Hát meghoztam a hetedik fejezetet! Sajnos ismét javítatlanul, mivel az én drága Pancsimat is utolérte az eltiltás, ezért még az előző fejezettel bajlódik! Amíg behozza magát, felkerül a "vágatlan" változat! Remélem tetszeni fog Nektek!
HOGYAN NEVELJÜNK GYEREKET I. RÉSZ
/ AZ UNOKÁM MOZIESTJE
/ AZ UNOKÁM MOZIESTJE
Az időérzékem felmondta a szolgálatot, és ezen az egyre csak gyülekező sötét felhők sem segítettek. De közben egyáltalán nem is bántam, hogy itt vagyok. Mert Jacob még mindig ölelt, már ki tudja, hogy mióta, és az arcomat nézte, vagy a kezemmel játszott. Engem lekötött az érintése, és a gyönyörű óceán, mert még mindig itt ültünk. Igaz, hogy közben egyszer felálltam, hogy megmozgassam, az elgémberedet végtagjaimat, és azután máshogy ültünk vissza, de a lényeg ugyan az volt: ennek a hihetetlenül vonzó srácnak az ölében ültem. Igazából semmi másra nem tudtam gondolni, csak Jake-re. Mindenhol Ő volt, a fejemben, körülöttem, és még a szívemben is. Mert akárhányszor arra gondoltam, hogy mit is csinálok éppen, kellemes meleg bizsergés futott át az egész testemen.
- Kijelenthetjük, hogy ma én nyertem? – duruzsolta a fülembe, ami annyira kellemes volt, hogy megint beleborzongtam. Hajaj, de még ennyire! Ahogy a forró lehelete égette a bőrömet, teljesen kikapcsolta az agyam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok! Nagyon kellett koncentrálnom, hogy egy értelmes mondatot össze tudjak hozni. Fel kellett, hogy élesszem az agyam, ha nem akarok leégni. Ez azért nem sikerült valami könnyen, elég sokáig tartott, ráadásul utána még a kérdésre is vissza kellett emlékeznem.
- Hát nem is tudom – motyogtam, miközben valami frappáns válaszon törtem a fejem. – Mintha láttam volna még egy kicsit krumplit a dobozban – olyan hangon mondtam ki mindezt, hogy inkább hatott egy sérült galamb utolsó lélegzetének, mint egy jól odaszúrt mondatnak.
- És mit szeretnél csinálni péntek este? – kérdezte fölényesen - talán elégedett is volt magával -, miközben hátradőlt és kényelembe helyezte magát, de engem sem hagyott ám ülve, szerencsére. Így megoldotta a problémámat, miszerint nem fogok rá nyomulni. Mert az ugye teljesen más, ha Ő is akarja, úgy nem érzem annyira, hmm…
Nem tudtam végiggondolni, mert a hajammal kezdett el játszani, vagy az is lehet, hogy csak csikizte az orrát. Mindig is imádtam, amikor a hajamat piszkálják. Kiskoromban sokszor vettem rá Zinnát, hogy játszunk fodrászosdit, Mindig beadtam neki, hogy milyen extra szuper kreatív, és, hogy neki sokkal jobban megy ez a dolog, így szinte mindig én voltam a modell. Kiskorunkban is Ő volt a befolyásolhatóbb, és a hiszékenyebb. Nem volt nehéz dolgom, Ő viszont a masszázsért volt oda, amiben persze én volt a jobb… Mikor rájöttem erre, kicsit gonoszkodtam is vele: megnéztem egy tájmasszázsos videót és megpróbáltam alkalmazni rajta az újonnan szerzett lábtechnikám. Na, kábé az óta nem kér belőlem! – Min mosolyogsz? – kérdezte Jake. Észre se vettem, hogy mosolygok, vagyis azt hittem, hogy eddig is mosolyogtam, de ezek szerint nem.
- Csak eszembe jutott valami – néztem fel rá, mire kihúztam a hajam a kezéből. Gondolatban pofon vágtam magam. Annyira jó volt, én meg itt elrontom, de végül is a kárpótlás is csodás volt: a szemei. Gyönyörű sötétbarna írisze szinte mosolygott rám, boldognak látszott.
- Nem mondod el? – unszolt finoman, majd megint a kezemmel kezdett babrálni. Engem egyáltalán nem zavart, ahogy nézegette őket. Egyesével végighúzta a mutató ujját minden körmöm végén, mintha lemérné, hogy milyen hosszúak. Aztán a gyűrűimre is rátért. A bal kezemen lévő gyűrűsujjammal indított, amin a nagyi gyűrűje van. A legkedvesebb mindközül. Végighúzta az ujját rajta, megsimogatta benne a halványzöld kis követ és a végigrajzolta a foglalat mintáját. – Az anyukámnak is hasonló volt – motyogta, immár elgondolkodva. Rá akartam kérdezni, hogy miért múlt időben beszélt, de inkább nem tettem. Volt egy olyan érzésem, hogy nem azért mert az anyukája elhagyta a gyűrűt az óceánban, vagy a mosogatóba esett bele.
- Régi – csúszott rá a gyűrűre a jobb kezem, hogy eltakarja azt, mielőtt a gyűrűvel együtt megjelenik előttem az a két ráncos kéz, ami előttem hordta. Ezzel a mozdulatommal kicsit Jacobot is magához térítettem.
- Ne haragudj – motyogta a fülembe, de most nem bizseregtem bele a közelségébe. Nem értettem, hogy miről beszél, ezért kicsit előrébb csúsztam az ölében, hogy fel tudjak nézni rá.
- Már miért haragudnék? – értetlenségem láttán Ő is felvonta dús szemöldökét, majd kicsit elhúzta a száját.
- Ez a „régi” kábé úgy hangzott, mintha azt mondtad volna: semmi közöd sincsen hozzá, szóval, kuss! – meglepődtem, amikor ezt mondta, mert egyáltalán nem akartam, hogy ezt érezze.
- Dehogy! – jobb kezemmel megfogtam az övét. – Csak eszembe jutott a Nagyim. Kedves nő volt – mondtam gyorsan, mielőtt elragadnak az érzelmek. Jake vette a lapot, mert ezután nem kérdezett erről többet. Feszítgetni kezdtem a vádlimban az izmokat, szokásomhoz híven, mivel már teljesen elgémberedtek. Csak azt felejtettem el - szokás szerint -, hogy ettől folyton begörcsöl. Ahogy mindig, most is megéreztem a szorító fájdalmat, de mivel már hozzászoktam, csendesen tűrtem. Mindössze összeszorítottam a fogaimat és elkezdtem mozgatni a lábam, hogy minél hamarabb kiűzzem belőle a zsibbasztó érzést. Nem tudom, hogy Jake mennyit vett észre a dologból, de az arckifejezése megváltozott.
- Minden oké? Ne szorítsd ennyire, mert eltörnek! – tette még hozzá, majd megérintette a szám.
- Te… tessék? – szűrtem a fogaim között, majd megpróbáltam mosolyogni. Borzalmasan rondára sikeredett, ahogy Jake szemében láttam magam, ezért inkább visszább vettem.
- Úgy összeszorítottad a fogaidat, hogy azt hittem kitörnek – mosolyogta, de az ujja még mindig a szám előtt volt. Ezért is volt nehéz megszólalnom, mert ugyan a lábam már helyre állt, de most a szívem kezdett rakoncátlankodni. Túl hangosakat és túl gyorsan dobbant, szégyenemre szerintem még Jacob is hallotta. Aztán mintha elkezdett volna esni az eső. Legalábbis a nyakamban éreztem egy csöppöt.
- Jake! Esik? – tettem szét oldalra a kezeimet, felfelé fordított tenyérrel, de nem éreztem semmit.
- Nem hiszem, de lehet, hogy véletlenül, amikor beszéltem, hát szóval, tényleg nem volt szándékos – sorolta fel az összes terelős szót, ami hirtelen eszembe jutott. Már, lábé a véletlenül-nél tudtam, hogy mit akar, csak gondoltam megvárom, amíg befejezi, de úgy tűnik, ez nem ma lenne.
- Leköptél – fejezetem be a félbehagyott mondatát egyszerűen. Ez bárkivel megesik, Ő mégis elpirult, és, ha ezt már én is látom, a gyönyörű réz színű bőre alatt, akkor tényleg nagyon elvörösödhetett. – Ugyan már! Nem most történet meg először!
- Miért már máskor is leköptelek? – még lejjebb hajtotta a fejét, és még jobban elpirult. Édesem, olyan aranyos volt, hogy legszívesebben megsimogattam volna az arcát, sőt megcsókoltam volna!
- Nem Te, de más már igen! Semmi nem történt, a nyálcsere meg már úgy is megvolt – utaltam a csókra, mire kicsit elvigyorodott. Én is mosolyogni kezdtem, mert nem tudtam megállni, hogy ne villantsam ki a fogaimat, amikor Ő is azt teszi.
- Az volt életem eddigi legjobb csókja – kotyogta ki, de ahelyett, hogy lehajtotta volna a fejét, mint, ahogy azt előbb tette, felemelt fejjel vigyorgott rám, és a szemeiben is pajkosság csillant.
- Akkor nem csókolózhattál valami sokat!
- Nem, mintha olyan sokat csókolóztam volna előtte! – mondtuk egyszerre. Ő mosolyogva kijelentette, míg én inkább elhúzott szájjal állapítottam meg, hogy Jacob amilyen tökéletes, olyan tökéletlen az ízlése. Egyszerűen el sem tudom hinni, hogy nem talált magának nálam jobbat. Persze örülök, hogy így gondolja, sőt az nem kifejezés. – Tényleg nem – vallotta be, majd megint elvigyorodott. – Te voltál a harmadik lány, ha Norah-t is beleszámoljuk.
- Várj! Norah-t? Azt a Norah-t?! – kérdeztem kissé megütközve, sőt már-már féltékenykedni kezdtem Norah-ra. Jake jót nevetett, majd a vonásai megkomolyodtak, kivéve a szeme.
- Arról bizony! Öt évesek voltunk és egy oviba jártunk – kezdte teljesen komolyan, de már felfelé görbült a szája széle. Én is megpróbáltam komolyságot mímelve hallgatni a történetet, csakhogy belemenjek a játékba, miközben nagy kő esett le a szívemről. – Az óvoda a suli egyik kis épületében van, így fordulhatott elő, hogy elbújtunk a nagyok udvarán a kerítés melletti bokorban – már mosolygott, így én sem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak. – Akkoriban nagy divat volt errefelé, ha megcsókolsz egy lányt, ezért én is erre vetemedtem. Természetesen a hír, hogy Norah-val csókolózni fogunk, eljutott a dilis bátyja fülébe is – folytatta tovább, rajtam viszont kezdett eluralkodni a nevethetnék.
- Paul? – csicseregtem megint közbe, mire Jake befogta a számat, amikor újabb kérdést akartam feltenni, majd megköszörülte a torkát és folytatta.
- Előre szólok, hogy Paul már tíz volt – konferálta fel a történet folytatását, mintha egy újabb felvonás lenne. – Szóval Norah-val elbújtunk a bokor mögé, én meg elkezdtem csókolgatni - vagyis nevezzük inkább szájra puszinak, azt hiszem, az talán jobban illik rá -, amikor megjelent Paul. Már akkor is ilyen forrófejű volt, szóval lekapta rólam Norah-t és nekem jött. – Itt felszisszentem, mert megjelent előttem a pici Jake és Norah képe, akik elbújtak a világ szeme elől, amikor megjelenik a nagy és „erős” Paul, hogy megvédje a kishúgát. Szörnyen lovagias! – Ütöttük-vertük egymást, persze nekem sokkal nehezebb dolgom volt, hiszen Paul egy fejjel magasabb volt nálam, így érthető, hogy vesztettem. De azért jól megrugdostam és a harapásom nyoma, ha jól tudom, még most is látszik a jobb kezén – büszke vigyor terült szét a fején, majd kicsit visszább vett belőle, ebből gondoltam, hogy még nincs vége a sztorinak. – Persze ez őt nem akadályozta meg abban, hogy a kerítésbe verje a fejem! Itt – mutatott a szemöldökére, és megint csücsörített kicsit a szájával.
Feltérdeltem, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzak neki, aztán egészen közel hajoltam a szemöldökéhez. Eddig fel se tűnt az a fél centis kis heg, mert a szemöldöke szinte eltakarta, de így, hogy egészen közelről nézem, így azért ki lehet venni. Bal kezem önálló életre kelt, és megérintette a kicsit kiálló részt, aztán mikor tudatosult bennem, hogy megint befurakodtam Jake intim szférájába, visszahúztam.
- Ti aztán bolondok voltatok! – ültem le mellé, mire huncut mosolyra húzta ajkait. – Vagyis vagytok! – tettem hozzá vigyorogva, miközben beharaptam a szám, hogy ezzel elvegyem a beszólás élét, és inkább kedves megjegyzést csináljak belőle.
- Most mesélj valamit te! – unszolt kedvesen, nekem viszont fele annyi ilyen vicces sztorim sincs, mint neki.
- Mit akarsz hallani? Hogy mennyire tökéletes szakácsnő voltam három évesen? – bólogatására nekifogtam a történetnek. – Nagyiék jöttek látogatóba, akkor még San Franciscoban laktunk, így már nagyon vártam, hogy végre felérjenek. Anya húslevest csinált, én viszont valami különlegeset akartam, hogy a nagyim boldog legyen, ezért, amikor anya nem figyelt, hozzáöntöttem egy kis kakaót a leveshez, amitől persze rögtön barna lett és borzalmas ízű – Jake nevetni kezdett, én meg csak mosolyogtam a régi emlékeken. – Apám persze tajtékzott, anyám viszont csak nevetett és megdicsért. Nagyi azt mondta, hogy finom, papa meg megígérte, hogy beszervez a sereghez szakácsnak – kuncogtam. Tényleg régen volt már. El is felejtettem, hogy mennyire szeretem ezt az emléket. Jó persze, benne van anyám és a nagyi is, hogyne szeretném! De ez még a Top tízes listámon is benne van az első ötben. Viszont a vezetést azt hiszem átvette ez a Jacob nevű fiú, azzal a hihetetlenül édes csókkal, amivel elbűvölt.
- Azt hiszem, hogy inkább maradok a zacsis levesnél, ha nem gond – húzta el a száját, mire rácsaptam a vállára, amibe megint majdnem beletört a kezem. Jacob csak nevetett azon, ahogy felállva pattogtam, miközben a combjaim közé szorítottam mindkét kezem. Azt hiszem, kénytelen leszek megfogadni Paul tanácsát, és baseball ütővel közlekedni. Majd megkérdezem anyát, hogy van-e otthon!
- Ne nevess már! – vágtam hozzá a kulcsomat, de még röptében elkapta, mire kezdtem mérges lenni. Kikaptam a kezéből a kulcsom és megnyújtott léptekkel indultam el afelé, az ösvény felé, amin jöttünk. Mikor már a fák között mentem meghallottam az öblös nevetését mögöttem. – Paraszt! – sziszegtem a fogaim között. Persze nem gondoltam komolyan, és tudtam, hogy úgysem hallja meg, de a nevetése mégis elhalkult. Mégis csak hallotta volna? Aztán a léptei felgyorsultam, majd végül beért, és bepasszírozta magát mellém, pedig ez a hely elég keskeny volt, még én is alig fértem el rajta, anélkül, hogy letaroltam volna a dzsindzsás felét.
- Haragszol? – kérdezte egészen lágy és kedves hangon. Az eddig sem létező mérgem ettől rögtön elillant.
- Nem, de egy baseball ütőt mindenképpen be fogok szerezni! Vagy az is lehet, hogy kondiba kéne járnom – tűnődtem. Az összes srác ilye „kemény” volt, szóval ez nyílván nem véletlen. Vagy ők nagyon furcsák, vagy engem puhított el nagyon a nyár, és a rendszeres edzések hiánya.
- Hidd el, a baseball ütővel többre mész! Ráadásul nem akarok péntek este Arnold Schwarzeneggerrel randevúzni, szóval a kondizással csak óvatosan! – karolta át a derekam, hogy megint előre engedjen a szűk részen.
- Ki mondta, hogy randi lesz? – kezdtem el húzni az agyát. – Én csak valami baráti összejövetelre gondoltam – még nem értünk át az egyszemélyes részen, ezért nem láttam, hogyan reagál a szavaimra.
- Azt hittem egy randiban fogadtunk – motyogta szomorkásan, mire én csak megforgattam a szemeimet. – De, ha te baráti találkát akarsz…
- Jake! Könnyebb téged átverni, mint egy három éves ovis kislányt – mondtam kissé talán önelégülten is.
- Átejteni? Szóval mégis randi lesz?! – tudtam, hogy elmosolyodott, hallottam a hangján. Édesem, ennyitől feldobódik! Nem, mintha én nem lennék besózva, és a szívem nem verne ezerrel a randi szó hallatán, de mindig is jó színésznő voltam. Kivéve, amikor Jake szemben áll velem, akkor egyszerűen semmi nem megy. Akkor csak én vagyok, Arielle a nagyvárosi álmodozó, akit lenyűgöz ennek a srácnak mindene. Francba! Már megint rá gondolok! Ez már tényleg beteges!
Mikor végre elfértünk egymás mellett, Jake megint átkarolta a derekamat, ezzel visszacsöppentem abba a kómás állapotba, amiben a jöttünk. Boldogan, és gondolkodás nélkül kapaszkodtam én ismét a pólója hátuljába, majd megint elmerültem a gondolataimban.
- Kijelenthetjük, hogy ma én nyertem? – duruzsolta a fülembe, ami annyira kellemes volt, hogy megint beleborzongtam. Hajaj, de még ennyire! Ahogy a forró lehelete égette a bőrömet, teljesen kikapcsolta az agyam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok! Nagyon kellett koncentrálnom, hogy egy értelmes mondatot össze tudjak hozni. Fel kellett, hogy élesszem az agyam, ha nem akarok leégni. Ez azért nem sikerült valami könnyen, elég sokáig tartott, ráadásul utána még a kérdésre is vissza kellett emlékeznem.
