Sunset - VII. Fejezet Ízelítő

Sziiasztok!
Tudom, hogy mára ígértem a frisst, csak teljesen kiment a fejemből, hogy ma kell mennem a könyveimért a suliba! Szóval bocsiii!
De kárpótlásul tennék fel egy kis előzetest! Remélem ez azért enyhít a bűneimen! 


" Feltérdeltem, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzak neki, aztán egészen közel hajoltam a szemöldökéhez. Eddig fel se tűnt az a fél centis kis heg, mert a szemöldöke szinte eltakarta, de így, hogy egészen közelről nézem, így azért ki lehet venni. Bal kezem önálló életre kelt, és megérintette a kicsit kiálló részt, aztán mikor tudatosult bennem, hogy megint befurakodtam Jake intim szférájába, visszahúztam.
- Ti aztán bolondok voltatok! – ültem le mellé, mire huncut mosolyra húzta ajkait. – Vagyis vagytok! – tettem hozzá vigyorogva, miközben beharaptam a szám, hogy ezzel elvegyem a beszólás élét, és inkább kedves megjegyzést csináljak belőle.
- Most mesélj valamit te! – unszolt kedvesen, nekem viszont fele annyi ilyen vicces sztorim sincs, mint neki.
- Mi akarsz hallani? Hogy mennyire tökéletes szakácsnő voltam három évesen? – bólogatására nekifogtam a történetnek. – Nagyiék jöttek látogatóba, akkor még San Franciscoban laktunk, így már nagyon vártam, hogy végre felérjenek. Anya húslevest csinált, én viszont valami különlegeset akartam, hogy a nagyim boldog legyen, ezért, amikor anya nem figyelt, hozzáöntöttem egy kis kakaót a leveshez, amitől persze rögtön barna lett és borzalmas ízű – Jake nevetni kezdett, én meg csak mosolyogtam a régi emlékeken. – Apám persze tajtékzott, anyám viszont csak nevetett és megdicsért. Nagyi azt mondta, hogy finom, papa meg megígérte, hogy beszervez a sereghez szakácsnak – kuncogtam. Tényleg régen volt már. El is felejtettem, hogy mennyire szeretem ezt az emléket. Jó persze, benne van anyám és a nagyi is, hogyne szeretném! De ez még a Top tízes listámon is benne van az első ötben. Viszont a vezetést azt hiszem átvette ez a Jacob nevű fiú, azzal a hihetetlenül édes csókkal, amivel elbűvölt."
 

" - Hallo – szóltam bele, miközben a vállamra raktam a telefont és a fejemmel leszorítottam, hogy meg tudjam húzni a copfomat, mert az ugrabugrálás miatt elkezdett kicsúszni a gumi. – Smith lakás – tettem hozzá. Még mindig el kell gondolkodnom azon, hogy a nevemet mondjam, vagy azt, hogy ez anyám háza. Nagy dilemma.
- Karen-t keresem! – mondta egy határozott női hang. Talán kicsit be is paráztam tőle, ezért inkább letakartam a beszélőrészt, hogy kiáltsak anyunak. – Esetleg tudná adni? – sürgetett, mire elkiáltottam magam.
- Hát persze, mindjárt itt van! – azzal leraktam a kis asztalszerű valamire a telefont, hogy anyám majd felvehesse. Megint visszaugráltam a kanapéhoz, majd felkaptam a lakkom és az emelet felé vettem az irányt."
 

Hát ennyi lenne, de holnap hozom az izgisebb és viccesebb egészet! Na, meg fény derül arra a személyre is, aki megnehezíti majd Arielle-ék életét az elkövetkezendő néhány fejezetben! Ha valakinek van ötlete, akkor az majd írja meg! Annyit segítek, hogy ő telefonált!
Millió Puszim,
Fanni

Sunset - VI. Fejezet

Sziiasztok!


Ígéretemhez híven itt az új feji, tudom, hogy késő van, de reggel az Istenért sem akarta elküldeni a mailem, szóval ismét javítatlanul - mármint az én javításomat:/ leszámítva - olvashatjátok! A hibáékért előre is elnézést kérek, pedig próbáltam figyelni! A javítottat, amint visszakapom - köszönöm Pancsim, hogy bajlódsz vele♥ - felrakom. 

VALAMI ÚJ

- Basszus! – köhögtem, mert az ablakomon keresztül beszivárgó keserű portól jelenleg köpni, nyelni nem tudtam. Kábé három perce kelhettem arra, hogy ez az izé ellepi a szobám. Eddig azzal voltam elfoglalva, hogy kiderítsem mi ez a szösszenet, de mostanra már annyira ellepte a szobámat, hogy levegőt venni is már csak porfogó kendőben lehetett volna normálisan. Mivel ilyen kendő nincs a tulajdonomban, ezért jobb híján a pizsama felsőm, gyűrtem fel az orromig, ügyelve arra, hogy a kínos részeket azért takarja. Köhögve tápászkodtam ki a takaró alól, majd az ablakig csámpáztam, mivel a lábaim még nem engedelmeskedtek precízen az agyam parancsinak. Szinte felhasaltam az íróasztalomra és bal kézzel erősen a párkányba kapaszkodtam, hogy a nyitott ablakon kitekintve elkapjon az ideg. Tory egy kis asztalszerű valamin éppen fűrészelt egy ősréginek tűnő faágat, amiből már nem lett csak por. Idegesen kaptam a radiátor felé, hogy a tegnap este száradásra ítélt pulcsit magamra rángassam, majd még becsaptam az ablakot, amiben megremegett az üveg, de szerencsére nem tört ki. Kiviharoztam a folyosóra, majd lecsörtettem a lépcsőn, egészen a nappaliba, aminek közvetlenül az ablaka alatt darabolta a fát a húgom. Kattanásig tártam az ablakok, de megszólalni megint nem tudtam, mert a poros levegő bekúszott az orromba, ezzel megakadályozva. Hátat fordítva rohantam a kanapé előtt lévő dohányzóasztalhoz, hogy felkapjam a zsepis csomagot és kifújjam az orrom. Ez kicsit segített, így egy tiszta zsepit a szám elé szorítva ismét odamerészkedtem az ablakba.
- Mi a szent szart csinálsz? – kiabáltam ki az ablakon, de nem hallotta meg. Azt a süket mindenit! Fogtam és a kezemben tartott zsepis csomagot teljes erőmből hozzávágtam, mire rögtön megállt a kezében a fűrész, és villámló szemekkel meredt rám.
- Hülye vagy? – ordította ő is, még mindig a vállát simogatva. Köztudott, hogy Torynak rendkívül alacsony a fájdalomküszöbe, és erre még egy lapáttal rátesz az, hogy ez a kis szarcsimbók egy hisztis energiavámpír.
- Jaj, nem fájhatott annyira – dörmögtem gúnyosan. Ennyit a szép reggelemről, pedig milyen jól indult volna. Szokásomhoz híven merengtem volna egy keveset az itteni dolgokon, majd Jake-n – mert végre arcot is párosíthattam a névhez. Nem is akármilyen arcot! Viszont, ha rá gondoltam elfogott a szégyenérzet, hogy is engedhettem, sőt, hogy is csókolhattam meg! Jóformán nem is ismerem! Mekkora egy r****cnak tarthat most! Soha életemben nem gondoltam, hogy erre én is képes lennék, hiszen mindig fejcsóválva dörmögtem el egy kisípolandó szót, amint ilyenről hallottam, vagy legalábbis elgondolkodtam a dolgon, és mindig megállapítottam, hogy a fiú egy szex mániás seggfej, a lány meg túl naiv.
Mit csináltál Arielle?! – szidtam magam újra. Soha! Soha, soha többé nem kerülhetek a szeme elé, legalábbis addig nem, amíg be nem bizonyítom neki, hogy nem vagyok olyan. Na, ezt jól kigondoltam, hogyan bizonyíthatnám be neki, hogy nem vagyok az, akinek most gondol, ha messziről elkerülöm?! Egy szánalmas idióta vagyok, morogtam, majd bevágtam ezt az ablakot is és visszaindultam a szobámba, de előtte még a konyhába akartam bemenni, hogy szerezzek valami táplálékot, majd ellopjam anyám laptop-ját és reménykedjek benne, hogy Kev már fent van.
Mikor a konyhába értem felcsillanta szemem a félig teli kávéfőző miatt. Soha nem voltam kávéfüggő, és nem is akarok az lenni, ezért dacosan a hűtőre szegeztem a pillantásom, amin megint egy üzenet várt. Közelebb csúszkáltam, mivel a kövön csúszott a talpam, amit úgy, mint az öt évesek mosolyogva használtam ki. A hűtőről lekaptam a kis cetlit, és ugyan megfogadtam magamnak, hogy előbb tömök magamba valamit, mégsem bírtam ki és olvasni kezdtem:

„Szia, Kicsim! Hagytam kaját az asztalon, nyugodtan edd meg!
Tegnap nagyon késön értem haza, mert hát… Na, mindegy, majd elmesélem késöbb! Reggel viszont korán kellett mennem, mert ma én nyitottam a sulit – a takarítónö valahol elhagyta a kulcsát! Viszont volt egy hívásod! A vezetékesre jött, szóval felvettem, Jacob Black volt az! Csak nem ismered?! De bolond is vagyok, persze, hogy ismered, azt mondta, hogy csörgesd majd meg, hogy egyeztessétek a mai napot! Kicsim, csak nem? Jó tudom, az autódat szereli! Apropó mi van a kocsiddal?
Te dolgod! Viszont, nagy kérés lenne, ha csak délután mennél Jacobhoz? A húgodra kéne vigyázni, nem szívesen hagyom egyedül! Kérlek Drágám! Alkut ajánlok: Ha ma vigyázol rá, akkor tied a péntek este, és elmehetsz randizni Jake-kel! Egy szavam sem lesz, ígérem! Kérlek!
Szeretlek, és sok puszi,
                 anyu
Jacob száma: 966-5214*”

