Sunset - V. Fejezet

Sziiasztok!
Meghoztam az 5. fejezetet, amihez egy dalt is ajánlanék! Jó olvasást mindenkinek!



[More videos from alystich]

VIHAR

Már nem tudom, mióta gubbasztok a kocsim hátsó ülésén. Csak nézem, ahogy szerel, vagy hallgatom az eső kopogását a tetőn, mivel a rádiót már egy ideje kikapcsoltuk. A pocsék idő miatt rossz a vétel. Unatkoznom kellett volna, de egyáltalán nem unatkoztam, még csak a szikráját sem éreztem annak, hogy unom magam. Teljes nyugalomban voltam. Bár néha azért zavarban is, például mikor Jake nagy mosolyogva ecsetelni kezdte nekem, hogy rájött, mi a probléma, és tudja is, hogyan csinálja meg. Ugyan fogalmam sincs arról, hogy mi baja a kocsimnak, azt már tudom, hogy tökéletesen tudok idétlenül bólogatni, miközben elveszek a csodálatos szemeiben. Unatkozni nem unatkoztam, viszont annál inkább fáztam! Halványan derengett, hogy hagytam egy pokrócot a csomagtartóban, vész esetére. Lustán kiszálltam az autóból, majd a hátuljához mentem, és megpróbáltam felnyitni, csakhogy zárva volt, a nyitókaron pedig éppen Jacob hasal keresztül. Belepirultam abba, ahogy végignéztem tökéletesre gyúrt testén, mivel időközben bement, és leváltotta a cuccait, mondván, hogy: „Az öreg kinyírna, ha ezt a gatyát is tönkretenném!”  Szóval most egy olajos sötétszürke pólóban és egy lecsapott szárú farmerban szerelgetett piszkosul szexi látványt nyújtva ezzel, komolyan, életemben nem láttam még ilyen vonzó srácot. Pedig New Orleans azért elég nagy város! A második lehetőség a kulcs volt, ami szintén Jacobnál volt, vagyis elöl a gyújtásban. Végül arra jutottam, hogy ki kéne nyitnom a szám. Halkan megköszörültem a torkom, hogy ne legyen nagyon rekedt a hangom, majd Jake mögé sétáltam.
- Jake. - Belekapaszkodtam az ajtóba, mert a cipőmben volt valami kavicsszerű, és megpróbáltam kipilinckázni. A szemem sarkából láttam, ahogy Jacob felnéz, de mást nem, mert még mindig a cipőmben kutattam.
- Hmm? – kérdezte halkan. Végre megtaláltam az a valamit, egy kis kavics volt. Megfogtam és elhajítottam, a garázsajtó irányába. Mikor felnéztem megdöbbenve láttam, hogy Jake szemei csöppet kikerekedve merednek a dekoltázsomba. Most döntöttem el, hogy soha többé nem veszem fel azt, amit Norah rám sóz. Feltűnés nélkül feljebb húztam a kabátom cipzárját, majd lejjebb az ujját, hogy ne legyen egyértelmű, annyira. Jake megrázta a fejét, de a réz színű bőrén is meglátszott az a halvány rózsaszínes folt, végre rám nézett, mármint fel az arcomba.
- Kinyitnád a csomagtartót? – Zavarban voltam, és ez szerintem neki is feltűnt. Otthon nem igazán voltam a pasik kedvence, szóval nem vagyok hozzászokva az ilyen pillantásokhoz. Persze én is kimentem az utcára, de én New Orleansban a szürke egérkék klubját gyarapítottam, a kisportolt, szőke lányokkal ellentétben. Mondjuk a legtöbb sportot kedvelem, főleg a röplabdát, és kivéve a kosárlabdát. Jake felállt és hátrasétált, én csak kitágult szemekkel néztem, hogy mit csinált, majd amikor rángatni kezdte a csomagtartó ajtaját, hangosan is felnevettem. – Én igazából arra gondoltam, hogy húzd meg itt ezt a kart – kattintottam fel, mire a csomagtartó zárja is pattant. Mosolyogva sétáltam a megszeppent Jake mellé, majd kotorászni kezdtem az oldalsótokban, amibe csak mindent behányok. Van itt elemlámpa, elakadásjelző háromszög, reklámszatyor és a hajvasalóm tartója. Ahh, ezt keresem már mióta! Megfogtam a kicsi hőálló tokot, és begyűrtem a kabátzsebembe.
- Ezt kerested? – méregetett Jake felhúzott szemöldökkel.
- Nem, jaj, dehogy! – ráztam a fejem megint nevetve. Szegény, tényleg zavarban lehet, csak tudnám miért! – Vagyis, de, ezt is! Most a takarót kerestem, amit emlékeim szerint ide tettem, de lehet, hogy már kiraktam – mondtam csalódottan, majd még egyszer végigtúrtam a csomagtartót. Szinte már befeküdtem, de sehol sem találtam azt a nyamvadt plédet. Végül egy hatalmas sóhaj kíséretében lecsaptam a csomagtartót, de a hűvös levegő, amit ezzel a mozdulattal felkavartam, megborzongatott. Összekoccant a fogam, és én is összébb húztam magam.
- Fázol? – kérdezte, majd két lépéssel közelebb állt. Olyan közel állt hozzám, hogy a vállunk összeért. Még a kabátomon és a pólómon keresztül is éreztem, hogy mennyire forró a bőre, legszívesebben átöleltem volna, nem csak azért mert a bőre kellemesen forró, hanem mert ott akartam lenni, a karjaiban. Szánalmas vagyok! Ezzel nagyon gyorsan le kell állnom, egy Jake-féle srác, maximum sajnálatból foglalkozik velem, és a borravaló reményében.
- Csak egy picit – mondtam, miután úrrá lettem a fogvacogáson. Átkaroltam magam, majd visszaindultam a kocsi hátsó ülése felé.
- Arielle. – Majdnem elolvadtam, ahogy kimondta a nevem. Az a bugyuta mosoly megint kiült az arcomra, amikor megfordultam. – Találsz néhány pulcsit, ott! – bökött az egyik nagyobb fa szekrényre. Már a gondolatba is beleborzongtam, hogy Jake pulcsija lesz rajtam, de ez amolyan kellemes borzongás volt.
Odasétáltam a sötétbarna, kopott f szekrényhez, majd kinyitottam. Illetve a kisujjammal helyettesítettem, az idő során felszívódott kerek fogantyút. A szekrény teli volt régebbi ruhákkal, mint fiú, mind lány ruhák voltak itt, de nem azok, amiket én kerestem. Ezek a cuccok, kábé egy tíz éves gyerekre lehetettek jók. Visszacsuktam a szekrényajtót, majd leguggoltam a fiókokhoz. Találomra kihúztam az egyiket, de ott csak cipők voltak. Kihúztam a másikat is, ahol végre ráleltem a pulcsikra. Nem hordhatta ezeket olyan régen, mert méretben max. egy két számmal ütöttek el. Kikaptam a legmelegebbnek tűnő pulcsit, ami egy sima fekete, belebújós kapucnis volt. Levettem a kabátom és belebújtam a pulcsiba, ahogy gondoltam, tényleg jó meleg, és olyan kellemes Jake illata van. Gyorsan visszabújtam a bőrdzsekimbe, majd a kocsi hátsó ülésén kezdtem el fészkelődni. Nem sok időbe telt, hogy megtaláljam a legkényelmesebb pózt. A térdeimet az anyósülésnek támasztottam, és a két ülés között pont ráláttam Jake-re.
- Van kedved beszélgetni? – bukott ki belőlem, pedig egyáltalán nem akartam. Felkapta a fejét, és a szemeiben valami furcsa csillogást véltem felfedezni, olyat, amilyet nem akartam látni.
- Persze – mondta vigyorogva. – És miről akarsz beszélgetni? – Megint felkönyökölt, és lerakta a szerszámait, a rongyot meg átdobta a vállán.
- Igazából fogalmam sincs – vontam meg a vállam, majd visszadöntöttem a fejem az ülésre. – Csak nem akarok bealudni – hoztam fel az első értelmesnek vélt kifogást, a kérdésére.