- Hát nem is tudom – motyogtam, miközben valami frappáns válaszon törtem a fejem. – Mintha láttam volna még egy kicsit krumplit a dobozban – olyan hangon mondtam ki mindezt, hogy inkább hatott egy sérült galamb utolsó lélegzetének, mint egy jól odaszúrt mondatnak.
- És mit szeretnél csinálni péntek este? – kérdezte fölényesen - talán elégedett is volt magával -, miközben hátradőlt és kényelembe helyezte magát, de engem sem hagyott ám ülve, szerencsére. Így megoldotta a problémámat, miszerint nem fogok rá nyomulni. Mert az ugye teljesen más, ha Ő is akarja, úgy nem érzem annyira, hmm…
Nem tudtam végiggondolni, mert a hajammal kezdett el játszani, vagy az is lehet, hogy csak csikizte az orrát. Mindig is imádtam, amikor a hajamat piszkálják. Kiskoromban sokszor vettem rá Zinnát, hogy játszunk fodrászosdit, Mindig beadtam neki, hogy milyen extra szuper kreatív, és, hogy neki sokkal jobban megy ez a dolog, így szinte mindig én voltam a modell. Kiskorunkban is Ő volt a befolyásolhatóbb, és a hiszékenyebb. Nem volt nehéz dolgom, Ő viszont a masszázsért volt oda, amiben persze én volt a jobb… Mikor rájöttem erre, kicsit gonoszkodtam is vele: megnéztem egy tájmasszázsos videót és megpróbáltam alkalmazni rajta az újonnan szerzett lábtechnikám. Na, kábé az óta nem kér belőlem! – Min mosolyogsz? – kérdezte Jake. Észre se vettem, hogy mosolygok, vagyis azt hittem, hogy eddig is mosolyogtam, de ezek szerint nem.
- Csak eszembe jutott valami – néztem fel rá, mire kihúztam a hajam a kezéből. Gondolatban pofon vágtam magam. Annyira jó volt, én meg itt elrontom, de végül is a kárpótlás is csodás volt: a szemei. Gyönyörű sötétbarna írisze szinte mosolygott rám, boldognak látszott.
- Nem mondod el? – unszolt finoman, majd megint a kezemmel kezdett babrálni. Engem egyáltalán nem zavart, ahogy nézegette őket. Egyesével végighúzta a mutató ujját minden körmöm végén, mintha lemérné, hogy milyen hosszúak. Aztán a gyűrűimre is rátért. A bal kezemen lévő gyűrűsujjammal indított, amin a nagyi gyűrűje van. A legkedvesebb mindközül. Végighúzta az ujját rajta, megsimogatta benne a halványzöld kis követ és a végigrajzolta a foglalat mintáját. – Az anyukámnak is hasonló volt – motyogta, immár elgondolkodva. Rá akartam kérdezni, hogy miért múlt időben beszélt, de inkább nem tettem. Volt egy olyan érzésem, hogy nem azért mert az anyukája elhagyta a gyűrűt az óceánban, vagy a mosogatóba esett bele.
- Régi – csúszott rá a gyűrűre a jobb kezem, hogy eltakarja azt, mielőtt a gyűrűvel együtt megjelenik előttem az a két ráncos kéz, ami előttem hordta. Ezzel a mozdulatommal kicsit Jacobot is magához térítettem.
- Ne haragudj – motyogta a fülembe, de most nem bizseregtem bele a közelségébe. Nem értettem, hogy miről beszél, ezért kicsit előrébb csúsztam az ölében, hogy fel tudjak nézni rá.
- Már miért haragudnék? – értetlenségem láttán Ő is felvonta dús szemöldökét, majd kicsit elhúzta a száját.
- Ez a „régi” kábé úgy hangzott, mintha azt mondtad volna: semmi közöd sincsen hozzá, szóval, kuss! – meglepődtem, amikor ezt mondta, mert egyáltalán nem akartam, hogy ezt érezze.
- Dehogy! – jobb kezemmel megfogtam az övét. – Csak eszembe jutott a Nagyim. Kedves nő volt – mondtam gyorsan, mielőtt elragadnak az érzelmek. Jake vette a lapot, mert ezután nem kérdezett erről többet. Feszítgetni kezdtem a vádlimban az izmokat, szokásomhoz híven, mivel már teljesen elgémberedtek. Csak azt felejtettem el - szokás szerint -, hogy ettől folyton begörcsöl. Ahogy mindig, most is megéreztem a szorító fájdalmat, de mivel már hozzászoktam, csendesen tűrtem. Mindössze összeszorítottam a fogaimat és elkezdtem mozgatni a lábam, hogy minél hamarabb kiűzzem belőle a zsibbasztó érzést. Nem tudom, hogy Jake mennyit vett észre a dologból, de az arckifejezése megváltozott.
- Minden oké? Ne szorítsd ennyire, mert eltörnek! – tette még hozzá, majd megérintette a szám.
- Te… tessék? – szűrtem a fogaim között, majd megpróbáltam mosolyogni. Borzalmasan rondára sikeredett, ahogy Jake szemében láttam magam, ezért inkább visszább vettem.
- Úgy összeszorítottad a fogaidat, hogy azt hittem kitörnek – mosolyogta, de az ujja még mindig a szám előtt volt. Ezért is volt nehéz megszólalnom, mert ugyan a lábam már helyre állt, de most a szívem kezdett rakoncátlankodni. Túl hangosakat és túl gyorsan dobbant, szégyenemre szerintem még Jacob is hallotta. Aztán mintha elkezdett volna esni az eső. Legalábbis a nyakamban éreztem egy csöppöt.
- Jake! Esik? – tettem szét oldalra a kezeimet, felfelé fordított tenyérrel, de nem éreztem semmit.
- Nem hiszem, de lehet, hogy véletlenül, amikor beszéltem, hát szóval, tényleg nem volt szándékos – sorolta fel az összes terelős szót, ami hirtelen eszembe jutott. Már, lábé a véletlenül-nél tudtam, hogy mit akar, csak gondoltam megvárom, amíg befejezi, de úgy tűnik, ez nem ma lenne.
- Leköptél – fejezetem be a félbehagyott mondatát egyszerűen. Ez bárkivel megesik, Ő mégis elpirult, és, ha ezt már én is látom, a gyönyörű réz színű bőre alatt, akkor tényleg nagyon elvörösödhetett. – Ugyan már! Nem most történet meg először!
- Miért már máskor is leköptelek? – még lejjebb hajtotta a fejét, és még jobban elpirult. Édesem, olyan aranyos volt, hogy legszívesebben megsimogattam volna az arcát, sőt megcsókoltam volna!
- Nem Te, de más már igen! Semmi nem történt, a nyálcsere meg már úgy is megvolt – utaltam a csókra, mire kicsit elvigyorodott. Én is mosolyogni kezdtem, mert nem tudtam megállni, hogy ne villantsam ki a fogaimat, amikor Ő is azt teszi.
- Az volt életem eddigi legjobb csókja – kotyogta ki, de ahelyett, hogy lehajtotta volna a fejét, mint, ahogy azt előbb tette, felemelt fejjel vigyorgott rám, és a szemeiben is pajkosság csillant.
- Akkor nem csókolózhattál valami sokat!
- Nem, mintha olyan sokat csókolóztam volna előtte! – mondtuk egyszerre. Ő mosolyogva kijelentette, míg én inkább elhúzott szájjal állapítottam meg, hogy Jacob amilyen tökéletes, olyan tökéletlen az ízlése. Egyszerűen el sem tudom hinni, hogy nem talált magának nálam jobbat. Persze örülök, hogy így gondolja, sőt az nem kifejezés. – Tényleg nem – vallotta be, majd megint elvigyorodott. – Te voltál a harmadik lány, ha Norah-t is beleszámoljuk.
- Várj! Norah-t? Azt a Norah-t?! – kérdeztem kissé megütközve, sőt már-már féltékenykedni kezdtem Norah-ra. Jake jót nevetett, majd a vonásai megkomolyodtak, kivéve a szeme.
- Arról bizony! Öt évesek voltunk és egy oviba jártunk – kezdte teljesen komolyan, de már felfelé görbült a szája széle. Én is megpróbáltam komolyságot mímelve hallgatni a történetet, csakhogy belemenjek a játékba, miközben nagy kő esett le a szívemről. – Az óvoda a suli egyik kis épületében van, így fordulhatott elő, hogy elbújtunk a nagyok udvarán a kerítés melletti bokorban – már mosolygott, így én sem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak. – Akkoriban nagy divat volt errefelé, ha megcsókolsz egy lányt, ezért én is erre vetemedtem. Természetesen a hír, hogy Norah-val csókolózni fogunk, eljutott a dilis bátyja fülébe is – folytatta tovább, rajtam viszont kezdett eluralkodni a nevethetnék.
- Paul? – csicseregtem megint közbe, mire Jake befogta a számat, amikor újabb kérdést akartam feltenni, majd megköszörülte a torkát és folytatta.
- Előre szólok, hogy Paul már tíz volt – konferálta fel a történet folytatását, mintha egy újabb felvonás lenne. – Szóval Norah-val elbújtunk a bokor mögé, én meg elkezdtem csókolgatni - vagyis nevezzük inkább szájra puszinak, azt hiszem, az talán jobban illik rá -, amikor megjelent Paul. Már akkor is ilyen forrófejű volt, szóval lekapta rólam Norah-t és nekem jött. – Itt felszisszentem, mert megjelent előttem a pici Jake és Norah képe, akik elbújtak a világ szeme elől, amikor megjelenik a nagy és „erős” Paul, hogy megvédje a kishúgát. Szörnyen lovagias! – Ütöttük-vertük egymást, persze nekem sokkal nehezebb dolgom volt, hiszen Paul egy fejjel magasabb volt nálam, így érthető, hogy vesztettem. De azért jól megrugdostam és a harapásom nyoma, ha jól tudom, még most is látszik a jobb kezén – büszke vigyor terült szét a fején, majd kicsit visszább vett belőle, ebből gondoltam, hogy még nincs vége a sztorinak. – Persze ez őt nem akadályozta meg abban, hogy a kerítésbe verje a fejem! Itt – mutatott a szemöldökére, és megint csücsörített kicsit a szájával.
Feltérdeltem, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzak neki, aztán egészen közel hajoltam a szemöldökéhez. Eddig fel se tűnt az a fél centis kis heg, mert a szemöldöke szinte eltakarta, de így, hogy egészen közelről nézem, így azért ki lehet venni. Bal kezem önálló életre kelt, és megérintette a kicsit kiálló részt, aztán mikor tudatosult bennem, hogy megint befurakodtam Jake intim szférájába, visszahúztam.
- Ti aztán bolondok voltatok! – ültem le mellé, mire huncut mosolyra húzta ajkait. – Vagyis vagytok! – tettem hozzá vigyorogva, miközben beharaptam a szám, hogy ezzel elvegyem a beszólás élét, és inkább kedves megjegyzést csináljak belőle.
- Most mesélj valamit te! – unszolt kedvesen, nekem viszont fele annyi ilyen vicces sztorim sincs, mint neki.
- Mit akarsz hallani? Hogy mennyire tökéletes szakácsnő voltam három évesen? – bólogatására nekifogtam a történetnek. – Nagyiék jöttek látogatóba, akkor még San Franciscoban laktunk, így már nagyon vártam, hogy végre felérjenek. Anya húslevest csinált, én viszont valami különlegeset akartam, hogy a nagyim boldog legyen, ezért, amikor anya nem figyelt, hozzáöntöttem egy kis kakaót a leveshez, amitől persze rögtön barna lett és borzalmas ízű – Jake nevetni kezdett, én meg csak mosolyogtam a régi emlékeken. – Apám persze tajtékzott, anyám viszont csak nevetett és megdicsért. Nagyi azt mondta, hogy finom, papa meg megígérte, hogy beszervez a sereghez szakácsnak – kuncogtam. Tényleg régen volt már. El is felejtettem, hogy mennyire szeretem ezt az emléket. Jó persze, benne van anyám és a nagyi is, hogyne szeretném! De ez még a Top tízes listámon is benne van az első ötben. Viszont a vezetést azt hiszem átvette ez a Jacob nevű fiú, azzal a hihetetlenül édes csókkal, amivel elbűvölt.
- Azt hiszem, hogy inkább maradok a zacsis levesnél, ha nem gond – húzta el a száját, mire rácsaptam a vállára, amibe megint majdnem beletört a kezem. Jacob csak nevetett azon, ahogy felállva pattogtam, miközben a combjaim közé szorítottam mindkét kezem. Azt hiszem, kénytelen leszek megfogadni Paul tanácsát, és baseball ütővel közlekedni. Majd megkérdezem anyát, hogy van-e otthon!
- Ne nevess már! – vágtam hozzá a kulcsomat, de még röptében elkapta, mire kezdtem mérges lenni. Kikaptam a kezéből a kulcsom és megnyújtott léptekkel indultam el afelé, az ösvény felé, amin jöttünk. Mikor már a fák között mentem meghallottam az öblös nevetését mögöttem. – Paraszt! – sziszegtem a fogaim között. Persze nem gondoltam komolyan, és tudtam, hogy úgysem hallja meg, de a nevetése mégis elhalkult. Mégis csak hallotta volna? Aztán a léptei felgyorsultam, majd végül beért, és bepasszírozta magát mellém, pedig ez a hely elég keskeny volt, még én is alig fértem el rajta, anélkül, hogy letaroltam volna a dzsindzsás felét.
- Haragszol? – kérdezte egészen lágy és kedves hangon. Az eddig sem létező mérgem ettől rögtön elillant.
- Nem, de egy baseball ütőt mindenképpen be fogok szerezni! Vagy az is lehet, hogy kondiba kéne járnom – tűnődtem. Az összes srác ilye „kemény” volt, szóval ez nyílván nem véletlen. Vagy ők nagyon furcsák, vagy engem puhított el nagyon a nyár, és a rendszeres edzések hiánya.
- Hidd el, a baseball ütővel többre mész! Ráadásul nem akarok péntek este Arnold Schwarzeneggerrel randevúzni, szóval a kondizással csak óvatosan! – karolta át a derekam, hogy megint előre engedjen a szűk részen.
- Ki mondta, hogy randi lesz? – kezdtem el húzni az agyát. – Én csak valami baráti összejövetelre gondoltam – még nem értünk át az egyszemélyes részen, ezért nem láttam, hogyan reagál a szavaimra.
- Azt hittem egy randiban fogadtunk – motyogta szomorkásan, mire én csak megforgattam a szemeimet. – De, ha te baráti találkát akarsz…
- Jake! Könnyebb téged átverni, mint egy három éves ovis kislányt – mondtam kissé talán önelégülten is.
- Átejteni? Szóval mégis randi lesz?! – tudtam, hogy elmosolyodott, hallottam a hangján. Édesem, ennyitől feldobódik! Nem, mintha én nem lennék besózva, és a szívem nem verne ezerrel a randi szó hallatán, de mindig is jó színésznő voltam. Kivéve, amikor Jake szemben áll velem, akkor egyszerűen semmi nem megy. Akkor csak én vagyok, Arielle a nagyvárosi álmodozó, akit lenyűgöz ennek a srácnak mindene. Francba! Már megint rá gondolok! Ez már tényleg beteges!
Mikor végre elfértünk egymás mellett, Jake megint átkarolta a derekamat, ezzel visszacsöppentem abba a kómás állapotba, amiben a jöttünk. Boldogan, és gondolkodás nélkül kapaszkodtam én ismét a pólója hátuljába, majd megint elmerültem a gondolataimban.
***
Péntek este hat óra van. Ahogy anya megígérte, a mai este az enyém, és Jake-é. Tényleg egy szava sem volt. Amikor pedig elmondtam neki a fogadást, hát azon nagyot nevetett, de hozzáfűzte, hogy reméli, a fogadásaim tétjét azért rendesen átgondolom. Tegnap már nem tudtam találkozni Jacobbal, mert azért itthon is kellett lennem, és Norah is ki akart már faggatni. Szóval a tegnapi egy csajos, punnyadós, újságolvasós, dvd-ős nap volt. Sok üres csacsogással és fagyival. Ráadásul tegnap este végre sikerült elmennem, futni. Egészen befutottam a falu közepéig. Rettenetesen felszabadító volt, annyira hiányzott, pedig eddig nem is éreztem. Felszabadított és kikapcsolt. Szerencsémre a Hold is fent volt így végigkísérte az utamat. Jó érzés volt megint kocogni kicsit.
A mai napot szépítkezésre szántam. Reggel tizenegykor keltem, hogy rendesen kialudjam magam, aztán egy óráig fürödtem, különböző pakolásokkal a fejemen. Megmostam a hajam is, majd beszárítottam, bár ezzel nem sokat tököltem. Ezután felfogtam, majd rendbe raktam az arcomat. A lehető legjobban akartam festeni.
Most éppen a kanapén tehénkedem, miközben a lábkörmeimet reszelem, mert úgy döntöttem kihasználom, hogy Jacob ilyen magas, és én is magas sarkút veszek. Ehhez persze, valami nagyon egyszerű, és letisztult farmernadrág illik. Már tudom is, hogy melyik. És egy egyszerű szürke felső. A körmeimet pink színűre festettem, amilyen a nyári ballonkabátom színe is. Egyszerű összeállítás, de mégis elég belevaló. Tökéletes az első hivatalos randinkra, amit nem a garázsában töltünk énekléssel és bohóckodással. A tv-ben az egyik zenecsatornát néztem, illetve inkább csak hallgattam, hogy ezzel is kissé ellazítsam az idegeimet. Mert ez életem legelső randija! Még soha nem csináltam ilyet! Vajon menni fog? Mit csinálok, ha Jake többet akar? Ezek, és hasonló kérdések zakatoltak a fejemben egész nap. Ezért kell a zene, mert ha a szövegre figyelek, akkor azzal lefoglalom magam.
