Millió Bocsánatkérés! (Részlet a Sunset VIII. Fejezetéből)

Sziiasztok Drágáim!♥

Remélem vannak, akik még kitartanak mellettem, annak ellenére, hogy nem frissítettem már több mint másfél hónapja! Ez azért eléggé undorító, de nem tűntem el, és nem is adtam fel!
Közbejött néhány technikai malőr és sajnos a suli is, megfűszerezve egy kevéske ihlethiánnyal. Viszont az őszi-szünet ezen is átlendített, már több mint hét oldallal sikerült megtoldanom a félkész fejezetet, plusz belejavítgattam. Ma akartam nekiállni a befejezésnek, de úgy fájt a fejem egész délután, hogy még tanulni se volt időm, szóval drukkoljatok, hogy holnap irodalomból Csobi kegyelmezzen nekem és ne kelljen felelnem!
Megértem, ha sokan elpártoltak mellőlem, de azért remélem, hogy még maradtunk néhányan!

Nekik a hűségért ennél több is járna, de mivel mással nem tudok szolgálni, így ÍZELÍTŐ A SUNSET VIII. FEJEZETÉBŐL 2.:

"Néhányszor ki- és belélegeztem, hogy az izgatottságomat megtartsam magamnak, azután, eligazgattam a ruhámat – hogy minden klappoljon- majd kisétáltam a kanyarból, ami után meg is pillantottam Jacobot. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne kezdjek el felé rohanni, miközben a nevét kiáltozom, és fülig ér a szám. Magam mellé szorítottam a kezeimet, és csak reménykedtem abban, hogy a járásom így nem hasonlít egy sánta pingvinére. Magamban számoltam a lépéseket, és ebből megpróbáltam rájönni, hogy még milyen mesze van tőlem – tudom ez beteges, de már majd megvesztem azért, hogy megölelhessem, megcsókolhassam, vagy csak rámosolyoghassak. Az utolsó néhány méteren már nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak, mire visszamosolygott. A szívem heves vágtába kezdett, ahogy végignéztem rajta, majd hirtelen meg is állt, amikor ellökte magát a járművétől. Maga Jacob látványa is lélegzetelállító volt, de amitől igazán megállt bennem az ütő, az az volt, hogy nem a jól megszokott kopottas, kis piros kocsijával volt, hanem egy szép fekete csilivili motorral. Na jó, a szuper menő azért erős túlzás, de egy szépen karbantartott moci volt. Elég rég óta ki akarom már próbálni a motorozást, de apám hallani sem akart a dologról, így kimondottan örültem most.
Az utolsó néhány métert már ő tüntette el közülünk. Mikor elém ért megállt, mintha nem tudta volna, hogyan is folytassa, majd végül lehajolt és homlokon-csókolt. Furcsa volt a tegnapi heves csókja után egy kis puszival köszönni, de nem éreztem helytelennek, talán így volt tökéletes. Miután adott még egy puszit a hajamra is, visszahózódott, majd mosolyogva a szemembe nézett. Annyi szokatlan érzés kerített a hatalmába, amikor a sötétbarna szemek az enyémbe fúródtak, hogy az leírhatatlan. Nem sokat ismertem fel ezek közül, de a felhőtlen boldogságban, a feltétlen bizalomban egészen biztos voltam, ahogyan abban a cseppnyi tétovázásban is, amit Jake szemében láttam. Alig bírtam elszakadni tőle, teljesen megbabonázott, végül mégis elkaptam róla a pillantásom, és végigmértem a motort.
- Reach lenyúlta az autómat – suttogta, majd megfogta a bal kezem és maga után kezdett húzni.
- Ez csúcs! – böktem meg egy ujjal a fekete, kopott bőrülést, nem mertem jobban hozzáérni. Miután nem történt semmi már a tenyeremet is végig mertem húzni rajta, és lefogadom, hogy a lelkesedésem Jake-nek is szemet szúrt.
- Nyugodtan hozzányúlhatsz, nem harap – hogy az igazát bizonyítsa rávágott kettő a motor végére, majd megkerülte, kilökte a támasztékot és felpattant rá. Szájtátva bámultam a jelenetet, mert ennél dögösebb dologgal még életemben nem találkoztam. Jacobhoz eddig mindig a kis piros autóját kapcsoltam, mert fogalmam sem volt róla, hogy van egy ilyenje is.
Ahogy végigmértem feltűnt, hogy csak egy fekete rövid ujjút, és egy halásznadrágot visel, ami valljuk be elég lenge ebben az időben. – Nem ülsz fel?
- De, persze. Bocsánat, kicsit elkalandoztam. Mióta is motorozol? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal, mikor ráálltam valami pöcökre, hogy át tudjam dobni a lábamat az ülés felett, mert elég magasan volt. Pont beleillettem a Jacob mögötti részbe, mintha csak nekem lett volna kitalálva, viszont a kezeimmel nem tudtam mit csinálni.
- Kábé fél éve van meg ez a járgány, de már előtte is tudtam motorozni – magyarázta. Én még mindig a kezeimmel voltam elfoglalva, már kapaszkodtam az ülésbe, hátul valami fémbe, de sehogy sem találtam a biztonságos fogást, egészen addig, amíg két erős kéz hátra nem nyúlt, és nem húztam előre a kezeimet, majd kulcsolta össze őket a dereka körül.

