Sunset - VI. Fejezet

Sziiasztok!


Ígéretemhez híven itt az új feji, tudom, hogy késő van, de reggel az Istenért sem akarta elküldeni a mailem, szóval ismét javítatlanul - mármint az én javításomat:/ leszámítva - olvashatjátok! A hibáékért előre is elnézést kérek, pedig próbáltam figyelni! A javítottat, amint visszakapom - köszönöm Pancsim, hogy bajlódsz vele♥ - felrakom. 

VALAMI ÚJ

- Basszus! – köhögtem, mert az ablakomon keresztül beszivárgó keserű portól jelenleg köpni, nyelni nem tudtam. Kábé három perce kelhettem arra, hogy ez az izé ellepi a szobám. Eddig azzal voltam elfoglalva, hogy kiderítsem mi ez a szösszenet, de mostanra már annyira ellepte a szobámat, hogy levegőt venni is már csak porfogó kendőben lehetett volna normálisan. Mivel ilyen kendő nincs a tulajdonomban, ezért jobb híján a pizsama felsőm, gyűrtem fel az orromig, ügyelve arra, hogy a kínos részeket azért takarja. Köhögve tápászkodtam ki a takaró alól, majd az ablakig csámpáztam, mivel a lábaim még nem engedelmeskedtek precízen az agyam parancsinak. Szinte felhasaltam az íróasztalomra és bal kézzel erősen a párkányba kapaszkodtam, hogy a nyitott ablakon kitekintve elkapjon az ideg. Tory egy kis asztalszerű valamin éppen fűrészelt egy ősréginek tűnő faágat, amiből már nem lett csak por. Idegesen kaptam a radiátor felé, hogy a tegnap este száradásra ítélt pulcsit magamra rángassam, majd még becsaptam az ablakot, amiben megremegett az üveg, de szerencsére nem tört ki. Kiviharoztam a folyosóra, majd lecsörtettem a lépcsőn, egészen a nappaliba, aminek közvetlenül az ablaka alatt darabolta a fát a húgom. Kattanásig tártam az ablakok, de megszólalni megint nem tudtam, mert a poros levegő bekúszott az orromba, ezzel megakadályozva. Hátat fordítva rohantam a kanapé előtt lévő dohányzóasztalhoz, hogy felkapjam a zsepis csomagot és kifújjam az orrom. Ez kicsit segített, így egy tiszta zsepit a szám elé szorítva ismét odamerészkedtem az ablakba.
- Mi a szent szart csinálsz? – kiabáltam ki az ablakon, de nem hallotta meg. Azt a süket mindenit! Fogtam és a kezemben tartott zsepis csomagot teljes erőmből hozzávágtam, mire rögtön megállt a kezében a fűrész, és villámló szemekkel meredt rám.
- Hülye vagy? – ordította ő is, még mindig a vállát simogatva. Köztudott, hogy Torynak rendkívül alacsony a fájdalomküszöbe, és erre még egy lapáttal rátesz az, hogy ez a kis szarcsimbók egy hisztis energiavámpír.
- Jaj, nem fájhatott annyira – dörmögtem gúnyosan. Ennyit a szép reggelemről, pedig milyen jól indult volna. Szokásomhoz híven merengtem volna egy keveset az itteni dolgokon, majd Jake-n – mert végre arcot is párosíthattam a névhez. Nem is akármilyen arcot! Viszont, ha rá gondoltam elfogott a szégyenérzet, hogy is engedhettem, sőt, hogy is csókolhattam meg! Jóformán nem is ismerem! Mekkora egy r****cnak tarthat most! Soha életemben nem gondoltam, hogy erre én is képes lennék, hiszen mindig fejcsóválva dörmögtem el egy kisípolandó szót, amint ilyenről hallottam, vagy legalábbis elgondolkodtam a dolgon, és mindig megállapítottam, hogy a fiú egy szex mániás seggfej, a lány meg túl naiv.
Mit csináltál Arielle?! – szidtam magam újra. Soha! Soha, soha többé nem kerülhetek a szeme elé, legalábbis addig nem, amíg be nem bizonyítom neki, hogy nem vagyok olyan. Na, ezt jól kigondoltam, hogyan bizonyíthatnám be neki, hogy nem vagyok az, akinek most gondol, ha messziről elkerülöm?! Egy szánalmas idióta vagyok, morogtam, majd bevágtam ezt az ablakot is és visszaindultam a szobámba, de előtte még a konyhába akartam bemenni, hogy szerezzek valami táplálékot, majd ellopjam anyám laptop-ját és reménykedjek benne, hogy Kev már fent van.
Mikor a konyhába értem felcsillanta szemem a félig teli kávéfőző miatt. Soha nem voltam kávéfüggő, és nem is akarok az lenni, ezért dacosan a hűtőre szegeztem a pillantásom, amin megint egy üzenet várt. Közelebb csúszkáltam, mivel a kövön csúszott a talpam, amit úgy, mint az öt évesek mosolyogva használtam ki. A hűtőről lekaptam a kis cetlit, és ugyan megfogadtam magamnak, hogy előbb tömök magamba valamit, mégsem bírtam ki és olvasni kezdtem:

„Szia, Kicsim! Hagytam kaját az asztalon, nyugodtan edd meg!
Tegnap nagyon késön értem haza, mert hát… Na, mindegy, majd elmesélem késöbb! Reggel viszont korán kellett mennem, mert ma én nyitottam a sulit – a takarítónö valahol elhagyta a kulcsát! Viszont volt egy hívásod! A vezetékesre jött, szóval felvettem, Jacob Black volt az! Csak nem ismered?! De bolond is vagyok, persze, hogy ismered, azt mondta, hogy csörgesd majd meg, hogy egyeztessétek a mai napot! Kicsim, csak nem? Jó tudom, az autódat szereli! Apropó mi van a kocsiddal?
Te dolgod! Viszont, nagy kérés lenne, ha csak délután mennél Jacobhoz? A húgodra kéne vigyázni, nem szívesen hagyom egyedül! Kérlek Drágám! Alkut ajánlok: Ha ma vigyázol rá, akkor tied a péntek este, és elmehetsz randizni Jake-kel! Egy szavam sem lesz, ígérem! Kérlek!
Szeretlek, és sok puszi,
                 anyu
Jacob száma: 966-5214*”

Jót mosolyogtam anyám üzenetén, komolyan olyan, mint egy izgatott tinédzser! Lefogadom, hogy a kipontozott részen egy pasi neve szerepelt volna! Az alku is megfontolandó, hiszen bizonyíthatnék Jake-nek! Anyám nagyon ravasz, tudja, hogy mivel vegyen rá, nem mintha alapból nem engedelmeskednék neki, de ez azért elég luxus! A saját anyám paterol ki, hogy menjek randizni, ez az, amit apám sose tett volna, szerinte húsz alatt fölösleges randizgatnom, mert túl fiatal vagyok. Pa-pa-pa-pa… Én mindig úgy voltam vele, hogyha jön valaki, aki tényleg érdekel, akkor majd, talán…
Ekkor viszont megszólalt a csengő. Én fejvesztve rohantam kinyitni, mert már ötször megnyomták. Nagyon reméltem, hogy nem Jacob állít be, mert szemtől szembe nehezebb lenne közölni vele, hogy a délelőttömet erre a kis mitugrászra pazarolom. De az ajtóban még Jake-nél is sokkal rosszabb fogadott: egy villogó szemű barátnő. Hajaj, nem úszom meg a kérdezősködést, de talán, el tudom terelni a figyelmét egy jó helyre beszúrt „és mi van veled meg Braddel” kérdéssel.
- Szia Norah! – köszöntem immár őszintén mosolyogva, mert biztos voltam benne, hogy a tervem beválik. Norah érdeklődve méregetett, majd öntelt vigyor terült a képére. Én is végignéztem magamon, de semmi kivetnivalót nem találtam. Van rajtam bugyi, felső pulóver… Pulóver! – Nem, az, aminek látszik – motyogtam pironkodva. El tudtam képzelni, hogy miket gondol most. Sőt én is ilyenekre gondoltam! Te Szent Isten! Ez azért már tényleg beteges! Abba kell ezt hagynom, mielőtt rászokom!
- Rossz az, aki rosszra gondol! – vigyorogta, majd eltáncolt mellettem, de mikor a nappali elé ért őt is elkapta a köhögő roham.
- De nem hülye! – tettem hozzá késve, mire felnevetett, majd megint köhögni kezdett.
- Ez meg mi? – fintorogta, majd visszasétált mellém, hogy karon ragadjon és az emelet felé húzzon.
Már az ajtómnál álltunk, amikor megtorpant, és megint egy pimasz mosollyal fordult felém. Megköszörülte a torkát, mire én éreztem, hogy most valami jön.
- Ha bemegyek ide, ugye nem fogom Jacobot meztelenül találni az ágyadban? – megint rám tört a köhögő roham, de most nem a fűrészpor szagától, hanem Norah pimasz kérdésétől. Hevesen rázni kezdtem a fejem, hogy nemet intsek ennek a képtelen gondolatnak, pedig milyen szép is lenne! Na, ne! Ez már tényleg sok, viszont sajnos én is a vizuális kategóriába tartozom, ezért elképzeltem, amint Jacob a rózsaszín ágytakaróval betakarózva alszik a feltúrt ágyon…
- Nem, de hogy! – nyögtem végül, majd löktem rajta egyet, hogy ő is megbizonyosodhasson erről.