Jót mosolyogtam anyám üzenetén, komolyan olyan, mint egy izgatott tinédzser! Lefogadom, hogy a kipontozott részen egy pasi neve szerepelt volna! Az alku is megfontolandó, hiszen bizonyíthatnék Jake-nek! Anyám nagyon ravasz, tudja, hogy mivel vegyen rá, nem mintha alapból nem engedelmeskednék neki, de ez azért elég luxus! A saját anyám paterol ki, hogy menjek randizni, ez az, amit apám sose tett volna, szerinte húsz alatt fölösleges randizgatnom, mert túl fiatal vagyok. Pa-pa-pa-pa… Én mindig úgy voltam vele, hogyha jön valaki, aki tényleg érdekel, akkor majd, talán…
Ekkor viszont megszólalt a csengő. Én fejvesztve rohantam kinyitni, mert már ötször megnyomták. Nagyon reméltem, hogy nem Jacob állít be, mert szemtől szembe nehezebb lenne közölni vele, hogy a délelőttömet erre a kis mitugrászra pazarolom. De az ajtóban még Jake-nél is sokkal rosszabb fogadott: egy villogó szemű barátnő. Hajaj, nem úszom meg a kérdezősködést, de talán, el tudom terelni a figyelmét egy jó helyre beszúrt „és mi van veled meg Braddel” kérdéssel.
- Szia Norah! – köszöntem immár őszintén mosolyogva, mert biztos voltam benne, hogy a tervem beválik. Norah érdeklődve méregetett, majd öntelt vigyor terült a képére. Én is végignéztem magamon, de semmi kivetnivalót nem találtam. Van rajtam bugyi, felső pulóver… Pulóver! – Nem, az, aminek látszik – motyogtam pironkodva. El tudtam képzelni, hogy miket gondol most. Sőt én is ilyenekre gondoltam! Te Szent Isten! Ez azért már tényleg beteges! Abba kell ezt hagynom, mielőtt rászokom!
- Rossz az, aki rosszra gondol! – vigyorogta, majd eltáncolt mellettem, de mikor a nappali elé ért őt is elkapta a köhögő roham.
- De nem hülye! – tettem hozzá késve, mire felnevetett, majd megint köhögni kezdett.
- Ez meg mi? – fintorogta, majd visszasétált mellém, hogy karon ragadjon és az emelet felé húzzon.
Már az ajtómnál álltunk, amikor megtorpant, és megint egy pimasz mosollyal fordult felém. Megköszörülte a torkát, mire én éreztem, hogy most valami jön.
- Ha bemegyek ide, ugye nem fogom Jacobot meztelenül találni az ágyadban? – megint rám tört a köhögő roham, de most nem a fűrészpor szagától, hanem Norah pimasz kérdésétől. Hevesen rázni kezdtem a fejem, hogy nemet intsek ennek a képtelen gondolatnak, pedig milyen szép is lenne! Na, ne! Ez már tényleg sok, viszont sajnos én is a vizuális kategóriába tartozom, ezért elképzeltem, amint Jacob a rózsaszín ágytakaróval betakarózva alszik a feltúrt ágyon…
- Nem, de hogy! – nyögtem végül, majd löktem rajta egyet, hogy ő is megbizonyosodhasson erről.
- Na, de most mindent el kell mesélned! – csacsogta, majd leült az ágyra és összefonta a kezeit a mellkasa előtt. Ha Paul tegnap azt mondta, hogy én félelmetes vagyok, akkor még tényleg nem húzta ki a gyufát Norah-nál. Sóhajtva foglaltam helyet az íróasztalomnál, majd az egyik füzetemet bigyókázva merültem el a tegnap este emlékeiben. – Mindent harapó fogóval kell kihúznom belőled? Na, mesélj már! – folytatta, majd még előrébb dőlt. –Ígérem, tartom a szám – tette a szívére a kezét, bár amúgy is hittem neki. Meg miért is ne mondanám el neki, persze csak kicenzúrázva, hogyha véletlenül mégis…
- Mit akarsz tudni? – fújtam ki hangosan a levegőt, majd felnéztem rá. Izgatottan dörzsölte össze a tenyerét, komolyan, mint egy rossz vénasszony! Azt hiszem, kezdek beparázni.
- Mindent! – vágta rá, aztán elmosolyodott. – Azért el kell ismerned, remek kerítőnő vagyok – húzta ki magát, mire én is felkacagtam.
- Indíts vállalatot – tanácsoltam neki, és próbáltam terelni a témát. Úgy tűnt ez be is válik, mert a tekintete kalandozó lett.
- Norah Savannah Laskhar, hivatásos társkereső – rajzolt téglalapot a levegőbe, majd visszatérve a jelenbe rám vigyorgott. – Jól hangzik nem?
- De – helyeseltem rögtön. – Vagyis, Savannah a második neved? – nevettem fel. – Nem tudom, inkább Lourette-t, vagy Ronene-t tudnék elképzelni – vontam vállat. A Savannah névről akaratlanul is a volt osztálytársam jutott eszembe: szőke haj, zöld szem, rózsaszín, kék, fehér, és ezüst színű ruhák, bájos műmosoly, és hatalmas terpesz a töritanárnak év végén.
- Ne gúnyolódj – fordította el a fejét. Már kezdtem volna a bocsánatkérést, mikor hatalmas mosoly terült szét a fején. – Ha az enyém vicces, akkor Paulét még nem hallottad – mondta ördögien, majd a hatás kedvéért elhallgatott, és közelebb dőlt. – Albert – suttogta. Kirobbant belőlem a nevetés, szerintem még Norah-t is sikerült leköpnöm, de egyszerűen nem bírtam leállni.
- Már… mármint, Paul Albert Laskhar? – fuldokoltam, kábé öt perc megállás nélküli nevetés után. Már fájt a hasfalam, de egyszerűen nem bírtam leállni.
- Ahogy mondod – nevetett Norah is. – Apánk ragaszkodott ahhoz, hogy Paul a nagyapánk nevét kapja. Jó, mi? – röhögött tovább. Hevesen bólogattam, amikor Norah hirtelen abbahagyta a nevetést, majd összeszűkült szemekkel kezdett nézni engem. – A figyelmemet akartad elterelni igaz? – Először nem tudtam megszólalni – még mindig a nevetéstől.
- Mit akarsz tudni? – böktem ki megint. Összébb húztam magam, mert ki tudja, mit kapok most! Szegény fejem!
- Mit történt miután elmentem? – kérdezte minden szót egyesével hangsúlyozva.
- Mennyire akarod részletesen? – sütöttem le a szemeimet, nehogy valamit akaratomon kívül is eláruljak neki. Nem állt szándékomban hazudni, csak ködösíteni. Szép finomat, kislány!
- Amennyire csak lehet – fickándozott az ágyon. Kifújtam a bent tartott levegőt, majd elszántan felemeltem a fejem. Mit is tanultam? Hogyan is kell biztosítani egy embert az igazamról? A tenyeremet az őszinteségem bizonyítékául, természetesen fordítom felfelé. Nem rágom a körmöm, sem a szám. Tökéletes - állapítottam meg. Már csak a hangomra kell figyelnem.
- Egészen részletesen akarom, az egészet – bólogatott vigyorogva. Legalább a gyanakvása elszállt. Ez is valami, nem?
- Hát hallgattunk zenét – kezdtem félénken mellé ülve, mire oldalba vágott. – Jake-nek kellemes hangja van – mondtam, csak úgy mellékesen – időhúzás képpen. – Aztán anyám hívott, hogy Port Angeles-be kell mennie, és jöjjek haza, ha lehet gyorsan – Norah szeme szomorú lett, amit nem tudtam csak úgy nézni, akkor már inkább kiköpök mindent. – Még nem fejeztem be – tartottam fel a mutatóujjam. Megint érdeklődve kezdett el méregetni. – Előtte fázni kezdtem – onnan a pulcsi -, aztán Jacob azt mondta hazahoz. Kimentünk az esőbe, de olyan szépeket villámlott…
- Szépeket villámlott? – felhúzott szemöldöke elárulta, hogy nem igazán tart jelen pillanatban épelméjűnek.
- Igen – feleltem tömören. – Ne szakíts félbe, ha mindent hallani akarsz! – szúrtam még közbe, mikor megint szólásra nyitotta a száját. Így végül befogta, és, hogy erről biztosítson is, bezipzárazta a száját. – Szóval, Jake olyan fejet vágott, amit le kellett fényképezem, aztán Ő is kattintott néhányat – artikuláltam hevesen. Norah az éjjeliszekrényemhez hajolt és lekapta róla a gépem, majd bekapcsolta. Lapozgatni kezdte a képeket, miközben én türelmesen vártam, hogy eljusson a közös képekig. Aztán egyszer csak megakadt, és a képembe tolta a gépet.
- Ez meg ki? – Kicsit hátrébb toltam a kezét, hogy beazonosítsam a képen szereplő szőke pacát.
- Ohh, Ő Kevin – válaszoltam mosolyogva. – Egy nagyon közeli barátom.
- Kavartál vele? – húzta vissza a gépet, majd elkezdte tovább pörgetni.
- Dehogy! – nevettem, mire megint kaptam egy szúrós pillantást. – Igazából Kevin olyan volt, mintha a bátyám lenne…
- Mindig így kezdődik – vágott megint közbe, mire fogtam és egyszerűen betapasztottam a száját a tenyeremmel.
- Kevin meleg – hadartam. – És már tíz éves korunk óta ismerjük egymást. Azt hiszem, ha lett volna köztünk valami, akkor az már kibontakozott volna – mondtam. Már éppen folytattam volna, amikor Norah megnyalta a tenyerem. Hirtelen kaptam el a kezem, és valószínűleg a fejem is érdekes lehetett, mert felröhögött. Tényleg röhögött, ez nem finom női kacaj volt, hanem férfias hahota. Morcosan fontam keresztbe a karjaimat a mellkasomon, majd eszembe jutott, hogy a tenyerem még mindig nyálas, ezért Norah vállába kentem. – Te nyálad – vontam meg a vállam.
- Jó kis képek lettek – tolta megint az arcomba a fényképezőgépem, immár a közös képekkel.
- Szerintem is, bár a hajam nem enyhén durva – morgolódtam. Jake annyira jól fest a képeken, mint valami napbarnított félisten, én meg… mint kivert pincsi az esőben.
- Szerintem jól néztek ki rajta – aztán tovább pörgette a gépet. Én csöndesen vártam, hogy végigérjen, de amikor már harmadszorra is csúnyán nézett rám, kapizsgálni kezdtem, hogy mondanom kéne valamit.
- Öhm, mi van? – Ezt a hihetetlenül értelmes kérdést – veregettem vállon magam gondolatban.
- Nem folytatnád? – rakta le a gépet, majd törökülésbe ült, és várt.
- Jah, de persze – kapcsoltam hirtelen. Azt várta, hogy folytassam az este kipakolását. – Hol is tartottam? – teljesen elvesztettem a fonalat a Kevines kérdés miatt.
- Ott, hogy aztán hazahozott – segített ki nagy levegőt véve.
- Jah, igen. Haza hozott, és ledumáltuk, hogy hátramegyünk a kertbe villámokat lesni – itt megint kikerekedtek barátnőm szemei, mire én mosolyogva folytattam. – De, az ajtóban összefutottunk Toryval, akinek le kellett venni egy zacskó popcornt, mert nem érte el. Leszedtem berakta a mikroba, aztán kimentünk. Egy ideig néztük a vihart, aztán valahogy kikötöttünk egy fogadásnál, már nem emlékszem, hogy miben fogadtunk, csak a tétre – leplezni sem tudtam volna a szemeim csillogását, mivel a fogadást még midig nem nyerte meg egyikőnk sem, ráadásul én állok nyerésre, vagyis remélem.
- Mi volt a tét? – sürgetett a vállamat rázogatva.
- Ha nyer, vagyis kiszed belőlem valamit, amire már nem is emlékszem – persze emlékeztem én rá, csak azért mégsem mondhatom el Norah-nak, hogy láttam egy ló méretű, barna farkast az erdőben, ezért inkább ködösítettem – eddig profin. -, akkor megcsókolom, ha én nyerek, akkor pedig van egy szörnyű tervem, amivel Jake-t kínozhatom. Aztán ebből is fogadás lett, mégpedig, ha a tervem is kihúzza belőlem, akkor dupla csók, ha viszont nem, akkor, jaj, neki – nevettem, Norah-val együtt.
- Ördögi vagy! De én mégis Jake-nek drukkolok – tette hozzá mosolyogva.
- Bolond vagy! – löktem rajta egyet, mire elfeküdt az ágyon. – Akarod, hogy folytassam, vagy inkább „Hajrá Jake!” feliratos transzparenseket akarsz gyártani?! – csaptam rá a combjára, mire felsikított, és megpróbálta visszaadni, de én gyorsan felpattantam. – Na, mi legyen?
- Folytasd már! – huppant vissza az ágyra, még mindig a combját dörzsölgetve. Én tartva a biztos távolságot, megint inkább az íróasztalhoz mentem, de most az asztalra kuporodtam fel.
- Szóval, miután a fogadás megvolt, én behunyt szemekkel vártam, hogy Jake csináljon valamit. De nem csinált semmit, én pedig meguntam a várakozást és kinyitottam a szemem. Volt Jake, nincs Jake – motyogtam, mert megint láttam magam előtt az egész helyzetet. – Így hát fogtam magam és bementem a házba, Tory valami képtelenül idióta filmet nézett, és leszólított, hogy jöjjek vele nézni, mert félelmetes rész jön. Hát leültem, hitetlenkedve, de azért mégis. Szóval néztük, engem viszont idegesített, hogy csurog a ruhámból a víz, szóval lekaptam magamról a felsőt és pulcsit, egy szál melltartóban indultam volna a fürdő felé, hogy szerezzek egy törülközőt, amikor Tory megint megpróbált visszatartani, itt kezdett gyanús lenni az egész, ezért kiszedtem belőle az igazat. Jacob pizzát ígért neki, ha feltart. Aztán ajtócsukódás, én meg már mentem volna fel a szobámba, hogyha Jake elvitt valamit, akkor a pulcsiját zálogként megtartva elrejtsem, amikor beléütköztem – nagy vigyor terült szét az arcomon, amikor lelki szemeim előtt megjelent a szépen kidolgozott felsőteste és a vizes haja.
- Várj! – sikkantott fel Norah, mire én megijedve kaptam rá a tekintetem, de ő megint kajánul vigyorgott. – Azt mondod, hogy melltartóban ácsingóztál?
- Igen – pirultam el ismét, majd lehajtott fejjel próbáltam úrrá lenni a zavaromon. Norah megint nevetni kezdett. A szemem összeszűkült és dacosan összepréseltem a számat.
- Na, legalább Jake-nek szép estéje volt – próbált kiengesztelni, de ettől csak még mérgesebb lettem. – Hé, már! Csak vicceltem! – Utálom, hogy soha nem tudok senkire sem hosszabb ideig mérges lenni. Bosszantó egy tulajdonság. Kifújtam a levegőt, és ismét mosolyogva néztem rá barátosnémra.
- Apropó szép este… Mi van Bradyvel? – gonosz mosoly váltotta fel a békülékeny grimaszomat. – Neki is szép estélye volt? Esetleg éjszakája? – húztam tovább, tudva, hogy ettől elszáll a kedve a piszkálásomtól.
- Hát, ha már így kérdezted… - harapta el a mondatot a felénél. Izgatottan csámpáztam át megint az ágyamra.
- Mesélj! – kértem. Türelmesen játszadozni kezdtem a takaró szélével. Közben persze ezerféle képpen tudtam volna befejezni a precízen félbehagyott mondatát.
- Nem fogom elmondani, amíg te sem – bökött oldalba, mire haragosan fújtattam egyet, és mérgemben kiböktem:
- Megcsókolt! Tessék, most már tudod! A konyhában, az ölé ültetett, és megcsókolt! – kijátszotta az aduászát, ami nem más volt, mint az én kíváncsiságom.
- Hát, ami azt illeti, elmentünk sétálni egyet a partra. Brady fejet akart szellőztetni – megforgattam a szemem, majd még közelebb ültem hozzá.
- Meséljed már! – csapkodtam leplezetlen izgatottsággal a takarót.
- Haha! Csak szeretnéd! Milyen volt Jake-kel csókolózni? – Most jött el az a pillanat, hogy Norah Laskhar halál fia lett! – Na csajszi! Mesélj már!
- Nem fogok! – vigyorogtam. – Annyira nem érdekel a magánéleted! – pimasz mosolyom láttán megint bevetette a kiskutyaszemeket, de ez most nem jött össze neki.
- Ahh – nyögte végül, majd ismét felderült az arca. Értetlenkedve bámultam a hirtelen hangulatváltozását. – Nem csak ezért jöttem ám! Hanem azért, mert ma elmegyünk Port Angelesbe vásárolni! Kellenek az új cuccok a suli kezdésre! – darálta, majd felpattant és megint a szekrényem felé vette az irányt.
- Kétlem, hogy ma el tudnák menni! Tory rám van bízva, egész félelőtt – hadakoztam, bár már most sejtettem, hogy ebből én sehogy sem jövök ki jól. Nem mintha nem szeretnék vásárolni, mert dehogyisnem szeretek, nem is kicsit! El tudnék plázázni egy egész napot! Sokszor meg is teszem, csak az a bibi, hogy a vásárláshoz pénz is kell, amiből most igencsak le vagyok strapálva, ráadásul még a kocsimért sem fizettem ki Jake-t.
- Nem gond, suli cuccokat is akarok venni, visszük Toryt is, legfeljebb bent hagyjuk az egyik játékboltban – folytatta az útját a szekrényem felé, mire én felpattanva ugrottam utána, tanulva a tegnapiból.
- Én választok – morogtam, mire mindent tudó mosolya rám villant.
- Hányszor bámulta Jake a két szép szemed helyett, a melleid? – kérdezte nevetve, amikor kikaptam egy rózsaszín, fekete csipkével diszkréten díszített toppom a szekrényből. Kényelmes darab, nem túl feltűnő, de azért nem is az, az apáca feeling. Hozzá az elmaradhatatlan farmert, és melltartót szedtem még ki, majd az ajtó felé indultam. Nem voltam hajlandó válaszolni Norah-nak. Lefelé menet, megint elkapott a köhögő roham, de nem csak engem, hanem a mögöttem csörtető barátnőmet is. A pulcsi egyetlen, hatalmas zsebbe nyúlva rántottam ki néhány zsepit, meg anyám levelét. Ez természetesen nem kerülhette el a figyelmét, és mikor vissza akartam csempészni a kenguruzsebbe a papír fecnit, kivette a kezemből. – Szóval ez a tiltakozás oka? – értette félre a dolgot.