- Ufh, hát jó. – Visszafordult a szereléshez, de közben nagyon gondolkodott valamin. – És, honnan jöttél? – kérdezte végül, miközben felpillantott rám a szörnyen hosszú szempillái alól. Basszus, a szívem olyan hangosan kezdett el verni, hogy szerintem még Billy és Rach is hallotta odabent.
- Otthonról – mondtam egyszerűen, miután meg bírtam szólalni. Jake felnevetett, én meg legszívesebben elsüllyedtem volna, amikor leesett, hogy arra értette, honnan jöttem ide. – New Orleansból – mondtam végül.
- Ott még nem voltam – szólt, majd megint visszafordult a kocsihoz, ugyanazzal a gondolkodóba esett arccal. – Nem mintha Seattle-nél messzebb mentem volna… - fűzte még hozzá mosolyogva.
- Pedig, ha eltekintünk a szmogtól és a sok bénán vezető idiótától, akkor egész szerethető hely – kezdtem oldódni, és ezzel együtt általában a nyelvem is megered.
- Szerettél ott lakni? – Innen már nincs visszaút, ha egyszer elkezd kérdezgetni, és én feloldódom, onnantól a szófosás elkerülhetetlen!
- Aha, egy ideig nagyon, aztán kevésbé, igazából nem is annyira a helyet szerettem, mint a nagyanyámat és a nagyapámat. – És most eljött az a pillanat, hogy nagyon gyorsan befogom a szám.
- Mesélsz róluk? – Ohh, már! Ellenállhatatlan ajánlat. Igazából mindig is szerettem beszélni, tök mindegy miről, jó persze a csendet is imádom, de ha egyszer beindulok! Szeretek a középpontban lenni, de csak akkor, ha az emberek maguktól figyelnek fel rám. Soha nem csináltam olyan dolgokat, amikkel magamra vontam volna a figyelmüket. Mindig is úgy voltam vele, hogy akit érdekel, amit gondolok, az majd odajön, nem nekem kell szétkürtölnöm. Ezért nem is vagyok sokszor a reflektorfényben, hiszen a rivaldafény mindig a közönségkedvenc lányokat találja meg, akik egy beszólásukkal, a pasizási szokásaikkal, vagy éppen a szüleik pénzével villogva kerülnek a társaság közepére. – Ha nem szeretnél, akkor nem muszáj… - sóhajtott, majd megint visszafordult.
- Bocsi, csak elgondolkodtam – hebegtem, majd előrébb dőltem. Ülőhelyzetbe tornáztam magam, hogy kevesebb legyen annak az esélye, hogy egy ilyen gondolatsor alatt bealszok. – Mit szeretnél róluk tudni? – A gombóc már kezdte elszorítani a torkomat, hiszen a két legfontosabb emberről kell mesélnem neki. Mamáról még nehezebb lesz.
- Milyenek? – kérdezte, majd lerakta a szerszámait és felült. Már csak a kérdéstől is leblokkoltam volna, de így, hogy az arcunk csak harminc-negyven centire van egymástól. Vajon milyen lehet megcsókolni? Francba! Ilyenre még csak gondolnom sem szabad, a testem még sem követte az agyam parancsit, a tekintetem az ajkaira siklott. Néhány árnyalattal sötétebbek voltak, mint a bőre, és, amikor kivillantotta a fogait! Gyönyörű, olyan szép fehérek a fogai, és olyan gyönyörű kontrasztot alkotnak a bőre sötét színével. Megpróbáltam inkább a kérdésére koncentrálni, és összeszedni a gondolataimat.
- Mind a ketten nagyon rendesek, nagyi egy tündér. Még sosem hallottam senkivel sem kiabálni, a húgán kívül. Imádom a történeteit, mindig a régi időkről beszélt. – Akaratlanul is elmosolyodtam, mert eszembe jutott egy csomó emlék. – Bár néha már nekem kellett kijavítani, mert elfelejtett, vagy kihagyott valamit a történetből. Az összesre emlékszem, mindet vagy százszor hallottam. – Ennél többet nem akartam nagyiról mesélni, mert az már túl személyes lett volna, és nem bírtam volna ki néhány könnycsepp nélkül. – Papáról mindenki azt hiszi, hogy szigorú, pedig nagy arc az öreg. Mindig viccelődik és állandóan rászólt mamára, hogy ne untasson már azokkal az őskori történeteivel. Aztán mindig levágódott a tv elé, és nézte. Háromszoros nagyításra volt állítva a képernyő, és csak a kijelző számait láttad a meccsből, mert papa másképp nem tudta elolvasni, és néha már a szomszéd jött át szólni, hogy megy a tv, vagyis ordít, mert papa elaludt előtte – kuncogtam. Papával tv-t nézni kész halláskárosodás. – De most én jövök! – mosolyogtam rá, majd még előrébb dőltem.
- Miben? – döbbent meg, majd Ő is közelebb dőlt. A harminc-negyven centiből, kábé tizenöt lett. Ha még egy kicsit előrébb dőlök, akkor…
- A kérdezősködésben – feleltem egyszerűen. Mi lenne, ha most faggatnám ki? Úgy sem merem, szóval…
- A-a – rázta meg a fejét. – Ma még én kérdezek – vigyorgott, én meg beharaptam az alsó ajkam. Ma, vagyis lesz holnap, meg azután, meg azután, meg azután is. A szívem még gyorsabban kezdett dobogni, ahogy ebbe belegondoltam. De mit hitegetem magam? Biztosan csak unatkozik, azért kérdezget, aztán majd jól kiveséznek. – És mi a kedvenc színed? – Ezt a hülye kérdést! Nincs is kedvenc színem, már az ovi óta, mert a zöldet, ami akkor volt, mindenki lefújjogta, így felhagytam a kedvenc szín gyártásával.
- Nem tudom, az összes színt szeretem – vontam meg a vállam, majd a műanyag pénztartóra támaszkodtam, mivel a kézifékre nem mertem. Jake mélyen a szemembe nézett, ahogy én is az övébe. Úgy éreztem, egészen a lelkemig lelát, hogy tudja, mennyire tetszik nekem, és hogy mennyire zavarban vagyok a közelében. Az arca egyre közelebb került az enyémhez, már kezdtem bepánikolni, hogy most meg fog csókolni. Úristen, még soha nem csókolóztam, vagyis de, az oviban Daviddel, de az nem volt igazi csók. Az agyam sűrű ködfelhő lepte el, ezzel meggátolva a működését. Jake lehunyta a szemét és még közelebb dőlt. Végül összeszorítottam a szemem, és vártam, hogy megtörténjen. Nem, mintha én nem akarnám, egyszerűen csak nem számítottam erre. Besétálok ide ma, és máris ezzel az ismeretlen ismerős fiúval csókolózom. Vettem egy mély levegőt és ellazítottam a vonásaimat. Olyan, mintha már ezer éve ismerném, pedig még csak a nevét tudom, és azt, hogy elszökött itthonról.
Aztán megérintette az arcomat, mire nekem kipattantak a szemeim. A saját térfelén volt, nyitott szemekkel, de azok a szemek, teljesen elvesztem, megint. Forró keze még mindig az arcomon volt, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne hajtsam bele kicsit a fejem, erre elmosolyodott, majd a hüvelyujjával végigcirógatta az arcom, és a számat. Hihetetlen érzés volt, a melegség, ami akkor átjárta a szívem… Semmi máshoz nem tudnám hasonlítani, mégis annyira könnyűvérűnek éreztem magam. Rögtön az első érintésére elolvadok és elszáll az agyam. Borzalmas! Halvány mosolyra húztam az ajkaimat, majd jobb kezemmel felnyúltam és lehúztam a kezét. Meglepődött, ez tisztán látszott a szemeiben, én mindjárt jobban éreztem magam. Viszont a kezét nem engedtem el, annyira azért nem vagyok jó kislány! Másrészt pedig nem akarom megbántani, vagy azt, hogy úgy érezze, visszautasítom, még ha ez így is történt. Miután visszamásztam a hátsó ülésre, és Jake is visszafordult a kocsihoz, megcsörrent a telefonom.
- Hallo – szóltam bele anélkül, hogy megnéztem volna a kijelzőn a számot.