- Na, de most mindent el kell mesélned! – csacsogta, majd leült az ágyra és összefonta a kezeit a mellkasa előtt. Ha Paul tegnap azt mondta, hogy én félelmetes vagyok, akkor még tényleg nem húzta ki a gyufát Norah-nál. Sóhajtva foglaltam helyet az íróasztalomnál, majd az egyik füzetemet bigyókázva merültem el a tegnap este emlékeiben. – Mindent harapó fogóval kell kihúznom belőled? Na, mesélj már! – folytatta, majd még előrébb dőlt. –Ígérem, tartom a szám – tette a szívére a kezét, bár amúgy is hittem neki. Meg miért is ne mondanám el neki, persze csak kicenzúrázva, hogyha véletlenül mégis…
- Mit akarsz tudni? – fújtam ki hangosan a levegőt, majd felnéztem rá. Izgatottan dörzsölte össze a tenyerét, komolyan, mint egy rossz vénasszony! Azt hiszem, kezdek beparázni.
- Mindent! – vágta rá, aztán elmosolyodott. – Azért el kell ismerned, remek kerítőnő vagyok – húzta ki magát, mire én is felkacagtam.
- Indíts vállalatot – tanácsoltam neki, és próbáltam terelni a témát. Úgy tűnt ez be is válik, mert a tekintete kalandozó lett.
- Norah Savannah Laskhar, hivatásos társkereső – rajzolt téglalapot a levegőbe, majd visszatérve a jelenbe rám vigyorgott. – Jól hangzik nem?
- De – helyeseltem rögtön. – Vagyis, Savannah a második neved? – nevettem fel. – Nem tudom, inkább Lourette-t, vagy Ronene-t tudnék elképzelni – vontam vállat. A Savannah névről akaratlanul is a volt osztálytársam jutott eszembe: szőke haj, zöld szem, rózsaszín, kék, fehér, és ezüst színű ruhák, bájos műmosoly, és hatalmas terpesz a töritanárnak év végén.
- Ne gúnyolódj – fordította el a fejét. Már kezdtem volna a bocsánatkérést, mikor hatalmas mosoly terült szét a fején. – Ha az enyém vicces, akkor Paulét még nem hallottad – mondta ördögien, majd a hatás kedvéért elhallgatott, és közelebb dőlt. – Albert – suttogta. Kirobbant belőlem a nevetés, szerintem még Norah-t is sikerült leköpnöm, de egyszerűen nem bírtam leállni.
- Már… mármint, Paul Albert Laskhar? – fuldokoltam, kábé öt perc megállás nélküli nevetés után. Már fájt a hasfalam, de egyszerűen nem bírtam leállni.
- Ahogy mondod – nevetett Norah is. – Apánk ragaszkodott ahhoz, hogy Paul a nagyapánk nevét kapja. Jó, mi? – röhögött tovább. Hevesen bólogattam, amikor Norah hirtelen abbahagyta a nevetést, majd összeszűkült szemekkel kezdett nézni engem. – A figyelmemet akartad elterelni igaz? – Először nem tudtam megszólalni – még mindig a nevetéstől.
- Mit akarsz tudni? – böktem ki megint. Összébb húztam magam, mert ki tudja, mit kapok most! Szegény fejem!
- Mit történt miután elmentem? – kérdezte minden szót egyesével hangsúlyozva.
- Mennyire akarod részletesen? – sütöttem le a szemeimet, nehogy valamit akaratomon kívül is eláruljak neki. Nem állt szándékomban hazudni, csak ködösíteni. Szép finomat, kislány!
- Amennyire csak lehet – fickándozott az ágyon. Kifújtam a bent tartott levegőt, majd elszántan felemeltem a fejem. Mit is tanultam? Hogyan is kell biztosítani egy embert az igazamról? A tenyeremet az őszinteségem bizonyítékául, természetesen fordítom felfelé. Nem rágom a körmöm, sem a szám. Tökéletes - állapítottam meg. Már csak a hangomra kell figyelnem.
- Egészen részletesen akarom, az egészet – bólogatott vigyorogva. Legalább a gyanakvása elszállt. Ez is valami, nem?
- Hát hallgattunk zenét – kezdtem félénken mellé ülve, mire oldalba vágott. – Jake-nek kellemes hangja van – mondtam, csak úgy mellékesen – időhúzás képpen. – Aztán anyám hívott, hogy Port Angeles-be kell mennie, és jöjjek haza, ha lehet gyorsan – Norah szeme szomorú lett, amit nem tudtam csak úgy nézni, akkor már inkább kiköpök mindent. – Még nem fejeztem be – tartottam fel a mutatóujjam. Megint érdeklődve kezdett el méregetni. – Előtte fázni kezdtem – onnan a pulcsi -, aztán Jacob azt mondta hazahoz. Kimentünk az esőbe, de olyan szépeket villámlott…
- Szépeket villámlott? – felhúzott szemöldöke elárulta, hogy nem igazán tart jelen pillanatban épelméjűnek.
- Igen – feleltem tömören. – Ne szakíts félbe, ha mindent hallani akarsz! – szúrtam még közbe, mikor megint szólásra nyitotta a száját. Így végül befogta, és, hogy erről biztosítson is, bezipzárazta a száját. – Szóval, Jake olyan fejet vágott, amit le kellett fényképezem, aztán Ő is kattintott néhányat – artikuláltam hevesen. Norah az éjjeliszekrényemhez hajolt és lekapta róla a gépem, majd bekapcsolta. Lapozgatni kezdte a képeket, miközben én türelmesen vártam, hogy eljusson a közös képekig. Aztán egyszer csak megakadt, és a képembe tolta a gépet.
- Ez meg ki? – Kicsit hátrébb toltam a kezét, hogy beazonosítsam a képen szereplő szőke pacát.
- Ohh, Ő Kevin – válaszoltam mosolyogva. – Egy nagyon közeli barátom.
- Kavartál vele? – húzta vissza a gépet, majd elkezdte tovább pörgetni.
- Dehogy! – nevettem, mire megint kaptam egy szúrós pillantást. – Igazából Kevin olyan volt, mintha a bátyám lenne…
- Mindig így kezdődik – vágott megint közbe, mire fogtam és egyszerűen betapasztottam a száját a tenyeremmel.
- Kevin meleg – hadartam. – És már tíz éves korunk óta ismerjük egymást. Azt hiszem, ha lett volna köztünk valami, akkor az már kibontakozott volna – mondtam. Már éppen folytattam volna, amikor Norah megnyalta a tenyerem. Hirtelen kaptam el a kezem, és valószínűleg a fejem is érdekes lehetett, mert felröhögött. Tényleg röhögött, ez nem finom női kacaj volt, hanem férfias hahota. Morcosan fontam keresztbe a karjaimat a mellkasomon, majd eszembe jutott, hogy a tenyerem még mindig nyálas, ezért Norah vállába kentem. – Te nyálad – vontam meg a vállam.
- Jó kis képek lettek – tolta megint az arcomba a fényképezőgépem, immár a közös képekkel.
- Szerintem is, bár a hajam nem enyhén durva – morgolódtam. Jake annyira jól fest a képeken, mint valami napbarnított félisten, én meg… mint kivert pincsi az esőben.
- Szerintem jól néztek ki rajta – aztán tovább pörgette a gépet. Én csöndesen vártam, hogy végigérjen, de amikor már harmadszorra is csúnyán nézett rám, kapizsgálni kezdtem, hogy mondanom kéne valamit.
- Öhm, mi van? – Ezt a hihetetlenül értelmes kérdést – veregettem vállon magam gondolatban.
- Nem folytatnád? – rakta le a gépet, majd törökülésbe ült, és várt.
- Jah, de persze – kapcsoltam hirtelen. Azt várta, hogy folytassam az este kipakolását. – Hol is tartottam? – teljesen elvesztettem a fonalat a Kevines kérdés miatt.
- Ott, hogy aztán hazahozott – segített ki nagy levegőt véve.
- Jah, igen. Haza hozott, és ledumáltuk, hogy hátramegyünk a kertbe villámokat lesni – itt megint kikerekedtek barátnőm szemei, mire én mosolyogva folytattam. – De, az ajtóban összefutottunk Toryval, akinek le kellett venni egy zacskó popcornt, mert nem érte el. Leszedtem berakta a mikroba, aztán kimentünk. Egy ideig néztük a vihart, aztán valahogy kikötöttünk egy fogadásnál, már nem emlékszem, hogy miben fogadtunk, csak a tétre – leplezni sem tudtam volna a szemeim csillogását, mivel a fogadást még midig nem nyerte meg egyikőnk sem, ráadásul én állok nyerésre, vagyis remélem.
- Mi volt a tét? – sürgetett a vállamat rázogatva.