- Nem, hanem az, hogy anyám megkért, és, hogy le vagyok égve! Ráadásul még Jake-t sem fizettem ki! – morogtam, majd kikaptam a kezéből a levelet. – Felhívom anyám és mehetünk! Addig szólnál Torynak? – meg sem vártam a válaszát, hanem bementem a fürdőbe. Levettem a kényelmes, meleg pulcsit, és a pizsamámat is. Utóbbit a szennyesbe dobtam, majd villámgyorsan öltözni kezdtem, hogy legyen időm két hívást is lebonyolítani, egy ideje alatt. Fésülködtem, és gyorsan felfogtam a hajam, lófarokba. Szempillaspirál, fogmosás és kész. Mint a villám, szaladtam fel a szobámba, és már tárcsáztam is anyám számát. Sajna muszáj volt őt hívnom előbb, mivel mégis csak el kell kéredzkednem.
- Szia, Kincsem! – köszönt bele suttogva. – Mit szeretnél?
- Bocsi, hogy zavarlak, csak szeretnék elkéredzkedni. Norah-val elmennénk vásárolni, Port Angelesbe, visszük Toryt is. Veszünk füzeteket, meg mindent a sulira is – hadartam egy szuszra, mire anyám halkan kuncogni kezdett.
- Menjetek csak! A konyhában találsz pénz, a bors feliratú fűszertartóban, viheted az összest, nem olyan sok! A levelem olvastad?  Jake keresett – Még így is elpirultam, hogy anyám csak felhozta.
- Igen, mindjárt hívom is! Köszi, a pénzt! Szia! – azzal kinyomtam, és már rántottam is elő a kis lapot, Jake számával. Már pötyögtem is be, amikor Norah esett be az ajtón, megint csak nevetve. Furcsán néztem rá, de nem akartam elkezdeni a hívást, amíg nyerít. Türelmesen vártam néhány percet, majd halkan megköszörültem a torkom.
- Bocsi, bocsi, bocsi! – szabadkozott még mindig nevetve. – Mindjárt – nagy levegőt vett. – mondom! – még egy nagy levegő. Megpróbálta visszatartani a nevetését. – Tudod mit akart csinálni a húgod? – megráztam a fejem. Számtalan képtelen ötlet futott át rajta. Csónakot a Holdra, baba házat, cipőt. Mit tudom én! – Szerelem fát! – röhögött fel megint, mire nekem is mosoly ült ki az arcomra. – És, honnan szedte? A tele shopból! – Ennyi már nekem is sok volt, megint elkezdtem röhögni, a telefont pedig olyan erősen szorongattam, hogy kifehéredtem az ujjbegyeim, mert nem akartam elejteni a nagy röhögcsélésben.
- Azt nem mondta, hogy minek? – fuldokoltam, ma már másodszorra. Nyeltem egy nagyot, és vártam, a választ, hogy azon újult erővel kezdhessek el röhögni.
- Jacobnak! – nevette Norah, de nekem elment a kedvem a nevetéstől! Jacobnak?! Miért csinálja Jake-nek?! Szálljon csak le szépen az én Jacobomról! Olyan pipa lettem, hogy a telefon kicsúszott a kezemből, mire, No is abbahagyta a vihorászást. – Te féltékeny vagy? – kérdezte csodálkozva, mire én csak megráztam a fejemet. Ki kell találnom valamit, hogy miért nézek így.
- Nem! – morogtam, majd lehajoltam a telefonomét, és mikor felegyenesedtem, eszembe jutott valami. – Csak ez a hülye telefon nem akar tárcsázni! – nyomkodtam a gombokat idegesen. Hiszen, ezt nem kellett színlelnem. A kinyomó gomb helyére odaképeltem Tory fejecskéjét, mire még erősebben kezdtem nyomkodni.
- Hé! Eltöröd! – fogta le a kezem Norah, aki időközben mellém sétált. – Na, hadd nézzem! – azzal bepötyögött egy számot – gondolom a sajátját -, majd megnyomta a zöld gombot, mire természetesen megcsörrent a mobil a zsebében.
- Most bezzeg hív – pufogtam, majd mély levegőt véve leültem az ágyamra.
- Csak én kellettem! – vigyorogta, vagyis a hangjából ezt hallottam ki, mivel éppen a szőnyegem tanulmányoztam, hogy elfojtsam a féltékenységnek még a csíráját is.
 - Kösz – mondtam immár sokkal lelkesebben, majd megint elővettem a papírt és tárcsázni kezdtem. Bár a tervem, miszerint Norah nélkül hívom fel Jake-t, kudarcba fulladt, mégsem törtem le.
Hármat csörgött, majd valaki nagyot sóhajtva felvette.
- Hmm? – kérdezte az álmoskás hang, nekem meg bűntudatom támadt, amiért felkeltettem.
- Szia, Arielle vagyok! – motyogtam, mire Norah is odadugta a fejét a telefonhoz, csak a másik oldalra. – Felkeltettelek? – kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
- Egy unalmas baseball meccsen könnyű bealudni – dörmögte már kicsit élénkebben.
- És mi lesz a vidékiek korán kelnek dologgal? – próbáltam oldani egy kicsit, de nem Jake, hanem a mellettem álló flúgos csajszi kuncogott fel, ezzel lebuktatva magát.
- Korán kelés?! Höh, az kell már csak nekem, bár tény, hogy az én drága nővérem és Paul, ma igazán aktívak voltak, úgy hajnaltájt, ezért is csörögtem olyan korán. Reménykedtem benne, hogy már fent leszel – Norah mellettem felszisszent, mire én automatikusan a beszélő részhez kaptam a kezem.
- A korán kelés meg én? – tettem vissza a telefont a fejemhez. – Hát nem igazán vagyunk puszipajtások – mosolyogtam.
- Nem hát – motyogta mellettem ez a bosszantó nőszemély is.
- Norah az, igaz? – kérdezte Jake, én pedig kezdtem elveszteni a fonalat, hogy mikor ki, és miről beszél.
- Tessék? – kérdeztem értetlenül. Jake fújt egyet.
- Norah, jól hallasz? – kérdezte kicsit hangosabban, mire én felnevettem, barátosném pedig elpirult, és kicsit távolabb ment. – Arrébb ment igaz?
- Arrébb – kacsintottam oda Norah-nak. – Jake, jó az, ha csak délután megyek át? – még nekem is furcsa volt, hogy mennyire elszomorít ez a tény, és bíztam benne, hogy neki nem tűnt fel.
- Miért, mit csinálsz most? – motyogta ő is szomorkásan, mire nekem mosoly kúszott az arcomra, arra a gondolatra, hogy ez őt is elszomorítja.
- Hát, Toryra kell figyelnem, és Norah rávett, hogy menjek be vele Port Angelesbe, vásárolni. Duplán feltartanak – morogtam, mire Norah csak megforgatta a szemeit.
- Kell egy szatyorhordó málhás szamár? – kérdezte nevetve, én pedig már bólogattam is, csakhogy ezt ő nem hallotta. – Tökéletesen ki tudom csapni a hisztit, ha az ötödik bolt után nem jövünk haza – tette még hozzá, mire felnevettem.
- Csábító ajánlat – mondtam neki, majd Norah felé fordultam és eltátogtam egy „Jake akar jönni, velünk!”-t. Norah somolyogva bólintott rá, az én szívem pedig megint felgyorsult, az izgalomtól, hogy Jacobbal tölthetem a délelőttöt is. – Igényt tartok a szolgálataidra – mondtam neki kegyesen, mire Ő is felnevetett.
- Jaj, nekem! – mondta színpadiasan. – Adjatok tíz percet és ott vagyok előttetek – azzal kinyomta.
- Neked is, szia – motyogtam a süket telefonnak, majd visszarejtettem azt a zsebembe. – Tíz perc és itt van – mondtam, amikor megláttam, hogy szólásra nyitja a száját. Felkaptam a fényképezőgépem, majd leoltva a lámpát lefelé mentünk. Tory már az ajtóban állt felöltözve. Tűrhetően normálisan festett.
Felhúztam a csukám, és az elmaradhatatlan bőrkabátom is felkaptam, a táskámba raktam egy fél literek ásványvizet a pénztálcám, a pénzzel, amit a fűszertartóból kunyeráltam ki, na, meg a gépemet.
- Norah kocsijával megyünk? – tudakolta Tory, miközben ő is felkapta az övtáskáját, meg a mobilját.
- Nem – válaszoltam kimérten. Nem vagyok hajlandó hozzászólni, amíg le nem kattan Jake-ről.
- Akkor? Elgyalogolunk odáig? Feltűnt már valakinek, hogy nem a szomszédban van? – kérdezte gúnyosan, mire legszívesebben szájba vágtam volna, de úgy, hogy nem áll meg a konyha bejáratáig. De az, az átkozott hang megint megszólalt, hogy hagyjam, hiszen mit érek vele, ha felpofozom?! A nevelését nem én rontottam el, hanem apám és a kedves felesége. Jó persze, anya is benne van a dologban, de nem én neveltem fel szóval, nem nekem kéne ezen túráztatnom magam.
- Nem Tory, senkinek sem tűnt fel, köszönjük a felvilágosítást! Ha van buszbérleted, most szólj! Sőt inkább fogd be, rendben? – vágtam vissza ugyan úgy. Hiába a feldobott labdát le kell ütni. Még, ha csak egy ilyen gyenge poénre futja is. Megpróbáltam inkább a vásárlásra koncentrálni. Még egyszer végignéztem, hogy becsuktam-e az összes ablakot, és kihúztam-e a kávéfőzőt. Miután ezeket rendben találtam, én is visszamentem az előszobába és a cipős szekrénynek dőlve vártam a fuvart.
Jake nem is váratott magára sokat, két-három perc múlva hangos dudaszó jelezte, hogy megjött. Azonban a kocsiból nem csak Ő szállt ki, hanem Reachel és Paul is. Utóbbiak kézen fogva vonultak be a szomszéd házba, miközben én bezártam és a többiek után eredve indultam meg a Rabbit felé. Nem vagyok nagy autószakértő, pedig szerettem volna az lenni, csakhogy apám szerint ez nem illik egy fiatal lányhoz. Persze az internetet böngésztem, de én inkább a gyakorlatban vagyok jó. Az elmélet uncsi…
A kocsihoz battyogva az a tény fogadott, hogy Tory befészkelte magát az anyósülésre. Na, ez már több a soknál! Úgy csináltam, mintha fel sem tűnt volna, és lazán kinyitottam az ajtót.
- Szevasz! Na, sipirc, hátra! – motyogtam negédesen, mert nem akartam jelenetet rendezni. Viszont Torynak esze ágában sem volt kiszállni. Hú, de megtéptem volna! Azt a mindenit! – Tory, nem hiszem, hogy azt szeretnéd, hogy Jacobot megbüntessék! Nem vagy még 150 cm, úgyhogy ülj hátra! – próbálkoztam inkább diplomatikus úton. Mintha ez kicsit meghatotta volna, de még mindig nem mozdult.
- Hé csajszi! Ha hátra ülsz, akkor kólát is kapsz a pizzád mellé, és még így is jövök neked eggyel! – vigyorgott rá Jake, mire Tory arcáról lefagyott minden érzés, és, mint valami zombi, kódorgott hátra, majd magára csapta az ajtót. – Azért vigyázz az én bébimre! – simogatta meg a műszerfalat. Önelégülten kuporodtam be az első ülésre, majd becsatoltam az övem. – Most boldog vagy? – suttogta Jake, miután felhangosította a zenét, hogy az elnyomja a beszélgetésünket hátul. – A húgod megkopaszt! Tegnap is nehéz volt rávenni! Makacs! Ez valami családi hagyomány? – tette még hozzá vigyorogva, mire oldalba böktem.
- Nem, Édes, ez a legtöbb nő kiváltsága. És igen boldog vagyok! Másrészt meg ne rinyálj! Amint összerakod a tragacsom lesz egy kis költenivalód! – vigyorogtam én is, miközben Jake indított.
Az utunk majdnem végig csendes volt, kivéve, amikor Jake énekelni kezdett, Norah meg betapasztott fülekkel bla-bla-blázott, majd megkérdezte, hogy ezt nevezem-e én kellemes hangnak, mire én természetesen fülig vörösödtem. Port Angelesben Norah navigálta Jake-t egy közepes méretű, üvegablakos plázához. New Orleansban néhány bolt volt ekkora! Mit nekem egy picike épület, félóra alatt körbejárom! Na, jó Norah miatt plusz húsz perc, esetleg kajálással másfél óra, de ez semmi az otthoni plázákhoz képest!
Norah vágódott ki először az autóból, majd a húgom, Jake és végül én. Eligazgattam magamon a gönceimet, majd a társasághoz csapódva indultam el én is a forgós ajtó felé. Kiskoromban is mindig ez volt a kedvencem, nagyi sokszor vitt magával vásárolni, és mindig leragadtunk az ajtóban, mert többször körbe kellett mennem. De így volt a mozgólépcsővel is, hajaj! Amíg a nagyi bement a boltba én azt játszottam, hogy fel-le mentem vele. Az emberek persze megbámultak, de ez akkor még nem igazán érdekelt. Mosolyogva csapódtam Jake mellé, aki Norah és Tory után ment. Amint beléptünk a plázába ez a két jómadár berepült az első női ruhaüzletbe. Nekem már a kirakat is túl rózsaszín volt, ezért úgy döntöttem inkább leülök az előtte lévő fapadra.
- Te nem mész be? – hitetlenkedő pillantása elárulta, hogy nem erre számított.
- Nem tetszik a kirakat – vontam vállat, majd körbenézve keresgéltem nekem való boltokat. Talán négyet találtam, amiből össz-visz kettőt ismertem már otthonról is. A többi mind kisvárosi bolt volt, nem mintha ezekben nem lehetne kincsekre bukkanni, csak mégsem a megszokott. Jó otthon sem a Gucci-ból voltak a cuccaim, mert arra nekem soha életemben nem volt pénzem. Nem, de azért midig bementem, hogy megnézzem, mit hordanak a nagyok és megvegyem a hasonló darabokat egy olcsóbb boltban.
- Hány boltba akarsz bemenni? – kérdezte lehuppanva mellém. A lehuppanásától reccsent egyet a pad, mire Jake mozdulatlanná merevedett.
- Óvatosan nagyfiú! – paskoltam meg a vállát, majd kibújtam a dzsekimből és az ölembe fektettem. – Nem tudom még, talán négy-öt boltnak tetszik a kirakata – böktem rá diszkréten azokra az üzletekre, amiknek szimpatikus a kínálata. – Majd szólok, hogy mikor kezdj el hisztizni!
- Igenis! – szalutált, majd a cipője orrát kezdte fixírozni. Én azt néztem, hogy mit csinál, Ő pedig néha a szeme sarkából lepillantott rám. Ekkor szaladt ki Norah a boltból, majd megragadta a karomat és visszarángatott.
- Nem most pasizunk! Most vásárolunk! Jacob elvan a cipőjével, szóval gyere és véleményezz! – azzal beszaladt az egyik próbafülkébe. Én fogtam magam és leültem a próbafülkékkel szembeni tükrök elé kirakott fekete műbőrkanapéra. Unottam kapirgáltam a körmömet, amíg vártam. Aztán egyszer csak Tory táncolt ki az utolsó fülkéből, egy egészen rövid szoknyában. Nem mondom, hogy nem állt jól neki, csak azt, hogy ebben én soha nem mennék ki az utcára.
- Tory, szerintem ez a szoknya kicsit túl rövid – mondtam meg az őszintét, mert hát kire számítson az ember, ha nem a saját testvérére – ezt ironikusan gondoltam.
- Nem igazán érdekel a véleményed, nekem tetszik! Mennyi pénzt adott Karen? – forgolódott a tükör előtt, hogy minden oldalról szemügyre vegye magát.
- Annyit nem, hogy hülyeségekre költsük. Inkább valami hosszúgatyát keress, amit télen is fel tudsz venni – oktattam ki, mire durcásan kifújta a levegőt és kinyújtotta a nyelvét, mire én csak megforgattam a szemem, de tudtam, hogy nyert ügyem van. Visszasétált a fülkébe, és halottam, ahogy mérgesen lerángatja magáról a szoknyát, de nem volt időm elmerülni a zajok elemzésében, mert Norah lépett ki a másik függöny mögül.
- Milyen? – ő is megpördült előttem néhányszor. Egy bordó hosszú ujjú volt rajta, szépen kiemelte a karcú derekát. Alul pedig egy vastag harisnyát viselt, egy fekete szoknyával. Határozottan jó választás!
- Tetszik! Jó a felső, de a szoknya még jobb! – dicsértem lelkesen. Felvillanyozódott az arca, majd még egyszer megpördült, hogy utána visszamenjen a próbafülkébe. Keresztbe raktam a lábaimat, hogy eltüntessek a cipőmről egy nagy sárpacát, amikor lehuppant mellém egy fekete hajú, hatalmas pacák. Akkora volt, hogy rendesen besüppedt alatta a kanapé, a szemét viszont le sem vette az egyik rózsaszín függönyös fülkéről. Biztos valami szőke bombázó a barátnője. Nem volt időm jobban megszemlélni a pasit, mert barátnőm és a húgom egyszerre lépett elém, egy-egy újabb összeállítással. Norah-n egy rövid fehér topp volt, kék kardigánnal és fekete nadrággal. A kardigán színe nem volt az igazi, de egyébként tetszett.
- Hát nem is tudom, a kardigán színe nem az igazi, de a többi menő – próbáltam finom lenni.
- Szerintem is, csak kíváncsi voltam te hogy látod! – azzal visszament. Uhh, legalább nem az a sértődékeny típus.
- Hát Tory, ez már egy jobb próbálkozás, a felső jó, de megint ez a szoknya… Mondom, hogy cseréld le! – motyogtam nemtörődöm hangon, amint végignéztem rajta. Akkor viszont kilépett egy gyönyörű lány az egyik öltözőből. A nagydarab fickó elégedetten hümmögött, miközben a csodálatos szépség végignézett magán a tükörben. Gyönyörű volt, ennyire szép embert még soha életemben nem láttam! Mintha most jött volna valami puccos fotózásról, hozzáteszem kiretusálva! Gyönyörű hullámos, szőke haja a derekát súrolta, fehér bőre hibátlan volt, sehol egy ránc, egy pattanás, de még csak egy bőrhibát sem láttam rajta, és tényleg fehér volt, hófehér! Gyönyörű alakja volt, olyan, amiről minden lány csak álmodozik. A srác nagyon szerencsés. Az önbizalmam eddig sem volt a toppon, de ettől aztán tényleg padlót fogott. Inkább lehajtott fejjel bámultam magam elé, csakhogy ne kelljen rá néznem.