- Szervusz, Kicsim! – hallottam meg anyu vidám hangját a vonal másik végéről, na, meg azt is, hogy éppen vezet. – Be kell, hogy ugorjak az iskolába, tudom, hogy késő van, de Mr. Keron behívatott. Nem tudom, hogy mikor érek vissza, kérlek, menj majd haza nemsokára. Ha akarod, Norah-t is behívhatod, csak nem szívesen hagyom egyedül a húgodat! – Ezt teljes mértékben megértem, mert akármennyire is kiállhatatlan Tory, én is felelősséget érzek iránta. Nem szeretem egyedül hagyni, már csak önös érdekből sem. Hiszen ismerem annyira a szüleimet, hogy tudjam, ha valami baja lenne, azzal engem is jobban korlátoznának a továbbiakban, főleg apám. Ez elég gusztustalan, de magam előtt nem tagadhatom le, hogy ki is vagyok igazából!
- Jó, persze, menj csak, én is megyek nemsokára! Otthon találkozunk! – köszöntem el barátságosan, miközben az agyam már azon járt, hogy vajon mennyi időbe telik, amíg hazagyalogolok.
- Haza kell menned – jelentette ki lehangoltan, annyira édes volt, ahogy a szája széle lefelé görbült, hogy legszívesebben most csókoltam volna meg és azt suttogtam volna a fülébe, hogy dehogy kell! De sajnos ez nem így működik!
- Hát úgy néz ki – próbáltam vidámságot tettetni, és elviccelni a dolgot, de az én hangom is pont ugyan olyan lehangolt volt, mint Jacobé, ami neki is feltűnt, mert megint elmosolyodott.
- Hazaviszlek – jelentette ki, majd ledobta a szerszámokat a kocsi aljába és felállt, csakhogy nem számított arra, hogy a kocsi teteje kicsit alacsonyabban van, mint gondolta. Úgy bevágta a fejét, hogy azt hittem betört. Én is kipattantam a kocsiból és mellé ugrottam, majd, amikor megláttam, hogy különösebben semmi baja nincsen megnyugodva fújtam ki a levegőt. – Au – motyogta, majd miközben még mindig a feje búbját dörzsölte.
- Mutasd – kértem, majd ágaskodva lefejtetem a kezét a fejéről. Beletúrtam a sűrű hajába, mire mind a ketten nagyot nyeltünk. Már éreztem, a kisebb dudort a fején, de semmi mást, sem vért, sem azt, hogy felnyílt volna. Ilyen téren nagyon profi vagyok, mivel Torynak kétszer tört be a feje, és egyszer miután bevágta a fejét az asztal sarkába, felszakadt a szemöldöke. A furcsa az volt, hogy mintha már az alatt a fél perc alatt, amíg a kezem a fején volt, ment volna lejjebb a púp. Persze ez lehetetlen, szóval bebeszéltem magamnak, hogy csak képzelődtem, bár, ki tudja? Ezen a helyen meg aztán pláne! – Két perc múlva semmi bajod – paskoltam meg a vállát, de a kezem ott maradt. Nem akartam elhúzni, szégyenemre ez neki is feltűnt, mert csibészes mosollyal az arcán felnyúlt, és hatalmas tenyerében elrejtette az enyémet, majd az ujjainkat összekulcsolva kezdett húzni ki a garázsból.
Kint zuhogott, és dörgött, de a kedvencem mégis a villámlás volt. Itt annyira szépek voltak még a villámok is, mind gyönyörű ezüstszínű, és olyan igazi villám, nem olyan, mint nálunk otthon, ahol csak egy fényfolt és kész. Megszorítottam Jake kezét, mire rám emelte a tekintetét, majd kihúztam, és visszaszaladtam a garázsba, egészen a kocsimig, mivel a kesztyűtartóban van az én szépségem, a fényképezőgépem, amit nemrég könyörögtem ki apunál. Imádom a természetet fényképezni, meg úgy mindent. Sosem tudhatja az ember, hogy mikor van szükség erre a csodadologra. Kifelé szaladva leoltottam a lámpát és már állítottam is át, éjszakai vakura, amikor belefutottam valami keménybe, és forróba. A géppel felfelé világítva szembe találtam magam Jake vigyorgó fejével. Irányba állítottam a fényképezőgépet, majd lekattintottam azt a gyönyörű mosolyát.
- Megörökítettelek – csilingeltem, majd elszaladtam mellette és beálltam a garázs tetejének kilógó része alá. Találomra számoltam hármat és próbáltam lekapni egy villámot, de az pont nem jött. Újra számoltam, majd megint kattintottam, de az Istennek sem akart jönni pont akkor egy villám.
- Szólok, ha jön – hallottam meg magam mellől Jake hangját, mire rákaptam a fejem, és néztem azt a koncentrálós arcát. Nem tudtam úgy hagyni, megint felé fordultam és csináltam még egy képet. – Hé, most engem fényképezgetsz, vagy egy cikcakkot akarsz lekapni? – kérdezte vigyorogva, majd kikapta a kezemből a gépet és engem is lefényképezett, miközben ágaskodva próbáltam kiszedni a kezéből. – Esélyed sincs! – nevetett, majd megint az égre nézett és lekapott két egymásba fonódó villámot. Aztán megragadta a derekam, és az erdő felé fordított, utána lehajolt, majd lefényképezett minket is. Közös kép, tuti kinyomtatom és kirakom az emlékfalamra, amit itt is megnyitok majd, ha előszedem végre a képeimet. Jake újabb fényképet akart gyártani rólunk, amikor felnyúltam jobb kézzel megragadtam az arcát és nyomtam rá egy cuppanós puszit. Időközben a kapucnit lefújta a fejemről a szél, szóval a hajam már tiszta víz volt, amit a nyakamban is éreztem. Jacob még nálam is vizesebb volt, de neki piszkosul jól állt. A pólója teljesen rátapadt a kidolgozott felsőtestére, de nálam a haja vitte a pálmát, ahogy a kigördülő vízcseppek végigfolytak az arcán. – Jól eláztunk! – állapította meg nevetve, majd a ház felé kezdett húzni, de mielőtt felléptünk volna a teraszra, hátrafordult. – Van három másodperced, hogy élesíts, abba az irányba – mutatott egy fekete pontra az égen. Én odafordítottam a gépet, majd benyomtam a gombot, de még nem engedtem fel. Aztán, amikor megláttam a halvány ezüstös derengést, elkattintottam és ámulva néztem vissza, ahogy a négy különböző méretű villám egyszerre tart a föld felé.
- Ez csodás! Nincs kedved még nézni? – ragadtam karon, miközben a tekintetem még mindig az eget kémlelte.
- Fölöttetek is esik – nevetett fel, majd belépett velem együtt a házba. A nappali felé mentünk, ahol Billy tv-t nézett Rachel pedig mellette ülve evett néhány pogácsát. Mind a ketten felénk fordultak, majd elnevették magukat.
- Skacok, nem kell ingyen fürdést rendezni, már beköttettem a vizet – nevette öblös, mély hangján. Én is elmosolyodtam. Vajon milyen látványt nyújthatok így ázott kutya fejjel? Inkább nem akarom tudni! Jake leakasztotta a fogasról a slusszkulcsát, majd intett az apjának és Rachnek is.
- Jó éjszakát! – mondtam illedelmesen, majd integettem is nekik, amikor Jacob kézen fogott, és kihúzott a lakásból.
Beültünk a kopott, piros autóba, majd indított, és már hajtott is. Nem kérdeztem meg, hogy tudja-e, merre lakom, mert azt biztosan tudja, hogy kinek a lánya vagyok. Na, meg azt is, hogy hol lakik Paul. Egyébként is kinéztem belőle, hogy rákérdez, ha mégsem ismerné az utat. Nem mintha én emlékeznék az idevezető útra…

Jake gyorsabban vezet, mint én, pedig ez nagy szó, hiszen, imádok száguldozni. No, persze csak egyedül, és bizonyos korlátokon belül, magyarul nem csúcsidőben az autópályán. Apám utált is mellém beülni, mert szerinte borzalmas a vezetési stílusom, de szerintem egy tizenéves csajtól egész jó. Mosolyogva tapadtam az ablakra, éss bámultam kifelé, az esőbe. Még mindig szakadt, aminek én különösképpen örültem.
- Szereted az esőt? – kérdezte Jake, mire én felé fordultam.