- Ha nyer, vagyis kiszed belőlem valamit, amire már nem is emlékszem – persze emlékeztem én rá, csak azért mégsem mondhatom el Norah-nak, hogy láttam egy ló méretű, barna farkast az erdőben, ezért inkább ködösítettem – eddig profin. -, akkor megcsókolom, ha én nyerek, akkor pedig van egy szörnyű tervem, amivel Jake-t kínozhatom. Aztán ebből is fogadás lett, mégpedig, ha a tervem is kihúzza belőlem, akkor dupla csók, ha viszont nem, akkor, jaj, neki – nevettem, Norah-val együtt.
- Ördögi vagy! De én mégis Jake-nek drukkolok – tette hozzá mosolyogva.
- Bolond vagy! – löktem rajta egyet, mire elfeküdt az ágyon. – Akarod, hogy folytassam, vagy inkább „Hajrá Jake!” feliratos transzparenseket akarsz gyártani?! – csaptam rá a combjára, mire felsikított, és megpróbálta visszaadni, de én gyorsan felpattantam. – Na, mi legyen?
- Folytasd már! – huppant vissza az ágyra, még mindig a combját dörzsölgetve. Én tartva a biztos távolságot, megint inkább az íróasztalhoz mentem, de most az asztalra kuporodtam fel.
- Szóval, miután a fogadás megvolt, én behunyt szemekkel vártam, hogy Jake csináljon valamit. De nem csinált semmit, én pedig meguntam a várakozást és kinyitottam a szemem. Volt Jake, nincs Jake – motyogtam, mert megint láttam magam előtt az egész helyzetet. – Így hát fogtam magam és bementem a házba, Tory valami képtelenül idióta filmet nézett, és leszólított, hogy jöjjek vele nézni, mert félelmetes rész jön. Hát leültem, hitetlenkedve, de azért mégis. Szóval néztük, engem viszont idegesített, hogy csurog a ruhámból a víz, szóval lekaptam magamról a felsőt és pulcsit, egy szál melltartóban indultam volna a fürdő felé, hogy szerezzek egy törülközőt, amikor Tory megint megpróbált visszatartani, itt kezdett gyanús lenni az egész, ezért kiszedtem belőle az igazat. Jacob pizzát ígért neki, ha feltart. Aztán ajtócsukódás, én meg már mentem volna fel a szobámba, hogyha Jake elvitt valamit, akkor a pulcsiját zálogként megtartva elrejtsem, amikor beléütköztem – nagy vigyor terült szét az arcomon, amikor lelki szemeim előtt megjelent a szépen kidolgozott felsőteste és a vizes haja.
- Várj! – sikkantott fel Norah, mire én megijedve kaptam rá a tekintetem, de ő megint kajánul vigyorgott. – Azt mondod, hogy melltartóban ácsingóztál?
- Igen – pirultam el ismét, majd lehajtott fejjel próbáltam úrrá lenni a zavaromon. Norah megint nevetni kezdett. A szemem összeszűkült és dacosan összepréseltem a számat.
- Na, legalább Jake-nek szép estéje volt – próbált kiengesztelni, de ettől csak még mérgesebb lettem. – Hé, már! Csak vicceltem! – Utálom, hogy soha nem tudok senkire sem hosszabb ideig mérges lenni. Bosszantó egy tulajdonság. Kifújtam a levegőt, és ismét mosolyogva néztem rá barátosnémra.
- Apropó szép este… Mi van Bradyvel? – gonosz mosoly váltotta fel a békülékeny grimaszomat. – Neki is szép estélye volt? Esetleg éjszakája? – húztam tovább, tudva, hogy ettől elszáll a kedve a piszkálásomtól.
- Hát, ha már így kérdezted… - harapta el a mondatot a felénél. Izgatottan csámpáztam át megint az ágyamra.
- Mesélj! – kértem. Türelmesen játszadozni kezdtem a takaró szélével. Közben persze ezerféle képpen tudtam volna befejezni a precízen félbehagyott mondatát.
- Nem fogom elmondani, amíg te sem – bökött oldalba, mire haragosan fújtattam egyet, és mérgemben kiböktem:
- Megcsókolt! Tessék, most már tudod! A konyhában, az ölé ültetett, és megcsókolt! – kijátszotta az aduászát, ami nem más volt, mint az én kíváncsiságom.
- Hát, ami azt illeti, elmentünk sétálni egyet a partra. Brady fejet akart szellőztetni – megforgattam a szemem, majd még közelebb ültem hozzá.
- Meséljed már! – csapkodtam leplezetlen izgatottsággal a takarót.
- Haha! Csak szeretnéd! Milyen volt Jake-kel csókolózni? – Most jött el az a pillanat, hogy Norah Laskhar halál fia lett! – Na csajszi! Mesélj már!
- Nem fogok! – vigyorogtam. – Annyira nem érdekel a magánéleted! – pimasz mosolyom láttán megint bevetette a kiskutyaszemeket, de ez most nem jött össze neki.
- Ahh – nyögte végül, majd ismét felderült az arca. Értetlenkedve bámultam a hirtelen hangulatváltozását. – Nem csak ezért jöttem ám! Hanem azért, mert ma elmegyünk Port Angelesbe vásárolni! Kellenek az új cuccok a suli kezdésre! – darálta, majd felpattant és megint a szekrényem felé vette az irányt.
- Kétlem, hogy ma el tudnák menni! Tory rám van bízva, egész félelőtt – hadakoztam, bár már most sejtettem, hogy ebből én sehogy sem jövök ki jól. Nem mintha nem szeretnék vásárolni, mert dehogyisnem szeretek, nem is kicsit! El tudnék plázázni egy egész napot! Sokszor meg is teszem, csak az a bibi, hogy a vásárláshoz pénz is kell, amiből most igencsak le vagyok strapálva, ráadásul még a kocsimért sem fizettem ki Jake-t.
- Nem gond, suli cuccokat is akarok venni, visszük Toryt is, legfeljebb bent hagyjuk az egyik játékboltban – folytatta az útját a szekrényem felé, mire én felpattanva ugrottam utána, tanulva a tegnapiból.
- Én választok – morogtam, mire mindent tudó mosolya rám villant.
- Hányszor bámulta Jake a két szép szemed helyett, a melleid? – kérdezte nevetve, amikor kikaptam egy rózsaszín, fekete csipkével diszkréten díszített toppom a szekrényből. Kényelmes darab, nem túl feltűnő, de azért nem is az, az apáca feeling. Hozzá az elmaradhatatlan farmert, és melltartót szedtem még ki, majd az ajtó felé indultam. Nem voltam hajlandó válaszolni Norah-nak. Lefelé menet, megint elkapott a köhögő roham, de nem csak engem, hanem a mögöttem csörtető barátnőmet is. A pulcsi egyetlen, hatalmas zsebbe nyúlva rántottam ki néhány zsepit, meg anyám levelét. Ez természetesen nem kerülhette el a figyelmét, és mikor vissza akartam csempészni a kenguruzsebbe a papír fecnit, kivette a kezemből. – Szóval ez a tiltakozás oka? – értette félre a dolgot.
- Nem, hanem az, hogy anyám megkért, és, hogy le vagyok égve! Ráadásul még Jake-t sem fizettem ki! – morogtam, majd kikaptam a kezéből a levelet. – Felhívom anyám és mehetünk! Addig szólnál Torynak? – meg sem vártam a válaszát, hanem bementem a fürdőbe. Levettem a kényelmes, meleg pulcsit, és a pizsamámat is. Utóbbit a szennyesbe dobtam, majd villámgyorsan öltözni kezdtem, hogy legyen időm két hívást is lebonyolítani, egy ideje alatt. Fésülködtem, és gyorsan felfogtam a hajam, lófarokba. Szempillaspirál, fogmosás és kész. Mint a villám, szaladtam fel a szobámba, és már tárcsáztam is anyám számát. Sajna muszáj volt őt hívnom előbb, mivel mégis csak el kell kéredzkednem.
- Szia, Kincsem! – köszönt bele suttogva. – Mit szeretnél?
- Bocsi, hogy zavarlak, csak szeretnék elkéredzkedni. Norah-val elmennénk vásárolni, Port Angelesbe, visszük Toryt is. Veszünk füzeteket, meg mindent a sulira is – hadartam egy szuszra, mire anyám halkan kuncogni kezdett.
- Menjetek csak! A konyhában találsz pénz, a bors feliratú fűszertartóban, viheted az összest, nem olyan sok! A levelem olvastad?  Jake keresett – Még így is elpirultam, hogy anyám csak felhozta.
- Igen, mindjárt hívom is! Köszi, a pénzt! Szia! – azzal kinyomtam, és már rántottam is elő a kis lapot, Jake számával. Már pötyögtem is be, amikor Norah esett be az ajtón, megint csak nevetve. Furcsán néztem rá, de nem akartam elkezdeni a hívást, amíg nyerít. Türelmesen vártam néhány percet, majd halkan megköszörültem a torkom.