...


Aprót ráztam a fejemen, majd megpróbáltam finoman lemaszatolni Jake arcáról az olajfoltot. A kérdezősködősdit úgy döntöttem, hogy átteszem egy későbbi időpontra.
- Majd legközelebb – dörmögtem, miközben papírzsepit húztam elő a kabátomból, hogy ledörzsöljem az arcáról a foltot. Úgy éreztem el kell tüntetnem a foltot, mintha ez lenne a képzeletbeli fal, amit el kell törölnöm ahhoz, hogy megnyíljon.
Nem válaszolt, a mai nap először burkolózott teljesen csendbe a garázs, az eső sem verte már a sárga tetőt, és így, hogy Jacob itt állt előttem, már a szerszámok csörgése sem törte meg a csendet. Az első kényelmetlen csend köztünk, furcsa, mert igazából nem voltam zavarban, csak nem tudtam, hogy mit kéne most mondanom, vagy tennem. A folt már teljesen elhalványodott, viszont Jake még mindig szótlan volt.
- Ígérem, elmondom! Elmondom, de még nem tehetem, még nem lehet – hadarta el egy szuszra, és a hangján halottam, hogy már ez is hatalmas előrelépés. Hogy már az ígérethez is komolyan át kellett gondolnia a dolgokat. Szó szerint fújtatott, mintha nagyon vissza kéne fognia magát. Végül lehunyta a szemeit és mély levegőkkel próbálta csillapítani magát, de amikor az orrnyergéhez emelte a jobb kezét, nekem is pislognom kellett, mert az úgy remegett, mint a nyárfalevél a hurrikánban.
Ösztönösen cselekedtem: megfogtam a kezét, adtam rá két csókot, majd lehuppanva mellé az aknába, átkaroltam a nyakát, a másik kezemmel pedig simogattam a vállát. Éreztem, ahogy ütemesen préseli ki magból a levegőt. Nem láttam még így senkit, aggódni kezdtem, mert mi van, ha ez egyfajta betegség. Lehet, hogy emiatt magas a hőmérséklete is.
- Jacob, elvigyelek orvoshoz? Jól érzed magad? – néztem mélyen a szemébe, ami félelmet, megrökönyödést és egy kis undort is tükrözött. Nem válaszolt rögtön, nekem meg kezdett az egekbe szökni az adrenalin szintem. – Billy tud róla? Bevigyelek a házba? – fogtam a kezeim közé az arcát, mire halványan elmosolyodott, majd diadalmas fény csillant a szemében, mintha valami hatalmas szörnyet győzött volna le, a remegése is kezdett alábbhagyni.
- Nincsen nekem semmi bajom – mormolta, de olyan volt, mintha kicsit ironikusan mondta volna. A kezei a derekamra tévedtek, majd egy hirtelen mozdulattal megint az akna szélén ültem, pontosan szemmagasságban Jake-kel. Olyan elterelő-hadművelet szaga volt az egésznek. "