- Igazából igen, meglepő, mi? – vigyorodtam el, az elképedt fejét látva. – Na, ez nem is olyan rossz! Az egyetlen természeti jelenség, amit utálok, az a hó! Phüü, azt viszont nagyon! – Bele is borzongtam, ahogy a hóra gondoltam. Egészen kiskorom óta nem szeretem. Egyszer, még alsóban lementünk órán hógolyózni, az egyik kedves osztálytársam pedig volt olyan rendes, hogy egy jeges hókupaccal orrba vágott, mire eleredt az orrom vsére. Na, kábé az óta rühellem a havat.
- A hó? Pedig a legtöbb lány az esőt utálja – motyogta, majd kinézett a szélvédőn, és mereven maga elé bámulva vezetett tovább. Olyan benyomást keltett, mintha éppen összehasonlítást végezne, ami nekem nagyon, de nagyon nem tetszett!
- Szeretem az esőt, és akkor? Szeretem a napot, és a ködöt is! Sőt még a vihart, és a 80km/h-ás szélvihart is! – hadartam kicsit indulatosan, mert bántónak találtam azt, ahogy elintézte a természethez való kötődésem. Dacosan elfordítottam a fejem és inkább a hajam kibogozásával foglalkoztam – hozzáteszem, nem volt egyszerű feladat.
- Aranyos vagy, amikor duzzogsz – jelentette ki, de én nem néztem rá. Patt helyzet, mert, ha most rávágom, hogy nem duzzogok, akkor élből lebukom, viszont, ha nem mondok semmit, akkor is.
- Nem mondanám duzzogásnak azt, amit csinálok – motyogtam, de még mindig nem néztem rá.
- Miért, mit csinálsz? – kérdezte nevetősen, mire én rákaptam a tekintetem, és már tudtam, hogy mit válaszolok.
- Összehasonlítást végzek – mondtam fölényesen, majd hátradőlve élveztem, ahogy a szemei elkerekednek, és aprót bólintva veszi a célzást.
Ezután nem szóltunk egymáshoz, csak csöndben hallgattuk az eső kopogását a kocsi tetején. Aztán már csak arra eszméltem fel, hogy a reflektorok megvilágítják a házunkat, és Jake leállítja a motort.
- Köszönöm a fuvart – fordultam felé, de a heves mozdulat következtében, a hajamból csöpögő esővíz teljesen bepermetezte a kocsit, azzal együtt Jacobot is. Nevetnem kellett azon, ahogy az arcáról letörölte a vizet.
- Igazán nincs mit – mondta immár szárazon, majd kiszállt. Először nem értettem, hogy miért, de aztán, amikor kinyitottam az ajtót, és megláttam, hogy Jake-nek is sikerült ugyanabba, a hatalmas tócsába parkolni, mint nekem első este… – Felajánlhatom a karom? – mosolygott le rám pimaszul, mire én összeszűkített szemekkel nyújtottam felé mind a két kezem. Megragadott, majd egy rántással szinte átemelt a tócsán.
- Fogadok, hogy direkt ide parkoltál – morogtam, majd eligazgattam magamon a ruhát.
- Most lebuktam – suttogta a fülembe, mire megint megborzongtam. – Van még kedved esőt nézni, vagy inkább bemennél? – indult el az ajtó felé.
- Bemegyek, leváltom a cipőm, és mehetünk esőt nézni! – villantottam rá a legszebb mosolyom, mire a szemébe gyengédség költözött.
Szorosan egymás mellett sétálva mentünk végig a szűk kis betonon, vagy legalábbis kettőnknek elég szűkös volt. Mikor az ajtó elé értem megtöröltem a lábam, és a kilincsre raktam a kezem. Már éppen fordultam hátra, hogy megkérdezzem Jake-től, hogy bejön, vagy itt kint vár, amikor kivágódott az ajtó és egy nagyon ideges Tory toporgott a száraz oldalon.
- Hol a fenében voltál? Nem lehet igaz, hogy mindig elmész! Nem érem el azt a rohadt pattogatott kukoricá… - Igen, itt tűnt fel neki, hogy nem vagyok egyedül. Mind a ketten Jake-re néztünk, aki megszeppenve lépett egyet hátrébb, majd döbbenettől kitágult szemekkel meredt az idióta húgomra.
- Oké, fel kell vennünk még egy pontot a teendőim listájára – mosolyodtam el, hogy mentsem a menthetőt. Kézen ragadtam, és behúztam magam után, gondosan kikerülve Toryt, aki még mindig csak bámulta Jake-et. Komolyan mondom, ha Ő lesz az új kiszemeltje, akkor kinyomom a szemeit, és azt pattogtatom ki neki! Az előszobában már lerúgtam a cipőmet, majd a konyhába masíroztam, természetesen magam után húzva Jacobot, akit viszont lerázhatatlanul követett a húgom is. Nagyot sóhajtva húztam egy széket a konyhaszekrény elé, majd arra állva kivettem a kaját a szekrényből – megjegyzem, mellmagasságban volt az a polc, amin a kukorica volt, szóval ő is simán elérhette volna, ha székre áll.
- Tessék – nyomtam a kezébe, majd visszaraktam a széket a helyére és az előszobába indultam volna…
- Kösz – Hátra kellett fordulnom, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak beképzeltem-e, hogy megköszönte. Viszont mikor hátrafordultam, szinte fent akadó szemekkel konstatáltam, hogy Tory Jacobot bámulja, méghozzá eléggé lefelé tekintget. Szóval most váltott át „rendes, kedves, édi-bédi testvér” üzemmódba. – Tory vagyok – mondta, majd hátracsapta a haját, mire Jake-nek is kikerekedtek a szemei, pont, mint nekem, majd rám nézett. Nem tudom mit olvashatott le az arcomról, de nagyot nyelt.
- Jacob – motyogta, majd egy gyors mosoly kíséretében megpördült és felém robogott. Mikor mellém ért én is megpördültem és felvéve a tempóját mentem az előszobába. A cipős szekrényből kirángattam a kedvenc edzőmet, majd gyorsan bele is bújtam. Ezután kézen fogtam Jacobot, és – magamhoz képest – hatalmas léptekkel indultam meg a bejárati ajtó felé.
- Kint leszünk! – kiáltottam még vissza Torynak, majd becsaptam az ajtót.
- A… a húgod, tényleg flörtölni próbált… velem? – kérdezte még mindig hitetlenkedve.
- Igen – feleltem kurtán, aztán, amint az eső illata bekúszott az orromba, szinte megrészegülve gyorsítottam a lépteimen, hogy végül hátra érve kitáncoljak az esőbe.
Elengedtem a kezét, hogy szabadon sétálhassak ki a fűre, ott pedig kinyitottam a szemem és felbámultam az égre. Két, gyönyörű cikcakkos villám, ezernyi kis csíkban végződve hasított bele az éjszaka fekete égboltjába, ezzel megvilágítva engem.
- Úgy festesz, mint egy elázott angyal. – A szívem megint gyorsabban kezdett verni, hogy amikor megfordulva Jake szemébe néztem kihagyjon egy ütemet. Úgy nézett rám, mintha én lennék a világ nyolcadik csodája! Zavarba hozott a pillantása, én mégsem tudtam lesütni a szemeimet. Szinte megbabonázva meredtem a kedves szavak tulajdonosára, akinek a szemében szintén csodálatot véltem felfedezni, csak azt nem értettem, mire fel? Hiszen nem vagyunk egy súlycsoport, közel sem. Ő helyes, izmos, és mindenki szerint vicces, egyszóval túl tökéletes hozzám. Nekem mim van? Három szeplő szerű barna folt az orromon, vörösesbarnás haj, és sárszínű szem. Mondhatom, igazán mesés! Keserű mosollyal az arcomon kaptam el végül a pillantásom, hogy megint az égre szegezzem. Megint farkas vonyítást hallottam az erdőből, mire meglóduló szívvel reménykedtem abban, hogy az én nagy barna farkasom az. – Ne félj, ide nem jönnek el – suttogta félreértve a kipirult arcomat.
- Nem félek, inkább.... – Belenéztem a szemébe, mire az agyam lefagyva próbálta összehozni a választ, amit eredetileg mondani akartam, de csak az igazságra futotta. – Inkább reménykedem – vallottam be, majd megint elfordítottam a pillantásom, hogy kivakarjam magam a ködből, ami jelenleg a fejemre telepedett.