Halk sípolásra kaptam fel a fejem, majd elkezdett csörögni a vezetékes. Két ujjam közé fogtam a körömlakkot, majd leraktam az ágy mellé. Megpróbáltam minél kevesebbszer letenni a lábam a talajra, nehogy a kisujjam körme leérjen. Ezért szinte odaugráltam a telefonhoz.
- Hallo – szóltam bele, miközben a vállamra raktam a telefont és a fejemmel leszorítottam, hogy meg tudjam húzni a copfomat, mert az ugrabugrálás miatt elkezdett kicsúszni a gumi. – Smith lakás – tettem hozzá. Még mindig el kell gondolkodnom azon, hogy a nevemet mondjam, vagy azt, hogy ez anyám háza. Nagy dilemma.
- Karen-t keresem! – mondta egy határozott női hang. Talán kicsit be is paráztam tőle, ezért inkább letakartam a beszélőrészt, hogy kiáltsak anyunak. – Esetleg tudná adni? – sürgetett, mire elkiáltottam magam.
- Hát persze, mindjárt itt van! – azzal leraktam a kis asztalszerű valamire a telefont, hogy anyám majd felvehesse. Megint visszaugráltam a kanapéhoz, majd felkaptam a lakkom és az emelet felé vettem az irányt.
A szobámba érve elraktam a körömlakkot, majd kivettem a sminkcuccaimat és a ruhámat is kidobáltam az ágyra. A fekete magas sarkúm is előszedtem a szekrényemből, majd egy cipős ronggyal letörölgettem. Aztán előkaptam a sminkcuccaimat és leültem az íróasztalomhoz, hogy elkészítsem a tökéletes sminket ma estére. Igazából az ilyenekben mindig is jó volt, szeretek sminkelni, amióta csak az eszemet tudom. Régebben mindig a nagyit sminkeltem, persze azok a kreációk általában förtelmesek lettek, de nagyi mindig megdicsérte. Amióta pedig otthon engedélyt kaptam a vakolásra, azóta magamon kísérletezem.
Laza sminket készítettem, semmi extra: alapozó, szákfény, spirál, és némi szemhéjpúder. Nem mondom, hogy mestermű lett, de mára pont jó.
Jake-kel hét órát beszéltünk meg, hogy beérjünk a nyolckor kezdődő filmek valamelyikére. Szóval még van harminc percem elkészülni a hajammal, és felvenni a gönceimet.
A fürdőbe érve bedugtam a hajvasalót, és a hajsütővasat is. Úgy döntöttem, hogy valami egyszerűt dobok össze, ezért a hajam felső részét kivasaltam, majd felgumiztam, hogy minden szál tökéletesen a helyére kerüljön. A gumiból lelógó részen pedig még göndörítettem kicsit. Még így is a vállam alá értek a leghosszabb tincsek. Rekordidő alatt kész lettem a fejemmel, mindössze tíz percembe telt, így van még húsz percem addig, amíg Jake ideér. Felmentem felöltözni, majd ismét le, hogy átrámoljam a táskám tartalmát, egy másik, alkalomhoz jobban illő táskába. Miután ezzel is megvolt bementem a konyhába, elköszönni anyámtól. Toryval éppen valamit sütöttek, bár azt meg nem mondom, hogy mit, mert az egész egy barna ragacsos pacának tűnt, de lehet, hogy finom lesz. Megálltam az ajtóban, és néztem, ahogy Tory szerencsétlenkedik egy tál trutyival, anya pedig a sütőt izzítja.
Anyám mostanában teljesen a fellegek között van, az elmúlt három napban szinte csak vigyorgott, és sütött! Kezd egyre gyanúsabb lenni nekem ez az egész! Abban is kezdek egyre biztosabb lenni, hogy anyám belezúgott valami hapekba, de persze hapsi nélkül ebben nem lehetek biztos.
- Hú, Kicsim! Ez igen! – rikkantott elismerően, mire kicsit elpirultam. Egyébként nem úgy van, hogy most fel kéne küldenie a szobámba átöltözni? Mondom én, hogy a fellegeken flangál.
- Ugyan már – legyintettem, majd levágódtam a helyemre, és néztem, ahogy Tory gyúrja a tésztát. Minden második gyúrás után megpróbálta lerázni a kezéről a ráragadt tésztát, kevés sikerrel.
- Hányra jön Jake? – bökött vállon anyu, miközben belekukkantott a tálba.
- Hétre – feleltem, majd a konyhaajtó fölötti órára néztem. – Van még nyolc perce – állapítottam meg, majd szórakozottan dobolni kezdtem az asztalon. Megint Jacob körül keringtek a gondolataim, és az estén. Először is azon, hogy mit vesz fel, és csak remélni tudtam, hogy nem öltöztem túl.
- Mit néztek meg? – kérdezte megint anyu, miközben vagy ötödszörre nyitotta ki az üres sütőt. Nagyon el van kalandozva!
- Igazából fogalmam sincs! Nem beszéltünk meg semmit, csak annyit, hogy valamelyik nyolc körül kezdődő filmre pattanunk be – magyaráztam izgatottan, bár a film érdekelt kábé a legkevésbé ezen az estén.
- Meglepetés lesz, hmm? – vette át Torytól a tálat, aki ezután a mosogató mellé állt és elkezdte suvickolni a kezét.
- Szerintem csak szimplán lusták voltak megnézni – kötött belém a húgom. Megforgattam a szemeimet, majd visszafordultam anya felé.
- Meglepetés, ja! De anyu mond csak mi ez a pörgés? –kérdeztem huncut mosollyal a fejemen, majd kacsintottam egyet. Igazából tényleg érdekelt, hogy mi van vele mostanság.
- Igazából majd csak azután akarom bemutatni, miután az anyá… - Csöngettek. Ügyet sem vetve anyám félbehagyott mondatára, rohantam kinyitni az ajtót. Lábujjhegyen futottam, így nem igazán lehetett hallani a vékony kis sarkak kopogását. Vigyorogva álltam meg az ajtó előtt, majd az előszobatükörben vetettem magamra még egy pillantást, mielőtt kinyitottam volna az ajtót. Aztán mély levegőt vettem és kattanásig tártam előtte a bejárati ajtót.
Iszonyatosan jól festett: megint azt a fekete farmert húzta fel, amit akkor is viselt, amikor megláttam és volt rajta egy fekete-kék kockás ing. Bár én jobban szeretem azokat a pólóit, amik ráfeszülnek a tökéletes felsőtestére, ebbe se tudnék belekötni. Ő is hosszasan végigmér, főleg a felsőmet és a cipőmet nézte meg nagyon.
- Wáo! – nyögte végül, mire én is felnéztem a szemébe. A tekintetünk megint összekapcsolódott, nem is kellett köszönnünk egymásnak, minden ott volt a szemében. Végül közelebb lépett és adott egy puszit az arcomra, majd a kezembe nyomott egy tábla ét csokit. A kedvencem, és ezt Ő is tudja, mivel mondtam neki. Többek között erről is kikérdezett szerdán, amikor ismét a garázsban punnyadtunk. – Nagyon, öhm, csinos vagy – mért végig még egyszer elismerően, majd elmosolyodott.
- Te is jól festesz! Nem gondoltam volna, hogy megy az öltözködés egyedül is – fogtam meg a kezét, majd beljebb húztam. Már annyira hozzászoktam ehhez, olyan, mintha már több ezer éve ismernénk egymást, és nem csak három napja. A keze melegségén még mindig elcsodálkozom, ahogy ezt tettem egészen eddig is.
- Igazából nem ment teljesen egyedül, Reach választotta a nadrágot, meg az ingemet is – mondta önelégülten, csak azt nem értettem, hogy mire fel. Ezen aztán elnevettem magam és nem tudtam megállni, hogy kicsit húzzam az agyát.
- Az alsógatyádat sikerül egyedül kiválasztanod?! Jake, ez mesés! – áradoztam lelkesen, majd villantottam rá egy hatalmas mosolyt. Erre Ő is felnevetett, majd pimasz mosoly terült szét a csodálatos ajkain.
- Honnan veszed, hogy van rajtam? – suttogta a fülembe, mire tökre elvörösödtem, és még meg is borzongtam. Válaszolni már nem tudtam, mert beértünk a konyhába, szerencsére.
- Csókolom Ms. Smith – köszönt illedelmesen, majd kezet nyújtott anyának, aki viszont csak nevetve bólogatott, majd felmutatta a barna bigyótól, ragadós kezeit.
- Szevasz Jacob! – köszönt anyám is, majd a kézfogás helyett lazán, fél kézzel átkarolta Jake-t, vigyázva nehogy maszatos legyen.
- Szeva Tory – borzolta meg játékosan Tory haját, mire ő rámordult, majd kiszedte a kezét a hajából.
- Szia Jake –köszönt végül, majd oldalba bökte a nagydarab srácot, ami elég murisan nézett ki. Miután megvolt a hivatalos köszönés, meg minden, Jake visszasétált mellém, majd megint megfogta a kezem, ami most kicsit kínosra sikeredett nekem, mivel azért mégis csak az anyám előtt csinálja, de őt látszólag nem izgatta.
- Ja, Jacob, tegezz csak nyugodtan! De csak a sulin kívül! Oda lenne a tekintélyem – magyarázta nevetve, majd megint legyintett és visszafordult a tálhoz. – Legyetek jók, gyerekek! – integetett, jelezve, hogy menjünk, vagy mehetünk.
- Majd jövök! – fordultam ki a konyhából, mögöttem pedig Jake baktatott, majd előreengedett az ajtóban is.
- És milyen filmre gondoltál? – huppant be mellém a kocsiba, miután annak az ajtaját is kitárta előttem, tiszta úriember. A rádióban halkan szólt az elmaradhatatlan zene, miközben a motor már fel volt pörgetve.
- Igazából nekem mindegy – rántottam mag a vállam, majd eligazgattam a biztonsági öv alatt felgyűrődött kabátom. Jake kocsijában teljesen biztonságban éreztem maga, de azért bekötöttem, vagyis lehet, hogy nem is a kocsi hatása, hanem Jake miatt. Igen vele mindig biztonságban érzem magam, és nem csak a hatalmas izmai miatt.
- Nekem is, teljesen. De mit szólnál akkor valami horrorhoz? – heves bólogatásba kezdtem, mivel horror filmre, bármikor és bárkivel szívesen beülök. Bár nagyon sok jó film van, én mégis ezeket szeretem talán a legjobban, a misztikus, és a drámai filmek mellett. Azt hiszem, azért, mert régebben apám foggal-körömmel küzdött az ellen, hogy akár csak egyet is lássak, tehát, amolyan dacféleségből, a másik indok pedig az, hogy nem mindig jó a vége. Kiszámíthatatlan, ami jó, mert így nem tudom már az elején, hogy mi lesz a vége, valamint nem mindig boldog, ami szintén csak még csábítóbbá teszi. Azt azért hozzátenném, hogy nem vagyok pszichopata, és nem a filmekből merítem a következő gyilkolásom technikáit, csak egyszerűen jók ezek a filmek. Viccesek, legalábbis szerintem elég vicces, amikor a művér színe olyan, mint a körömlakkom, a zombikon pedig látszik, hogy hol vannak maszkírozva. Nem mondanám, hogy annyira komolyan fognám fel ezt a dolgot. Ez is olyan mosolygok, rajta-dolog.
- Akkor egy horrorfilm rendel! – kacsintott Jake. – És hogy telt a napod?
- Igazából lazán, nem csináltam semmit – vontam vállat. Nem igazán akartam elmondani neki, hogy egész nap az estére készülődtem, mert még biztatásnak venni, és a pillangók a gyomromban szöges szárnyakat növesztenének. – És te? Meddig zselézted a hajad? – próbáltam viccesre venni a figurát. – Vagy azt is Reach csinálta, hogy legyen időd zoknit is választani?
- Kac-kac – motyogta durcásan, de engem nem ejt át, a szája széle felfelé rándult.
- Ugyan Jake, tudod, hogy imádlak – paskoltam meg a vállát, aztán észbe kaptam, hogy mit is mondtam. Nem így akartam közölni vele, ráadásul nem is itt, ezért megtartottam a vigyort a képemen, hogy poénnak vegye. – De az is lehet, hogy Reachelt kéne imádnom?! – morfondíroztam, hogy kicsit kizökkentsem abból a homályos mosolyból.
- Szóval imádsz? – feszegette tovább a témát egy bárgyú mosollyal a képén, amit legszívesebben levertem volna onnét.
- Mondtam én ilyet? – húztam fel az egyik szemöldököm, és próbáltam menteni a menthetőt. Persze a tehetséges színész felem pont most ment el vakációzni egy időre, szóval megint nem voltam valami hihető. – Persze, ki ne szeretne téged! – motyogtam valami féligazság félét, ami azért hihetően hangzott. Még magamnak sem volt bátorságom bevallani, hogy azt hiszem belezúgtam Jacob Blackbe!
Ezután az utunk csendesen telt, néha dúdolgattunk, vagy éppen Jake énekelt, de ezen kívül nem szóltunk egymáshoz. Csak néztük egymást, de azt állandóan, bár én próbáltam diszkréten csinálni, Jacob nem zavartatta magát és egyfolytában nézett. Ez azért jó és rossz is, mert határozottan imponáló, hogy szemmel tart, de amellett idegesítő is, hogy bámul, mert így én nem tudom bámulni Őt.
Aztán végre elértük Port Angelest, azon belül is egy plázát, nem azt amiben kedden voltunk, ez talán egy fokkal nagyobb volt. Miután Jake beállt egy szabad helyre – persze sikerült neki a legmesszebbi sarokba parkolnia a bejárattól – kiszálltam. Eligazgattam magamon a felgyűrődött ruhát, majd az autó elejénél Jake-t megvárva indultam volna el a bejárat felé, ha nem nyújtja felém a jobb kezét. Kis tétovázás után végül mosolyogva fogtam meg a felém nyújtott hatalmas kezet, így végül kézen fogva indultunk el a bejárat felé.
- Tetszik ez a cipő – dicsérte meg, mire megálltam és kiraktam a cipőmet, hogy jobban is megcsodálhassa. – Egészen addig, amíg rá nem taposol a sarkával a lábamra – mosolyogta, mire elnevettem magam. Ha úgy vesszük, ez a tizenöt centis sarok tökéletes fegyverként is szolgál. Az biztos, hogyha ezzel rátaposok valaki lábára, az nem köszöni meg nekem.
- Majd vigyázok! – mosolyogtam fel rá. Még így is vagy másfél fejjel magasabb volt nálam, pedig a cipő sokat emelt rajtam. – Hogy lehetsz te ilyen magas Jake? – szaladt ki a számon véletlenül, mire csak megvonta a vállát.
- Errefelé elég sokat esik! Növünk, mint a gomba! – csinált belőle végül viccet. Szeretem, ha egy srácnak van humora, ráadásul Jacob elég jó humorral rendelkezik, ez tetszik benne – a számtalan másik jó tulajdonsága mellett. Közben már felléptünk a pláza előtti betonos részre, ahol gesztenyeárusok hada sütögette a kis portékáját. A gesztenyeillat bekúszott az orromba, mire megnyaltam a szám, és beindult a nyálelválasztásom.
- Itt már ilyenkor kezdik? Nálunk csak január felé jelentek meg – morfondíroztam, miközben megpróbáltam ezt odasúgni Jake-nek.
- Itt mindig vannak – válaszolta egyszerűen, majd végre beértünk a meleg plázába. Határozottan többen nyüzsögtek itt, mint a másikban. Ez sokkal felkapottabb hely volt, viszont az üzletek kirakatai nem voltak annyira szimpatikusak, amiből arra következtettem, hogy a mozi, és a kajáldák miatt járnak ide az emberek. – Uhh, de rég voltam már moziban – fújta ki magát Jacob, mire megint ránéztem. Nem igazán hiszem, hogy jelen pillanatban itt járt agyilag. A tekintete merengő volt, és talán kicsit szomorú is. Nem tudtam mire vélni a hangulatváltozását, pedig nagyon szerettem volna tudni, hogy mi lombozta le a kedvét.
- Ennyire régen volt, vagy ennyire rossz volt? – kíváncsiskodtam kicsit, de megpróbáltam visszafogni magam, hogy lássa: ha nem akarja elmondani, akkor nem erőltetem.
- Is-is – húzta el a száját, mire még kíváncsibb lettem. Én is elkezdtem rágcsálni a számat, hogy rá ne kérdezzek a dologra, mert nehéz volt visszafognom magam. Minden érdekel, ami vele történt! Szerdán is próbáltam faggatni, de Ő kitartóbb volt. Minden baromságról kikérdezett, nekem szinte időm sem volt kérdezni, mert folyton járatta a számat. – Bökd ki! – sóhajtott, hirtelen azt sem tudtam mire gondol.
- Mit is? – kérdeztem vissza kissé értetlenül. Megforgatta a szemeit, amire még jobban elvesztem. Mit is kéne megkérdeznem? Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú, vagy lány vagyok, mivel megint elvesztem a gyönyörű sötétbarna szemeiben, amik annyi melegséget árasztottak, akárhányszor csak belenéztem.
- Annyira rágcsálod a szád, és olyan kíváncsi fejet vágsz, hogy valami biztosan nagyon érdekel – sóhajtott megint. Hú, ennyire látszik? Sajnos Jacob mellett tényleg nehéz visszafognom magam, ezért is látszik meg rajtam annyi minden.
- Igazából arra lennék kíváncsi, hogy miért ennyire rossz neked ez az emlék, de nem muszáj elmondanod, megérteném, ha nem avatnál be – rafináltan megint a fordított pszichológiával próbálkoztam, és megpróbáltam közben nagyon ártatlan fejet vágni. Egyébként viszont tényleg úgy voltam vele, hogyha ez sem jön be, akkor nem erőltetem rá a vallatást, majd szépen elmondja, ha szeretné.
- Hát, már vagy egy fél éve volt – kezdte, miközben a szabad kezével hevesen artikulálta a dolgokat. – A film is pocsék volt, ráadásul a Newton gyerek még valami hasfájást is elkapott, szóval a fél filmet a wc-ben töltötte. Aztán meg én is far – gyorsan félbeharapta a mondatot, majd, mintha magában szitkozódott volna még egy sort, amit nem tudtam hová tenni.