- Bocsi, bocsi, bocsi! – szabadkozott még mindig nevetve. – Mindjárt – nagy levegőt vett. – mondom! – még egy nagy levegő. Megpróbálta visszatartani a nevetését. – Tudod mit akart csinálni a húgod? – megráztam a fejem. Számtalan képtelen ötlet futott át rajta. Csónakot a Holdra, baba házat, cipőt. Mit tudom én! – Szerelem fát! – röhögött fel megint, mire nekem is mosoly ült ki az arcomra. – És, honnan szedte? A tele shopból! – Ennyi már nekem is sok volt, megint elkezdtem röhögni, a telefont pedig olyan erősen szorongattam, hogy kifehéredtem az ujjbegyeim, mert nem akartam elejteni a nagy röhögcsélésben.
- Azt nem mondta, hogy minek? – fuldokoltam, ma már másodszorra. Nyeltem egy nagyot, és vártam, a választ, hogy azon újult erővel kezdhessek el röhögni.
- Jacobnak! – nevette Norah, de nekem elment a kedvem a nevetéstől! Jacobnak?! Miért csinálja Jake-nek?! Szálljon csak le szépen az én Jacobomról! Olyan pipa lettem, hogy a telefon kicsúszott a kezemből, mire, No is abbahagyta a vihorászást. – Te féltékeny vagy? – kérdezte csodálkozva, mire én csak megráztam a fejemet. Ki kell találnom valamit, hogy miért nézek így.
- Nem! – morogtam, majd lehajoltam a telefonomét, és mikor felegyenesedtem, eszembe jutott valami. – Csak ez a hülye telefon nem akar tárcsázni! – nyomkodtam a gombokat idegesen. Hiszen, ezt nem kellett színlelnem. A kinyomó gomb helyére odaképeltem Tory fejecskéjét, mire még erősebben kezdtem nyomkodni.
- Hé! Eltöröd! – fogta le a kezem Norah, aki időközben mellém sétált. – Na, hadd nézzem! – azzal bepötyögött egy számot – gondolom a sajátját -, majd megnyomta a zöld gombot, mire természetesen megcsörrent a mobil a zsebében.
- Most bezzeg hív – pufogtam, majd mély levegőt véve leültem az ágyamra.
- Csak én kellettem! – vigyorogta, vagyis a hangjából ezt hallottam ki, mivel éppen a szőnyegem tanulmányoztam, hogy elfojtsam a féltékenységnek még a csíráját is.
 - Kösz – mondtam immár sokkal lelkesebben, majd megint elővettem a papírt és tárcsázni kezdtem. Bár a tervem, miszerint Norah nélkül hívom fel Jake-t, kudarcba fulladt, mégsem törtem le.
Hármat csörgött, majd valaki nagyot sóhajtva felvette.
- Hmm? – kérdezte az álmoskás hang, nekem meg bűntudatom támadt, amiért felkeltettem.
- Szia, Arielle vagyok! – motyogtam, mire Norah is odadugta a fejét a telefonhoz, csak a másik oldalra. – Felkeltettelek? – kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
- Egy unalmas baseball meccsen könnyű bealudni – dörmögte már kicsit élénkebben.
- És mi lesz a vidékiek korán kelnek dologgal? – próbáltam oldani egy kicsit, de nem Jake, hanem a mellettem álló flúgos csajszi kuncogott fel, ezzel lebuktatva magát.
- Korán kelés?! Höh, az kell már csak nekem, bár tény, hogy az én drága nővérem és Paul, ma igazán aktívak voltak, úgy hajnaltájt, ezért is csörögtem olyan korán. Reménykedtem benne, hogy már fent leszel – Norah mellettem felszisszent, mire én automatikusan a beszélő részhez kaptam a kezem.
- A korán kelés meg én? – tettem vissza a telefont a fejemhez. – Hát nem igazán vagyunk puszipajtások – mosolyogtam.
- Nem hát – motyogta mellettem ez a bosszantó nőszemély is.
- Norah az, igaz? – kérdezte Jake, én pedig kezdtem elveszteni a fonalat, hogy mikor ki, és miről beszél.
- Tessék? – kérdeztem értetlenül. Jake fújt egyet.
- Norah, jól hallasz? – kérdezte kicsit hangosabban, mire én felnevettem, barátosném pedig elpirult, és kicsit távolabb ment. – Arrébb ment igaz?
- Arrébb – kacsintottam oda Norah-nak. – Jake, jó az, ha csak délután megyek át? – még nekem is furcsa volt, hogy mennyire elszomorít ez a tény, és bíztam benne, hogy neki nem tűnt fel.
- Miért, mit csinálsz most? – motyogta ő is szomorkásan, mire nekem mosoly kúszott az arcomra, arra a gondolatra, hogy ez őt is elszomorítja.
- Hát, Toryra kell figyelnem, és Norah rávett, hogy menjek be vele Port Angelesbe, vásárolni. Duplán feltartanak – morogtam, mire Norah csak megforgatta a szemeit.
- Kell egy szatyorhordó málhás szamár? – kérdezte nevetve, én pedig már bólogattam is, csakhogy ezt ő nem hallotta. – Tökéletesen ki tudom csapni a hisztit, ha az ötödik bolt után nem jövünk haza – tette még hozzá, mire felnevettem.
- Csábító ajánlat – mondtam neki, majd Norah felé fordultam és eltátogtam egy „Jake akar jönni, velünk!”-t. Norah somolyogva bólintott rá, az én szívem pedig megint felgyorsult, az izgalomtól, hogy Jacobbal tölthetem a délelőttöt is. – Igényt tartok a szolgálataidra – mondtam neki kegyesen, mire Ő is felnevetett.
- Jaj, nekem! – mondta színpadiasan. – Adjatok tíz percet és ott vagyok előttetek – azzal kinyomta.
- Neked is, szia – motyogtam a süket telefonnak, majd visszarejtettem azt a zsebembe. – Tíz perc és itt van – mondtam, amikor megláttam, hogy szólásra nyitja a száját. Felkaptam a fényképezőgépem, majd leoltva a lámpát lefelé mentünk. Tory már az ajtóban állt felöltözve. Tűrhetően normálisan festett.
Felhúztam a csukám, és az elmaradhatatlan bőrkabátom is felkaptam, a táskámba raktam egy fél literek ásványvizet a pénztálcám, a pénzzel, amit a fűszertartóból kunyeráltam ki, na, meg a gépemet.
- Norah kocsijával megyünk? – tudakolta Tory, miközben ő is felkapta az övtáskáját, meg a mobilját.
- Nem – válaszoltam kimérten. Nem vagyok hajlandó hozzászólni, amíg le nem kattan Jake-ről.
- Akkor? Elgyalogolunk odáig? Feltűnt már valakinek, hogy nem a szomszédban van? – kérdezte gúnyosan, mire legszívesebben szájba vágtam volna, de úgy, hogy nem áll meg a konyha bejáratáig. De az, az átkozott hang megint megszólalt, hogy hagyjam, hiszen mit érek vele, ha felpofozom?! A nevelését nem én rontottam el, hanem apám és a kedves felesége. Jó persze, anya is benne van a dologban, de nem én neveltem fel szóval, nem nekem kéne ezen túráztatnom magam.
- Nem Tory, senkinek sem tűnt fel, köszönjük a felvilágosítást! Ha van buszbérleted, most szólj! Sőt inkább fogd be, rendben? – vágtam vissza ugyan úgy. Hiába a feldobott labdát le kell ütni. Még, ha csak egy ilyen gyenge poénre futja is. Megpróbáltam inkább a vásárlásra koncentrálni. Még egyszer végignéztem, hogy becsuktam-e az összes ablakot, és kihúztam-e a kávéfőzőt. Miután ezeket rendben találtam, én is visszamentem az előszobába és a cipős szekrénynek dőlve vártam a fuvart.
Jake nem is váratott magára sokat, két-három perc múlva hangos dudaszó jelezte, hogy megjött. Azonban a kocsiból nem csak Ő szállt ki, hanem Reachel és Paul is. Utóbbiak kézen fogva vonultak be a szomszéd házba, miközben én bezártam és a többiek után eredve indultam meg a Rabbit felé. Nem vagyok nagy autószakértő, pedig szerettem volna az lenni, csakhogy apám szerint ez nem illik egy fiatal lányhoz. Persze az internetet böngésztem, de én inkább a gyakorlatban vagyok jó. Az elmélet uncsi…
A kocsihoz battyogva az a tény fogadott, hogy Tory befészkelte magát az anyósülésre. Na, ez már több a soknál! Úgy csináltam, mintha fel sem tűnt volna, és lazán kinyitottam az ajtót.
- Szevasz! Na, sipirc, hátra! – motyogtam negédesen, mert nem akartam jelenetet rendezni. Viszont Torynak esze ágában sem volt kiszállni. Hú, de megtéptem volna! Azt a mindenit! – Tory, nem hiszem, hogy azt szeretnéd, hogy Jacobot megbüntessék! Nem vagy még 150 cm, úgyhogy ülj hátra! – próbálkoztam inkább diplomatikus úton. Mintha ez kicsit meghatotta volna, de még mindig nem mozdult.