- Miben? – lépett közelebb, majd Ő is az erdő felé nézett.
- Azt úgysem mondom el – haraptam be az alsó ajkam, majd arrébb sétáltam mellőle.
- Biztos vagy benne? – Megint az a provokáló, féloldalas mosoly. Egy lépéssel mellettem termett és a derekamnál fogva magához húzott. Más srác esetében valószínűleg most ellöktem volna, és lekevertem volna neki két pofont, de Jacobbal ez más volt, annyira természetesnek éreztem ezt a mozdulatot, hogy mind két kezemmel átkaroltam.
- Száz százalékig – mormoltam a vállába. Hihetetlen, hogy a kezeim az izmos hátán vannak, miközben az arcomat a mellkasára hajtom, mégsem olyan sűrű a köd, mint az előbb, amikor a szemébe néztem.
- Fogadjunk, hogy kihúzom belőled! – morogta a hajamba. A gerincemen végigfutó melegség, amit az váltott ki, hogy a fejbőrömön megéreztem a leheletét, elvette az eszem. Viszont feldobott egy néhány nappal ezelőtti beszélgetést, vagyis az elsőt Norah-val. Amikor azt mondta, hogy Jake és Embry imád fogadni, de általában Jacob nyer. Hát, velem szemben nem fog, mert én is mindig nyerek.
- Fogadjunk, hogy nem! – toltam el magamtól egy kicsit, hogy felnézhessek rá anélkül, hogy a szám súrolná az övét. – Mi a tét? – kérdeztem kacéran.
- Egy csók – felelte kivillantva mind a harminckét fogát, mire én legszívesebben bevarrtam volna a szám. Az ő fogai gyönyörűek és fehérek, míg az enyémek átlagosnak mondhatók, ahogy én magam is. – Ha nyerek, te adsz nekem, ha vesztek, én adok neked. – Nevetve vágtam mellbe, miközben megint melegség járta át a szívem.
- Ez hülyeség! – vigyorogtam rá, majd ördögi tervem támadt, de nem voltam biztos benne, hogy el tudnám viselni, ha bevállalja. – Ha nyersz, megcsókollak, ha nem… az maradjon az én titkom – kacsintottam rá.
- Mit kapok, ha azt is kiszedem belőled, hogy mi lesz, ha nem nyerek? – vigyorgott ő is. Ezen el kellett gondolkodnom, de nem volt jobb ötletem, szóval…
- Kapsz még egy utolsó csókot – vontam meg a vállam. – Na, hajrá! De most mondom, ha nem jön össze, egyik sem, akkor nagyot fogsz szívni! – Gonosz mosoly ült ki az arcomra, mire ő nyelt egyet, de azért nem lépett vissza.
- Legyen – bólintott. – De a saját módszereimmel küzdök, oké? – Megint csak vállat vontam, majd bólintottam.
- Ahogy gondolod, de én a helyedben nem igazán élném bele magam – fogtam lazára, majd leültem a nedves földre és a hátam mögött megtámaszkodva vártam a „módszereit”. Nem igazán tartottam attól, hogy be kell majd vetnem eddig felfedezetlen csókolási tehetségem, mert kizárt, hogy Jake kiszedje belőlem, hogy a farkas miatt reménykedtem. Meg amúgy is, kezd úgy tűnni, hogy ennek a fogadásnak, valahol az utolsó miértjeinél van elásva az eredeti kérdés. Ez már rég nem erről szól, szerintem. Végül inkább behunytam a szemem és az ég felé fordítottam. Az esőcseppek kopogását hallgattam, miközben valamire vártam, hogy mozduljon, vagy mondjon valamit. Éreztem, ahogy az arcomon végigfolynak a cseppek és örültem neki, hogy a spirálom vízálló. Kevintől kaptam, amikor kitört rajta a dráma láz, és minden héten vagy hat szörnyen szomorú filmet néztünk meg, amin én rendszerint sírtam, ő meg röhögött. Szóval kénytelen volt venni nekem egy ilyet, hogyha beállít, akkor ne kelljen órákig szórakoznom a fejem rendbetételével. Persze volt, amikor egy két filmen, az elcsépelt romantikus jeleneteknél már a hasunkat fogtuk a nevetéstől. – Jake, hány napra van szükséged, hogy csinálj valamit? – kérdeztem még mindig csukott szemmel, de választ nem kaptam. Végül kinyitottam a szemem, de sehol sem láttam. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem hallottam, ahogy elmegy? Furcsa… Végül felálltam és megindultam a ház felé, bár szívből reméltem, hogy nem hagyott ott csak így. Bár mondta, hogy úgy csinálja, ahogy ő szeretné, de ez azért mégis csak idegesítő. Bunkóságnak még nem mondanám, hiszen elfogadtam a feltételét. A lábtörlőhöz érve lerúgtam a teljesen átázott cipőmet és kicsavartam a hajamból a vizet, majd bementem. A kinti időhöz képes itt bent hőség volt, szóval gyors vetkőzésbe kezdtem és már mentem is volna fel a szobába, ha Tory nem szól utánam, amikor a lépcsőnél voltam. Szemforgatva fordultam vissza, hogy a nappaliba menjek. Jake pulóverét nem akartam levenni, de tiszta víz volt, szóval éppen azt hámoztam le magamról, amikor beérve megláttam Toryt. Ilyen lehetetlen pózban szenvedni a tv előtt és kukoricát enni is csak ő tud. Fejjel lefelé lógott az ágy közepén, miközben a lábait felrakta a háttámlára és a földön lévő tálból evett. Legszívesebben felröhögtem volna, amikor megláttam.
- Mi az? – kérdeztem visszafojtva a nevetést. Fogalmam sem volt, hogy miért hívott pont most.
- Ülj le! Most egy rémisztő rész jön, és én nem akarom egyedül nézni – motyogta, majd kicsit felemelte fejét. Meglepődtem a kérésén, hiszen nem úgy ismerem a húgom, mint aki egy filmen fél, de végül is miért ne.
- Egy pillanat, csak felveszek valami szárazat, meg szerzek egy törülközőt – fordultam a fürdő felé.
- Ne, nem, most jön! – kiáltotta utánam, mire összeszűkült szemekkel kezdtem méregetni, mire összébb húzta magát.
- Okééé – mondtam végül, majd ledobtam magam az egyik kék színű fotelba. A hajam nekipréselődött a hátamnak, mire a vízcseppek elkezdtek lefolyni a hátamon, ami szörnyen csikizett, és bosszantott, ezért lekaptam a pulcsit. Ezzel a mozdulattal viszont újabb cseppek gördültek a hátamra, mire felálltam és a könyvespolchoz mentem. A fiókos részét kihúzva szereztem egy hajgumit anyám cuccai közül, majd laza kontyba kötöttem fel a nedves sörényem. Ezután fogtam és leráncigáltam magamról a nedves pólót, amikor Tory egy kicsit megrándult. Mondhatom igazán necces rész volt, a srác lement a pincébe, az ablakon bejövő szél pedig lelökött egy cserepes virágot. Látszólag Toryt sem hatotta meg annyira. – Most már mehetek? – kérdeztem unottan, majd felálltam. Így melltartóban egész kellemes idő volt idebent, de azért nem akartam pucérkodni, szóval a szobám felé vettem az irányt.
- Ne! Várj, még ne! – kiáltott megint a húgom. Most már szinte biztos voltam benne, hogy nem tiszta, és arról is kezdtem meggyőződni, hogy Jake keze van a dologban.
- Na, ki vele! – mentem hozzá közel, majd összefontam a mellkasom előtt a karjaimat.
- Mi? Miről beszélsz? – tetette a hülyét. A húgom tehetséges színésznő, de én már kiismertem, engem nem tud átvágni.
- Ismerlek – morogtam, mire megvillant a szeme. Megpróbált csúnyán nézni rám, de én csak felnevettem, mire még rondábban nézett. – Hamar ráncosodni fogsz! – böktem az összehúzott homlokára, majd megfordultam, és megint kimentem.