Hála istennek Norah nemsokára kisasszézott a fülkéből, egy halom ruhával a kezében, amiből csak hármat vett meg, de még így is borsos összeget hagyott a kasszánál. Torynak csak az utolsó felsőt voltam hajlandó megvenni. Az tényleg jól állt neki. Kifelé menet még mindig a szőke szépségen járt az eszem, mert tényleg gyönyörű volt. Kíváncsi lettem volna a nagydarab arcára is, de sajnos őt csak profilból láttam, vagy még úgy se. Jake még mindig ugyan ott ült, de amikor kiléptünk az üzletből felkapta a fejét és elmosolyodott, vagyis inkább rám mosolygott. Viszonoztam a mosolyát, mire felállt és odabattyogott hozzánk.
- Vigyem a szatyrokat? – kérdezte lovagiasan, miközben a szemöldökei között apró ráncok jelentek meg, biztos az udvariasság miatt. Norah gondolkodás nélkül a kezébe nyomta a papírszatyrát, én viszont csak aprót ráztam a fejemen. – Talán elbírom – súgta, majd kivette a kezemből a pici zacsit. Végül ráhagytam, ha ennyire akarja, akkor vigye. A következő boltot én választottam ki, ezért örömmel mentem be, de mikor megláttam, hogy Jake megint le akar ülni kint, visszamentem és kézen ragadtam.
- Én próbálok, te kritizálsz! – adtam ki a feladatokat, majd behúztam az első szimpatikus sorba. Kiválasztottam néhány tetszetős ruhadarabot, majd ismét kézen ragadva a mellettem ácsorgó Jacobot a kivilágított „Próbafülkék” felé húztam. Na, jó, azért annyira nem kellett húznom, jött Ő magától is. Bementem az első üres fülkébe, majd felkaptam a sárga pólót, ami tökéletesen ráfeszült a melleimre, talán túl tökéletesen is. A kivágása is kicsit mélyebb volt, mint amiket általában még felveszek, de beleszerettem. Kisétáltam újdonsült szerzeményemben a folyosóra, ahol Jake ácsingózott, aztán, ahogy a lányok az előbb én is megpördültem előtte, majd várakozón néztem rá.
- Milyen? – nézegettem én is a hatalmas tükörben. Nekem tetszett, ezt föl lehet venni nadrággal, de egy csinos szoknyával is. Egyszerű, és a színe sem túl feltűnő.
- Nekem tetszik – rágcsálta az alsó ajkát.
- Ahh, ennyire nem jó? – sóhajtottam, amikor ránéztem. Hát eléggé mellényúlhattam, legalábbis az arca erről árulkodott.
- Mi nem jó? – bújt ki a saját rejtekhelyéről Norah, majd látványosan végigmért. – Szerintem nagyon csinos! Vedd meg! Jake neked mi nem tetszik ezen? – rótta meg, a még mindig engem bámuló fiút. De Ő lehajtotta a fejét, és mintha kicsit elpirult volna, de ezt a bőre színe miatt nehéz volt megmondani!
- Én nem mondtam, hogy nem tetszik – motyogta. Olyan édes volt, az arcán átvették az irányítást a helyes kisfiús vonásai. Aranyos összhangot alkotva a férfias testtel és hanggal. Az elfolyás garantált! Én is inkább visszabújtam a vörös anyag mögé, hogy ott a kistükörben megijedjek önmagamtól. A lány arca rózsás, és nevetős volt. A szemei csillogtak, és mintha még a haja is szebb lett volna. Eddig is a pozitív emberek táborát erősítettem, de ez most egészen más. Ez valami Új!
A következő három boltba is magam után húztam Jake-t aki készségesen követett, és véleményezett. A legtöbb göncre persze rávágta, hogy jól áll, tetszik és hasonlók. Vettem néhány dolgot, ahogy Norah is, valamint még Tory is kiválasztott pár elfogadható darabot. A felállás nem változott, még mindig mi mentünk hátul, Jake kezei már teli voltak különböző méretű és színű szatyrokkal. Amikor egy bizsu boltot láttam meg. Nem vagyok mániákus csillogásvadász, de a karkötőkért odavagyok! Megragadtam Jake felkarját, majd az üzlet felé kezdtem húzni.
- Norah! – kiáltottam még barátnőm után, aki a hangomra megpördült. – Keressetek valami kajáldát! Ide be kell mennem! – fordultam vissza a csillogó-villogó kirakatú helyiség felé. – Jó napot! – köszöntem a világos barna hajú, szép arcú eladó lánynak.
- Sziasztok! – köszönt ő is, majd visszafordult a sütijéhez. Én rögtön rácuppantam a karkötőkre. Annyi van! Igazából a fél boltot fel tudnám vásárolni, de takarékos vagyok, és nem veszek hülyeségeket! Letettem azt a három karkötőt, ami jelenleg a kezemben volt, majd az ezüstözött karkötők felé mentem. Amíg odasétáltam ledumáltam magammal, hogy egyetlen egy karkötőt veszek, de csak akkor, ha belefér a költségvetésembe. Az üvegpult előtt még egy mély levegőt vettem, majd belevetettem magam az ezüstszínű karperec csodákba. Jacob is mellém kullogott, majd csillogó szemekkel figyelte, ahogy egyiket a másik után próbálom fel, majd teszem vissza.
- Szerinted melyik a legszebb? – őszintén kíváncsi voltam a véleményére. Megint szívogatni kezdte az alsó ajkát, ami kimondottan szexi volt. Legszívesebben megint megcsókoltam volna, csakhogy, ha ezt a luxust megengedem magamnak, akkor megszegem a fogadalmam, miszerint nem csókolom meg.
- Hmm – elgondolkodva simított végig néhány szépséges szép karkötőn. A száját elengedte, majd kicsit csücsörített, édes volt. El tudtam volna még nézni, ahogy itt vágja nekem a fejeket, de a tekintete felcsillant, mire lenéztem a kezeire. Már nem a karkötőket kutatta, hanem a föléjük akasztott nyakláncokkal babrált. Egy egészen vékony kis láncot fogtak körül vastag ujjai. Óvatosan nyúltam a finom kis ékszerért, mire Ő belecsúszatta a kezembe. Felemeltem, hogy megcsodálhassam, tényleg gyönyörű darab. Egészen vékony, és csak egy kapocs volt rajta, de ez nem a hagyományos volt, hanem hosszúkás, és egy kis fehér kő volt benne, de nem ezért tetszett meg, hanem azért mert a hátuljára ez volt felgravírozva, szépen ívelt betűkkel: „Together Forever” (örökké együtt). Beleszeretem abba a nyakláncba és már indultam is, hogy kifizessem, amikor Jake finoman kihúzta a kezemből, majd Ő állt be a kasszához. Én csak értetlenkedve figyeltem, ahogy kifizeti a kis csecsebecsét, majd mosolyogva fordult felém, de én csak álltam ott, tök kukán és értetlenül. Aztán sóhajtott egyet, majd kézen fogva kihúzott az üzletből. Bambán mosolyogva követtem, addig, amíg meg nem állt egy padnál, amire lerakta az összes eddig vásárolt dolgot, kivéve azt a pici ezüst tasakot, ami a nyakláncot rejtette.
- Lehet? – bátortalanul mögém állt, miközben a lehetetlennel határos módon kikapcsolta a finom kis kapcsot, majd a láncot átemelte a fejem felett és a nyakamba rakta. Éreztem a forró kezét a gerincem tetején, ahogy bekapcsolja. Miután a lánc már szabadon omlott a kulcscsontomra, Jacob még pihentette egy ideig a kezeit a nyakamban. Nem igazán volt kedvem megmozdulni, ez így annyira jó volt. Csak Ő és én, el tudnám viselni. De minden csoda három napig tart, esetemben három percig, mert Tory és Norah kezdett el nekünk integetni a második emelet korlátja mögül, hogy menjünk fel.
A mozgólépcsőt nem volt nehéz megtalálni, bár a rózsaszín köd – most már kijelenthetem, hogy rózsaszín – kicsit bonyolított a dolgon. Jake egész végig fogta a kezemet, egy külső szemlélő akár egy párnak is hihetett volna minket. Szép is lenne, én és ez a La Push-i Istenség! Én lennék a legboldogabb, ha ez így lenne, de tényleg, hiszen, büszke lennék rá, hogy egy ilyen fiút tudhatok magam mellett. Jacob Black az első olyan srác, aki mellett el tudom képzelni magam, vele össze tudnék jönni. Persze ehhez is két ember kell, én pedig túl nyuszi vagyok ahhoz, hogy nyomulni kezdjek, szóval ezt meghagyom neki. Ha szeretne tőlem valamit, akkor majd Ő kezdeményez, hiszen mégis csak Ő a hímnemű.
Közben beértük a felderítő brigádot, akik már a meki előtt vártak minket. Igazából örültem ennek a fordulatnak, mert semmi kedvem nem lett volna most pizzázni. Szép komótosan sétáltunk melléjük, nem siettünk sehová. Jacob hüvelykujja közben a kézfejemen kőrözött, ami leírhatatlanul jó érzés volt, fel is mosolyogtam rá, mire a szemei megint csillogni kezdtek. Kénytelen voltam abban a hiú ábrándban ringatni magam, hogy tetszem neki, vagy legalábbis van valami szikra.
- Jake, lehetne a pizzámból inkább hamburger? – kérdezte csábosan Tory, de most nem tudott vele felbosszantani, mivel én fogtam a kezét. Ez a jelentéktelen dolog teljesen ellazított, jelen pillanatban úgy éreztem, hogy képes lennék elviselni Toryt hosszabb ideig is. Úristen, én tényleg bekettyóztam! De ez a tény semmit sem változtatott az érzéseimen.
- Plusz kóla – tette hozzá Jake vigyorogva, majd beállt a sorba, maga elé engedve minket, vagyis engem csak gondolatban, mert technikailag mellette álltam. Én már tudtam, hogy mit fogok kérni, na, meg azt is, hogy az eladó srácnak jó napja lesz. A csajok nem szoktak kiröhögni, de a pasik általában nem állják meg, én pedig velük szoktam nevetni. Már tudtam, hogy mit akarok enni, így volt időm nézelődni. A kiszolgáló csávó egy szőkésbarna hajú, kékes szemű vékonyka kis srác volt, aki kedvesen köszöntötte Norah-t. Barátosném nem kért sok kaját, csak egy hamburgert, sült krumplival és kólával, a szokásos menü. Tory visszanézett még egyszer Jake-re, aki csak bátorítóan bólintott, majd leadta a rendelését a srácnak. Igazán visszafogott volt, sőt ezt már akár normálisnak is mondhatnám. Magam elé engedtem Jacobot, mivel én speciális kéréssel fogok előállni. Ő egy vállrántással elintézte a dolgot, majd szinte kifosztotta a kajáldát. Négy darab Big Mac, két kóla és három nagy krumpli. Újabb fogadást akartam kötni Jake-kel, de én kerültem sorra.
- Szia, mit adhatok? – kérdezte kedvesen, mire én rámosolyogtam. Kedves srác, vagy csak ő is jól végzi a munkáját, mint Mike.
- Szia – köszöntem először is. – Hát lesz egy kis eper shake, egy közepes krumpli és egy Prémium csirke saláta, de, ha lehet, kiszednéd belőle a húst? – kértem mosolyogva, mire felnevetett, ahogy gondoltam. Én is jót mosolyogtam rajta. – Meg valami öntetet a salátára, ha van joghurtos, akkor olyat. – A srác nevetve bólintott, majd kivette az öntetet a hűtőből, meg a shakemet is megcsinálta, aztán jött a salátám és a krumplim is.
- Adhatok még valamit? – mosolygott rám kedvesen, mire Jacob morgott valamit az orra alatt.
- Nem köszi –kaptam fel a tálcám, miután fizettem, majd szorosan Jake mellett indultam el, mivel a kezét megfogni nem tudtam. Követtük a két nőszemélyt, egy zöld székes asztalnál ültek le, egymással szembe. Természetesen az asztal négy személyes volt, így Jacobbal mi már csak egymással szemben foglalhattunk helyet, ami nekem tökéletesen megfelelt. Automatikusan Norah mellé huppantam le, miután a tálcám leraktam a közös asztalunkra, a kabátom pedig a székem támlájára akasztottam. Jake is leült, de mielőtt belekezdhetett volna az evésbe, a képébe nyomtam a jobbomat. – Fogadjunk, hogy nem eszed meg mindet! – böktem a tálcájára, mire kaján vigyor ült ki a képére.
- Mi a tét? – kulcsolta össze az ujjait az asztal felett.
- Hmm, nem is tudom – gondolkodtam el a kérdésen. Igazából most már kevés olyan dolgot tudott volna kérni, amibe ne mentem volna bele. – Apropó fogadás, vehetjük úgy, hogy a tegnapit én nyertem?
- Nem, mert még nem nyerted meg! – vágta rá rögtön, mire én elvigyorodtam, tehát nem felejtette el. – De legyen! Legyen a tét a péntek este! Ha nyerek, elmehetnénk, mondjuk moziba, vagy ahová szeretnél, ha vesztek, akkor pedig még aznap este befejezem a kocsid. – Elgondolkodtam az ajánlaton egy kicsit, majd vigyorogva ráztam meg a kezét, miután eszembe jutott anyám levele.
- Megegyeztünk – álltam neki kinyomni a szószt a kis műanyag zacsiból. Mindenki nekilátott a kajálásnak, én mégis csak egyetlen egy emberre figyeltem, nem, nem Toryra, Jake-re. Egyrészt, mert nem tudom levenni róla a szemem, másrészt pedig mindenképpen szerettem volna, hogy Ő nyerje a fogadást! Úgy gondoltam besegíthetek neki egy kicsit, az még nem bűn! Szórakozottan loptam egyet a krumplijából, mire huncut mosollyal az arcán Ő is lopott egyet az enyémből. Ezzel aztán elvoltunk egy darabig, egészen addig, amíg Tory kuncogva meg nem bökte Jake-t.
- Azt hiszem, a biztonsági őr terroristának hisz – suttogta úgy, hogy csak mi halljuk. Norah-val egyszerre néztünk hátra, mire megláttuk a középkorú kopaszodó férfit, aki jelenleg azt ellenőrizte, hogy a lecsavarozott (!) bárszékek, a helyükön vannak-e még. Összehúzott szemöldökkel vizslattam a ténykedését, amikor körbesétált az asztaloknál, szinte mindegyikre ránézett, ha szerencséje volt, esetleg még néhány mélyebben dekoltált felsőt is kifogott. Kuncogva fordultam vissza a krumplimhoz, amikor felénk közelített, de a szemem sarkából azt néztem, hogy megbámulja Jake-t. Tuti betojt, amikor meglátta! Alig bírtam visszafojtani a röhögést, amikor a mi asztalunkra is ránézett. Ez aztán tényleg unatkozik – állapítottam meg, amikor már a harmadik körét kezdte meg.
- Min nevetsz? – lopott most egy sült krumplit Jacob. – Még mindig az őrön rötyögsz? Tényleg dilis a fazon! – torzult grimaszba tökéletes arca.
- Már harmadszorra megy körbe, és mindig elidőzik ott – mutattam a szemben lévő három harmincas nőből álló csicsergő társaságra. – A szőkének kicsit túl kivágott a blúza – nevettem még mindig. A többiek is arrafelé néztek majd ők is halkan kuncogni kezdtek. – Norah most szólok, hogy, szólj rám, ha így akarok majd harminc évesen beülni ide – fordultam felé.
- Mikor te harminc leszel, ez a pali már az öregek otthonában fog sakkozni azokkal a nőkkel – bökött az állával az előbb említett háromfős asztalra Jake.
- Akkor majd lesz másik idióta! – morogtam, majd elkaptam Jacob egyik kóláját, csakhogy mégiscsak aktív résztvevője legyek a fogadásnak, és mivel az én italomnak már se híre, se hamva.
- Legközelebb majd két szívószálat kérek – motyogta Jake majd tovább evett. Én kicsit elszégyelltem magam, hogy elpusztítom a kajáját, ezért visszatettem a tálcájára az üdítőt, majd kivettem a tárcám a táskámból és a kasszákhoz sétáltam. Beálltam ugyan abba a sorba, majd mikor sorra kerültem kértem egy nagy kólát. Mikor lehuppanva az asztalhoz kényelembe helyeztem magam, Tory elvette előlem a kólát, majd mikor belenézett szörnyülködő lett a tekintete.
- Ugye ezt nem te akarod meginni? – kérdezte hitetlenkedve, mire én megráztam a fejem. – Uhh, akkor jó! – fújta ki a levegőt, majd Jake, és Norah kérdő tekinteteire válaszolva belefogott a tavaly szilveszter elmesélésébe. – Tavaly, Arielle és az unokatesónk együtt szilvesztereztek, mivel mind a ketten büntetésben volt – ezért nem mehettek bulizni. Köztudott a családban, hogy Zinna utálja a kólát, így kizárásos alapon azt a kemény félliteres üveget Arielle pusztította el, vagyis csak a háromnegyedét. Eddig még okés is a dolog, csakhogy másnap tizenegyig nem lehet lelőni, pedig este hat körül itta meg, állítása szerint. – Én csak megforgattam a szemem, Norah nevetett, Jake meg valami olyasmit motyogott, „… sem bírta!”.
- Igazából neked vettem! – toltam Jacob elé, aki meglepődve fogadta az ötödik pohár üdítőjét. – Fogadáson kívül van – tettem hozzá. – Csak nem akartam elinni előled a sajátod.
- Ugyan már – mosolyodott el, majd átrakta elém az egyik félig üres krumplis zacseszt.
- Ez most a szereteted jele? – kaptam be az elsőt, ami a kezeim közé akadt.
- Feltétlenül – nevetett fel, majd tovább evett.