- Hé csajszi! Ha hátra ülsz, akkor kólát is kapsz a pizzád mellé, és még így is jövök neked eggyel! – vigyorgott rá Jake, mire Tory arcáról lefagyott minden érzés, és, mint valami zombi, kódorgott hátra, majd magára csapta az ajtót. – Azért vigyázz az én bébimre! – simogatta meg a műszerfalat. Önelégülten kuporodtam be az első ülésre, majd becsatoltam az övem. – Most boldog vagy? – suttogta Jake, miután felhangosította a zenét, hogy az elnyomja a beszélgetésünket hátul. – A húgod megkopaszt! Tegnap is nehéz volt rávenni! Makacs! Ez valami családi hagyomány? – tette még hozzá vigyorogva, mire oldalba böktem.
- Nem, Édes, ez a legtöbb nő kiváltsága. És igen boldog vagyok! Másrészt meg ne rinyálj! Amint összerakod a tragacsom lesz egy kis költenivalód! – vigyorogtam én is, miközben Jake indított.
Az utunk majdnem végig csendes volt, kivéve, amikor Jake énekelni kezdett, Norah meg betapasztott fülekkel bla-bla-blázott, majd megkérdezte, hogy ezt nevezem-e én kellemes hangnak, mire én természetesen fülig vörösödtem. Port Angelesben Norah navigálta Jake-t egy közepes méretű, üvegablakos plázához. New Orleansban néhány bolt volt ekkora! Mit nekem egy picike épület, félóra alatt körbejárom! Na, jó Norah miatt plusz húsz perc, esetleg kajálással másfél óra, de ez semmi az otthoni plázákhoz képest!
Norah vágódott ki először az autóból, majd a húgom, Jake és végül én. Eligazgattam magamon a gönceimet, majd a társasághoz csapódva indultam el én is a forgós ajtó felé. Kiskoromban is mindig ez volt a kedvencem, nagyi sokszor vitt magával vásárolni, és mindig leragadtunk az ajtóban, mert többször körbe kellett mennem. De így volt a mozgólépcsővel is, hajaj! Amíg a nagyi bement a boltba én azt játszottam, hogy fel-le mentem vele. Az emberek persze megbámultak, de ez akkor még nem igazán érdekelt. Mosolyogva csapódtam Jake mellé, aki Norah és Tory után ment. Amint beléptünk a plázába ez a két jómadár berepült az első női ruhaüzletbe. Nekem már a kirakat is túl rózsaszín volt, ezért úgy döntöttem inkább leülök az előtte lévő fapadra.
- Te nem mész be? – hitetlenkedő pillantása elárulta, hogy nem erre számított.
- Nem tetszik a kirakat – vontam vállat, majd körbenézve keresgéltem nekem való boltokat. Talán négyet találtam, amiből össz-visz kettőt ismertem már otthonról is. A többi mind kisvárosi bolt volt, nem mintha ezekben nem lehetne kincsekre bukkanni, csak mégsem a megszokott. Jó otthon sem a Gucci-ból voltak a cuccaim, mert arra nekem soha életemben nem volt pénzem. Nem, de azért midig bementem, hogy megnézzem, mit hordanak a nagyok és megvegyem a hasonló darabokat egy olcsóbb boltban.
- Hány boltba akarsz bemenni? – kérdezte lehuppanva mellém. A lehuppanásától reccsent egyet a pad, mire Jake mozdulatlanná merevedett.
- Óvatosan nagyfiú! – paskoltam meg a vállát, majd kibújtam a dzsekimből és az ölembe fektettem. – Nem tudom még, talán négy-öt boltnak tetszik a kirakata – böktem rá diszkréten azokra az üzletekre, amiknek szimpatikus a kínálata. – Majd szólok, hogy mikor kezdj el hisztizni!
- Igenis! – szalutált, majd a cipője orrát kezdte fixírozni. Én azt néztem, hogy mit csinál, Ő pedig néha a szeme sarkából lepillantott rám. Ekkor szaladt ki Norah a boltból, majd megragadta a karomat és visszarángatott.
- Nem most pasizunk! Most vásárolunk! Jacob elvan a cipőjével, szóval gyere és véleményezz! – azzal beszaladt az egyik próbafülkébe. Én fogtam magam és leültem a próbafülkékkel szembeni tükrök elé kirakott fekete műbőrkanapéra. Unottam kapirgáltam a körmömet, amíg vártam. Aztán egyszer csak Tory táncolt ki az utolsó fülkéből, egy egészen rövid szoknyában. Nem mondom, hogy nem állt jól neki, csak azt, hogy ebben én soha nem mennék ki az utcára.
- Tory, szerintem ez a szoknya kicsit túl rövid – mondtam meg az őszintét, mert hát kire számítson az ember, ha nem a saját testvérére – ezt ironikusan gondoltam.
- Nem igazán érdekel a véleményed, nekem tetszik! Mennyi pénzt adott Karen? – forgolódott a tükör előtt, hogy minden oldalról szemügyre vegye magát.
- Annyit nem, hogy hülyeségekre költsük. Inkább valami hosszúgatyát keress, amit télen is fel tudsz venni – oktattam ki, mire durcásan kifújta a levegőt és kinyújtotta a nyelvét, mire én csak megforgattam a szemem, de tudtam, hogy nyert ügyem van. Visszasétált a fülkébe, és halottam, ahogy mérgesen lerángatja magáról a szoknyát, de nem volt időm elmerülni a zajok elemzésében, mert Norah lépett ki a másik függöny mögül.
- Milyen? – ő is megpördült előttem néhányszor. Egy bordó hosszú ujjú volt rajta, szépen kiemelte a karcú derekát. Alul pedig egy vastag harisnyát viselt, egy fekete szoknyával. Határozottan jó választás!
- Tetszik! Jó a felső, de a szoknya még jobb! – dicsértem lelkesen. Felvillanyozódott az arca, majd még egyszer megpördült, hogy utána visszamenjen a próbafülkébe. Keresztbe raktam a lábaimat, hogy eltüntessek a cipőmről egy nagy sárpacát, amikor lehuppant mellém egy fekete hajú, hatalmas pacák. Akkora volt, hogy rendesen besüppedt alatta a kanapé, a szemét viszont le sem vette az egyik rózsaszín függönyös fülkéről. Biztos valami szőke bombázó a barátnője. Nem volt időm jobban megszemlélni a pasit, mert barátnőm és a húgom egyszerre lépett elém, egy-egy újabb összeállítással. Norah-n egy rövid fehér topp volt, kék kardigánnal és fekete nadrággal. A kardigán színe nem volt az igazi, de egyébként tetszett.
- Hát nem is tudom, a kardigán színe nem az igazi, de a többi menő – próbáltam finom lenni.
- Szerintem is, csak kíváncsi voltam te hogy látod! – azzal visszament. Uhh, legalább nem az a sértődékeny típus.
- Hát Tory, ez már egy jobb próbálkozás, a felső jó, de megint ez a szoknya… Mondom, hogy cseréld le! – motyogtam nemtörődöm hangon, amint végignéztem rajta. Akkor viszont kilépett egy gyönyörű lány az egyik öltözőből. A nagydarab fickó elégedetten hümmögött, miközben a csodálatos szépség végignézett magán a tükörben. Gyönyörű volt, ennyire szép embert még soha életemben nem láttam! Mintha most jött volna valami puccos fotózásról, hozzáteszem kiretusálva! Gyönyörű hullámos, szőke haja a derekát súrolta, fehér bőre hibátlan volt, sehol egy ránc, egy pattanás, de még csak egy bőrhibát sem láttam rajta, és tényleg fehér volt, hófehér! Gyönyörű alakja volt, olyan, amiről minden lány csak álmodozik. A srác nagyon szerencsés. Az önbizalmam eddig sem volt a toppon, de ettől aztán tényleg padlót fogott. Inkább lehajtott fejjel bámultam magam elé, csakhogy ne kelljen rá néznem.
Hála istennek Norah nemsokára kisasszézott a fülkéből, egy halom ruhával a kezében, amiből csak hármat vett meg, de még így is borsos összeget hagyott a kasszánál. Torynak csak az utolsó felsőt voltam hajlandó megvenni. Az tényleg jól állt neki. Kifelé menet még mindig a szőke szépségen járt az eszem, mert tényleg gyönyörű volt. Kíváncsi lettem volna a nagydarab arcára is, de sajnos őt csak profilból láttam, vagy még úgy se. Jake még mindig ugyan ott ült, de amikor kiléptünk az üzletből felkapta a fejét és elmosolyodott, vagyis inkább rám mosolygott. Viszonoztam a mosolyát, mire felállt és odabattyogott hozzánk.
- Vigyem a szatyrokat? – kérdezte lovagiasan, miközben a szemöldökei között apró ráncok jelentek meg, biztos az udvariasság miatt. Norah gondolkodás nélkül a kezébe nyomta a papírszatyrát, én viszont csak aprót ráztam a fejemen. – Talán elbírom – súgta, majd kivette a kezemből a pici zacsit. Végül ráhagytam, ha ennyire akarja, akkor vigye. A következő boltot én választottam ki, ezért örömmel mentem be, de mikor megláttam, hogy Jake megint le akar ülni kint, visszamentem és kézen ragadtam.