- Oké-oké kitálalok – fújtatott. Elégedett mosollyal az arcomon telepedtem vissza a kanapéra. – Hát izé… szóval… tudod… - sorolta a hasonló szavakat, mire a karfára csaptam, ettől összerándult, és kifújta a levegőt. – Jake sonkás, gombás pizzát ígért, ha lefoglallak – morogta, de nem nézett rám. Már tudtam, hogy meg fogom csináltatni Jacobbal azt, amit kieszeltem, csak nyerjem már meg végre ezt a fogadást!
- Azt nem mondta, hogy miért kell lefoglalnod? – faggattam, de ő csak megrázta a fejét.
- Semmi ilyesmit nem mondott, csak megkérdezte, hogy mi a kedvenc pizzám és megkért erre – hadonászott a kezével. Számtalan ötlet futott át az agyamon, hogy miért kellett, hogy lefoglaljon, de egyiket sem találtam kellőképpen helyénvalónak. Végül is tökmindegy, én tartom a szám, Jake meg majd belefárad.
- Ne aggódj, meglesz a pizzád – álltam fel és rámosolyogtam. Erre halk ajtónyitódást halottam, Tory pedig sátániul elvigyorodott.
- De meg ám! – nevette önelégülten. Ha Jacob Black valamelyik holmim elcsórásával akar zsarolni, akkor nagyon kegyetlen leszek! Kezemben a vizes pulóverrel, mint záloggal indultam fel a szobámba, hogy razziát tartsak, de az ajtóban megint beleütköztem valamibe. Kellemes borzongás futott végig a hátamon, amikor rájöttem, hogy ez a valami, vagy inkább megint valaki, forró. Viszont, amikor rájöttem, hogyan is vagyok felöltözve, rögtön átváltott a kellemes bizsergés, perzselő szégyenné. Hátrébb ugrottam, hogy legyen helyem felkapni a kezemben szorongatott ruhadarabot, de megakadt a szemem Jake alulöltözöttségén. Csak a farmer sortja volt rajta, a felsője fogalmam sincs, hogy hol van, de a kezében volt még egy törülköző. Nem bírtam elfordítani a fejemet a gyönyörű rézbarna mellkasról, amin úgy végig simítottam volna most. Nyeltem egy nagyot, majd tovább haladtam. Végig, mind a nyolc kidomboruló kockán, és a csípője vonalán. Eszméletlenül dögös, sokkal szexisebb, mint pólóban, vagy bármi másban, de mégsem törtem meg, hogy is ne, még csak az kéne! Bár így hogy belegondolok, nem is lenne rossz… Basszus! Össze kell szednem magam, láttam félmeztelen pasit, nem is egyet. Összeszorítottam a szemem és ráharaptam a nyelvemre, majd a szemébe néztem, volna, ha ő nem tekintget kicsit lentebb. Teljesen elvörösödtem, egy hirtelen mozdulattal pördültem meg és már rántottam is magamra a nedves pulcsit, mert ennél minden jobb. Leszegett fejjel kicsusszantam mellette, és a konyhába rongyoltam, hogy igyak egy pohár, hűsítő vizet.
A legnagyobb poharat szedtem ki a szekrényből, és telitöltöttem, majd az egészet egybe lehúztam, mire olyan köhögő roham tört rám, hogy azt hittem menten megfulladok. Lépések zaját halottam, és szinte imádkoztam azért, hogy Tory jöjjön, és ne Jake, de sajnos Isten ma nem volt kegyes hozzám. Jacob homályos szemekkel, és halvány vigyorral a fején támaszkodott neki a konyhapultnak. Úgy nézett ki, mint aki transzban van. Fura volt, mert rettentően zavarban voltam, szégyelltem is magam, mégis a gyomrom összeszorult az elfojtott örömtől, hogy ezt az én testem váltotta ki Jake-ből. Hülyén éreztem magam, hiszen még nemigen volt alkalmam félmeztelenül rohangálni egy srác előtt, aki ennyire tetszett volna, és akit ilyen külsővel áldottak meg az égiek – leszámítva Kevint, de ő nem tetszett, és vele melltartót is vásároltam anélkül, hogy különösebben zavarban lettem volna, meg persze együtt jártunk edzőterembe is, ha néhanapján levonszoltam magam. Új keletű merészségemnek hála, fogtam egy poharat, és Jacobnak is töltöttem, majd a kezébe nyomtam, és leültem a konyhaasztalhoz.
- Hűtsd le magad, és kezdj el gondolkodni azon, hogyan is akarod kiszedni belőlem az infót – mosolyogtam, miközben egy almát vettem ki a gyümölcskosárból, és majszolgatni kezdtem.
- Hát, ha úgy vesszük, ez csúfos kudarc, pedig azt hittem bejön – motyogta még mindig kásás hangon, majd leült a mellettem lévő székre.
- Jaj, ne mond már Jake! – haraptam még egyet az almámból, majd felnéztem rá. Látszólag tényleg visszavett egy keveset a lendületéből.
- Mit ne mondjak? Hogy elfolytam, azért mert… mert annyira szép vagy, hogy el sem tudom mondani – motyogta még mindig maga elé. A szívem ezerrel kezdett dobogni, a forróság pedig úgy égetett belülről, hogy egy porcikám sem maradt, ami ne lángolt volna, mégis a szívem volt az, ami szinte égetett a boldogságtól. Aztán egyszer csak a szeméről felszívódott az a homály, és mintha, csak most esne le neki, hogy mit is mondott az előbb, szinte megugrott ültében. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, csak azt tudtam, hogy tetszik! Felnézett rám, és bár nem tudom, hogy mit láthatott az arcomon, de szélesebbre húzta a mosolyát, majd a kezemből kiszedte az almát. Én csak néztem, hogy mit csinál, miközben a szívem megint hevesebben kezdett verni, úgy éreztem menten áttöri a bordáimat. Kész passz, menthetetlen vagyok! Forró tenyerébe vette a kezem majd maga felé kezdte húzni, előrébb kellett dőlnöm az asztalon, hogy követni tudjam. Aztán lehunyta a szemeit és a kezem megállapodott a mellkasa közepén, a szíve felett. Ahogy a kezem hozzáért a fedetlen bőréhez egy kicsit megrezzent, majd az arcán a mosoly kicsit visszább húzódott. A szíve nagyon gyorsan vert, talán volt olyan gyors, mint az enyém az imént, vagy lehet, hogy még annál is gyorsabb. A bőre selymesebb volt, mint azt gondoltam, és a mellizmai keményebbek voltak, mint amikor nekimentem. Szívogatni kezdtem az alsó ajkam, jó érzés volt, hogy hozzáérhetek. A nagyi gyűrűje, szinte fagyos volt a bőre hőmérsékletével szemben, ezen akaratlanul is elmosolyodtam. A kezem ökölbe szorult, mivel az agyam meg akarta akadályozni azt, amire a szívem már kész volt, erre Jacob szemei is kinyíltak, de csak türelmesen nézett, gyengéden, a pillantása szinte simogatott. És akkor a szívem végérvényesen is kiégette az agyam a heves dobogásával. Az öklöm megrándult, majd megint kinyílt, és felfelé indult a nyakára, majd ott elidőzött kicsit, közben a pillantásunk összekapcsolódott, és Ő elkezdett felém dőlni. Nyeltem még egy aprót, aztán én is felé kezdtem dőlni, miközben a kezem elérte a tarkóját. Felemeltem a bal kezem is, amit a jobb helyére, a szíve fölé tettem, már szinte feküdtem az asztalon. Lehunytam a szemem, mikor úgy gondoltam, hogy itt az ideje, majd vártam, hogy az ajkaink összeérjenek. Ő a kezeit az arcomra tette, ezzel kicsit elbillentve azt, aztán már éreztem a meleg leheletét az arcomon, amibe teljesen beleborzongtam. Végül meguntam a várakozást és előrébb dőltem, mire az ajkunk összeért. Jacob nem sietett, először csak egy puszit nyomott a számra, aztán már egyre sűrűbbek lettek ezek a puszik, én meg elkezdtem szédülni, az agyamat ellepte az a köd és nem éreztem mást csak őt, mindenhol. Éreztem az illatát, és éreztem a forró bőrét a tenyerem alatt. Az ajkai nagyon puhák voltak, legszívesebben rájuk tapadtam volna, de én teljesen átadtam az irányítást neki. Aztán végre hosszabban is rátalált a számra, ami rendkívül jól esett, még közelebb akartam hozzá kerülni, Ő mintha csak megérezte volna, kifordult a széken, miközben egy pillanatra sem engedett el, majd a kezei az arcomról a csípőmre csúsztak, hogy azt megragadva ültessem az ölébe. De nem vadultunk be, csak még közelebb dőltünk egymáshoz, a mellkasainkat már csak az én kezem választotta el, de kihúztam azt, és felcsúsztattam Jake nyakába.