A kajálás után még benéztünk néhány boltba az emeleten is, megvettük a suli cuccokat és be kellett ismernem, hogy kicsit elszámoltam magam a másfél órával, mivel több, mint két órát voltunk ott. Plusz a haza út, ami megint fél óra, így kábé fél háromkor érhettünk hozzánk. Én már akkor azt sasoztam, hogy anyám otthon van-e már, amikor bekanyarodtunk az utcába. Szerencsétlenségemre otthon volt, mivel a kopott furgonja már a felhajtón parkolt. Megkértem Jacobot, hogy Norah-ek előtt parkoljon le. Miután megállt a kocsi, még elköszöntem tőlük, de nem akartam sokáig húzni az időt.
- Hé, várj! Nincs kedved sétálni? – ragadta meg a karomat Jake, mikor már éppen kiszálltam volna.
- De van – mosolyogtam rá. – Becuccolok, lerázom anyát és mehetünk. Ha neked így jó – tettem hozzá udvariasan, majd kiszálltam és a csomagtartóból is kiszedtem a holmikat. Mikor ezzel is megvoltam visszanéztem Jacobra, aki vigyorogva bólintott. Elköszöntem Norah-tól is, majd a húgommal az oldalamon indultam el az ajtó felé. Az ajtónyitással legalább nem kellett foglalkoznom. Mikor beléptem, közepes hangerejű régi zene csapta meg a fülem, ami a konyhából jött. A szám, ami éppen ment még valamikor a mikrofonfej-korszakban íródhatott, de anyám boldogan dudorászta. Hát igen, anyu zenei ízlése a ruhatárával ellentétben nem haladt a korral. Besétáltam a konyhába, majd ledobtam a szatyrokat az ajtó mellé, és elővettem a rózsaszín pénztálcám, hogy elszámoljak a maradék pénzzel.
- Szia, Kicsim! – köszönt mosolyogva, majd kaptam egy cuppanósat a homlokomra.
- Szia! Na, mi a helyzet a suliban? – ültem le az asztalhoz számolni.
- Semmi különös – vonta meg a vállát, majd lejjebb vette a tüzet a fazék alatt és ő is leült mellém. – Na, de mesélj! Mi van Jake-kel? – támasztotta meg az állát a kezein. Ez ma a vallatások napja!
- Megvan – mondtam egyszerűen, mire anyám megforgatta a szemeit.
- Tetszik neked? – kérdezte közelebb dőlve. Most mondhatnám, hogy nem, de szinte biztos vagyok benne, hogy feltűnne neki, ha hazudok, pedig tényleg profi vagyok benne. Viszont általában csak kisebb stiklijeim vannak, félmondatok, és elhallgatás, hazudni csak nagyon ritkán szoktam. Sőt egyetlen nagyobb hazugságom volt eddig, de azzal kihúztam minimum tíz embert egy kiadós fejmosás és takarítás alól, még nyolcadikban.
- Kedves srác – vontam vállat, majd felálltam és a maradék pénz visszatettem a fűszertartóba.
- Azért várakozik a kocsijának dőlve, már amióta bejöttetek? – vigyorodott el anyám, én meg elpirultam. Lelki szemeim előtt látom, ahogy kinyiffantom Jacob Blacket! Nem tudna, csak egy kicsivel diszkrétebben várni? – Ügyesen megoldottad a feladatod! Cseles volt, de attól függetlenül jó kibúvó, viszont a péntek este ettől függetlenül a tiéd! – Még szép anyukám, hiszen megdolgoztam érte!
- Köszi – mondtam neki, majd felszaladtam az emeletre, a zacskóimmal. Kikaptam belőle a sárga hosszú ujjút, és átcseréltem a felsőm, majd a fekete, műbőr bokacsizmámat is előkotortam a szekrényből. Azért pont ezt, mert erről könnyű leszedni a dzsuvát, nem úgy, mint az edzőmről, vagy bármelyik másik cipőmről. Fújtam még egy kevés hajlakkot a fejemre, aztán megnéztem a végeredményt a tükörben. Tűrhetően festettem, bár a bőrdzseki majd feldob. Mosolyogva szaladtam le a lépcsőn, be a konyhába, hogy kinézzek az ablakon. Jake még mindig ugyan ott állt, annyi különbséggel, hogy most nem a bal, hanem a jobb lába volt elől.
- Anyu – fordultam a folyamatosan mozgásban lévő, vörös csík felé, ami ki-be cikázott a konyhában, a folyosón és a spájzban. – Elmennék Jacobbal sétálni – támaszkodtam neki a konyhapultnak, miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet. Anyu vigyorogva sétált ki a kis rakodó helységből, majd bólintott. Már indultam is volna, amikor még utánam szólt.
- Aztán semmi bokorban szex! Oké? – nevette, mire én paradicsom vörös lettem, de azért megráztam a fejem. Az előszobába érve még feltekertem az újonnan szervált, zebrás sálamat, amibe szinte azonnal beleszerettem, majd felkaptam a bőrdzsekim és már mentem is ki. Jake merengős képe rögtön élettel teli lett, majd rám villantotta azt a csibészes mosolyát, mire a szívem megint ezerrel kezdett kalimpálni. Aztán megfordult és bezárta a kocsiját, miután ezzel is megvolt elrejtette a kulcsait a zsebében, majd mellém sétált.
- És most merre? – kérdeztem tűnődve, miközben körbenéztem. Mindenfelé erdő, a tengerpart pedig minimum húsz perc séta.
- Én a partra gondoltam, öt perc alatt lent vagyunk, ha itt átvágunk az erdőn – mutatott a Paulék háza mögött lévő sötét rengetegre. Hogy is van nálam ez a parázás dolog? Mert most sem félek, jó persze most világos van. Bólintottam majd elindultam a fák felé, Jake-kel a nyomomban. Mikor beértünk az erdőbe, lehajtott fejjel kaptam a keze után, hogy a közelségével elűzzem a nyuszi felemet, vagy legalább elrejtsem.
- Nem harapnak a farkasok – vigyorgott, mire én is elmosolyodtam, majd követtem őt az erdő csendes homályában. Kellemes volt vele itt sétálni, ahogy a szél belekapott a hajamba, a fák illata, és a nedves, mohás törzsük, amihez hozzá is nyúltam nem egyszer, hiszen annyira kellemes volt a tapintása. Csizmám alatt susogtak a levelek, ami némileg megtörte a hangtalan sétánkat. Tátott szájjal bámultam a hatalmas fákat, a piros terméses bokrokat, a vadul burjánzó futónövényeket, amik benőtték a fák törzsét, ha nem mohák előzték meg őket. Kelleme esőillata volt az egésznek, nyugalmas volt és olyan meghitt. Pláne úgy, hogy a másik zajforrás Jacob lélegzete volt, ami minden második lépésemnél csendült fel. Annyira belemerültem a tájba, hogy szinte észre sem vettem, ahogy Jake maga elé tol, hogy átférjünk egy nagy kő és egy fa között, aztán mikor Ő is átjött én már nem csak a kezét akartam fogni. Nekem több kellett! Gyenge női felem úgy döntött, hogy végre kiélheti magát, hogy van valaki, aki mellett ő lehet a törékeny nő, és nem az okos, körültekintő felnőtt. Fogásra nyújtott keze alatt elnyúltam, és belecsimpaszkodtam a pólójába hátul. Bátortalanul simultam az oldalához, mire Ő jobb kezét csípőmre helyezte, de az Ő keze is remegett. Nem úgy, mint az enyém, hanem ütemesen, aztán ez abbamaradt. Félénken sandítottam fel az arcába, de attól, amit láttam megszédültem. Jake mosolygott, de úgy igazán, az, az érzelmes mosoly volt, és a két csodálatos szeme is mosolygott, valami furcsa kábult maszk mögött, amin megint a kisfiús vonásai emelkedtek felül. Nekem is mosolyt csalt az arcomra, hogy Ő boldognak tűnik, vagy talán az is. Aztán az erdő fái között, halvány fény kezdte megtörni a sötétzöld árnyakat. Már biztosan közel vagyunk a parthoz. Teljesen elröpült az idő, ebben az idő ebben a különös burokban. Ahogy megszűnt a tér, az idő és a kötöttségek, legalábbis én így éreztem. Úgy, hogy csak Ő és én vagyok, itt ahol senki sem zavarhat. Aztán kiértünk egy sziklaszirtre, ami jócskán csak belógott az óceán fölé. Pont, mint valami gyönyörű mesében, ahol minden szép, és jó. Minden korlátom, leküzdöttem, és bátran sétáltam ki a szírt szélére, hogy lenézhessek a mélybe. Fantasztikus, misztikus, és félelmetes látványt nyújtott, ahogy az erős, szürke hullámok összeütköznek a még náluk is kitartóbb sziklafallal, hogy aztán feladva a harcot fröcsköljék szét mindenfelé, ami megmaradt belőlük. A szél itt még erősebben fújt, ami csak még jobban fokozta a látványt.
- Tetszik? – kérdezte kábultan Jake, mire én felnéztem rá. Ő is engem nézett.
- Soha nem láttam még ennél szebbet! – áradoztam, majd visszanéztem a habos hullámokra. – Hogy találtál rá erre a helyre?
- A fiúkkal sokszor ugrunk innen sziklát – vont vállat, mire nekem még a szívverésem is kihagyott. Innen leugrani?! Újra lepillantottam a szikla tövéhez, ami elég mélyen volt, és elkapott a szédület. Egész biztos, hogy innen sosem ugranék le! Viszont azt megnézném egyszer, ahogy Jake vitorlázik a levegőben, de egyben féltettem is, nem szerettem volna, hogy baja essen. Hogy esetleg elsodorják az erős hullámok, bár abban is biztos voltam, hogy aggodalmam teljesen felesleges. Végül inkább leültem a neves kövekre, egy kicsit bentebb a meredek szírt szélétől. Jake is letelepedett mellém, majd mikor látta, hogy a kabátomat próbálom a fenekem alá húzni, hogy ne fázzak fel, megint megemelt és az ölébe ültetett, majd nekidöntötte a hátát a mögöttünk lévő nagyobb sziklának. Megint csendbe burkolóztunk, én a vizet néztem, az Ő pillantása pedig minden percben égette az arcomat, nézett engem.
Soha életemben nem éreztem még ilyet. Ez nekem tényleg új volt, sok új érzés, új emberek, új hely! Egy teljesen új élet, ami eddig szépnek ígérkezik, bár nem tudhatom, hogy Jacob mikor un rám, de kiélvezem miden percét ennek a furcsa köteléknek, ezzel a különleges idegennel!