- Én próbálok, te kritizálsz! – adtam ki a feladatokat, majd behúztam az első szimpatikus sorba. Kiválasztottam néhány tetszetős ruhadarabot, majd ismét kézen ragadva a mellettem ácsorgó Jacobot a kivilágított „Próbafülkék” felé húztam. Na, jó, azért annyira nem kellett húznom, jött Ő magától is. Bementem az első üres fülkébe, majd felkaptam a sárga pólót, ami tökéletesen ráfeszült a melleimre, talán túl tökéletesen is. A kivágása is kicsit mélyebb volt, mint amiket általában még felveszek, de beleszerettem. Kisétáltam újdonsült szerzeményemben a folyosóra, ahol Jake ácsingózott, aztán, ahogy a lányok az előbb én is megpördültem előtte, majd várakozón néztem rá.
- Milyen? – nézegettem én is a hatalmas tükörben. Nekem tetszett, ezt föl lehet venni nadrággal, de egy csinos szoknyával is. Egyszerű, és a színe sem túl feltűnő.
- Nekem tetszik – rágcsálta az alsó ajkát.
- Ahh, ennyire nem jó? – sóhajtottam, amikor ránéztem. Hát eléggé mellényúlhattam, legalábbis az arca erről árulkodott.
- Mi nem jó? – bújt ki a saját rejtekhelyéről Norah, majd látványosan végigmért. – Szerintem nagyon csinos! Vedd meg! Jake neked mi nem tetszik ezen? – rótta meg, a még mindig engem bámuló fiút. De Ő lehajtotta a fejét, és mintha kicsit elpirult volna, de ezt a bőre színe miatt nehéz volt megmondani!
- Én nem mondtam, hogy nem tetszik – motyogta. Olyan édes volt, az arcán átvették az irányítást a helyes kisfiús vonásai. Aranyos összhangot alkotva a férfias testtel és hanggal. Az elfolyás garantált! Én is inkább visszabújtam a vörös anyag mögé, hogy ott a kistükörben megijedjek önmagamtól. A lány arca rózsás, és nevetős volt. A szemei csillogtak, és mintha még a haja is szebb lett volna. Eddig is a pozitív emberek táborát erősítettem, de ez most egészen más. Ez valami Új!
A következő három boltba is magam után húztam Jake-t aki készségesen követett, és véleményezett. A legtöbb göncre persze rávágta, hogy jól áll, tetszik és hasonlók. Vettem néhány dolgot, ahogy Norah is, valamint még Tory is kiválasztott pár elfogadható darabot. A felállás nem változott, még mindig mi mentünk hátul, Jake kezei már teli voltak különböző méretű és színű szatyrokkal. Amikor egy bizsu boltot láttam meg. Nem vagyok mániákus csillogásvadász, de a karkötőkért odavagyok! Megragadtam Jake felkarját, majd az üzlet felé kezdtem húzni.
- Norah! – kiáltottam még barátnőm után, aki a hangomra megpördült. – Keressetek valami kajáldát! Ide be kell mennem! – fordultam vissza a csillogó-villogó kirakatú helyiség felé. – Jó napot! – köszöntem a világos barna hajú, szép arcú eladó lánynak.
- Sziasztok! – köszönt ő is, majd visszafordult a sütijéhez. Én rögtön rácuppantam a karkötőkre. Annyi van! Igazából a fél boltot fel tudnám vásárolni, de takarékos vagyok, és nem veszek hülyeségeket! Letettem azt a három karkötőt, ami jelenleg a kezemben volt, majd az ezüstözött karkötők felé mentem. Amíg odasétáltam ledumáltam magammal, hogy egyetlen egy karkötőt veszek, de csak akkor, ha belefér a költségvetésembe. Az üvegpult előtt még egy mély levegőt vettem, majd belevetettem magam az ezüstszínű karperec csodákba. Jacob is mellém kullogott, majd csillogó szemekkel figyelte, ahogy egyiket a másik után próbálom fel, majd teszem vissza.
- Szerinted melyik a legszebb? – őszintén kíváncsi voltam a véleményére. Megint szívogatni kezdte az alsó ajkát, ami kimondottan szexi volt. Legszívesebben megint megcsókoltam volna, csakhogy, ha ezt a luxust megengedem magamnak, akkor megszegem a fogadalmam, miszerint nem csókolom meg.
- Hmm – elgondolkodva simított végig néhány szépséges szép karkötőn. A száját elengedte, majd kicsit csücsörített, édes volt. El tudtam volna még nézni, ahogy itt vágja nekem a fejeket, de a tekintete felcsillant, mire lenéztem a kezeire. Már nem a karkötőket kutatta, hanem a föléjük akasztott nyakláncokkal babrált. Egy egészen vékony kis láncot fogtak körül vastag ujjai. Óvatosan nyúltam a finom kis ékszerért, mire Ő belecsúszatta a kezembe. Felemeltem, hogy megcsodálhassam, tényleg gyönyörű darab. Egészen vékony, és csak egy kapocs volt rajta, de ez nem a hagyományos volt, hanem hosszúkás, és egy kis fehér kő volt benne, de nem ezért tetszett meg, hanem azért mert a hátuljára ez volt felgravírozva, szépen ívelt betűkkel: „Together Forever” (örökké együtt). Beleszeretem abba a nyakláncba és már indultam is, hogy kifizessem, amikor Jake finoman kihúzta a kezemből, majd Ő állt be a kasszához. Én csak értetlenkedve figyeltem, ahogy kifizeti a kis csecsebecsét, majd mosolyogva fordult felém, de én csak álltam ott, tök kukán és értetlenül. Aztán sóhajtott egyet, majd kézen fogva kihúzott az üzletből. Bambán mosolyogva követtem, addig, amíg meg nem állt egy padnál, amire lerakta az összes eddig vásárolt dolgot, kivéve azt a pici ezüst tasakot, ami a nyakláncot rejtette.
- Lehet? – bátortalanul mögém állt, miközben a lehetetlennel határos módon kikapcsolta a finom kis kapcsot, majd a láncot átemelte a fejem felett és a nyakamba rakta. Éreztem a forró kezét a gerincem tetején, ahogy bekapcsolja. Miután a lánc már szabadon omlott a kulcscsontomra, Jacob még pihentette egy ideig a kezeit a nyakamban. Nem igazán volt kedvem megmozdulni, ez így annyira jó volt. Csak Ő és én, el tudnám viselni. De minden csoda három napig tart, esetemben három percig, mert Tory és Norah kezdett el nekünk integetni a második emelet korlátja mögül, hogy menjünk fel.
A mozgólépcsőt nem volt nehéz megtalálni, bár a rózsaszín köd – most már kijelenthetem, hogy rózsaszín – kicsit bonyolított a dolgon. Jake egész végig fogta a kezemet, egy külső szemlélő akár egy párnak is hihetett volna minket. Szép is lenne, én és ez a La Push-i Istenség! Én lennék a legboldogabb, ha ez így lenne, de tényleg, hiszen, büszke lennék rá, hogy egy ilyen fiút tudhatok magam mellett. Jacob Black az első olyan srác, aki mellett el tudom képzelni magam, vele össze tudnék jönni. Persze ehhez is két ember kell, én pedig túl nyuszi vagyok ahhoz, hogy nyomulni kezdjek, szóval ezt meghagyom neki. Ha szeretne tőlem valamit, akkor majd Ő kezdeményez, hiszen mégis csak Ő a hímnemű.
Közben beértük a felderítő brigádot, akik már a meki előtt vártak minket. Igazából örültem ennek a fordulatnak, mert semmi kedvem nem lett volna most pizzázni. Szép komótosan sétáltunk melléjük, nem siettünk sehová. Jacob hüvelykujja közben a kézfejemen kőrözött, ami leírhatatlanul jó érzés volt, fel is mosolyogtam rá, mire a szemei megint csillogni kezdtek. Kénytelen voltam abban a hiú ábrándban ringatni magam, hogy tetszem neki, vagy legalábbis van valami szikra.
- Jake, lehetne a pizzámból inkább hamburger? – kérdezte csábosan Tory, de most nem tudott vele felbosszantani, mivel én fogtam a kezét. Ez a jelentéktelen dolog teljesen ellazított, jelen pillanatban úgy éreztem, hogy képes lennék elviselni Toryt hosszabb ideig is. Úristen, én tényleg bekettyóztam! De ez a tény semmit sem változtatott az érzéseimen.
- Plusz kóla – tette hozzá Jake vigyorogva, majd beállt a sorba, maga elé engedve minket, vagyis engem csak gondolatban, mert technikailag mellette álltam. Én már tudtam, hogy mit fogok kérni, na, meg azt is, hogy az eladó srácnak jó napja lesz. A csajok nem szoktak kiröhögni, de a pasik általában nem állják meg, én pedig velük szoktam nevetni. Már tudtam, hogy mit akarok enni, így volt időm nézelődni. A kiszolgáló csávó egy szőkésbarna hajú, kékes szemű vékonyka kis srác volt, aki kedvesen köszöntötte Norah-t. Barátosném nem kért sok kaját, csak egy hamburgert, sült krumplival és kólával, a szokásos menü. Tory visszanézett még egyszer Jake-re, aki csak bátorítóan bólintott, majd leadta a rendelését a srácnak. Igazán visszafogott volt, sőt ezt már akár normálisnak is mondhatnám. Magam elé engedtem Jacobot, mivel én speciális kéréssel fogok előállni. Ő egy vállrántással elintézte a dolgot, majd szinte kifosztotta a kajáldát. Négy darab Big Mac, két kóla és három nagy krumpli. Újabb fogadást akartam kötni Jake-kel, de én kerültem sorra.