- Hagyjátok már abba! – kiáltotta valaki a távolban, de én nem törődtem vele, csak Jacobbal. – Arielle! Nem hallod?! – A feldúlt hang gazdája nem más volt, mint az én drága húgom. – Anya azt kérdezi, hogy mi a francért nem veszed fel a telefont! – kiabálta mérgesem. Az „anya” szóra kipattantak a szemeim és gyorsan eltoltam magam Jake-től, hogy kapjak levegőt, és fel tudjam fogni, hogy mit is karattyol a húgom. Majd mint akibe villám csapott, pattantam fel, és kezdtem el a nappali felé rohanni, hogy adjak valami magyarázatot, és megkérdezzem, hogy hol van. Abban meg reménykedtem, hogy Tory nem árulta el a Jacobos kalandomat.
A nappaliba érve a félretett vezetékes telefonhoz rongyoltam, majd megálltam előtte és kifújtam magam, na, meg összeszedtem, ami persze nem ment, mert a fejem még mindig tele volt az előző néhány perc emlékeivel, végül felkaptam a telefont.
- Szia, anyu – mondtam elővéve az aranyosabbik hangomat. – Merre jársz?
- Szia, Kicsim! Miért nem veszed fel a telefonod? Mindegy is, csak azt akarom mondani, hogy be kell ugranom egy pasashoz, aki az iskola pénzügyeit intézi. Port Angelesben lakik, szóval idő mire beérek, meg vissza. Nem is tudom, hogy George hogy gondolhatta, hogy ennek itt van az ideje, de most már nem számít. Szóval legyetek jók, egyetek valamit, és vigyázz a húgodra! Szerintem fél egy előtt nem igazán érek haza! Sajnálom, de ez most fontos, nem halogathatom! Ne várjatok meg! Jó éjt, Kicsim, szia! – Azzal kinyomott, aminek roppantmód örültem, mivel egy mukkot sem kellett szólnom. Már tényleg csak abban reménykedtem, hogy Tory nem mondott semmi anyának, hogy erről meggyőződjek megint a konyhába mentem.
Jake még mindig ott ült, ahol az előbb és csak vigyorgott, miközben az én megkezdett almámat rágcsálta, Tory a hűtőben turkált, miközben a bal kezével az evőeszközös fiókban kutatott, majd kivett egy kiskanalat. Árgus szemekkel figyeltem, hogy mire készül, de amikor csak belekóstolt a levesbe, ráhagytam. Az asztalhoz ültem megint, oda, ahová először is leültem, mielőtt Jake ölében kötöttem ki. Igazából azon gondolkodtam, hogy mit is kéne most csinálnom. Nagy dilemma! Az nyilvánvaló, hogy vonzódom hozzá, sőt, annál talán kicsit komolyabb a helyzet, hiszen épp az előbb csókolóztam vele. Viszont ott van az is, hogy olyan, mintha már ezer éve ismerném.
- Holnap is van kedved átjönni? – törte meg a csendet Jake. Engem nézett egész végig, ebben szinte teljesen biztos voltam, hiszen éreztem. – Persze, nem kényszer… - értette félre a hallgatásom.
- Dehogy! Nagyon szívesen megyek! – A hajammal kezdtem babrálni, csak hogy a látszatot fenntartsam, közben viszont a szívem megint ezerrel vert. Látni akar, holnap is, szóval nem csak egy gyors unalomelűző szájra puszi volt. Ez felettébb megnyugtató, és elkeserítő is. Végül is úgy döntöttem, hogy kihasználom még ezt a kis időt, amíg itt van, és majd aztán gondolkodom a többin. Általában ezt fordítva szoktam, de sajnos a szívem ma éjszakára átvette az irányítást, és nem enged normálisan gondolkodni, vagy cselekedni. Egy valamit mégis meg kellett tudnom, méghozzá azt, hogy mennyit tud anyám.
- Tory, miről beszélgettél még anyával? – próbáltam finoman felvezetni a dolgot, hogy ne tűnjön fel neki. Kinézett a hűtőből, amolyan „ne nézz hülyének” pillantással, majd megrántotta a vállát.
- Nem köptelek be, ne aggódj! Anya úgy tudja, hogy Norah-val vagy – motyogta, mire nekem egy hatalmas kő esett le a szívemről. Anyámnak nem szándékoztam még elmondani a dolgot, hiszen ez még egyáltalán nem biztos, ráadásul még nincs is mit elmondani.
- Kösz – motyogtam én is, mivel nehezemre esett megköszönni a húgomnak bármit is, azok után, ahogy folyamatosan viselkedik velem. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és levettem még egy kukoricát a szekrényből, majd kiszedtem a zacsijából, és bedobtam a mikróba. – Van kedvetek dvd-t nézni? Keressünk valami jó filmet! – Tory meglepődve bámult, Jacob meg elvigyorodott.
- Nekem nyolc – mondta végül a húgom, Jake válaszában meg nem kételkedtem.
- Majd vedd ki a kukoricát – kiáltottam vissza, és reménykedtem benne, hogy valamelyikük magára vállalja ez a roppant megterhelő feladatot, miközben a lépcsőre szaladtam fel, hogy előkotorjam a DVD gyűjteményem, amiket én magam írtam ki – tudom, hogy ez nem éppen helyénvaló, de valljuk be, manapság, már aki csak tudja, az inkább letölti a filmeket.
A szobámba érve először is levettem a pulcsit, majd kiterítettem a radiátorra, miközben konstatáltam, hogy még mindig esik. Aztán leguggoltam a szekrényem elé, majd kihúztam a legalsó fiókot, ahová a kacatjaimat szórtam be, és már meg is láttam a kék színű tokot, amiben vagy kilencven film volt. Lapozgatni kezdtem, hogy megtaláljam a legideálisabb filmet, amit lehetőleg nem láttam már vagy tizenhatszor. A meséket élből átugrottam, meg a nagyon drámai filmeket – Kevin. Végül egy akció és egy horror film között vacilláltam, de mivel nem tudtam dönteni, ezért levittem, mind a kettőt. Egyenesen a nappaliba mentem, mivel úgy számoltam, a kukoricának már jócskán ki kellett pattognia. Jól gondoltam, már mindketten bent voltak. Jacobra időközben visszakerült a felső, és le a cipő. Tory felfészkelte magát a fotelba, Jake meg elnyúlt a kanapén. Megragadtam a kapcsolót, és benyomtam a lejátszót, majd magasba tartottam mind a két filmet.
- Akció, vagy horror? – kérdeztem félrebillentett fejjel. Jake csak vállat vont, jelezve, hogy neki aztán mindegy, Tory meg valószínűleg osztott szorzott magában.
- Horror – mondta végül, mire én elégedetten elmosolyodtam, a felesleges dvd-t leraktam a tv tetejére. Bekapcsoltam a filmet, majd a távirányítóval a kezemben telepedtem le a kanapé elé a földre.
- Látsz tőlem? – kérdeztem Jake-től, felé fordulva. Mosolyogva megforgatta a szemeit, majd hátrébb csúszott és megragadott a hónomnál fogva, hogy felemeljen. Szörnyű, hogy milyen erős, kisgyereknek éreztem magam mellette. Elfektetett maga mellett, majd a kezét átdobta a vállamon, az állát meg a fejemre támasztotta. De ami a legdurvább volt, hogy én mindezt hagytam! Hagytam, és még élveztem is! Tory egyedül rágcsálta a kukoricát, és egyszer sem rezzent össze, vagy sikított fel a keményebb jeleneteknél. Nem is tudom, hogy dőlhettem be neki az előbb, ő meg a horrorfilmek puszipajtások! Na, nem mintha én beijednék, persze azért a jó helyre beszúrt hangeffektek rám is a szívbajt hozzák, de nem szoktam félni miután vége a filmnek, és nem nézelődök folyamatosan a hátam mögé, az utcán. Talán tizenkettő lehettem, amikor Zinnával* megnéztünk valami pocsék horrort, és utána jót nevettünk az egészen. Persze, azóta kicsit kikupálódott az ízlésem, és ma már nem nézek meg mindent, de az a film a mai napig megvan.

