Sunset - VII. Fejezet Ízelítő

Sziiasztok!
Tudom, hogy mára ígértem a frisst, csak teljesen kiment a fejemből, hogy ma kell mennem a könyveimért a suliba! Szóval bocsiii!
De kárpótlásul tennék fel egy kis előzetest! Remélem ez azért enyhít a bűneimen! 


" Feltérdeltem, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzak neki, aztán egészen közel hajoltam a szemöldökéhez. Eddig fel se tűnt az a fél centis kis heg, mert a szemöldöke szinte eltakarta, de így, hogy egészen közelről nézem, így azért ki lehet venni. Bal kezem önálló életre kelt, és megérintette a kicsit kiálló részt, aztán mikor tudatosult bennem, hogy megint befurakodtam Jake intim szférájába, visszahúztam.
- Ti aztán bolondok voltatok! – ültem le mellé, mire huncut mosolyra húzta ajkait. – Vagyis vagytok! – tettem hozzá vigyorogva, miközben beharaptam a szám, hogy ezzel elvegyem a beszólás élét, és inkább kedves megjegyzést csináljak belőle.
- Most mesélj valamit te! – unszolt kedvesen, nekem viszont fele annyi ilyen vicces sztorim sincs, mint neki.
- Mi akarsz hallani? Hogy mennyire tökéletes szakácsnő voltam három évesen? – bólogatására nekifogtam a történetnek. – Nagyiék jöttek látogatóba, akkor még San Franciscoban laktunk, így már nagyon vártam, hogy végre felérjenek. Anya húslevest csinált, én viszont valami különlegeset akartam, hogy a nagyim boldog legyen, ezért, amikor anya nem figyelt, hozzáöntöttem egy kis kakaót a leveshez, amitől persze rögtön barna lett és borzalmas ízű – Jake nevetni kezdett, én meg csak mosolyogtam a régi emlékeken. – Apám persze tajtékzott, anyám viszont csak nevetett és megdicsért. Nagyi azt mondta, hogy finom, papa meg megígérte, hogy beszervez a sereghez szakácsnak – kuncogtam. Tényleg régen volt már. El is felejtettem, hogy mennyire szeretem ezt az emléket. Jó persze, benne van anyám és a nagyi is, hogyne szeretném! De ez még a Top tízes listámon is benne van az első ötben. Viszont a vezetést azt hiszem átvette ez a Jacob nevű fiú, azzal a hihetetlenül édes csókkal, amivel elbűvölt."
 

" - Hallo – szóltam bele, miközben a vállamra raktam a telefont és a fejemmel leszorítottam, hogy meg tudjam húzni a copfomat, mert az ugrabugrálás miatt elkezdett kicsúszni a gumi. – Smith lakás – tettem hozzá. Még mindig el kell gondolkodnom azon, hogy a nevemet mondjam, vagy azt, hogy ez anyám háza. Nagy dilemma.
- Karen-t keresem! – mondta egy határozott női hang. Talán kicsit be is paráztam tőle, ezért inkább letakartam a beszélőrészt, hogy kiáltsak anyunak. – Esetleg tudná adni? – sürgetett, mire elkiáltottam magam.
- Hát persze, mindjárt itt van! – azzal leraktam a kis asztalszerű valamire a telefont, hogy anyám majd felvehesse. Megint visszaugráltam a kanapéhoz, majd felkaptam a lakkom és az emelet felé vettem az irányt."
 

Hát ennyi lenne, de holnap hozom az izgisebb és viccesebb egészet! Na, meg fény derül arra a személyre is, aki megnehezíti majd Arielle-ék életét az elkövetkezendő néhány fejezetben! Ha valakinek van ötlete, akkor az majd írja meg! Annyit segítek, hogy ő telefonált!
Millió Puszim,
Fanni