*Jacob száma természetesen kitalált!

Hát ez lett volna a hatodik fejezet! Remélem elnyerte a tetszéseteket! Nem untatok rá?! Ha nem szeretnétek, hogy egyszerre ennyit írjak, akkor akár ketté is bonthatom, vagy nem tudom... Nekem ez általában így kerek, azért írom így. Lényegtelen! Ismét feldobnátok az éjszakámat egy két kommentel - vagy a holnapi napom!
Millió Csók,
Fanni

OMG! - Sunset VI. Fejezet ízelítő

15 RENDSZERES OLVASÓ!


Nagyon szépen köszönöm Nektek, el sem tudom mondani, hogy mennyire jól esik. Az meg pláne, hogy 45 ember szerint jó a történet! Annyira köszönöm! Ez valami hihetetlen! Köszönöm a kommenteket és a chatben való érdeklődést és véleménynyilvánítást a fejezetekkel kapcsolatban! Köszönöm a bátorítást, és, hogy vagytok! Rengeteg kedves, tehetséges és jószívű embert ismertem meg az írás által, olyanokat akik írnak, és olyanokat, akik biztatják őket! Mindig örülök az új arcoknak, és persze imádom a régieket is! Szóval úgy gondoltam ezért jár Nektek egy kis ízelítő a VI. Fejezetből:

" Ekkor viszont megszólalt a csengő. Én fejvesztve rohantam kinyitni, mert már ötször megnyomták. Nagyon reméltem, hogy nem Jacob állít be, mert szemtől szembe nehezebb lenne közölni vele, hogy a délelőttömet erre a kis mitugrászra pazarolom. De az ajtóban még Jake-nél is sokkal rosszabb fogadott: egy villogó szemű barátnő. Hajaj, nem úszom meg a kérdezősködést, de talán, el tudom terelni a figyelmét egy jó helyre beszúrt „és mi van veled meg Braddel” kérdéssel.
- Szia Norah! – köszöntem immár őszintén mosolyogva, mert biztos voltam benne, hogy a tervem beválik. Norah érdeklődve méregetett, majd öntelt vigyor terült a képére. Én is végignéztem magamon, de semmi kivetnivalót nem találtam. Van rajtam bugyi, felső, pulóver… Pulóver! – Nem, az, aminek látszik – motyogtam pironkodva. El tudtam képzelni, hogy miket gondol most. Sőt én is ilyenekre gondoltam! Te Szent Isten! Ez azért már tényleg beteges! Abba kell ezt hagynom, mielőtt rászokok!
- Rossz az, aki rosszra gondol! – vigyorogta, majd eltáncolt mellettem, de mikor a nappali elé ért őt is elkapta a köhögő roham.
- De nem hülye! – tettem hozzá késve, mire felnevetett, majd megint köhögni kezdett.
- Ez meg mi? – fintorogta, majd visszasétált mellém, hogy karon ragadjon és az emelet felé húzzon.
Már az ajtómnál álltunk, amikor megtorpant, és megint egy pimasz mosollyal fordult felém. Megköszörülte a torkát, mire én éreztem, hogy most valami jön.
- Ha bemegyek ide, ugye nem fogom Jacobot meztelenül találni az ágyadban? – megint rám tört a köhögő roham, de most nem a fűrészpor szagától, hanem Norah pimasz kérdésétől. Hevesen rázni kezdtem a fejem, hogy nemet intsek ennek a képtelen gondolatnak, pedig milyen szép is lenne! Na, ne! Ez már tényleg sok, viszont sajnos én is a vizuális kategóriába tartozom, ezért elképzeltem, amint Jacob a rózsaszín ágytakaróval betakarózva alszik a feltúrt ágyon…
- Nem, de hogy! – nyögtem végül, majd löktem rajta egyet, hogy ő is megbizonyosodhasson erről.
- Na, de most mindent el kell mesélned! – csacsogta, majd leült az ágyra és összefonta a kezeit a mellkasa előtt. Ha Paul tegnap azt mondta, hogy én félelmetes vagyok, akkor még tényleg nem húzta ki a gyufát Norah-nál. Sóhajtva foglaltam helyet az íróasztalomnál, majd az egyik füzetemet bigyókázva merültem el a tegnap este emlékeiben. – Mindent harapó fogóval kell kihúznom belőled? Na, mesélj már! – folytatta, majd még előrébb dőlt. –Ígérem, tartom a szám – tette a szívére a kezét, bár amúgy is hittem neki. Meg miért is ne mondanám el neki, persze csak kicenzúrázva, hogyha véletlenül mégis…
- Mit akarsz tudni? – fújtam ki hangosan a levegőt, majd felnéztem rá. Izgatottan dörzsölte össze a tenyerét, komolyan, mint egy rossz vénasszony! Azt hiszem, kezdek beparázni.
- Mindent! – vágta rá, aztán elmosolyodott. – Azért el kell ismerned, remek kerítőnő vagyok – húzta ki magát, mire én is felkacagtam.
- Indíts vállalatot – tanácsoltam neki, és próbáltam terelni a témát. Úgy tűnt ez be is válik, mert a tekintete kalandozó lett.
- Norah Savannah Laskhar, hivatásos társkereső – rajzolt téglalapot a levegőbe, majd visszatérve a jelenbe rám vigyorgott. – Jól hangzik nem?
- De – helyeseltem rögtön. – Vagyis, Savannah a második neved? – nevettem fel. – Nem tudom, inkább Lourette-t, vagy Ronene-t tudnék elképzelni – vontam vállat. A Savannah névről akaratlanul is a volt osztálytársam jutott eszembe: szőke haj, zöld szem, rózsaszín, kék, fehér, és ezüst színű ruhák, bájos műmosoly, és hatalmas terpesz a töritanárnak év végén.
- Ne gúnyolódj – fordította el a fejét. Már kezdtem volna a bocsánatkérést, mikor hatalmas mosoly terült szét a fején. – Ha az enyém vicces, akkor Paulét még nem hallottad – mondta ördögien, majd a hatás kedvéért elhallgatott, és közelebb dőlt..."


Remélem sikerült kicsit felcsigáznom titeket! Szeretném holnap este már hozni a frisst, de ehhez ma el kell küldenem! Szóval megyek is vissza gépelni! Még egyszer köszönök Nektek mindent!
Millió Puszi,
Fanni ♥

Sunset - V. Fejezet

Sziiasztok!
Meghoztam az 5. fejezetet, amihez egy dalt is ajánlanék! Jó olvasást mindenkinek!



[More videos from alystich]