Már egy ideje nem hallottam, ahogy Tory tömi magába a kukoricát, két féle indokot tudtam erre: egy, mert elfogyott; kettő, mert Tory bealudt. Ehhez nekem sem kellett sok, mivel az előző napi nem alvás már igencsak érzékelhető volt rajtam. A filmből is kimaradtak tíz-tíz percek, amikre még, ha izzó vassal ütnek, sem tudnék visszaemlékezni, amiből arra következtettem, hogy elszundiztam néhányszor. Jacob egyenletes lélegzése kitűnő altató volt, szóval még ez is megnehezítette az ébrenlétem.
A film kábé két órás lehetett, szóval, olyan éjfél felé lehetett vége, nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy besüpped mellettem az ágy. Így utólag nem tudnám összefoglalni a látottakat, mert egy csomó rész kiesett belőle.
- Nem akartalak felébreszteni – suttogta Jake. Nem értettem, miért suttog, de mikor a fejével a fotel felé intett, biztos voltam benne, hogy a húgom elaludt.
- Nem gond – álltam fel, majd felszedtem a tálat a földről, és bekaptam azt a megmaradt néhány szemet. A konyhában csak a mosogató fölötti lámpa égett, tompa fénnyel borítva be ezzel a helységet. Ahhoz viszont pont elég volt, hogy akadálytalanul eltaláljak a mosogatóig és belepakoljam a tálat, meg az asztalon hagyott poharakat is. Ásítva indultam vissza a nappali felé, ott viszont inkább megálltam az ajtóban. Jake olyan ügyesen kapta a karjaiba a húgom, hogy még csak meg se rezdült álmában. Édes volt, ahogy elindult vele felém, és amikor észrevett, rám mosolygott, majd a fejével a lépcső felé intett. Én is megfordultam, és előre mentem kinyitni a szobaajtót, hogy neki már csak be kelljen fektetnie az ágyba. Rádobta még a takarót is, aztán már mellettem is volt.
- Kösz, hogy felhoztad – dörmögtem, mert már én sem igazán voltam magamnál.
- Igazán nincs mit – várt be a folyosón, hogy a bejárati ajtóhoz együtt érjünk. – Menj te is aludni, fáradtnak tűnsz – jegyezte meg, miközben végigsimított az arcomon.
- Szóval most finoman közölted, hogy úgy festek, mint a mosott rongy – morogtam, miközben a szemeim már kezdtek leragadni.
- Nem ezt mondtam – nevetett fel. – Csak, hogy már a filmen is bealudtál.
- Nem volt nehéz, amikor olyan egyenletesen szuszogtál – böktem ki, de ezzel megint sikerült zavarba hoznom magam. Nem válaszolt, csak elmosolyodott, majd nyomott egy puszit a homlokomra, és kilépett az esőbe. – Jó éjt! – kiáltottam még a távolodó alakja után, majd becsuktam az ajtót, és a fürdőbe mentem, hogy megejtsek egy fürdést.

Farkas vonyításra ébredtem öt óra fele, mire melegség járta át fáradt testem, és csak remélni mertem, hogy az én farkasom volt az. Viszont annyi hátránya volt a dolognak, hogy mindig pont akkor vonyított fel, amikor már éppen elaludtam volna, így hát az öntudatlanság határán az agyam elkezdte visszadobálni a dolgait. Azt már összehoztam, hogy Rachel Jacob nővére, és van még egy ikertestvére, de neki most nem jut eszembe a neve, pedig még rá is kérdeztem Jake-nél; Rach azért volt annyira feldobva, amikor beállított Paulékhoz. Tompa agyam ekkor olyan összefüggésre jött rá, ami annyira egyszerű, hogy legszívesebben a falnak mentem volna, amiért eddig nem kapcsoltam össze. Paul volt a negyedik hang! Aki Jacobbal veszekedett, az erdőben! Az agyam innentől fogva megállás nélkül kezdett zakatolni, összerakta a puzzle hiányzó darabkáit, már csak egy-két darab hiányzott középről, de azokra sajnos nem jöhettem rá magamtól, Paul szerint legalábbis nem, ehhez Jake-re van szükségem. Apropó Jake, most, hogy nincs itt a közelemben, egy gátlástalan libának érzem magam a viselkedésem miatt. Könyörgöm, még csak ma ismertem meg, nem csinálhatom ezt! Nem! Nem! Nem! Én nem vagyok az a fajta, aki ezt megengedi magának, nem, én kivárom a sorom! Utólag visszagondolva, egy csomó mindent másképp csináltam volna, de hát a múlton már nem tudunk változtatni, ezért a jövőmet kell a kezembe vennem, és megzaboláznom egy kicsit az ösztönös cselekedeteimet. Aztán eszembe jutott a fényképezőgépem, amit lent hagytam, a dzsekimben. Úgy döntöttem, hogy lemegyek érte, amúgy is pisilnem kel, a sok este megivott víztől. Így összekötve a kellemest a hasznossal, indultam meg lefelé. Először a fürdőt tettem magamévá, majd az előszobában kibányásztam a kabátzsebemből a fekete digitális gépem. Csak azután kapcsoltam be, miután megint elvackoltam magam az ágyamban. Az első kép még az ide utunkról volt. Egy nagy fát ábrázolt, amint mögötte már megy le a nap, őszintén szólva, már nem emlékszem, hogy hol csináltam. A második a szobám volt, mert megígértem Kevinnek, hogy, amint gép közelben leszek, küldök neki néhány képet. aztán volt egy kivágott kép a papóval, ami azért volt ennyire hátul, mert ezt azután szerkesztettem, hogy az előző kettőt megcsináltam, az eredetit viszont kitöröltem, mert belelógott alul apu ujja. Mind a ketten mosolygunk rajta, én papa ölében ülök, aki csak egy kép erejéig fordult el a tv képernyő felől – ezt a képet is ki kell majd nyomtatnom. Azután még néhány tájkép, és egy az alvó Toryról, akinek ki vannak rakva a lábai az ablakon, miközben felül fülig be van takarózva. Aztán van még egy kép Norah-ról, amit a hétvégén csináltam, meg egy Paulról, aki éppen a kávéját iszogatja, délután ötkor. Puff, a korai ébredésnek! És végül a mai képek, az első, amin Jake feje van, mikor belé ütköztem. Ez a kép sem rossz, bár mégsem ez a kedvencem. A következőn a két elrontott villám-fotózási kísérletem, amiket töröltem is. Aztán még egy gondolkodó-Jacob – ezen a képen jót nevettem, tényleg nagyon koncentrált, bár nem tudom felfogni, hogyan is tudta megjósolni olyan pontosan a villámokat. A kedvenceim pedig most következek – az én tré ugrálós, ágaskodós képem, és a Jake által lekapott egymásba fonódó villámok után – amiken ketten vagyunk, az esőben. A hajam nem is állt annyira borzalmasan, aminek szívből tudtam örülni, Jake viszont egyszerűen fantasztikusan festet. Ez egy igazán jó kép lett, amit egész biztos, hogy ki is fogok nyomtatni, a Norah-val közös képünkkel együtt. Kikapcsoltam a gépet, és a szép képekkel a lehunyt szemhéjamon próbáltam ismét elaludni, ami azonban egészen addig nem sikerült, amíg meg nem hallottam az újabb farkas vonyítást. Arra aludtam el, amire felkeltem, és úgy döntöttem, ahhoz, hogy adjak egy esélyt Jacob Blacknek – aki már most elcsavarta a fejem -, először magamnak kell kijátszanom a tiszta lapot, végig kell gondolnom a dolgokat, és azt, hogy miként érzek…

*Zinna – Arielle unokanővére, már említettem egyszer.

Na, hát ennyi lett volna, remélem tetszett! Elég nagy dilemma volt nálam, hogy beletegyem-e a csókot, szóval kíváncsi lennék a véleményeitekre! Azért remélem nem maradt el nagyon az előző fejezetektől!

Millió Puszi, Fanni