiba kiszedett ételek közül kettőt és indultam is vissza. Anyával félúton találkozhattam, neki a leveses edény volt a kezében. Mikor visszaértem Jake éppen Thonyt próbálta szóra bírni, több-kevesebb sikerrel, de inkább kevesebbel.
Miután befejeztük a vacsorát, még felbontottunk egy üveg vörösbort, amiből persze Tory és Thony nem ihatott, én sem ittam csak egy pohárral, mert nem vagyok annyira bor párti, de most jól esett. Ezután átmentünk a nappaliba és tovább folytattuk a beszélgetést, amibe Thony egyáltalán nem szólt bele, Tory pedig állandóan a fiúhoz intézte a kérdéseit, én inkább Nicolassal beszélgettem. Kellemesen társalogtunk, kérdeztem a munkájáról, a kedvenc ételeiről, kitárgyaltuk a vacsorát, amibe azt mondta, hogy nem tudna belekötni. Jake szórakozottan játszott a hajam végével, mivel az ölében ültem. Még az időjárást is kitárgyaltuk, mire Jake megjegyezte, hogy reméli nem fog esni, mivel Reach lenyúlta a kocsiját, és így kénytelen volt a motorral jönni, erre még Thony is felkapta a fejét, és ők is egy külön beszélgetésbe kezdtek a motorokról, autókról és az alkatrészeikről. Ebbe nem igazán tudtam beleszólni, de kicsit megkönnyebbültem, hogy Jake-nek végre sikerült megszólaltatnia őt, mivel egésze este teljes csendben ült. Megkedveltem Nicolast, és fejben kipipáltam a nevét. Rendes ember, és illik is anyámhoz. Miután ellaposodott a beszélgetés Thony és az apja illedelmesen elköszöntek, a kissrác még kiélhette magát a motoron, mert felülhetett rá és be is indíthatta, aztán elmentek. Anyám, mint akit teljesen felpörgettek, tíz centivel a föld felett lebegett. Jake kilenc óra felé kezdett el elbúcsúzni, én pedig kikísértem.
- Hát ez egy kellemes este volt – mondtam neki, miközben kitolta a motort az útra, én pedig mellette mentem. – Megkedveltem Nicolast, és örülök, hogy a végén kicsit tudtál beszélgetni Thonyval is – mondtam ki hangosan is. Kiértünk az útra, Jake pedig a motor letámasztása után felém fordult.
- Uhm – hümmögte, mire felnéztem rá. A száját harapdálta, miközben igencsak elgondolkozott, majd végül megszólalt. – Nicolas megkérdezte, hogy a barátnőm vagy-e… – kezdte, mire én bólintottam, jelezve, hogy emlékszem. – Hát és én ezen elgondolkoztam, mert azt válaszoltam, hogy igen, de… eszembe jutott, hogy igazából én még nem is kérdeztem meg, hogy akarsz-e az lenni – motyogta, miközben közelebb lépett hozzám és átkarolta a derekamat.
- Igen? – kérdeztem izgatottan, miközben a sötét szemek elragadtak. Megint elöntött az az ősi béke, ami a közelében megszállt az utóbbi néhány napban.
- Szóval én csak azt szerettem volna megkérdezni – kezdte el vakarni a tarkóját pótcselekvésként, miközben én már a számat rágtam az izgalomtól, mert sejtettem, hogy mire megy ki a dolog. – Nem lennél a barátnőm? – majdnem fel is sikítottam örömömben, de visszafogtam magam és inkább felágaskodva megcsókoltam. Amikor már mindketten ziháltunk, még a fülébe suttogtam, hogy igen. Kaptam még egy szenvedélyes csókot, majd elindult, én pedig bekóvályogtam a házba. Ez egy tökéletes nyári este volt...
- Hát ez egy kellemes este volt – mondtam neki, miközben kitolta a motort az útra, én pedig mellette mentem. – Megkedveltem Nicolast, és örülök, hogy a végén kicsit tudtál beszélgetni Thonyval is – mondtam ki hangosan is. Kiértünk az útra, Jake pedig a motor letámasztása után felém fordult.
- Uhm – hümmögte, mire felnéztem rá. A száját harapdálta, miközben igencsak elgondolkozott, majd végül megszólalt. – Nicolas megkérdezte, hogy a barátnőm vagy-e… – kezdte, mire én bólintottam, jelezve, hogy emlékszem. – Hát és én ezen elgondolkoztam, mert azt válaszoltam, hogy igen, de… eszembe jutott, hogy igazából én még nem is kérdeztem meg, hogy akarsz-e az lenni – motyogta, miközben közelebb lépett hozzám és átkarolta a derekamat.
- Igen? – kérdeztem izgatottan, miközben a sötét szemek elragadtak. Megint elöntött az az ősi béke, ami a közelében megszállt az utóbbi néhány napban.
- Szóval én csak azt szerettem volna megkérdezni – kezdte el vakarni a tarkóját pótcselekvésként, miközben én már a számat rágtam az izgalomtól, mert sejtettem, hogy mire megy ki a dolog. – Nem lennél a barátnőm? – majdnem fel is sikítottam örömömben, de visszafogtam magam és inkább felágaskodva megcsókoltam. Amikor már mindketten ziháltunk, még a fülébe suttogtam, hogy igen. Kaptam még egy szenvedélyes csókot, majd elindult, én pedig bekóvályogtam a házba. Ez egy tökéletes nyári este volt...
Sziiasztok Kedves Olvasóim!
Végre meghoztam a 9. Fejeztet! Remélem örömötöket lelitek majd benne! Sokáig dolgoztam rajta, szóval remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Volt róla szó, hogy két rész lenne egyben de meggondoltam magam, és inkább két külön fejezetre szedtem a dolgot, nem volt ugyanis véletlen az utolsó mondat. Ez felvezeti majd a következő fejezetet. Remélem emlékeztek még arra a meghívásra, amit Ari Norah-tól kapott...
Jó olvasást!
Millió Csók,
Fanni ♥