- Szia, mit adhatok? – kérdezte kedvesen, mire én rámosolyogtam. Kedves srác, vagy csak ő is jól végzi a munkáját, mint Mike.
- Szia – köszöntem először is. – Hát lesz egy kis eper shake, egy közepes krumpli és egy Prémium csirke saláta, de, ha lehet, kiszednéd belőle a húst? – kértem mosolyogva, mire felnevetett, ahogy gondoltam. Én is jót mosolyogtam rajta. – Meg valami öntetet a salátára, ha van joghurtos, akkor olyat. – A srác nevetve bólintott, majd kivette az öntetet a hűtőből, meg a shakemet is megcsinálta, aztán jött a salátám és a krumplim is.
- Adhatok még valamit? – mosolygott rám kedvesen, mire Jacob morgott valamit az orra alatt.
- Nem köszi –kaptam fel a tálcám, miután fizettem, majd szorosan Jake mellett indultam el, mivel a kezét megfogni nem tudtam. Követtük a két nőszemélyt, egy zöld székes asztalnál ültek le, egymással szembe. Természetesen az asztal négy személyes volt, így Jacobbal mi már csak egymással szemben foglalhattunk helyet, ami nekem tökéletesen megfelelt. Automatikusan Norah mellé huppantam le, miután a tálcám leraktam a közös asztalunkra, a kabátom pedig a székem támlájára akasztottam. Jake is leült, de mielőtt belekezdhetett volna az evésbe, a képébe nyomtam a jobbomat. – Fogadjunk, hogy nem eszed meg mindet! – böktem a tálcájára, mire kaján vigyor ült ki a képére.
- Mi a tét? – kulcsolta össze az ujjait az asztal felett.
- Hmm, nem is tudom – gondolkodtam el a kérdésen. Igazából most már kevés olyan dolgot tudott volna kérni, amibe ne mentem volna bele. – Apropó fogadás, vehetjük úgy, hogy a tegnapit én nyertem?
- Nem, mert még nem nyerted meg! – vágta rá rögtön, mire én elvigyorodtam, tehát nem felejtette el. – De legyen! Legyen a tét a péntek este! Ha nyerek, elmehetnénk, mondjuk moziba, vagy ahová szeretnél, ha vesztek, akkor pedig még aznap este befejezem a kocsid. – Elgondolkodtam az ajánlaton egy kicsit, majd vigyorogva ráztam meg a kezét, miután eszembe jutott anyám levele.
- Megegyeztünk – álltam neki kinyomni a szószt a kis műanyag zacsiból. Mindenki nekilátott a kajálásnak, én mégis csak egyetlen egy emberre figyeltem, nem, nem Toryra, Jake-re. Egyrészt, mert nem tudom levenni róla a szemem, másrészt pedig mindenképpen szerettem volna, hogy Ő nyerje a fogadást! Úgy gondoltam besegíthetek neki egy kicsit, az még nem bűn! Szórakozottan loptam egyet a krumplijából, mire huncut mosollyal az arcán Ő is lopott egyet az enyémből. Ezzel aztán elvoltunk egy darabig, egészen addig, amíg Tory kuncogva meg nem bökte Jake-t.
- Azt hiszem, a biztonsági őr terroristának hisz – suttogta úgy, hogy csak mi halljuk. Norah-val egyszerre néztünk hátra, mire megláttuk a középkorú kopaszodó férfit, aki jelenleg azt ellenőrizte, hogy a lecsavarozott (!) bárszékek, a helyükön vannak-e még. Összehúzott szemöldökkel vizslattam a ténykedését, amikor körbesétált az asztaloknál, szinte mindegyikre ránézett, ha szerencséje volt, esetleg még néhány mélyebben dekoltált felsőt is kifogott. Kuncogva fordultam vissza a krumplimhoz, amikor felénk közelített, de a szemem sarkából azt néztem, hogy megbámulja Jake-t. Tuti betojt, amikor meglátta! Alig bírtam visszafojtani a röhögést, amikor a mi asztalunkra is ránézett. Ez aztán tényleg unatkozik – állapítottam meg, amikor már a harmadik körét kezdte meg.
- Min nevetsz? – lopott most egy sült krumplit Jacob. – Még mindig az őrön rötyögsz? Tényleg dilis a fazon! – torzult grimaszba tökéletes arca.
- Már harmadszorra megy körbe, és mindig elidőzik ott – mutattam a szemben lévő három harmincas nőből álló csicsergő társaságra. – A szőkének kicsit túl kivágott a blúza – nevettem még mindig. A többiek is arrafelé néztek majd ők is halkan kuncogni kezdtek. – Norah most szólok, hogy, szólj rám, ha így akarok majd harminc évesen beülni ide – fordultam felé.
- Mikor te harminc leszel, ez a pali már az öregek otthonában fog sakkozni azokkal a nőkkel – bökött az állával az előbb említett háromfős asztalra Jake.
- Akkor majd lesz másik idióta! – morogtam, majd elkaptam Jacob egyik kóláját, csakhogy mégiscsak aktív résztvevője legyek a fogadásnak, és mivel az én italomnak már se híre, se hamva.
- Legközelebb majd két szívószálat kérek – motyogta Jake majd tovább evett. Én kicsit elszégyelltem magam, hogy elpusztítom a kajáját, ezért visszatettem a tálcájára az üdítőt, majd kivettem a tárcám a táskámból és a kasszákhoz sétáltam. Beálltam ugyan abba a sorba, majd mikor sorra kerültem kértem egy nagy kólát. Mikor lehuppanva az asztalhoz kényelembe helyeztem magam, Tory elvette előlem a kólát, majd mikor belenézett szörnyülködő lett a tekintete.
- Ugye ezt nem te akarod meginni? – kérdezte hitetlenkedve, mire én megráztam a fejem. – Uhh, akkor jó! – fújta ki a levegőt, majd Jake, és Norah kérdő tekinteteire válaszolva belefogott a tavaly szilveszter elmesélésébe. – Tavaly, Arielle és az unokatesónk együtt szilvesztereztek, mivel mind a ketten büntetésben volt – ezért nem mehettek bulizni. Köztudott a családban, hogy Zinna utálja a kólát, így kizárásos alapon azt a kemény félliteres üveget Arielle pusztította el, vagyis csak a háromnegyedét. Eddig még okés is a dolog, csakhogy másnap tizenegyig nem lehet lelőni, pedig este hat körül itta meg, állítása szerint. – Én csak megforgattam a szemem, Norah nevetett, Jake meg valami olyasmit motyogott, „… sem bírta!”.
- Igazából neked vettem! – toltam Jacob elé, aki meglepődve fogadta az ötödik pohár üdítőjét. – Fogadáson kívül van – tettem hozzá. – Csak nem akartam elinni előled a sajátod.
- Ugyan már – mosolyodott el, majd átrakta elém az egyik félig üres krumplis zacseszt.
- Ez most a szereteted jele? – kaptam be az elsőt, ami a kezeim közé akadt.
- Feltétlenül – nevetett fel, majd tovább evett.

A kajálás után még benéztünk néhány boltba az emeleten is, megvettük a suli cuccokat és be kellett ismernem, hogy kicsit elszámoltam magam a másfél órával, mivel több, mint két órát voltunk ott. Plusz a haza út, ami megint fél óra, így kábé fél háromkor érhettünk hozzánk. Én már akkor azt sasoztam, hogy anyám otthon van-e már, amikor bekanyarodtunk az utcába. Szerencsétlenségemre otthon volt, mivel a kopott furgonja már a felhajtón parkolt. Megkértem Jacobot, hogy Norah-ek előtt parkoljon le. Miután megállt a kocsi, még elköszöntem tőlük, de nem akartam sokáig húzni az időt.
- Hé, várj! Nincs kedved sétálni? – ragadta meg a karomat Jake, mikor már éppen kiszálltam volna.
- De van – mosolyogtam rá. – Becuccolok, lerázom anyát és mehetünk. Ha neked így jó – tettem hozzá udvariasan, majd kiszálltam és a csomagtartóból is kiszedtem a holmikat. Mikor ezzel is megvoltam visszanéztem Jacobra, aki vigyorogva bólintott. Elköszöntem Norah-tól is, majd a húgommal az oldalamon indultam el az ajtó felé. Az ajtónyitással legalább nem kellett foglalkoznom. Mikor beléptem, közepes hangerejű régi zene csapta meg a fülem, ami a konyhából jött. A szám, ami éppen ment még valamikor a mikrofonfej-korszakban íródhatott, de anyám boldogan dudorászta. Hát igen, anyu zenei ízlése a ruhatárával ellentétben nem haladt a korral. Besétáltam a konyhába, majd ledobtam a szatyrokat az ajtó mellé, és elővettem a rózsaszín pénztálcám, hogy elszámoljak a maradék pénzzel.
- Szia, Kicsim! – köszönt mosolyogva, majd kaptam egy cuppanósat a homlokomra.