- Te mi? – kérdeztem élénkebben, mert kezdett érdekelni a dolog, még annál is jobban. A bolondabbik felem megint elkezdett kombinálni, megpróbálta összekapcsolni a dolgokat. Hiszen Paul szerin Jake tudja a válaszaimat is. Mindenféle far-ral kezdődő szó eszembe jutott, de egyiket sem találtam helyénvalónak. Mint például: farmer, far, farolás, farkas, farok, faramuci, stb. ezekből nem hittem volna, hogy bármelyik is köszönőviszonyban lenne Jake mondandójával, ezért inkább elvetettem és megint Őt kezdtem bámulni.
- Aztán én is elkaptam valami fránya kórt – motyogta, de szinte biztos voltam benne, hogy hazudik, vagy ferdít. A szemei mindent elárultak, de inkább rá hagytam a dolgot.
- Mármint Mike? – ugrott be hirtelen, hogy kiről is beszél. Bár a Newton elég gyakori vezetéknév errefelé, az akkor is eléggé valószínűtlen lenne ebben a kisvárosban, hogy két Newton család is legyen.
- Jah, hogy keresztneve is van?! – kérdezte kissé gúnyosan, mire a kezeinkkel hasba vágtam, ügyelve arra, hogy az övé legyen az, amivel beleütök. Csak tippeltem, hogy a keze is olyan kemény, mint a hasa, és így neki, velem ellentétben nem fognak ripityára törni a csontjai. – Au! – simogatta meg a másik kezével a hasát, majd vigyorogva bámult le rám.
- Tudod, olyan idegesítő, hogy mindig fel kell néznem rád – dörmögtem, mire megint nevetni kezdett. Gondolkodtam egy újabb hasba vágáson, de végül is abban maradtam magammal, hogy egyáltalán nem akarok neki fájdalmat okozni, meg amúgy is, okosabbnak néztem annál, minthogy kétszer is engedje, hogy ugyan úgy hasba vágjam a kezeinkkel.
- Ez… hmm, nem is tudom, olyan megtisztelő – húzta ki magát, én meg csak vigyorogva megforgattam a szemeimet.
- Olyan bolond vagy! – löktem combon a csípőmmel, mire meglepődve nézett rám, majd huncut mosollyal az arcán megragadott a vállaimnál fogva és magához szorított. Hangos nevetésbe kezdett, amikor a hajamat próbáltam megvédeni a nagyon is hívogató mellkasától, majd végül belekaroltam fél kézzel a hátába, a másikkal pedig a copfomat védelmeztem. – Jake a hajam! – méltatlankodtam, amikor szándékosan még közelebb húzott magához.
- Csak fel van gumizva, mit pattogsz? – kérdezte nevetve, miután elengedett és rögtön a hajamat kezdtem igazítgatni.
- Pattogok?! – kérdeztem kissé sértetten, majd elengedtem a kezét és távolabb léptem tőle. –Ez igenis egy nagyon bonyolult frizura! – Persze tudtam, hogy csak viccelt, és a hajam sem volt egy nagy kaland, de végre sikerült valamivel húznom kicsit az agyát. Na, meg a békítő szövegére is kíváncsi voltam.
- Ugyan már, tudod, hogy nem gondoltam komolyan! Na, gyere ide – húzott közelebb magához, de nem a kezem fogta meg, hanem beállt mögém, amit persze egyáltalán nem értettem. Aztán kihúzta a hajgumit a hajamból, mire méltatlankodva kaptam el a kezét és fordultam meg.
- Hát te meg mit csinálsz? – tartottam meg a hajamat a fejem tetején, hogy miután visszahorgászom, a hajgumim fel tudjam fogni.
- Felfogom a hajad?! – nem mondta, hanem kérdezte, de én mégis meglepődtem és inkább előrenyújtottam a fél kezemet. Nem rakta bele a hajgumit, csak megforgatta a szemeit, majd belecsapott a tenyerembe. – Na, fordulj meg!
- Dehogy fordulok! Adod ide! – ugrottam közelebb, mire Ő lépett egyet hátrébb. Ezt még eljátszottuk kétszer, majd kifújta a levegőt és megpördített. Utána gyors mozdulatokkal kezdte el felfelé kanalazni a kihullott tincseimet. Meglepően biztos, és rutinos mozdulatok voltak ezek. Csodálkoztam is rajta, honnan ilyen profi, de csak arra tudtam gondolni, hogy Reachel kiskorukban sokat tanította.
- Hét évig volt hosszú hajam, tudok egy s mást – suttogta a fülembe, miután meghúzta a hajgumit is. Kellemes borzongás futott végig megint a testemen, és ahol a forró lehelete súrolta a bőrömet, apró, forró szúrásokat éreztem. Fura, de kellemes érzés volt.
- És miért vágattad le? – tudakoltam csodálkozva, amikor mellém lépett, és megint a kezemért nyúlt.
- Macerás volt – motyogta, majd végre beértünk a jegypénztárhoz. Jake-kel megálltunk a kis tv előtt, amin folyamatosan a moziműsor ment. Jobbra-ballra kezdtem mozgatni a számat, miközben olvastam a címeket. Volt itt minden, cowboyos, és vígjáték, romantikus, és dráma, és végül a horrorfilmek. Talán két értelmes címet láttam a nekünk megfelelő időpontban, de egyik sem nyerte el igazán a tetszésem, aztán volt ott egy másik, ami ugyan negyed tízkor kezdődik, de az sokkal szimpatikusabb.
- Jake – böktem finoman oldalba, majd ránéztem. Már Ő is engem nézett. – Mit szólnál inkább a negyed tízes filmhez? – kérdeztem kissé bátortalanul, mert bár azt beszéltük meg, hogy ezt az estét együtt töltjük, nem tudhattam, hogy tervez-e valami mást is.
- Igazából nekem is az a legszimpibb – mosolygott, majd beállt a kasához. Ezt igennek vettem, amitől rögtön boldogabb lettem, bár nem tudom, hogy mit fogunk csinálni másfél óráig. – Hello – köszönt a jegykiadó srácnak.
- Sziasztok! – köszönt vissza a fekete hajú, húsz körüli pasi a pult mögül.
- Két jegyet szeretnék a hegyed tízes filmre – mondta Jake, majd még egyszer a kivetítő felé nézett. – Ha lehet, akkor hátra.
- Mindjárt megnézem – azzal elkezdett kattintgatni a számítógépén. – Az utolsó sorban a fal mellett van még hely – nézett ismét ránk, aztán Jake is hátranézett rám. Megvontam a vállam, majd bólintottam, hogy jelezzem nekem tökéletes.
- Az jó lesz – tolmácsolt Jacob, majd rátámaszkodott a pultra, de csak félig, miközben a másik kezével még mindig az enyémet tartotta fogságban. A srác megint babrálni kezdett a számítógépével, majd a jegyek is előkerültek.
- elmúltatok már tizennyolc évesek? – kérdezte végül a srác, amikor már a kezében volt a két jegy.
- Nem – válaszoltuk egyszerre, mire mindhárman elmosolyodtunk.
- Van veletek nagykorú kísérő? – Ez most tényleg bosszantani akar?! Úgy nézünk mi ki, mint akik a szüleikkel jöttek?!
- Nincs – válaszolta Jake is kicsit ingerültebben, mire a pénztáros fiú kicsit összébb húzta magát, majd bájvigyorral a fején, a kezembe nyomta a jegyeket, és még jobban kivillantotta a fogait. Biztos beparázot Jake-től, a helyében én is ezt tettem volna.
- Jó szórakozást! - Alig bírtam visszatartani a nevetést, miközben azért kicsit sajnáltam is a fiút, mert hát Jacob tényleg elég rémisztő tud lenni. Miután hallótávolságon kívülre kerültünk, halkan kuncogni kezdtem.
- Szegény, rendesen betojt! – szorítottam meg kétszer Jake kezét, ami kábé egy oldalba bökésnek felet volna meg. Ő is csak rám mosolyogott, amitől megint elállta a lélegzetem, annyira szívdöglesztően tette. Hihetetlenül jól áll neki a mosolygás, és azok a fogak! Na, akkor az ajkairól már ne is beszéljünk. Észre sem vettem, hogy Jacob a kijárat felé igyekszik, egészen addig, amíg a hideg levegő meg nem csapta az arcomat, vagyis az utcán. Ezért elfordítottam a tekintetem az ajkairól. Atya Úr Isten! Egészen eddig a száját bámultam, csoda, hogy nem vitt még be a bokorba, pedig ennyire látszik rajtam, hogy kívánom. Sőt még a cipőmet is levetném, hogy ne legyen sáros, ha mégis a bokor felé vennénk az irányt! Hihetetlen vagyok! Ha nem lenne itt Jake, most felképelném saját magamat! De „sajnos” itt van. Illetve, ha nem lenne itt, akkor nem ezen filóznék, jaj, már, még a saját gondolataimban is elvesztem a fonalat. Szörnyű vagyok!
- Láttam itt kint egy padot, amikor befelé mentünk – nyújtogatatta a nyakát Jake a járda melletti bokrok felé. Én is arrafelé néztem és ki is szúrtam egy a lámpa fényében zölden megvillanó karfarészt Valószínűleg Ő is látta, mert már el is indult a felé, a hely felé.
Kicsit bentebb volt a járdától, három oldalról fák és bokrok szegélyezték, ezzel félhomályba burkolva a kis padot. Egy kevés tétvázás után leültem a padra, Jacob pedig mellém telepedett, majd hátradőlt.
- Szólj, ha kényelmetlen, vagy fázol, és inkább bemennél – mondta lágyan, majd a vállamnál fogva közelebb húzott magához. Miután Ő is rájött, hogy egyáltalán nincs ellenemre a közelsége, átkarolta a vállamat és a hátamra kezdett el rajzolgatni a mutató, és a középső ujjával. Milyen buta kérés az, hogy szoljak, ha fázom, hiszen olyan jó meleg a keze és a mellkasa is. Ha nem látnám rajta, hogy majd kicsattan az egészségtől, már régen kihívtam volna a mentőket. Miután ezt végiggondoltam késztetést éreztem arra, hogy rádőljek a mellkasára.
- Szabad? – kérdeztem kissé bátortalanul, mielőtt átöleltem volna a derekát és hozzábújtam volna. Megint egy kellemes, és édes mosoly terült szét az arcán, aztán bólintott és a másik kezét széttárta.
- Érezd magad otthon – mondta halkan, de közben mosolygott. Nekem sem kellett több, átkaroltam a derekát és beletemettem az arcom a mellkasába. A fülemet rátapasztottam, hogy hallgathassam a szíve dobogását. Szép, egyenletes dallam volt, olyan megnyugtató, amit az illata is tökéletesen kiegészített, olyan friss volt, kicsit az eső utáni illatra emlékeztetett, meg az erdő kellemes, mohás, páfrányos egyvelegére. Lehunytam a szememet, és csak hallgattam, ahogy lélegzik, meg, ahogy dobog a szíve, és közben azért imádkoztam, hogy ezt minél tovább tehessem. Na, meg azért is, hogy legalább a film előtt ne aludjak el. – Nézd csak! Feljött az első csillag – motyogta, mire felfelé fordítottam a fejem, és hunyorogva próbáltam átlátni az utcai lámpák szűrt fényén, hogy megtaláljam a kis ezüst pontot.
- Anyukám mindig azt mondta, hogy, ha meglátod, az első csillagot kívánhatsz valamit – mondta varázsos mély hangján, mire megint összeszorítottam a szemem, és azt kívántam, hogy bárcsak örökké így maradhatnánk. – Na, kívántál?
- Ühm – dünnyögtem elégedett vigyorral a képemen, amikor megint a gerincemet kezdte simogatni. Leírhatatlanul kellemes érzés volt, bele is borzongtam, amit Ő is észrevett, mert hirtelen megállította az ujjait. – Ne, ne hagyd abba! – kértem Őt halkan, mire bátortalanul megint simogatni kezdte a hátamat, amire az én válaszom csak annyi volt, hogy kiscica módjára simultam a kezei közé. Igazából szégyellhetném is magam, de ami ennyire jó, az nem lehet rossz! Vagy pont ezért lenne az? Nem akartam ezzel foglalkozni, mert most én vagyok az érzékeny, szeretetre vágyó nő! Szóval buta gondolatokat kikapcsolni, és csakis Jake-re figyelni. Hogy a saját utasításaimat betartsam, én is cirógatni kezdtem a derekát. Különböző formákat rajzoltam a hátára, csukott szemmel, néha még írtam is rá, bár nem hiszem, hogy ki tudta venni. Azt hiszem egyszer még azt is rákarcoltam a hátára, persze eltorzított betűkkel - a biztonság kedvéért -, hogy beléd estem.
Már jó ideje ülhettünk ott, amikor eszembe jutott a mozi, kapkodva bányásztam elő a zsebemből a telefonom, hogy az időt megnézzem.
- Jake, már ötvenöt van! – kiáltottam, majd kelletlenül felálltam, és magam után rángattam Őt is. Miután kicsit magához tért, hozzám igazította a lépéseit, és gyors gyaloglással indultunk el a mozi büféje felé. Megint a kassza felé mentünk, de most egy áttetsző üveglépcsőn kellett felgyalogolnunk a kivilágított kajáldához. Megpróbáltam kiszúrni a legkisebb sort, vagy a leggyorsabban dolgozó kasszást, de végül is egy szőke eladólány sorába álltunk be. Ő viszonylag gyorsnak látszott, ebből kifolyólag itt ácsingóztak a legkevesebben. Hamar sorra is kerültünk, ahogy az előbb engem a srác, úgy most Jake-t a lány, tüntette ki osztatlan figyelmével, amivel bennem máris felütötte a fejét a féltékenység. Tudom, hogy ez baromság, de legszívesebben a fejére borítottam volna az ásványvizem, amikor bájologva elköszönt Jacobtól. Nem akartam lehúzni Jake-t anyagilag ezért csak egy közepes popcorn-t kértem, vizet pedig otthonról hoztam, ezzel ellentétben Jake vett magának két személynek való tortillát, és egy nagy kólát.
- Te ezt mind meg is fogod enni? – kérdeztem tőle hitetlenkedve, miközben a jegyszedőknél álltunk sorba.
- Még mindig nem hiszel bennem – csóválta vigyorogva a fejét, majd, talán, hogy biztosítson, a magasba dobott egy kis háromszöget, majd ügyesen elkapta, a szájával. Én csak ámultan figyeltem az egyszerű trükköt, ami nekem soha nem ment. Na, jó, nagyon ritkán. – A mai estét is így nyertem – vigyorgott le rám, majd megint a fejébe tömött egy adag chips-et.
- Azt hiszem, kezdek hinni neked – bólogattam, amikor megint a kis műanyag tálkára néztem, aminek már a negyede hiányzott, pedig még a terembe sem értünk be.
- Hello – köszönt barátságosan a nagydarab, kopasz férfi – na, ez az, amit nem vártam volna tőle.
- Szia – nyomtam a kezébe a pénztárcámból előkotort jegyeket, mire ránk mosolyogott – ránk, nem rám, és nem is Jake-re külön, ez máris jó pont. A nap dolgozója –tüntettem ki gondolatban.
- Nyolcas terem, balra fent – mondta monoton, majd még egyszer villantott ránk egy vigyort, és elvette az utánunk lévők jegyét is. – Jó szórakozást!
- Köszi – néztem még hátra egyszer, majd a termet kezdtem sasozni, de Jacob már előttem megtalálta, így célirányosan arra felé mentünk.
Mikor beértünk a terembe, már nagyban a reklámok mentek, így a sötétben kellett elfoglalnunk a helyünket, ami nekem megint csak problémát okozott volna, de Jacob úgy csinált, mintha tökéletesen látna, ebben az átkozott félhomályban. Aztán végül is valahogy csak elkeveredtünk a fal mellett lévő két üres székre, miután emberek tucatján keresztül eljutottunk a sarokig. Hát persze, ez az én szerencsém, mi vagyunk az utolsók, akik beérnek, ráadásul mi ülünk a legtávolabb az ajtótól. Persze a hely magában tökéletes, hiszen felül van, ráadásul a lég kondi alatt, közvetlenül. Ez kapóra jön, mert ha nagyon fáznék, akkor akár oda is bújhatnék, hozzá. Leültem, majd levettem a kabátomat és az oldalamhoz tetem, a táskámmal együtt, majd lehalkítottam a mobilomat is, hogy a film közben nehogy csörögni kezdjen. Nem sokkal ezután minden elsötétült, majd nagy zajjal berobbantak a hangfalak és elkezdődött a film, természetesen az elején még beadták a korhatárt, és a filmet készítő, és támogató cégek neveit. Bla, bla, bla… Aztán végre elkezdődött maga a film is. Na, jó, azt hiszem az kicsit a frászt hozta rám, amikor kiírták, hogy igaz történet alapján! Közelebb araszoltam a közös karfánkhoz, mire Jake keze megint a vállamon landolt, hogy felkínálja párnaként, és alkalmi szemellenzőként a mellkasát. Tétovázás nélkül dőltem bele az ölelésébe, mire egy elégedett sóhaj hagyta el a száját. Kicsit még fészkelődött, majd amikor megtalálta a legkényelmesebb helyzetet, ellazultak az izmai, és tökéletes rálátást engedtek a vászonra. Be kell vallanom, néha nagyon elkalandozott a figyelmem, pontosabban Jake szívének a heves dobogása kötött le nagyon, egy-egy hirtelenebb mozdulatom után. Nem tagadom, pláne magam előtt, hogy ez rettentően imponált, ezért néha kicsit hosszabb időre temettem el az arcom, vagy dörgöltem neki, amikor „ijesztőbb” jelenet következett. Ezzel tökéletesen elszórakoztattam magam, közben a figyelmem másik felét az kötötte le, hogy el ne nevessem magam. Viszont el kell ismernem, hogy Jacob is profi ebben a játékban, mert amikor a film közben megigazította a félrecsúszott nadrágját, „véletlenül” belátást engedett a kockás hasára is, még, ha csak néhány másodperc is volt, amíg rántott egyet az övtartón, hogy ezzel visszahúzza a rakoncátlan darabot a helyére. Ilyenkor engem is elöntött a forróság, és muszáj volt lehűtenem magam egy, két korty vízzel, különben tuti, hogy már elvitt volna a szívroham. Az hiszem a két filmből, kábé háromnegyed órát láthattam, és, ha bottal ütnek, se tudnám megmondani, hogy mi volt a lényege. Az izgisebb részeket is a szomszédom ficánkolásából szűrtem le, mármint nem Jake-ből, hanem a másik oldalamon ülő fiatal srácéból. Már csak arra eszméltem fel, hogy a szereplők nevei úsznak felfelé, katonás rendben a kivetítőn. Pislogtam néhányat, hogy kicsit magamhoz térjek, majd visszavonultam a saját térfelemre, hogy összeszedjem a holmimat, és leszedjem magamról a kukorica és a chips morzsáit. Miután ezzel is megvoltam, felálltam, és a tömeg után én is a kivilágított lépcső felé vettem az irányt. A sorból is csak nagyon lassan keveredtük ki, de a lépcső egyszerűen bedugult. Amíg várakoztunk Jake átkarolta a derekamat, ahogy én is az övét. Unalmamban már a tenyeremmel kezdtem el finoman dobolni a kidolgozott, kockás hasán, mire Ő rám mosolygott, majd lejjebb csúszatta a kezét a csípőmre, hogy itt a hüvelykujjával belekapaszkodjon a nadrágomra felvarrt övtartóba, majd Ő is felvette az én kezem ütemét, de Ő a combomat paskolta. Fura volt, valakit, egy hímneműt ennyire közel engedni magamhoz, hiszen ezelőtt erre sosem volt példa. De nem rossz, sőt kifejezetten kielégítő. Sőt már-már szidni kezdtem magam, amiért eddig nem vetemedtem fiúzásra, de az ok mindig eltántorított a mélyebb depressziótól: hiszen minek járjak olyannal, aki nem is tetszik igazán.
Aztán elkezdtem ezzel szórakozni, váltogattam a ritmusokat, hol gyorsabbra, hol lassabbra kapcsolta, majd a végén jót kuncogtam azon, ahogy inkább Jake is saját dallamot kezd fabrikálni, az enyém követése helyett. Végül kijutottunk, amikor kiléptem a terem ajtaján kifújtam magam, majd előkaptam a telefonom és megnéztem az időt. Kicsivel hosszabb volt a film, mint két óra, mivel most fél tizenkettő van. Maradt még kukorica a zacsimban, ezért nem dobtam ki a kukáknál, Jake-kel ellentétben, mert ő kihajította megüresedett műanyagdobozkát, aztán elégedetten nyújtózott egyet fél kézzel, mert nem engedett el közben. Én is megmozgatta kicsit a nyakam, és csavartam néhányat az elgémberedett bokámon, amíg a csillagos szőnyeggel lerakott folyosón sétáltunk kifelé. Tiszta labirintus, még jó, hogy az „EXIT” felirat elég nagy, különben már régen eltévedtem volna.
Miután végre kijutottunk az útvesztőből leülünk az egyik bőrkanapéra, amit a már bezárt üzletsorok előtt helyeztek el. Én kicsit kifújtam magam, miközben Jacob felhörpintette a maradék kóláját. Igazából csodálkoztam azon, hogy abból maradt, nem úgy, mint a kajájából.
- Jake, nincs kedved megenni a maradék kukoricámat? – lengettem meg az orra előtt a félig kiürült, kis kék zacskót.
- Végül is, miért ne – azzal kivette a kezemből, és belemarkolt, majd a szájába tömte, de szerencsére nem az egészet egyben, hanem két felvonásban tüntette el a markában lévő popcorn halmot. Nevetve néztem, ahogy a nemrég még félig lévő zacsiból, pillanatok alatt eltűnik a kaja. Már csak néhány szem volt az alján, amikor egyet kikapott, majd megint a magasba dobta és elkapta a szájával.
- Ügyes vagy – dicsértem meg, majd felcsillant a szeme, és én is kivettem kettőt a zacsiból. – Úgy is megy, ha én dobom? – kérdezte kacéran, majd a bólintására a magasba küldtem az egyik szemet. Kicsit ugyan macerásabb volt elkapnia, mert majdnem leesett a padról, de végül sikerült neki.
- Most én jövök – fogott meg két kis fehér valamit, majd az egyik feldobta, felém. – Na, Arielle, próbáld meg! A kedvemért – nézett rám kicsit pimaszul, mire a versenghetnékem már bólintott is, helyettem.
- Dobjad – ültem fentebb, majd koncentrálni kezdtem a kezében lévő dologra. Feldobta, én pedig csak a szememmel követtem, majd amikor már zuhanásba kezdett a kukorica rámozdultam, és kinyitottam a szám, de az államon landolt, hogy onnan lepattanva a felsőm kivágásán át a dekoltázsomba essen. Nevetni kezdtem, egészen addig, amíg meg nem láttam, hogy Jake nagyot nyel, miután végigkövette a popcorn útvonalát. A balkezem automatikusan száguldott a melleim segítségére, hogy eltakarja őket, mire Jacob is észrevette magát, majd végre a szemembe nézett, de csak egy pillanatig, mert utána lesütötte a szemeit. Édes volt, ahogy elpirult, bár szerintem én is pipacsvörössé változtam, de végül már nem érdekelt. Fogtam és kikaptam volna a kukoricát a melleim közül, ha Jacob meg nem ragadja a kezemet.
- Meg ne próbáld kiszedni, mert az a hapek melletted, éppen ezt várja – suttogta, mire én megpróbáltam úgy tenni, mintha csak véletlenül néznék arra, és megláttam a középkorú férfit amint engem bámul. Rögtön összegomboltam a kabátomat, majd a derekán lévő vászonövet is megkötöttem.
- Jó, hogy szóltál – álltam fel, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve végigsimítottam az arcán, hogy végre felnézzen rám. Nem igazán sikerült a tervem, ezért némi erőszakot is bevetettem és végre sikerült felemelnem a fejét. – Gyere csak közelebb – de meg sem vártam, hogy Ő jöjjön közelebb én hajoltam le, majd a hüvelyujjammal megpróbáltam letörölni a piros szószt, ami véletlenül maradhatott ott, még a tort illához kapott löttyből. Makacs kis folt volt, de végül én nyertem. – Ne, most már jöhetsz! – ragadtam kézen, mire felállt és egy vágyakozó pillantást küldött felém, amit nem tudtam hová tenni. Végül elindultunk a kijárat felé, de nekem még egyáltalán nem volt kedvem hazamenni, sokkal inkább maradtam volna még Jake-kel. A frisslevegőre érve telitöltöttem a tüdőmet a lehűlt levegő varázslatos illatával.
- Jake, nincs kedved még sétálni egy kicsit? – kérdeztem tőle, miközben belékaroltam, és felfelé fordított fejjel kezdtem el húzni az egyik irányba.
- Nekem mindegy, ha neked van, akkor menjünk – vont vállat, de azért a csibészes mosolya elárulta, hogy nincs annyira ellenére az ötlet. – Merrefelé szeretnél sétálni? – kérdezte egy kis idő múlva, amikor kiértünk a parkolóból és ráfordultunk egy forgalmasabb utcára.
- Te vagy idevalósi! Amerre viszel – vontam vállat, majd még jobban hozzábújtam, mire kihúzta a kezét az enyémből és átvetette a vállamon.
- Egy idegenvezető rendel – vigyorodott el, majd fény gyulladt a szemeiben. – Ha jól emlékszem, van itt a közelben egy kis park, ahol a szökőkút ki van világítva esténként – magyarázta, majd kicsit gyorsított a tempón, de csak annyira, hogy én is kényelmesen tudjam követni.
- Te nem fázol? – kérdeztem ki idő múlva, amikor rájöttem, hogy egy szál ingben flangál. Legszívesebben odaadtam volna neki a dzsekimet, de kétlem, hogy azt az alkarjánál tovább tudta volna húzni.
- Dehogy – rázta meg a fejét, majd még közelebb húzott magához, már amennyire ez lehetséges volt. – De te feltétlenül szóljál, ha úgy érzed ideje visszafordulni – mondta ellentmondást nem tűrő hangnemben, de nem is vitatkoztam volna vele. Minek, hiszen úgyis beadnám a derekamat.
- Majd szólok – bólogattam, aztán a szám is tátva marad, mert megláttam a kivilágított szökőkutat, olyan volt, mintha a víz is világítana. Egyszerűen mesés, ráadásul sehol senki, csak mi. Jacob körülnézett, majd átmentünk az úttesten, én teljesen ráhagyatkoztam, mer még mindig elbűvölt ez a kis hely. Keresett egy kevésbé szem előtt lévő padot, majd ismét leültünk, de most nem maga mellé, hanem az ölébe ültetett engem. Az egyik lábam a padon volt, a másik meg csak lógott a semmibe, mivel le nem ért. Jake félig a széles karfán, félig pedig a háttámlának támaszkodott, de végig engem nézett. Minden rezdülésemet figyelte, én pedig kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy ez valami több, hogy ilyen nincsen a valóságban, hogy ilyet érezzek egy srác iránt, három nap elteltével, ez szinte már egyfajta kötelék. Kellemesen rendhagyó, de erős, legalábbis most úgy érzem.
A világ legjobb dolga volt ott gubbasztani az ölében, miközben a fejemet a vállára hajtottam, Ő pedig az én fejemnek döntötte a sajátját.
- Nem kényelmetlen ez így neked? – kérdeztem, néhány perc kellemes csönd után.
- Nem, egyáltalán nem – válaszolta ő is, ugyan olyan nyugodt hangnemben, a lágy hangja szinte simogatott. Sőt a lehelete tényleg perzselt az arcomat, egyre nagyobb kísértésbe hozva ezzel. Megint meg akartam csókolni! Mindennél jobban! Csak egy csók – morfondíroztam magamban. Végül is, abba nem hal bele senki, sőt még jót is tennék magammal, meg talán vele is. Vonakodva fordítottam fel a fejemet, hogy az utolsó pillanatban meggondoljam magam, hiszen, megígértem magamnak, hogy ne csókolom meg. Jake végignézte az egész jelenetet, de nem csinált semmit, amit annak tudtam be, hogy mégis csak egyedül vagyok ezzel a csók dologgal. Néhány perc elteltével megint eljátszottam ugyan ezt a jelenetet, amit most Jake sem hagyott szó nélkül.
- Mi az? Valami gond van? – kérdezte barátságosan, majd körbenézett, hátha valami olyan baj lenne, de sehol senki nem volt.
- Nem nincs gond – hajtottam rá megint a fejem a vállára, de most nem engedtem annyira le, mert a tekintetem ott ragadt a duzzadt ajkain. Már megint itt tartok! Nem lehetek ennyire kiéhezve egy csókra, hogy ne tudjam elterelni a figyelmemet, most komolyan, hogy jutottam én idáig?! És mi a fenéért nem bánom? Egyre bolondabb leszek! Szégyenemre Jacob megint észrevette, hogy bámulom, de most Ő is a számat kezdte el nézni, mintha megértette volna, vagy mintha én is annyira vonzanám Őt. Én személy szerint, már annak is nagyon örülnék, ha csak fele annyira is tetszenék neki, mint Ő nekem. Az arca egyre csak közeledett az enyémhez, de én már türelmetlen voltam, ugyan azt megálltam, hogy a csókot ne én kezdeményezzem, de azt már nem bírom, hogy ilyen lassú. Hatalmas lendülettel csaptam le az ajkaira, mire belemosolygott a csókba, én meg felsóhajtottam – végre.
Először csak finoman ízlelgettük egymás ajkait, majd Jake szintet lépett, és a nyelvével körberajzolta a felső ajakamat, mire azok készségesen elnyíltak, ezzel bebocsájtva az Ő nyelvét. Amint az találkozott az enyémmel, először csak finom táncba kezdtek, majd egyre szenvedélyesebb ritmust diktáltak, amihez már nem passzolt ez a mozdulatlanság. Az egyik kezem az arcára tettem, a másik pedig a sűrű hajába kúszott, majd azt kezdte szántani, bár a zselé kicsit hátráltatott, azért megoldottam, valahogy. Az Ő egyik keze a derekamon írt le kisebb-nagyobb köröket, míg a másik a tarkómat simogatta, vagy a gerincemen járt fel-le. Ez a csók még az előzőt is simán felülmúlta, ezerszer jobb volt. Tökéletes befejezése egy gyönyörű estének.
A mai napot szépítkezésre szántam. Reggel tizenegykor keltem, hogy rendesen kialudjam magam, aztán egy óráig fürödtem, különböző pakolásokkal a fejemen. Megmostam a hajam is, majd beszárítottam, bár ezzel nem sokat tököltem. Ezután felfogtam, majd rendbe raktam az arcomat. A lehető legjobban akartam festeni.
Most éppen a kanapén tehénkedem, miközben a lábkörmeimet reszelem, mert úgy döntöttem kihasználom, hogy Jacob ilyen magas, és én is magas sarkút veszek. Ehhez persze, valami nagyon egyszerű, és letisztult farmernadrág illik. Már tudom is, hogy melyik. És egy egyszerű szürke felső. A körmeimet pink színűre festettem, amilyen a nyári ballonkabátom színe is. Egyszerű összeállítás, de mégis elég belevaló. Tökéletes az első hivatalos randinkra, amit nem a garázsában töltünk énekléssel és bohóckodással. A tv-ben az egyik zenecsatornát néztem, illetve inkább csak hallgattam, hogy ezzel is kissé ellazítsam az idegeimet. Mert ez életem legelső randija! Még soha nem csináltam ilyet! Vajon menni fog? Mit csinálok, ha Jake többet akar? Ezek, és hasonló kérdések zakatoltak a fejemben egész nap. Ezért kell a zene, mert ha a szövegre figyelek, akkor azzal lefoglalom magam.
Halk sípolásra kaptam fel a fejem, majd elkezdett csörögni a vezetékes. Két ujjam közé fogtam a körömlakkot, majd leraktam az ágy mellé. Megpróbáltam minél kevesebbszer letenni a lábam a talajra, nehogy a kisujjam körme leérjen. Ezért szinte odaugráltam a telefonhoz.
- Hallo – szóltam bele, miközben a vállamra raktam a telefont és a fejemmel leszorítottam, hogy meg tudjam húzni a copfomat, mert az ugrabugrálás miatt elkezdett kicsúszni a gumi. – Smith lakás – tettem hozzá. Még mindig el kell gondolkodnom azon, hogy a nevemet mondjam, vagy azt, hogy ez anyám háza. Nagy dilemma.
- Karen-t keresem! – mondta egy határozott női hang. Talán kicsit be is paráztam tőle, ezért inkább letakartam a beszélőrészt, hogy kiáltsak anyunak. – Esetleg tudná adni? – sürgetett, mire elkiáltottam magam.
- Hát persze, mindjárt itt van! – azzal leraktam a kis asztalszerű valamire a telefont, hogy anyám majd felvehesse. Megint visszaugráltam a kanapéhoz, majd felkaptam a lakkom és az emelet felé vettem az irányt.
A szobámba érve elraktam a körömlakkot, majd kivettem a sminkcuccaimat és a ruhámat is kidobáltam az ágyra. A fekete magas sarkúm is előszedtem a szekrényemből, majd egy cipős ronggyal letörölgettem. Aztán előkaptam a sminkcuccaimat és leültem az íróasztalomhoz, hogy elkészítsem a tökéletes sminket ma estére. Igazából az ilyenekben mindig is jó volt, szeretek sminkelni, amióta csak az eszemet tudom. Régebben mindig a nagyit sminkeltem, persze azok a kreációk általában förtelmesek lettek, de nagyi mindig megdicsérte. Amióta pedig otthon engedélyt kaptam a vakolásra, azóta magamon kísérletezem.
Laza sminket készítettem, semmi extra: alapozó, szákfény, spirál, és némi szemhéjpúder. Nem mondom, hogy mestermű lett, de mára pont jó.
Jake-kel hét órát beszéltünk meg, hogy beérjünk a nyolckor kezdődő filmek valamelyikére. Szóval még van harminc percem elkészülni a hajammal, és felvenni a gönceimet.
A fürdőbe érve bedugtam a hajvasalót, és a hajsütővasat is. Úgy döntöttem, hogy valami egyszerűt dobok össze, ezért a hajam felső részét kivasaltam, majd felgumiztam, hogy minden szál tökéletesen a helyére kerüljön. A gumiból lelógó részen pedig még göndörítettem kicsit. Még így is a vállam alá értek a leghosszabb tincsek. Rekordidő alatt kész lettem a fejemmel, mindössze tíz percembe telt, így van még húsz percem addig, amíg Jake ideér. Felmentem felöltözni, majd ismét le, hogy átrámoljam a táskám tartalmát, egy másik, alkalomhoz jobban illő táskába. Miután ezzel is megvolt bementem a konyhába, elköszönni anyámtól. Toryval éppen valamit sütöttek, bár azt meg nem mondom, hogy mit, mert az egész egy barna ragacsos pacának tűnt, de lehet, hogy finom lesz. Megálltam az ajtóban, és néztem, ahogy Tory szerencsétlenkedik egy tál trutyival, anya pedig a sütőt izzítja.
Anyám mostanában teljesen a fellegek között van, az elmúlt három napban szinte csak vigyorgott, és sütött! Kezd egyre gyanúsabb lenni nekem ez az egész! Abban is kezdek egyre biztosabb lenni, hogy anyám belezúgott valami hapekba, de persze hapsi nélkül ebben nem lehetek biztos.