- Szia! Na, mi a helyzet a suliban? – ültem le az asztalhoz számolni.
- Semmi különös – vonta meg a vállát, majd lejjebb vette a tüzet a fazék alatt és ő is leült mellém. – Na, de mesélj! Mi van Jake-kel? – támasztotta meg az állát a kezein. Ez ma a vallatások napja!
- Megvan – mondtam egyszerűen, mire anyám megforgatta a szemeit.
- Tetszik neked? – kérdezte közelebb dőlve. Most mondhatnám, hogy nem, de szinte biztos vagyok benne, hogy feltűnne neki, ha hazudok, pedig tényleg profi vagyok benne. Viszont általában csak kisebb stiklijeim vannak, félmondatok, és elhallgatás, hazudni csak nagyon ritkán szoktam. Sőt egyetlen nagyobb hazugságom volt eddig, de azzal kihúztam minimum tíz embert egy kiadós fejmosás és takarítás alól, még nyolcadikban.
- Kedves srác – vontam vállat, majd felálltam és a maradék pénz visszatettem a fűszertartóba.
- Azért várakozik a kocsijának dőlve, már amióta bejöttetek? – vigyorodott el anyám, én meg elpirultam. Lelki szemeim előtt látom, ahogy kinyiffantom Jacob Blacket! Nem tudna, csak egy kicsivel diszkrétebben várni? – Ügyesen megoldottad a feladatod! Cseles volt, de attól függetlenül jó kibúvó, viszont a péntek este ettől függetlenül a tiéd! – Még szép anyukám, hiszen megdolgoztam érte!
- Köszi – mondtam neki, majd felszaladtam az emeletre, a zacskóimmal. Kikaptam belőle a sárga hosszú ujjút, és átcseréltem a felsőm, majd a fekete, műbőr bokacsizmámat is előkotortam a szekrényből. Azért pont ezt, mert erről könnyű leszedni a dzsuvát, nem úgy, mint az edzőmről, vagy bármelyik másik cipőmről. Fújtam még egy kevés hajlakkot a fejemre, aztán megnéztem a végeredményt a tükörben. Tűrhetően festettem, bár a bőrdzseki majd feldob. Mosolyogva szaladtam le a lépcsőn, be a konyhába, hogy kinézzek az ablakon. Jake még mindig ugyan ott állt, annyi különbséggel, hogy most nem a bal, hanem a jobb lába volt elől.
- Anyu – fordultam a folyamatosan mozgásban lévő, vörös csík felé, ami ki-be cikázott a konyhában, a folyosón és a spájzban. – Elmennék Jacobbal sétálni – támaszkodtam neki a konyhapultnak, miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet. Anyu vigyorogva sétált ki a kis rakodó helységből, majd bólintott. Már indultam is volna, amikor még utánam szólt.
- Aztán semmi bokorban szex! Oké? – nevette, mire én paradicsom vörös lettem, de azért megráztam a fejem. Az előszobába érve még feltekertem az újonnan szervált, zebrás sálamat, amibe szinte azonnal beleszerettem, majd felkaptam a bőrdzsekim és már mentem is ki. Jake merengős képe rögtön élettel teli lett, majd rám villantotta azt a csibészes mosolyát, mire a szívem megint ezerrel kezdett kalimpálni. Aztán megfordult és bezárta a kocsiját, miután ezzel is megvolt elrejtette a kulcsait a zsebében, majd mellém sétált.
- És most merre? – kérdeztem tűnődve, miközben körbenéztem. Mindenfelé erdő, a tengerpart pedig minimum húsz perc séta.
- Én a partra gondoltam, öt perc alatt lent vagyunk, ha itt átvágunk az erdőn – mutatott a Paulék háza mögött lévő sötét rengetegre. Hogy is van nálam ez a parázás dolog? Mert most sem félek, jó persze most világos van. Bólintottam majd elindultam a fák felé, Jake-kel a nyomomban. Mikor beértünk az erdőbe, lehajtott fejjel kaptam a keze után, hogy a közelségével elűzzem a nyuszi felemet, vagy legalább elrejtsem.
- Nem harapnak a farkasok – vigyorgott, mire én is elmosolyodtam, majd követtem őt az erdő csendes homályában. Kellemes volt vele itt sétálni, ahogy a szél belekapott a hajamba, a fák illata, és a nedves, mohás törzsük, amihez hozzá is nyúltam nem egyszer, hiszen annyira kellemes volt a tapintása. Csizmám alatt susogtak a levelek, ami némileg megtörte a hangtalan sétánkat. Tátott szájjal bámultam a hatalmas fákat, a piros terméses bokrokat, a vadul burjánzó futónövényeket, amik benőtték a fák törzsét, ha nem mohák előzték meg őket. Kelleme esőillata volt az egésznek, nyugalmas volt és olyan meghitt. Pláne úgy, hogy a másik zajforrás Jacob lélegzete volt, ami minden második lépésemnél csendült fel. Annyira belemerültem a tájba, hogy szinte észre sem vettem, ahogy Jake maga elé tol, hogy átférjünk egy nagy kő és egy fa között, aztán mikor Ő is átjött én már nem csak a kezét akartam fogni. Nekem több kellett! Gyenge női felem úgy döntött, hogy végre kiélheti magát, hogy van valaki, aki mellett ő lehet a törékeny nő, és nem az okos, körültekintő felnőtt. Fogásra nyújtott keze alatt elnyúltam, és belecsimpaszkodtam a pólójába hátul. Bátortalanul simultam az oldalához, mire Ő jobb kezét csípőmre helyezte, de az Ő keze is remegett. Nem úgy, mint az enyém, hanem ütemesen, aztán ez abbamaradt. Félénken sandítottam fel az arcába, de attól, amit láttam megszédültem. Jake mosolygott, de úgy igazán, az, az érzelmes mosoly volt, és a két csodálatos szeme is mosolygott, valami furcsa kábult maszk mögött, amin megint a kisfiús vonásai emelkedtek felül. Nekem is mosolyt csalt az arcomra, hogy Ő boldognak tűnik, vagy talán az is. Aztán az erdő fái között, halvány fény kezdte megtörni a sötétzöld árnyakat. Már biztosan közel vagyunk a parthoz. Teljesen elröpült az idő, ebben az idő ebben a különös burokban. Ahogy megszűnt a tér, az idő és a kötöttségek, legalábbis én így éreztem. Úgy, hogy csak Ő és én vagyok, itt ahol senki sem zavarhat. Aztán kiértünk egy sziklaszirtre, ami jócskán csak belógott az óceán fölé. Pont, mint valami gyönyörű mesében, ahol minden szép, és jó. Minden korlátom, leküzdöttem, és bátran sétáltam ki a szírt szélére, hogy lenézhessek a mélybe. Fantasztikus, misztikus, és félelmetes látványt nyújtott, ahogy az erős, szürke hullámok összeütköznek a még náluk is kitartóbb sziklafallal, hogy aztán feladva a harcot fröcsköljék szét mindenfelé, ami megmaradt belőlük. A szél itt még erősebben fújt, ami csak még jobban fokozta a látványt.
- Tetszik? – kérdezte kábultan Jake, mire én felnéztem rá. Ő is engem nézett.
- Soha nem láttam még ennél szebbet! – áradoztam, majd visszanéztem a habos hullámokra. – Hogy találtál rá erre a helyre?
- A fiúkkal sokszor ugrunk innen sziklát – vont vállat, mire nekem még a szívverésem is kihagyott. Innen leugrani?! Újra lepillantottam a szikla tövéhez, ami elég mélyen volt, és elkapott a szédület. Egész biztos, hogy innen sosem ugranék le! Viszont azt megnézném egyszer, ahogy Jake vitorlázik a levegőben, de egyben féltettem is, nem szerettem volna, hogy baja essen. Hogy esetleg elsodorják az erős hullámok, bár abban is biztos voltam, hogy aggodalmam teljesen felesleges. Végül inkább leültem a neves kövekre, egy kicsit bentebb a meredek szírt szélétől. Jake is letelepedett mellém, majd mikor látta, hogy a kabátomat próbálom a fenekem alá húzni, hogy ne fázzak fel, megint megemelt és az ölébe ültetett, majd nekidöntötte a hátát a mögöttünk lévő nagyobb sziklának. Megint csendbe burkolóztunk, én a vizet néztem, az Ő pillantása pedig minden percben égette az arcomat, nézett engem.
Soha életemben nem éreztem még ilyet. Ez nekem tényleg új volt, sok új érzés, új emberek, új hely! Egy teljesen új élet, ami eddig szépnek ígérkezik, bár nem tudhatom, hogy Jacob mikor un rám, de kiélvezem miden percét ennek a furcsa köteléknek, ezzel a különleges idegennel!

*Jacob száma természetesen kitalált!

Hát ez lett volna a hatodik fejezet! Remélem elnyerte a tetszéseteket! Nem untatok rá?! Ha nem szeretnétek, hogy egyszerre ennyit írjak, akkor akár ketté is bonthatom, vagy nem tudom... Nekem ez általában így kerek, azért írom így. Lényegtelen! Ismét feldobnátok az éjszakámat egy két kommentel - vagy a holnapi napom!
Millió Csók,
Fanni