- Hú, Kicsim! Ez igen! – rikkantott elismerően, mire kicsit elpirultam. Egyébként nem úgy van, hogy most fel kéne küldenie a szobámba átöltözni? Mondom én, hogy a fellegeken flangál.
- Ugyan már – legyintettem, majd levágódtam a helyemre, és néztem, ahogy Tory gyúrja a tésztát. Minden második gyúrás után megpróbálta lerázni a kezéről a ráragadt tésztát, kevés sikerrel.
- Hányra jön Jake? – bökött vállon anyu, miközben belekukkantott a tálba.
- Hétre – feleltem, majd a konyhaajtó fölötti órára néztem. – Van még nyolc perce – állapítottam meg, majd szórakozottan dobolni kezdtem az asztalon. Megint Jacob körül keringtek a gondolataim, és az estén. Először is azon, hogy mit vesz fel, és csak remélni tudtam, hogy nem öltöztem túl.
- Mit néztek meg? – kérdezte megint anyu, miközben vagy ötödszörre nyitotta ki az üres sütőt. Nagyon el van kalandozva!
- Igazából fogalmam sincs! Nem beszéltünk meg semmit, csak annyit, hogy valamelyik nyolc körül kezdődő filmre pattanunk be – magyaráztam izgatottan, bár a film érdekelt kábé a legkevésbé ezen az estén.
- Meglepetés lesz, hmm? – vette át Torytól a tálat, aki ezután a mosogató mellé állt és elkezdte suvickolni a kezét.
- Szerintem csak szimplán lusták voltak megnézni – kötött belém a húgom. Megforgattam a szemeimet, majd visszafordultam anya felé.
- Meglepetés, ja! De anyu mond csak mi ez a pörgés? –kérdeztem huncut mosollyal a fejemen, majd kacsintottam egyet. Igazából tényleg érdekelt, hogy mi van vele mostanság.
- Igazából majd csak azután akarom bemutatni, miután az anyá… - Csöngettek. Ügyet sem vetve anyám félbehagyott mondatára, rohantam kinyitni az ajtót. Lábujjhegyen futottam, így nem igazán lehetett hallani a vékony kis sarkak kopogását. Vigyorogva álltam meg az ajtó előtt, majd az előszobatükörben vetettem magamra még egy pillantást, mielőtt kinyitottam volna az ajtót. Aztán mély levegőt vettem és kattanásig tártam előtte a bejárati ajtót.
Iszonyatosan jól festett: megint azt a fekete farmert húzta fel, amit akkor is viselt, amikor megláttam és volt rajta egy fekete-kék kockás ing. Bár én jobban szeretem azokat a pólóit, amik ráfeszülnek a tökéletes felsőtestére, ebbe se tudnék belekötni. Ő is hosszasan végigmér, főleg a felsőmet és a cipőmet nézte meg nagyon.
- Wáo! – nyögte végül, mire én is felnéztem a szemébe. A tekintetünk megint összekapcsolódott, nem is kellett köszönnünk egymásnak, minden ott volt a szemében. Végül közelebb lépett és adott egy puszit az arcomra, majd a kezembe nyomott egy tábla ét csokit. A kedvencem, és ezt Ő is tudja, mivel mondtam neki. Többek között erről is kikérdezett szerdán, amikor ismét a garázsban punnyadtunk. – Nagyon, öhm, csinos vagy – mért végig még egyszer elismerően, majd elmosolyodott.
- Te is jól festesz! Nem gondoltam volna, hogy megy az öltözködés egyedül is – fogtam meg a kezét, majd beljebb húztam. Már annyira hozzászoktam ehhez, olyan, mintha már több ezer éve ismernénk egymást, és nem csak három napja. A keze melegségén még mindig elcsodálkozom, ahogy ezt tettem egészen eddig is.
- Igazából nem ment teljesen egyedül, Reach választotta a nadrágot, meg az ingemet is – mondta önelégülten, csak azt nem értettem, hogy mire fel. Ezen aztán elnevettem magam és nem tudtam megállni, hogy kicsit húzzam az agyát.
- Az alsógatyádat sikerül egyedül kiválasztanod?! Jake, ez mesés! – áradoztam lelkesen, majd villantottam rá egy hatalmas mosolyt. Erre Ő is felnevetett, majd pimasz mosoly terült szét a csodálatos ajkain.
- Honnan veszed, hogy van rajtam? – suttogta a fülembe, mire tökre elvörösödtem, és még meg is borzongtam. Válaszolni már nem tudtam, mert beértünk a konyhába, szerencsére.
- Csókolom Ms. Smith – köszönt illedelmesen, majd kezet nyújtott anyának, aki viszont csak nevetve bólogatott, majd felmutatta a barna bigyótól, ragadós kezeit.
- Szevasz Jacob! – köszönt anyám is, majd a kézfogás helyett lazán, fél kézzel átkarolta Jake-t, vigyázva nehogy maszatos legyen.
- Szeva Tory – borzolta meg játékosan Tory haját, mire ő rámordult, majd kiszedte a kezét a hajából.
- Szia Jake –köszönt végül, majd oldalba bökte a nagydarab srácot, ami elég murisan nézett ki. Miután megvolt a hivatalos köszönés, meg minden, Jake visszasétált mellém, majd megint megfogta a kezem, ami most kicsit kínosra sikeredett nekem, mivel azért mégis csak az anyám előtt csinálja, de őt látszólag nem izgatta.
- Ja, Jacob, tegezz csak nyugodtan! De csak a sulin kívül! Oda lenne a tekintélyem – magyarázta nevetve, majd megint legyintett és visszafordult a tálhoz. – Legyetek jók, gyerekek! – integetett, jelezve, hogy menjünk, vagy mehetünk.
- Majd jövök! – fordultam ki a konyhából, mögöttem pedig Jake baktatott, majd előreengedett az ajtóban is.
- És milyen filmre gondoltál? – huppant be mellém a kocsiba, miután annak az ajtaját is kitárta előttem, tiszta úriember. A rádióban halkan szólt az elmaradhatatlan zene, miközben a motor már fel volt pörgetve.
- Igazából nekem mindegy – rántottam mag a vállam, majd eligazgattam a biztonsági öv alatt felgyűrődött kabátom. Jake kocsijában teljesen biztonságban éreztem maga, de azért bekötöttem, vagyis lehet, hogy nem is a kocsi hatása, hanem Jake miatt. Igen vele mindig biztonságban érzem magam, és nem csak a hatalmas izmai miatt.
- Nekem is, teljesen. De mit szólnál akkor valami horrorhoz? – heves bólogatásba kezdtem, mivel horror filmre, bármikor és bárkivel szívesen beülök. Bár nagyon sok jó film van, én mégis ezeket szeretem talán a legjobban, a misztikus, és a drámai filmek mellett. Azt hiszem, azért, mert régebben apám foggal-körömmel küzdött az ellen, hogy akár csak egyet is lássak, tehát, amolyan dacféleségből, a másik indok pedig az, hogy nem mindig jó a vége. Kiszámíthatatlan, ami jó, mert így nem tudom már az elején, hogy mi lesz a vége, valamint nem mindig boldog, ami szintén csak még csábítóbbá teszi. Azt azért hozzátenném, hogy nem vagyok pszichopata, és nem a filmekből merítem a következő gyilkolásom technikáit, csak egyszerűen jók ezek a filmek. Viccesek, legalábbis szerintem elég vicces, amikor a művér színe olyan, mint a körömlakkom, a zombikon pedig látszik, hogy hol vannak maszkírozva. Nem mondanám, hogy annyira komolyan fognám fel ezt a dolgot. Ez is olyan mosolygok, rajta-dolog.
- Akkor egy horrorfilm rendel! – kacsintott Jake. – És hogy telt a napod?
- Igazából lazán, nem csináltam semmit – vontam vállat. Nem igazán akartam elmondani neki, hogy egész nap az estére készülődtem, mert még biztatásnak venni, és a pillangók a gyomromban szöges szárnyakat növesztenének. – És te? Meddig zselézted a hajad? – próbáltam viccesre venni a figurát. – Vagy azt is Reach csinálta, hogy legyen időd zoknit is választani?
- Kac-kac – motyogta durcásan, de engem nem ejt át, a szája széle felfelé rándult.
- Ugyan Jake, tudod, hogy imádlak – paskoltam meg a vállát, aztán észbe kaptam, hogy mit is mondtam. Nem így akartam közölni vele, ráadásul nem is itt, ezért megtartottam a vigyort a képemen, hogy poénnak vegye. – De az is lehet, hogy Reachelt kéne imádnom?! – morfondíroztam, hogy kicsit kizökkentsem abból a homályos mosolyból.
- Szóval imádsz? – feszegette tovább a témát egy bárgyú mosollyal a képén, amit legszívesebben levertem volna onnét.
- Mondtam én ilyet? – húztam fel az egyik szemöldököm, és próbáltam menteni a menthetőt. Persze a tehetséges színész felem pont most ment el vakációzni egy időre, szóval megint nem voltam valami hihető. – Persze, ki ne szeretne téged! – motyogtam valami féligazság félét, ami azért hihetően hangzott. Még magamnak sem volt bátorságom bevallani, hogy azt hiszem belezúgtam Jacob Blackbe!
Ezután az utunk csendesen telt, néha dúdolgattunk, vagy éppen Jake énekelt, de ezen kívül nem szóltunk egymáshoz. Csak néztük egymást, de azt állandóan, bár én próbáltam diszkréten csinálni, Jacob nem zavartatta magát és egyfolytában nézett. Ez azért jó és rossz is, mert határozottan imponáló, hogy szemmel tart, de amellett idegesítő is, hogy bámul, mert így én nem tudom bámulni Őt.
Aztán végre elértük Port Angelest, azon belül is egy plázát, nem azt amiben kedden voltunk, ez talán egy fokkal nagyobb volt. Miután Jake beállt egy szabad helyre – persze sikerült neki a legmesszebbi sarokba parkolnia a bejárattól – kiszálltam. Eligazgattam magamon a felgyűrődött ruhát, majd az autó elejénél Jake-t megvárva indultam volna el a bejárat felé, ha nem nyújtja felém a jobb kezét. Kis tétovázás után végül mosolyogva fogtam meg a felém nyújtott hatalmas kezet, így végül kézen fogva indultunk el a bejárat felé.
- Tetszik ez a cipő – dicsérte meg, mire megálltam és kiraktam a cipőmet, hogy jobban is megcsodálhassa. – Egészen addig, amíg rá nem taposol a sarkával a lábamra – mosolyogta, mire elnevettem magam. Ha úgy vesszük, ez a tizenöt centis sarok tökéletes fegyverként is szolgál. Az biztos, hogyha ezzel rátaposok valaki lábára, az nem köszöni meg nekem.
- Majd vigyázok! – mosolyogtam fel rá. Még így is vagy másfél fejjel magasabb volt nálam, pedig a cipő sokat emelt rajtam. – Hogy lehetsz te ilyen magas Jake? – szaladt ki a számon véletlenül, mire csak megvonta a vállát.
- Errefelé elég sokat esik! Növünk, mint a gomba! – csinált belőle végül viccet. Szeretem, ha egy srácnak van humora, ráadásul Jacob elég jó humorral rendelkezik, ez tetszik benne – a számtalan másik jó tulajdonsága mellett. Közben már felléptünk a pláza előtti betonos részre, ahol gesztenyeárusok hada sütögette a kis portékáját. A gesztenyeillat bekúszott az orromba, mire megnyaltam a szám, és beindult a nyálelválasztásom.
- Itt már ilyenkor kezdik? Nálunk csak január felé jelentek meg – morfondíroztam, miközben megpróbáltam ezt odasúgni Jake-nek.
- Itt mindig vannak – válaszolta egyszerűen, majd végre beértünk a meleg plázába. Határozottan többen nyüzsögtek itt, mint a másikban. Ez sokkal felkapottabb hely volt, viszont az üzletek kirakatai nem voltak annyira szimpatikusak, amiből arra következtettem, hogy a mozi, és a kajáldák miatt járnak ide az emberek. – Uhh, de rég voltam már moziban – fújta ki magát Jacob, mire megint ránéztem. Nem igazán hiszem, hogy jelen pillanatban itt járt agyilag. A tekintete merengő volt, és talán kicsit szomorú is. Nem tudtam mire vélni a hangulatváltozását, pedig nagyon szerettem volna tudni, hogy mi lombozta le a kedvét.
- Ennyire régen volt, vagy ennyire rossz volt? – kíváncsiskodtam kicsit, de megpróbáltam visszafogni magam, hogy lássa: ha nem akarja elmondani, akkor nem erőltetem.
- Is-is – húzta el a száját, mire még kíváncsibb lettem. Én is elkezdtem rágcsálni a számat, hogy rá ne kérdezzek a dologra, mert nehéz volt visszafognom magam. Minden érdekel, ami vele történt! Szerdán is próbáltam faggatni, de Ő kitartóbb volt. Minden baromságról kikérdezett, nekem szinte időm sem volt kérdezni, mert folyton járatta a számat. – Bökd ki! – sóhajtott, hirtelen azt sem tudtam mire gondol.
- Mit is? – kérdeztem vissza kissé értetlenül. Megforgatta a szemeit, amire még jobban elvesztem. Mit is kéne megkérdeznem? Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú, vagy lány vagyok, mivel megint elvesztem a gyönyörű sötétbarna szemeiben, amik annyi melegséget árasztottak, akárhányszor csak belenéztem.
- Annyira rágcsálod a szád, és olyan kíváncsi fejet vágsz, hogy valami biztosan nagyon érdekel – sóhajtott megint. Hú, ennyire látszik? Sajnos Jacob mellett tényleg nehéz visszafognom magam, ezért is látszik meg rajtam annyi minden.
- Igazából arra lennék kíváncsi, hogy miért ennyire rossz neked ez az emlék, de nem muszáj elmondanod, megérteném, ha nem avatnál be – rafináltan megint a fordított pszichológiával próbálkoztam, és megpróbáltam közben nagyon ártatlan fejet vágni. Egyébként viszont tényleg úgy voltam vele, hogyha ez sem jön be, akkor nem erőltetem rá a vallatást, majd szépen elmondja, ha szeretné.
- Hát, már vagy egy fél éve volt – kezdte, miközben a szabad kezével hevesen artikulálta a dolgokat. – A film is pocsék volt, ráadásul a Newton gyerek még valami hasfájást is elkapott, szóval a fél filmet a wc-ben töltötte. Aztán meg én is far – gyorsan félbeharapta a mondatot, majd, mintha magában szitkozódott volna még egy sort, amit nem tudtam hová tenni.
- Te mi? – kérdeztem élénkebben, mert kezdett érdekelni a dolog, még annál is jobban. A bolondabbik felem megint elkezdett kombinálni, megpróbálta összekapcsolni a dolgokat. Hiszen Paul szerin Jake tudja a válaszaimat is. Mindenféle far-ral kezdődő szó eszembe jutott, de egyiket sem találtam helyénvalónak. Mint például: farmer, far, farolás, farkas, farok, faramuci, stb. ezekből nem hittem volna, hogy bármelyik is köszönőviszonyban lenne Jake mondandójával, ezért inkább elvetettem és megint Őt kezdtem bámulni.
- Aztán én is elkaptam valami fránya kórt – motyogta, de szinte biztos voltam benne, hogy hazudik, vagy ferdít. A szemei mindent elárultak, de inkább rá hagytam a dolgot.
- Mármint Mike? – ugrott be hirtelen, hogy kiről is beszél. Bár a Newton elég gyakori vezetéknév errefelé, az akkor is eléggé valószínűtlen lenne ebben a kisvárosban, hogy két Newton család is legyen.
- Jah, hogy keresztneve is van?! – kérdezte kissé gúnyosan, mire a kezeinkkel hasba vágtam, ügyelve arra, hogy az övé legyen az, amivel beleütök. Csak tippeltem, hogy a keze is olyan kemény, mint a hasa, és így neki, velem ellentétben nem fognak ripityára törni a csontjai. – Au! – simogatta meg a másik kezével a hasát, majd vigyorogva bámult le rám.
- Tudod, olyan idegesítő, hogy mindig fel kell néznem rád – dörmögtem, mire megint nevetni kezdett. Gondolkodtam egy újabb hasba vágáson, de végül is abban maradtam magammal, hogy egyáltalán nem akarok neki fájdalmat okozni, meg amúgy is, okosabbnak néztem annál, minthogy kétszer is engedje, hogy ugyan úgy hasba vágjam a kezeinkkel.
- Ez… hmm, nem is tudom, olyan megtisztelő – húzta ki magát, én meg csak vigyorogva megforgattam a szemeimet.
- Olyan bolond vagy! – löktem combon a csípőmmel, mire meglepődve nézett rám, majd huncut mosollyal az arcán megragadott a vállaimnál fogva és magához szorított. Hangos nevetésbe kezdett, amikor a hajamat próbáltam megvédeni a nagyon is hívogató mellkasától, majd végül belekaroltam fél kézzel a hátába, a másikkal pedig a copfomat védelmeztem. – Jake a hajam! – méltatlankodtam, amikor szándékosan még közelebb húzott magához.
- Csak fel van gumizva, mit pattogsz? – kérdezte nevetve, miután elengedett és rögtön a hajamat kezdtem igazítgatni.
- Pattogok?! – kérdeztem kissé sértetten, majd elengedtem a kezét és távolabb léptem tőle. –Ez igenis egy nagyon bonyolult frizura! – Persze tudtam, hogy csak viccelt, és a hajam sem volt egy nagy kaland, de végre sikerült valamivel húznom kicsit az agyát. Na, meg a békítő szövegére is kíváncsi voltam.
- Ugyan már, tudod, hogy nem gondoltam komolyan! Na, gyere ide – húzott közelebb magához, de nem a kezem fogta meg, hanem beállt mögém, amit persze egyáltalán nem értettem. Aztán kihúzta a hajgumit a hajamból, mire méltatlankodva kaptam el a kezét és fordultam meg.
- Hát te meg mit csinálsz? – tartottam meg a hajamat a fejem tetején, hogy miután visszahorgászom, a hajgumim fel tudjam fogni.
- Felfogom a hajad?! – nem mondta, hanem kérdezte, de én mégis meglepődtem és inkább előrenyújtottam a fél kezemet. Nem rakta bele a hajgumit, csak megforgatta a szemeit, majd belecsapott a tenyerembe. – Na, fordulj meg!
- Dehogy fordulok! Adod ide! – ugrottam közelebb, mire Ő lépett egyet hátrébb. Ezt még eljátszottuk kétszer, majd kifújta a levegőt és megpördített. Utána gyors mozdulatokkal kezdte el felfelé kanalazni a kihullott tincseimet. Meglepően biztos, és rutinos mozdulatok voltak ezek. Csodálkoztam is rajta, honnan ilyen profi, de csak arra tudtam gondolni, hogy Reachel kiskorukban sokat tanította.
- Hét évig volt hosszú hajam, tudok egy s mást – suttogta a fülembe, miután meghúzta a hajgumit is. Kellemes borzongás futott végig megint a testemen, és ahol a forró lehelete súrolta a bőrömet, apró, forró szúrásokat éreztem. Fura, de kellemes érzés volt.
- És miért vágattad le? – tudakoltam csodálkozva, amikor mellém lépett, és megint a kezemért nyúlt.
- Macerás volt – motyogta, majd végre beértünk a jegypénztárhoz. Jake-kel megálltunk a kis tv előtt, amin folyamatosan a moziműsor ment. Jobbra-ballra kezdtem mozgatni a számat, miközben olvastam a címeket. Volt itt minden, cowboyos, és vígjáték, romantikus, és dráma, és végül a horrorfilmek. Talán két értelmes címet láttam a nekünk megfelelő időpontban, de egyik sem nyerte el igazán a tetszésem, aztán volt ott egy másik, ami ugyan negyed tízkor kezdődik, de az sokkal szimpatikusabb.
- Jake – böktem finoman oldalba, majd ránéztem. Már Ő is engem nézett. – Mit szólnál inkább a negyed tízes filmhez? – kérdeztem kissé bátortalanul, mert bár azt beszéltük meg, hogy ezt az estét együtt töltjük, nem tudhattam, hogy tervez-e valami mást is.
- Igazából nekem is az a legszimpibb – mosolygott, majd beállt a kasához. Ezt igennek vettem, amitől rögtön boldogabb lettem, bár nem tudom, hogy mit fogunk csinálni másfél óráig. – Hello – köszönt a jegykiadó srácnak.
- Sziasztok! – köszönt vissza a fekete hajú, húsz körüli pasi a pult mögül.
- Két jegyet szeretnék a hegyed tízes filmre – mondta Jake, majd még egyszer a kivetítő felé nézett. – Ha lehet, akkor hátra.
- Mindjárt megnézem – azzal elkezdett kattintgatni a számítógépén. – Az utolsó sorban a fal mellett van még hely – nézett ismét ránk, aztán Jake is hátranézett rám. Megvontam a vállam, majd bólintottam, hogy jelezzem nekem tökéletes.
- Az jó lesz – tolmácsolt Jacob, majd rátámaszkodott a pultra, de csak félig, miközben a másik kezével még mindig az enyémet tartotta fogságban. A srác megint babrálni kezdett a számítógépével, majd a jegyek is előkerültek.
- elmúltatok már tizennyolc évesek? – kérdezte végül a srác, amikor már a kezében volt a két jegy.
- Nem – válaszoltuk egyszerre, mire mindhárman elmosolyodtunk.
- Van veletek nagykorú kísérő? – Ez most tényleg bosszantani akar?! Úgy nézünk mi ki, mint akik a szüleikkel jöttek?!
- Nincs – válaszolta Jake is kicsit ingerültebben, mire a pénztáros fiú kicsit összébb húzta magát, majd bájvigyorral a fején, a kezembe nyomta a jegyeket, és még jobban kivillantotta a fogait. Biztos beparázot Jake-től, a helyében én is ezt tettem volna.
- Jó szórakozást! - Alig bírtam visszatartani a nevetést, miközben azért kicsit sajnáltam is a fiút, mert hát Jacob tényleg elég rémisztő tud lenni. Miután hallótávolságon kívülre kerültünk, halkan kuncogni kezdtem.
- Szegény, rendesen betojt! – szorítottam meg kétszer Jake kezét, ami kábé egy oldalba bökésnek felet volna meg. Ő is csak rám mosolyogott, amitől megint elállta a lélegzetem, annyira szívdöglesztően tette. Hihetetlenül jól áll neki a mosolygás, és azok a fogak! Na, akkor az ajkairól már ne is beszéljünk. Észre sem vettem, hogy Jacob a kijárat felé igyekszik, egészen addig, amíg a hideg levegő meg nem csapta az arcomat, vagyis az utcán. Ezért elfordítottam a tekintetem az ajkairól. Atya Úr Isten! Egészen eddig a száját bámultam, csoda, hogy nem vitt még be a bokorba, pedig ennyire látszik rajtam, hogy kívánom. Sőt még a cipőmet is levetném, hogy ne legyen sáros, ha mégis a bokor felé vennénk az irányt! Hihetetlen vagyok! Ha nem lenne itt Jake, most felképelném saját magamat! De „sajnos” itt van. Illetve, ha nem lenne itt, akkor nem ezen filóznék, jaj, már, még a saját gondolataimban is elvesztem a fonalat. Szörnyű vagyok!
- Láttam itt kint egy padot, amikor befelé mentünk – nyújtogatatta a nyakát Jake a járda melletti bokrok felé. Én is arrafelé néztem és ki is szúrtam egy a lámpa fényében zölden megvillanó karfarészt Valószínűleg Ő is látta, mert már el is indult a felé, a hely felé.
Kicsit bentebb volt a járdától, három oldalról fák és bokrok szegélyezték, ezzel félhomályba burkolva a kis padot. Egy kevés tétvázás után leültem a padra, Jacob pedig mellém telepedett, majd hátradőlt.
- Szólj, ha kényelmetlen, vagy fázol, és inkább bemennél – mondta lágyan, majd a vállamnál fogva közelebb húzott magához. Miután Ő is rájött, hogy egyáltalán nincs ellenemre a közelsége, átkarolta a vállamat és a hátamra kezdett el rajzolgatni a mutató, és a középső ujjával. Milyen buta kérés az, hogy szoljak, ha fázom, hiszen olyan jó meleg a keze és a mellkasa is. Ha nem látnám rajta, hogy majd kicsattan az egészségtől, már régen kihívtam volna a mentőket. Miután ezt végiggondoltam késztetést éreztem arra, hogy rádőljek a mellkasára.
- Szabad? – kérdeztem kissé bátortalanul, mielőtt átöleltem volna a derekát és hozzábújtam volna. Megint egy kellemes, és édes mosoly terült szét az arcán, aztán bólintott és a másik kezét széttárta.
- Érezd magad otthon – mondta halkan, de közben mosolygott. Nekem sem kellett több, átkaroltam a derekát és beletemettem az arcom a mellkasába. A fülemet rátapasztottam, hogy hallgathassam a szíve dobogását. Szép, egyenletes dallam volt, olyan megnyugtató, amit az illata is tökéletesen kiegészített, olyan friss volt, kicsit az eső utáni illatra emlékeztetett, meg az erdő kellemes, mohás, páfrányos egyvelegére. Lehunytam a szememet, és csak hallgattam, ahogy lélegzik, meg, ahogy dobog a szíve, és közben azért imádkoztam, hogy ezt minél tovább tehessem. Na, meg azért is, hogy legalább a film előtt ne aludjak el. – Nézd csak! Feljött az első csillag – motyogta, mire felfelé fordítottam a fejem, és hunyorogva próbáltam átlátni az utcai lámpák szűrt fényén, hogy megtaláljam a kis ezüst pontot.
- Anyukám mindig azt mondta, hogy, ha meglátod, az első csillagot kívánhatsz valamit – mondta varázsos mély hangján, mire megint összeszorítottam a szemem, és azt kívántam, hogy bárcsak örökké így maradhatnánk. – Na, kívántál?
- Ühm – dünnyögtem elégedett vigyorral a képemen, amikor megint a gerincemet kezdte simogatni. Leírhatatlanul kellemes érzés volt, bele is borzongtam, amit Ő is észrevett, mert hirtelen megállította az ujjait. – Ne, ne hagyd abba! – kértem Őt halkan, mire bátortalanul megint simogatni kezdte a hátamat, amire az én válaszom csak annyi volt, hogy kiscica módjára simultam a kezei közé. Igazából szégyellhetném is magam, de ami ennyire jó, az nem lehet rossz! Vagy pont ezért lenne az? Nem akartam ezzel foglalkozni, mert most én vagyok az érzékeny, szeretetre vágyó nő! Szóval buta gondolatokat kikapcsolni, és csakis Jake-re figyelni. Hogy a saját utasításaimat betartsam, én is cirógatni kezdtem a derekát. Különböző formákat rajzoltam a hátára, csukott szemmel, néha még írtam is rá, bár nem hiszem, hogy ki tudta venni. Azt hiszem egyszer még azt is rákarcoltam a hátára, persze eltorzított betűkkel - a biztonság kedvéért -, hogy beléd estem.
Már jó ideje ülhettünk ott, amikor eszembe jutott a mozi, kapkodva bányásztam elő a zsebemből a telefonom, hogy az időt megnézzem.
- Jake, már ötvenöt van! – kiáltottam, majd kelletlenül felálltam, és magam után rángattam Őt is. Miután kicsit magához tért, hozzám igazította a lépéseit, és gyors gyaloglással indultunk el a mozi büféje felé. Megint a kassza felé mentünk, de most egy áttetsző üveglépcsőn kellett felgyalogolnunk a kivilágított kajáldához. Megpróbáltam kiszúrni a legkisebb sort, vagy a leggyorsabban dolgozó kasszást, de végül is egy szőke eladólány sorába álltunk be. Ő viszonylag gyorsnak látszott, ebből kifolyólag itt ácsingóztak a legkevesebben. Hamar sorra is kerültünk, ahogy az előbb engem a srác, úgy most Jake-t a lány, tüntette ki osztatlan figyelmével, amivel bennem máris felütötte a fejét a féltékenység. Tudom, hogy ez baromság, de legszívesebben a fejére borítottam volna az ásványvizem, amikor bájologva elköszönt Jacobtól. Nem akartam lehúzni Jake-t anyagilag ezért csak egy közepes popcorn-t kértem, vizet pedig otthonról hoztam, ezzel ellentétben Jake vett magának két személynek való tortillát, és egy nagy kólát.
- Te ezt mind meg is fogod enni? – kérdeztem tőle hitetlenkedve, miközben a jegyszedőknél álltunk sorba.
- Még mindig nem hiszel bennem – csóválta vigyorogva a fejét, majd, talán, hogy biztosítson, a magasba dobott egy kis háromszöget, majd ügyesen elkapta, a szájával. Én csak ámultan figyeltem az egyszerű trükköt, ami nekem soha nem ment. Na, jó, nagyon ritkán. – A mai estét is így nyertem – vigyorgott le rám, majd megint a fejébe tömött egy adag chips-et.
- Azt hiszem, kezdek hinni neked – bólogattam, amikor megint a kis műanyag tálkára néztem, aminek már a negyede hiányzott, pedig még a terembe sem értünk be.
- Hello – köszönt barátságosan a nagydarab, kopasz férfi – na, ez az, amit nem vártam volna tőle.
- Szia – nyomtam a kezébe a pénztárcámból előkotort jegyeket, mire ránk mosolyogott – ránk, nem rám, és nem is Jake-re külön, ez máris jó pont. A nap dolgozója –tüntettem ki gondolatban.
- Nyolcas terem, balra fent – mondta monoton, majd még egyszer villantott ránk egy vigyort, és elvette az utánunk lévők jegyét is. – Jó szórakozást!
- Köszi – néztem még hátra egyszer, majd a termet kezdtem sasozni, de Jacob már előttem megtalálta, így célirányosan arra felé mentünk.
Mikor beértünk a terembe, már nagyban a reklámok mentek, így a sötétben kellett elfoglalnunk a helyünket, ami nekem megint csak problémát okozott volna, de Jacob úgy csinált, mintha tökéletesen látna, ebben az átkozott félhomályban. Aztán végül is valahogy csak elkeveredtünk a fal mellett lévő két üres székre, miután emberek tucatján keresztül eljutottunk a sarokig. Hát persze, ez az én szerencsém, mi vagyunk az utolsók, akik beérnek, ráadásul mi ülünk a legtávolabb az ajtótól. Persze a hely magában tökéletes, hiszen felül van, ráadásul a lég kondi alatt, közvetlenül. Ez kapóra jön, mert ha nagyon fáznék, akkor akár oda is bújhatnék, hozzá. Leültem, majd levettem a kabátomat és az oldalamhoz tetem, a táskámmal együtt, majd lehalkítottam a mobilomat is, hogy a film közben nehogy csörögni kezdjen. Nem sokkal ezután minden elsötétült, majd nagy zajjal berobbantak a hangfalak és elkezdődött a film, természetesen az elején még beadták a korhatárt, és a filmet készítő, és támogató cégek neveit. Bla, bla, bla… Aztán végre elkezdődött maga a film is. Na, jó, azt hiszem az kicsit a frászt hozta rám, amikor kiírták, hogy igaz történet alapján! Közelebb araszoltam a közös karfánkhoz, mire Jake keze megint a vállamon landolt, hogy felkínálja párnaként, és alkalmi szemellenzőként a mellkasát. Tétovázás nélkül dőltem bele az ölelésébe, mire egy elégedett sóhaj hagyta el a száját. Kicsit még fészkelődött, majd amikor megtalálta a legkényelmesebb helyzetet, ellazultak az izmai, és tökéletes rálátást engedtek a vászonra. Be kell vallanom, néha nagyon elkalandozott a figyelmem, pontosabban Jake szívének a heves dobogása kötött le nagyon, egy-egy hirtelenebb mozdulatom után. Nem tagadom, pláne magam előtt, hogy ez rettentően imponált, ezért néha kicsit hosszabb időre temettem el az arcom, vagy dörgöltem neki, amikor „ijesztőbb” jelenet következett. Ezzel tökéletesen elszórakoztattam magam, közben a figyelmem másik felét az kötötte le, hogy el ne nevessem magam. Viszont el kell ismernem, hogy Jacob is profi ebben a játékban, mert amikor a film közben megigazította a félrecsúszott nadrágját, „véletlenül” belátást engedett a kockás hasára is, még, ha csak néhány másodperc is volt, amíg rántott egyet az övtartón, hogy ezzel visszahúzza a rakoncátlan darabot a helyére. Ilyenkor engem is elöntött a forróság, és muszáj volt lehűtenem magam egy, két korty vízzel, különben tuti, hogy már elvitt volna a szívroham. Az hiszem a két filmből, kábé háromnegyed órát láthattam, és, ha bottal ütnek, se tudnám megmondani, hogy mi volt a lényege. Az izgisebb részeket is a szomszédom ficánkolásából szűrtem le, mármint nem Jake-ből, hanem a másik oldalamon ülő fiatal srácéból. Már csak arra eszméltem fel, hogy a szereplők nevei úsznak felfelé, katonás rendben a kivetítőn. Pislogtam néhányat, hogy kicsit magamhoz térjek, majd visszavonultam a saját térfelemre, hogy összeszedjem a holmimat, és leszedjem magamról a kukorica és a chips morzsáit. Miután ezzel is megvoltam, felálltam, és a tömeg után én is a kivilágított lépcső felé vettem az irányt. A sorból is csak nagyon lassan keveredtük ki, de a lépcső egyszerűen bedugult. Amíg várakoztunk Jake átkarolta a derekamat, ahogy én is az övét. Unalmamban már a tenyeremmel kezdtem el finoman dobolni a kidolgozott, kockás hasán, mire Ő rám mosolygott, majd lejjebb csúszatta a kezét a csípőmre, hogy itt a hüvelykujjával belekapaszkodjon a nadrágomra felvarrt övtartóba, majd Ő is felvette az én kezem ütemét, de Ő a combomat paskolta. Fura volt, valakit, egy hímneműt ennyire közel engedni magamhoz, hiszen ezelőtt erre sosem volt példa. De nem rossz, sőt kifejezetten kielégítő. Sőt már-már szidni kezdtem magam, amiért eddig nem vetemedtem fiúzásra, de az ok mindig eltántorított a mélyebb depressziótól: hiszen minek járjak olyannal, aki nem is tetszik igazán.
Aztán elkezdtem ezzel szórakozni, váltogattam a ritmusokat, hol gyorsabbra, hol lassabbra kapcsolta, majd a végén jót kuncogtam azon, ahogy inkább Jake is saját dallamot kezd fabrikálni, az enyém követése helyett. Végül kijutottunk, amikor kiléptem a terem ajtaján kifújtam magam, majd előkaptam a telefonom és megnéztem az időt. Kicsivel hosszabb volt a film, mint két óra, mivel most fél tizenkettő van. Maradt még kukorica a zacsimban, ezért nem dobtam ki a kukáknál, Jake-kel ellentétben, mert ő kihajította megüresedett műanyagdobozkát, aztán elégedetten nyújtózott egyet fél kézzel, mert nem engedett el közben. Én is megmozgatta kicsit a nyakam, és csavartam néhányat az elgémberedett bokámon, amíg a csillagos szőnyeggel lerakott folyosón sétáltunk kifelé. Tiszta labirintus, még jó, hogy az „EXIT” felirat elég nagy, különben már régen eltévedtem volna.
Miután végre kijutottunk az útvesztőből leülünk az egyik bőrkanapéra, amit a már bezárt üzletsorok előtt helyeztek el. Én kicsit kifújtam magam, miközben Jacob felhörpintette a maradék kóláját. Igazából csodálkoztam azon, hogy abból maradt, nem úgy, mint a kajájából.
- Jake, nincs kedved megenni a maradék kukoricámat? – lengettem meg az orra előtt a félig kiürült, kis kék zacskót.
- Végül is, miért ne – azzal kivette a kezemből, és belemarkolt, majd a szájába tömte, de szerencsére nem az egészet egyben, hanem két felvonásban tüntette el a markában lévő popcorn halmot. Nevetve néztem, ahogy a nemrég még félig lévő zacsiból, pillanatok alatt eltűnik a kaja. Már csak néhány szem volt az alján, amikor egyet kikapott, majd megint a magasba dobta és elkapta a szájával.
- Ügyes vagy – dicsértem meg, majd felcsillant a szeme, és én is kivettem kettőt a zacsiból. – Úgy is megy, ha én dobom? – kérdezte kacéran, majd a bólintására a magasba küldtem az egyik szemet. Kicsit ugyan macerásabb volt elkapnia, mert majdnem leesett a padról, de végül sikerült neki.
- Most én jövök – fogott meg két kis fehér valamit, majd az egyik feldobta, felém. – Na, Arielle, próbáld meg! A kedvemért – nézett rám kicsit pimaszul, mire a versenghetnékem már bólintott is, helyettem.
- Dobjad – ültem fentebb, majd koncentrálni kezdtem a kezében lévő dologra. Feldobta, én pedig csak a szememmel követtem, majd amikor már zuhanásba kezdett a kukorica rámozdultam, és kinyitottam a szám, de az államon landolt, hogy onnan lepattanva a felsőm kivágásán át a dekoltázsomba essen. Nevetni kezdtem, egészen addig, amíg meg nem láttam, hogy Jake nagyot nyel, miután végigkövette a popcorn útvonalát. A balkezem automatikusan száguldott a melleim segítségére, hogy eltakarja őket, mire Jacob is észrevette magát, majd végre a szemembe nézett, de csak egy pillanatig, mert utána lesütötte a szemeit. Édes volt, ahogy elpirult, bár szerintem én is pipacsvörössé változtam, de végül már nem érdekelt. Fogtam és kikaptam volna a kukoricát a melleim közül, ha Jacob meg nem ragadja a kezemet.
- Meg ne próbáld kiszedni, mert az a hapek melletted, éppen ezt várja – suttogta, mire én megpróbáltam úgy tenni, mintha csak véletlenül néznék arra, és megláttam a középkorú férfit amint engem bámul. Rögtön összegomboltam a kabátomat, majd a derekán lévő vászonövet is megkötöttem.
- Jó, hogy szóltál – álltam fel, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve végigsimítottam az arcán, hogy végre felnézzen rám. Nem igazán sikerült a tervem, ezért némi erőszakot is bevetettem és végre sikerült felemelnem a fejét. – Gyere csak közelebb – de meg sem vártam, hogy Ő jöjjön közelebb én hajoltam le, majd a hüvelyujjammal megpróbáltam letörölni a piros szószt, ami véletlenül maradhatott ott, még a tort illához kapott löttyből. Makacs kis folt volt, de végül én nyertem. – Ne, most már jöhetsz! – ragadtam kézen, mire felállt és egy vágyakozó pillantást küldött felém, amit nem tudtam hová tenni. Végül elindultunk a kijárat felé, de nekem még egyáltalán nem volt kedvem hazamenni, sokkal inkább maradtam volna még Jake-kel. A frisslevegőre érve telitöltöttem a tüdőmet a lehűlt levegő varázslatos illatával.
- Jake, nincs kedved még sétálni egy kicsit? – kérdeztem tőle, miközben belékaroltam, és felfelé fordított fejjel kezdtem el húzni az egyik irányba.
- Nekem mindegy, ha neked van, akkor menjünk – vont vállat, de azért a csibészes mosolya elárulta, hogy nincs annyira ellenére az ötlet. – Merrefelé szeretnél sétálni? – kérdezte egy kis idő múlva, amikor kiértünk a parkolóból és ráfordultunk egy forgalmasabb utcára.
- Te vagy idevalósi! Amerre viszel – vontam vállat, majd még jobban hozzábújtam, mire kihúzta a kezét az enyémből és átvetette a vállamon.
- Egy idegenvezető rendel – vigyorodott el, majd fény gyulladt a szemeiben. – Ha jól emlékszem, van itt a közelben egy kis park, ahol a szökőkút ki van világítva esténként – magyarázta, majd kicsit gyorsított a tempón, de csak annyira, hogy én is kényelmesen tudjam követni.
- Te nem fázol? – kérdeztem ki idő múlva, amikor rájöttem, hogy egy szál ingben flangál. Legszívesebben odaadtam volna neki a dzsekimet, de kétlem, hogy azt az alkarjánál tovább tudta volna húzni.
- Dehogy – rázta meg a fejét, majd még közelebb húzott magához, már amennyire ez lehetséges volt. – De te feltétlenül szóljál, ha úgy érzed ideje visszafordulni – mondta ellentmondást nem tűrő hangnemben, de nem is vitatkoztam volna vele. Minek, hiszen úgyis beadnám a derekamat.
- Majd szólok – bólogattam, aztán a szám is tátva marad, mert megláttam a kivilágított szökőkutat, olyan volt, mintha a víz is világítana. Egyszerűen mesés, ráadásul sehol senki, csak mi. Jacob körülnézett, majd átmentünk az úttesten, én teljesen ráhagyatkoztam, mer még mindig elbűvölt ez a kis hely. Keresett egy kevésbé szem előtt lévő padot, majd ismét leültünk, de most nem maga mellé, hanem az ölébe ültetett engem. Az egyik lábam a padon volt, a másik meg csak lógott a semmibe, mivel le nem ért. Jake félig a széles karfán, félig pedig a háttámlának támaszkodott, de végig engem nézett. Minden rezdülésemet figyelte, én pedig kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy ez valami több, hogy ilyen nincsen a valóságban, hogy ilyet érezzek egy srác iránt, három nap elteltével, ez szinte már egyfajta kötelék. Kellemesen rendhagyó, de erős, legalábbis most úgy érzem.
A világ legjobb dolga volt ott gubbasztani az ölében, miközben a fejemet a vállára hajtottam, Ő pedig az én fejemnek döntötte a sajátját.
- Nem kényelmetlen ez így neked? – kérdeztem, néhány perc kellemes csönd után.
- Nem, egyáltalán nem – válaszolta ő is, ugyan olyan nyugodt hangnemben, a lágy hangja szinte simogatott. Sőt a lehelete tényleg perzselt az arcomat, egyre nagyobb kísértésbe hozva ezzel. Megint meg akartam csókolni! Mindennél jobban! Csak egy csók – morfondíroztam magamban. Végül is, abba nem hal bele senki, sőt még jót is tennék magammal, meg talán vele is. Vonakodva fordítottam fel a fejemet, hogy az utolsó pillanatban meggondoljam magam, hiszen, megígértem magamnak, hogy ne csókolom meg. Jake végignézte az egész jelenetet, de nem csinált semmit, amit annak tudtam be, hogy mégis csak egyedül vagyok ezzel a csók dologgal. Néhány perc elteltével megint eljátszottam ugyan ezt a jelenetet, amit most Jake sem hagyott szó nélkül.
- Mi az? Valami gond van? – kérdezte barátságosan, majd körbenézett, hátha valami olyan baj lenne, de sehol senki nem volt.
- Nem nincs gond – hajtottam rá megint a fejem a vállára, de most nem engedtem annyira le, mert a tekintetem ott ragadt a duzzadt ajkain. Már megint itt tartok! Nem lehetek ennyire kiéhezve egy csókra, hogy ne tudjam elterelni a figyelmemet, most komolyan, hogy jutottam én idáig?! És mi a fenéért nem bánom? Egyre bolondabb leszek! Szégyenemre Jacob megint észrevette, hogy bámulom, de most Ő is a számat kezdte el nézni, mintha megértette volna, vagy mintha én is annyira vonzanám Őt. Én személy szerint, már annak is nagyon örülnék, ha csak fele annyira is tetszenék neki, mint Ő nekem. Az arca egyre csak közeledett az enyémhez, de én már türelmetlen voltam, ugyan azt megálltam, hogy a csókot ne én kezdeményezzem, de azt már nem bírom, hogy ilyen lassú. Hatalmas lendülettel csaptam le az ajkaira, mire belemosolygott a csókba, én meg felsóhajtottam – végre.
Először csak finoman ízlelgettük egymás ajkait, majd Jake szintet lépett, és a nyelvével körberajzolta a felső ajakamat, mire azok készségesen elnyíltak, ezzel bebocsájtva az Ő nyelvét. Amint az találkozott az enyémmel, először csak finom táncba kezdtek, majd egyre szenvedélyesebb ritmust diktáltak, amihez már nem passzolt ez a mozdulatlanság. Az egyik kezem az arcára tettem, a másik pedig a sűrű hajába kúszott, majd azt kezdte szántani, bár a zselé kicsit hátráltatott, azért megoldottam, valahogy. Az Ő egyik keze a derekamon írt le kisebb-nagyobb köröket, míg a másik a tarkómat simogatta, vagy a gerincemen járt fel-le. Ez a csók még az előzőt is simán felülmúlta, ezerszer jobb volt. Tökéletes befejezése egy gyönyörű estének.
Jake még megvárta, amíg kinyitom az ajtót, majd egy éles kanyarral megfordult, és elhajtott, még integettem is neki, aztán halkan beléptem a csöndes lakásba. Megpróbáltam a lehető leghalkabban közlekedni. Így kettő óra tájban aszik az egész bagázs. Óvatosan kibújtam a cipőmből, majd a kezembe vettem, hogy a lépcsőn ne kopogjon, aztán kigomboltam a kabátom is, majd felakasztottam. Már indultam is volna a lépcső felé, ha nem látom meg, hogy a nappaliban égve maradt a villany. Megcsóváltam a fejem anyám feledékenységén, az a pasi tényleg elveszi az eszét, majd mosolyogva araszoltam be a nappaliba. Azonban az nem volt üres. A kihúzhatós kanapén egy köntösbe burkolt öreglány heverészett, de amint meglátott összeszűkült a szeme és felült.
- Jó estét Kisasszony! Azt hittem már sosem érsz haza! – morogta nekem szemrehányóan, mire én magam mögé néztem, hogy biztosan hozzám beszél-e. De nem állt mögöttem senki, így kénytelen voltam rádöbbenni, hogy hozzám intézte a szavait.
- Ismerjük egymást? – kérdeztem bizonytalanul, mire a nő arca megrándult, majd talán még mérgesebb lett, vagy durcásabb, nehéz megállapítani.
- Arielle Gabriella Asnivar, pont ugyan olyan megdöbbent képet vágsz, mint az apád, akkor, amikor meglátott az esküvőjén! – Igazából fogalmam sincs, hogy miről hablatyol nekem ez a banya, de hogy őszintén megmondjam nem is agyon érdekel. Én most csak a pihe-puha ágyikómra vágyom, hogy elmerenghessek ezen a mai estén. Ami eddig tökéletesre sikeredett!
- De ebből nem derül ki, hogy ki is maga? – próbáltam udvarias lenni, ha már a barátságos hangsúlyom elveszett valahol, talán akkor, amikor először hozzám szólt. Aztán beugrott, honnan olyan ismerős ez a rikácsolás: ez a nő telefonált a délután.
- És ugyan olyan rossza a memóriád is – morogta házsártos hangján, majd megkopogtatta a koponyáját. Kezdte kiverni nálam a biztosítékot, pedig általában nem zavar, ha az apámra tesznek megjegyzéseket, de, még hogy én hasonlítok arra a fajakóra! Na, persze! Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen csak megvonom a vállam és felmegyek az emeletre, de az mekkora bunkóság lett volna, így csak nekidőltem az ajtófélfának, és vártam, hogy az öreglány mondjon valamit. Mert engem a szüleim tiszteletre neveltek, a nálam idősebbekkel szemben. – És mégis hol voltál? – kérdezte szemrehányóan, mire éreztem, ahogy elkerekednek a szemeim. Mi köze van ennek, a vén szipirtyónak ahhoz, hogy én hol voltam?
- Egy barátommal – vontam meg végül a vállam.
- Egy baráttól csókkal búcsúzunk? – Na, jó itt telt be a pohár! Még kémkedik is utánam! Hát ez már röhej! Ki ez a nő, és mit a francot akar?! Ráadásul, hogy jön Ő ahhoz, hogy felelősségre vonjon?!
- Semmi köze magának ahhoz! – mondta illedelmesen, de nem tudtam más szavakat használni. Aztán a maradék nyugalmamat összekaparva megfordultam és a lépcső felé vettem az irányt.
- Már, hogyne lenne hozzá közöm Kislányom, hiszen a nagyanyád vagyok! – dörrent rám, mire én is ledermedtem. Basszus, ez anyám anyja! Az rosszabb, mintha egy vadidegennek nyújtanánk átmeneti szálláshelyet. Világéletemben utáltam ezt a nőt, mivel mindig betett nekem. Már kiskoromban is engem szeretett a legkevésbé az unokái közül, mindig én voltam a feketebárány. Ráadásul anyám sem bírja, ezért sem láttam már közel tizenkét éve, mivel valahogy mindig elfelejtettük meghívni a családi vacsorákra. Borzalmas! De mi a szöszt keres itt?!
- Francba! – tört ki belőle, de szerencsére már a lépcsőn voltam, így nem hallotta. A végén még kimosta volna a számat, ahogy kiskoromban is, amikor azt mondtam, hogy az Isten szerelmére. beteg egy nőszemély. Nem véletlen, hogy anyám alkoholista lett, amikor fiatal volt. Azt hiszem, én is a piába menekültem volna emellett a nő mellet.
A szobámba érve bedőltem az ágyba és káromkodtam még egy sort, majd gyorsan átöltöztem és lefeküdtem aludni, de elég sokáig tartott mire kivertem a fejemből, hogy ki is alszik a nappaliban.
- Jó estét Kisasszony! Azt hittem már sosem érsz haza! – morogta nekem szemrehányóan, mire én magam mögé néztem, hogy biztosan hozzám beszél-e. De nem állt mögöttem senki, így kénytelen voltam rádöbbenni, hogy hozzám intézte a szavait.
- Ismerjük egymást? – kérdeztem bizonytalanul, mire a nő arca megrándult, majd talán még mérgesebb lett, vagy durcásabb, nehéz megállapítani.
- Arielle Gabriella Asnivar, pont ugyan olyan megdöbbent képet vágsz, mint az apád, akkor, amikor meglátott az esküvőjén! – Igazából fogalmam sincs, hogy miről hablatyol nekem ez a banya, de hogy őszintén megmondjam nem is agyon érdekel. Én most csak a pihe-puha ágyikómra vágyom, hogy elmerenghessek ezen a mai estén. Ami eddig tökéletesre sikeredett!
- De ebből nem derül ki, hogy ki is maga? – próbáltam udvarias lenni, ha már a barátságos hangsúlyom elveszett valahol, talán akkor, amikor először hozzám szólt. Aztán beugrott, honnan olyan ismerős ez a rikácsolás: ez a nő telefonált a délután.
- És ugyan olyan rossza a memóriád is – morogta házsártos hangján, majd megkopogtatta a koponyáját. Kezdte kiverni nálam a biztosítékot, pedig általában nem zavar, ha az apámra tesznek megjegyzéseket, de, még hogy én hasonlítok arra a fajakóra! Na, persze! Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen csak megvonom a vállam és felmegyek az emeletre, de az mekkora bunkóság lett volna, így csak nekidőltem az ajtófélfának, és vártam, hogy az öreglány mondjon valamit. Mert engem a szüleim tiszteletre neveltek, a nálam idősebbekkel szemben. – És mégis hol voltál? – kérdezte szemrehányóan, mire éreztem, ahogy elkerekednek a szemeim. Mi köze van ennek, a vén szipirtyónak ahhoz, hogy én hol voltam?
- Egy barátommal – vontam meg végül a vállam.
- Egy baráttól csókkal búcsúzunk? – Na, jó itt telt be a pohár! Még kémkedik is utánam! Hát ez már röhej! Ki ez a nő, és mit a francot akar?! Ráadásul, hogy jön Ő ahhoz, hogy felelősségre vonjon?!
- Semmi köze magának ahhoz! – mondta illedelmesen, de nem tudtam más szavakat használni. Aztán a maradék nyugalmamat összekaparva megfordultam és a lépcső felé vettem az irányt.
- Már, hogyne lenne hozzá közöm Kislányom, hiszen a nagyanyád vagyok! – dörrent rám, mire én is ledermedtem. Basszus, ez anyám anyja! Az rosszabb, mintha egy vadidegennek nyújtanánk átmeneti szálláshelyet. Világéletemben utáltam ezt a nőt, mivel mindig betett nekem. Már kiskoromban is engem szeretett a legkevésbé az unokái közül, mindig én voltam a feketebárány. Ráadásul anyám sem bírja, ezért sem láttam már közel tizenkét éve, mivel valahogy mindig elfelejtettük meghívni a családi vacsorákra. Borzalmas! De mi a szöszt keres itt?!
- Francba! – tört ki belőle, de szerencsére már a lépcsőn voltam, így nem hallotta. A végén még kimosta volna a számat, ahogy kiskoromban is, amikor azt mondtam, hogy az Isten szerelmére. beteg egy nőszemély. Nem véletlen, hogy anyám alkoholista lett, amikor fiatal volt. Azt hiszem, én is a piába menekültem volna emellett a nő mellet.
A szobámba érve bedőltem az ágyba és káromkodtam még egy sort, majd gyorsan átöltöztem és lefeküdtem aludni, de elég sokáig tartott mire kivertem a fejemből, hogy ki is alszik a nappaliban.
Na, hát ennyi lenne! Remélem elnyerte a tetszéseteket! Ha valaki tippelt volna a nagyanyóra, az nyugodtan megírhatja! Nem számítottatok pont rá, igaz?Majd meglátjátok mennyire idegesítő tud lenni egy házsártos öreglány abban a házban, ahová éppen most üt be a szerelem! N, de erről majd később!;) Ha van kedved írj véleményt! Mindig nagyon örülök nekik, és várom őket!
Millió Puszim,
Fanni
Fanni