VIHAR

Már nem tudom, mióta gubbasztok a kocsim hátsó ülésén. Csak nézem, ahogy szerel, vagy hallgatom az eső kopogását a tetőn, mivel a rádiót már egy ideje kikapcsoltuk. A pocsék idő miatt rossz a vétel. Unatkoznom kellett volna, de egyáltalán nem unatkoztam, még csak a szikráját sem éreztem annak, hogy unom magam. Teljes nyugalomban voltam. Bár néha azért zavarban is, például mikor Jake nagy mosolyogva ecsetelni kezdte nekem, hogy rájött, mi a probléma, és tudja is, hogyan csinálja meg. Ugyan fogalmam sincs arról, hogy mi baja a kocsimnak, azt már tudom, hogy tökéletesen tudok idétlenül bólogatni, miközben elveszek a csodálatos szemeiben. Unatkozni nem unatkoztam, viszont annál inkább fáztam! Halványan derengett, hogy hagytam egy pokrócot a csomagtartóban, vész esetére. Lustán kiszálltam az autóból, majd a hátuljához mentem, és megpróbáltam felnyitni, csakhogy zárva volt, a nyitókaron pedig éppen Jacob hasal keresztül. Belepirultam abba, ahogy végignéztem tökéletesre gyúrt testén, mivel időközben bement, és leváltotta a cuccait, mondván, hogy: „Az öreg kinyírna, ha ezt a gatyát is tönkretenném!”  Szóval most egy olajos sötétszürke pólóban és egy lecsapott szárú farmerban szerelgetett piszkosul szexi látványt nyújtva ezzel, komolyan, életemben nem láttam még ilyen vonzó srácot. Pedig New Orleans azért elég nagy város! A második lehetőség a kulcs volt, ami szintén Jacobnál volt, vagyis elöl a gyújtásban. Végül arra jutottam, hogy ki kéne nyitnom a szám. Halkan megköszörültem a torkom, hogy ne legyen nagyon rekedt a hangom, majd Jake mögé sétáltam.
- Jake. - Belekapaszkodtam az ajtóba, mert a cipőmben volt valami kavicsszerű, és megpróbáltam kipilinckázni. A szemem sarkából láttam, ahogy Jacob felnéz, de mást nem, mert még mindig a cipőmben kutattam.
- Hmm? – kérdezte halkan. Végre megtaláltam az a valamit, egy kis kavics volt. Megfogtam és elhajítottam, a garázsajtó irányába. Mikor felnéztem megdöbbenve láttam, hogy Jake szemei csöppet kikerekedve merednek a dekoltázsomba. Most döntöttem el, hogy soha többé nem veszem fel azt, amit Norah rám sóz. Feltűnés nélkül feljebb húztam a kabátom cipzárját, majd lejjebb az ujját, hogy ne legyen egyértelmű, annyira. Jake megrázta a fejét, de a réz színű bőrén is meglátszott az a halvány rózsaszínes folt, végre rám nézett, mármint fel az arcomba.
- Kinyitnád a csomagtartót? – Zavarban voltam, és ez szerintem neki is feltűnt. Otthon nem igazán voltam a pasik kedvence, szóval nem vagyok hozzászokva az ilyen pillantásokhoz. Persze én is kimentem az utcára, de én New Orleansban a szürke egérkék klubját gyarapítottam, a kisportolt, szőke lányokkal ellentétben. Mondjuk a legtöbb sportot kedvelem, főleg a röplabdát, és kivéve a kosárlabdát. Jake felállt és hátrasétált, én csak kitágult szemekkel néztem, hogy mit csinált, majd amikor rángatni kezdte a csomagtartó ajtaját, hangosan is felnevettem. – Én igazából arra gondoltam, hogy húzd meg itt ezt a kart – kattintottam fel, mire a csomagtartó zárja is pattant. Mosolyogva sétáltam a megszeppent Jake mellé, majd kotorászni kezdtem az oldalsótokban, amibe csak mindent behányok. Van itt elemlámpa, elakadásjelző háromszög, reklámszatyor és a hajvasalóm tartója. Ahh, ezt keresem már mióta! Megfogtam a kicsi hőálló tokot, és begyűrtem a kabátzsebembe.
- Ezt kerested? – méregetett Jake felhúzott szemöldökkel.
- Nem, jaj, dehogy! – ráztam a fejem megint nevetve. Szegény, tényleg zavarban lehet, csak tudnám miért! – Vagyis, de, ezt is! Most a takarót kerestem, amit emlékeim szerint ide tettem, de lehet, hogy már kiraktam – mondtam csalódottan, majd még egyszer végigtúrtam a csomagtartót. Szinte már befeküdtem, de sehol sem találtam azt a nyamvadt plédet. Végül egy hatalmas sóhaj kíséretében lecsaptam a csomagtartót, de a hűvös levegő, amit ezzel a mozdulattal felkavartam, megborzongatott. Összekoccant a fogam, és én is összébb húztam magam.
- Fázol? – kérdezte, majd két lépéssel közelebb állt. Olyan közel állt hozzám, hogy a vállunk összeért. Még a kabátomon és a pólómon keresztül is éreztem, hogy mennyire forró a bőre, legszívesebben átöleltem volna, nem csak azért mert a bőre kellemesen forró, hanem mert ott akartam lenni, a karjaiban. Szánalmas vagyok! Ezzel nagyon gyorsan le kell állnom, egy Jake-féle srác, maximum sajnálatból foglalkozik velem, és a borravaló reményében.
- Csak egy picit – mondtam, miután úrrá lettem a fogvacogáson. Átkaroltam magam, majd visszaindultam a kocsi hátsó ülése felé.
- Arielle. – Majdnem elolvadtam, ahogy kimondta a nevem. Az a bugyuta mosoly megint kiült az arcomra, amikor megfordultam. – Találsz néhány pulcsit, ott! – bökött az egyik nagyobb fa szekrényre. Már a gondolatba is beleborzongtam, hogy Jake pulcsija lesz rajtam, de ez amolyan kellemes borzongás volt.
Odasétáltam a sötétbarna, kopott f szekrényhez, majd kinyitottam. Illetve a kisujjammal helyettesítettem, az idő során felszívódott kerek fogantyút. A szekrény teli volt régebbi ruhákkal, mint fiú, mind lány ruhák voltak itt, de nem azok, amiket én kerestem. Ezek a cuccok, kábé egy tíz éves gyerekre lehetettek jók. Visszacsuktam a szekrényajtót, majd leguggoltam a fiókokhoz. Találomra kihúztam az egyiket, de ott csak cipők voltak. Kihúztam a másikat is, ahol végre ráleltem a pulcsikra. Nem hordhatta ezeket olyan régen, mert méretben max. egy két számmal ütöttek el. Kikaptam a legmelegebbnek tűnő pulcsit, ami egy sima fekete, belebújós kapucnis volt. Levettem a kabátom és belebújtam a pulcsiba, ahogy gondoltam, tényleg jó meleg, és olyan kellemes Jake illata van. Gyorsan visszabújtam a bőrdzsekimbe, majd a kocsi hátsó ülésén kezdtem el fészkelődni. Nem sok időbe telt, hogy megtaláljam a legkényelmesebb pózt. A térdeimet az anyósülésnek támasztottam, és a két ülés között pont ráláttam Jake-re.
- Van kedved beszélgetni? – bukott ki belőlem, pedig egyáltalán nem akartam. Felkapta a fejét, és a szemeiben valami furcsa csillogást véltem felfedezni, olyat, amilyet nem akartam látni.
- Persze – mondta vigyorogva. – És miről akarsz beszélgetni? – Megint felkönyökölt, és lerakta a szerszámait, a rongyot meg átdobta a vállán.
- Igazából fogalmam sincs – vontam meg a vállam, majd visszadöntöttem a fejem az ülésre. – Csak nem akarok bealudni – hoztam fel az első értelmesnek vélt kifogást, a kérdésére.
- Ufh, hát jó. – Visszafordult a szereléshez, de közben nagyon gondolkodott valamin. – És, honnan jöttél? – kérdezte végül, miközben felpillantott rám a szörnyen hosszú szempillái alól. Basszus, a szívem olyan hangosan kezdett el verni, hogy szerintem még Billy és Rach is hallotta odabent.
- Otthonról – mondtam egyszerűen, miután meg bírtam szólalni. Jake felnevetett, én meg legszívesebben elsüllyedtem volna, amikor leesett, hogy arra értette, honnan jöttem ide. – New Orleansból – mondtam végül.
- Ott még nem voltam – szólt, majd megint visszafordult a kocsihoz, ugyanazzal a gondolkodóba esett arccal. – Nem mintha Seattle-nél messzebb mentem volna… - fűzte még hozzá mosolyogva.
- Pedig, ha eltekintünk a szmogtól és a sok bénán vezető idiótától, akkor egész szerethető hely – kezdtem oldódni, és ezzel együtt általában a nyelvem is megered.
- Szerettél ott lakni? – Innen már nincs visszaút, ha egyszer elkezd kérdezgetni, és én feloldódom, onnantól a szófosás elkerülhetetlen!
- Aha, egy ideig nagyon, aztán kevésbé, igazából nem is annyira a helyet szerettem, mint a nagyanyámat és a nagyapámat. – És most eljött az a pillanat, hogy nagyon gyorsan befogom a szám.
- Mesélsz róluk? – Ohh, már! Ellenállhatatlan ajánlat. Igazából mindig is szerettem beszélni, tök mindegy miről, jó persze a csendet is imádom, de ha egyszer beindulok! Szeretek a középpontban lenni, de csak akkor, ha az emberek maguktól figyelnek fel rám. Soha nem csináltam olyan dolgokat, amikkel magamra vontam volna a figyelmüket. Mindig is úgy voltam vele, hogy akit érdekel, amit gondolok, az majd odajön, nem nekem kell szétkürtölnöm. Ezért nem is vagyok sokszor a reflektorfényben, hiszen a rivaldafény mindig a közönségkedvenc lányokat találja meg, akik egy beszólásukkal, a pasizási szokásaikkal, vagy éppen a szüleik pénzével villogva kerülnek a társaság közepére. – Ha nem szeretnél, akkor nem muszáj… - sóhajtott, majd megint visszafordult.
- Bocsi, csak elgondolkodtam – hebegtem, majd előrébb dőltem. Ülőhelyzetbe tornáztam magam, hogy kevesebb legyen annak az esélye, hogy egy ilyen gondolatsor alatt bealszok. – Mit szeretnél róluk tudni? – A gombóc már kezdte elszorítani a torkomat, hiszen a két legfontosabb emberről kell mesélnem neki. Mamáról még nehezebb lesz.
- Milyenek? – kérdezte, majd lerakta a szerszámait és felült. Már csak a kérdéstől is leblokkoltam volna, de így, hogy az arcunk csak harminc-negyven centire van egymástól. Vajon milyen lehet megcsókolni? Francba! Ilyenre még csak gondolnom sem szabad, a testem még sem követte az agyam parancsit, a tekintetem az ajkaira siklott. Néhány árnyalattal sötétebbek voltak, mint a bőre, és, amikor kivillantotta a fogait! Gyönyörű, olyan szép fehérek a fogai, és olyan gyönyörű kontrasztot alkotnak a bőre sötét színével. Megpróbáltam inkább a kérdésére koncentrálni, és összeszedni a gondolataimat.
- Mind a ketten nagyon rendesek, nagyi egy tündér. Még sosem hallottam senkivel sem kiabálni, a húgán kívül. Imádom a történeteit, mindig a régi időkről beszélt. – Akaratlanul is elmosolyodtam, mert eszembe jutott egy csomó emlék. – Bár néha már nekem kellett kijavítani, mert elfelejtett, vagy kihagyott valamit a történetből. Az összesre emlékszem, mindet vagy százszor hallottam. – Ennél többet nem akartam nagyiról mesélni, mert az már túl személyes lett volna, és nem bírtam volna ki néhány könnycsepp nélkül. – Papáról mindenki azt hiszi, hogy szigorú, pedig nagy arc az öreg. Mindig viccelődik és állandóan rászólt mamára, hogy ne untasson már azokkal az őskori történeteivel. Aztán mindig levágódott a tv elé, és nézte. Háromszoros nagyításra volt állítva a képernyő, és csak a kijelző számait láttad a meccsből, mert papa másképp nem tudta elolvasni, és néha már a szomszéd jött át szólni, hogy megy a tv, vagyis ordít, mert papa elaludt előtte – kuncogtam. Papával tv-t nézni kész halláskárosodás. – De most én jövök! – mosolyogtam rá, majd még előrébb dőltem.
- Miben? – döbbent meg, majd Ő is közelebb dőlt. A harminc-negyven centiből, kábé tizenöt lett. Ha még egy kicsit előrébb dőlök, akkor…
- A kérdezősködésben – feleltem egyszerűen. Mi lenne, ha most faggatnám ki? Úgy sem merem, szóval…
- A-a – rázta meg a fejét. – Ma még én kérdezek – vigyorgott, én meg beharaptam az alsó ajkam. Ma, vagyis lesz holnap, meg azután, meg azután, meg azután is. A szívem még gyorsabban kezdett dobogni, ahogy ebbe belegondoltam. De mit hitegetem magam? Biztosan csak unatkozik, azért kérdezget, aztán majd jól kiveséznek. – És mi a kedvenc színed? – Ezt a hülye kérdést! Nincs is kedvenc színem, már az ovi óta, mert a zöldet, ami akkor volt, mindenki lefújjogta, így felhagytam a kedvenc szín gyártásával.
- Nem tudom, az összes színt szeretem – vontam meg a vállam, majd a műanyag pénztartóra támaszkodtam, mivel a kézifékre nem mertem. Jake mélyen a szemembe nézett, ahogy én is az övébe. Úgy éreztem, egészen a lelkemig lelát, hogy tudja, mennyire tetszik nekem, és hogy mennyire zavarban vagyok a közelében. Az arca egyre közelebb került az enyémhez, már kezdtem bepánikolni, hogy most meg fog csókolni. Úristen, még soha nem csókolóztam, vagyis de, az oviban Daviddel, de az nem volt igazi csók. Az agyam sűrű ködfelhő lepte el, ezzel meggátolva a működését. Jake lehunyta a szemét és még közelebb dőlt. Végül összeszorítottam a szemem, és vártam, hogy megtörténjen. Nem, mintha én nem akarnám, egyszerűen csak nem számítottam erre. Besétálok ide ma, és máris ezzel az ismeretlen ismerős fiúval csókolózom. Vettem egy mély levegőt és ellazítottam a vonásaimat. Olyan, mintha már ezer éve ismerném, pedig még csak a nevét tudom, és azt, hogy elszökött itthonról.
Aztán megérintette az arcomat, mire nekem kipattantak a szemeim. A saját térfelén volt, nyitott szemekkel, de azok a szemek, teljesen elvesztem, megint. Forró keze még mindig az arcomon volt, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne hajtsam bele kicsit a fejem, erre elmosolyodott, majd a hüvelyujjával végigcirógatta az arcom, és a számat. Hihetetlen érzés volt, a melegség, ami akkor átjárta a szívem… Semmi máshoz nem tudnám hasonlítani, mégis annyira könnyűvérűnek éreztem magam. Rögtön az első érintésére elolvadok és elszáll az agyam. Borzalmas! Halvány mosolyra húztam az ajkaimat, majd jobb kezemmel felnyúltam és lehúztam a kezét. Meglepődött, ez tisztán látszott a szemeiben, én mindjárt jobban éreztem magam. Viszont a kezét nem engedtem el, annyira azért nem vagyok jó kislány! Másrészt pedig nem akarom megbántani, vagy azt, hogy úgy érezze, visszautasítom, még ha ez így is történt. Miután visszamásztam a hátsó ülésre, és Jake is visszafordult a kocsihoz, megcsörrent a telefonom.
- Hallo – szóltam bele anélkül, hogy megnéztem volna a kijelzőn a számot.
- Szervusz, Kicsim! – hallottam meg anyu vidám hangját a vonal másik végéről, na, meg azt is, hogy éppen vezet. – Be kell, hogy ugorjak az iskolába, tudom, hogy késő van, de Mr. Keron behívatott. Nem tudom, hogy mikor érek vissza, kérlek, menj majd haza nemsokára. Ha akarod, Norah-t is behívhatod, csak nem szívesen hagyom egyedül a húgodat! – Ezt teljes mértékben megértem, mert akármennyire is kiállhatatlan Tory, én is felelősséget érzek iránta. Nem szeretem egyedül hagyni, már csak önös érdekből sem. Hiszen ismerem annyira a szüleimet, hogy tudjam, ha valami baja lenne, azzal engem is jobban korlátoznának a továbbiakban, főleg apám. Ez elég gusztustalan, de magam előtt nem tagadhatom le, hogy ki is vagyok igazából!
- Jó, persze, menj csak, én is megyek nemsokára! Otthon találkozunk! – köszöntem el barátságosan, miközben az agyam már azon járt, hogy vajon mennyi időbe telik, amíg hazagyalogolok.
- Haza kell menned – jelentette ki lehangoltan, annyira édes volt, ahogy a szája széle lefelé görbült, hogy legszívesebben most csókoltam volna meg és azt suttogtam volna a fülébe, hogy dehogy kell! De sajnos ez nem így működik!
- Hát úgy néz ki – próbáltam vidámságot tettetni, és elviccelni a dolgot, de az én hangom is pont ugyan olyan lehangolt volt, mint Jacobé, ami neki is feltűnt, mert megint elmosolyodott.
- Hazaviszlek – jelentette ki, majd ledobta a szerszámokat a kocsi aljába és felállt, csakhogy nem számított arra, hogy a kocsi teteje kicsit alacsonyabban van, mint gondolta. Úgy bevágta a fejét, hogy azt hittem betört. Én is kipattantam a kocsiból és mellé ugrottam, majd, amikor megláttam, hogy különösebben semmi baja nincsen megnyugodva fújtam ki a levegőt. – Au – motyogta, majd miközben még mindig a feje búbját dörzsölte.
- Mutasd – kértem, majd ágaskodva lefejtetem a kezét a fejéről. Beletúrtam a sűrű hajába, mire mind a ketten nagyot nyeltünk. Már éreztem, a kisebb dudort a fején, de semmi mást, sem vért, sem azt, hogy felnyílt volna. Ilyen téren nagyon profi vagyok, mivel Torynak kétszer tört be a feje, és egyszer miután bevágta a fejét az asztal sarkába, felszakadt a szemöldöke. A furcsa az volt, hogy mintha már az alatt a fél perc alatt, amíg a kezem a fején volt, ment volna lejjebb a púp. Persze ez lehetetlen, szóval bebeszéltem magamnak, hogy csak képzelődtem, bár, ki tudja? Ezen a helyen meg aztán pláne! – Két perc múlva semmi bajod – paskoltam meg a vállát, de a kezem ott maradt. Nem akartam elhúzni, szégyenemre ez neki is feltűnt, mert csibészes mosollyal az arcán felnyúlt, és hatalmas tenyerében elrejtette az enyémet, majd az ujjainkat összekulcsolva kezdett húzni ki a garázsból.
Kint zuhogott, és dörgött, de a kedvencem mégis a villámlás volt. Itt annyira szépek voltak még a villámok is, mind gyönyörű ezüstszínű, és olyan igazi villám, nem olyan, mint nálunk otthon, ahol csak egy fényfolt és kész. Megszorítottam Jake kezét, mire rám emelte a tekintetét, majd kihúztam, és visszaszaladtam a garázsba, egészen a kocsimig, mivel a kesztyűtartóban van az én szépségem, a fényképezőgépem, amit nemrég könyörögtem ki apunál. Imádom a természetet fényképezni, meg úgy mindent. Sosem tudhatja az ember, hogy mikor van szükség erre a csodadologra. Kifelé szaladva leoltottam a lámpát és már állítottam is át, éjszakai vakura, amikor belefutottam valami keménybe, és forróba. A géppel felfelé világítva szembe találtam magam Jake vigyorgó fejével. Irányba állítottam a fényképezőgépet, majd lekattintottam azt a gyönyörű mosolyát.
- Megörökítettelek – csilingeltem, majd elszaladtam mellette és beálltam a garázs tetejének kilógó része alá. Találomra számoltam hármat és próbáltam lekapni egy villámot, de az pont nem jött. Újra számoltam, majd megint kattintottam, de az Istennek sem akart jönni pont akkor egy villám.
- Szólok, ha jön – hallottam meg magam mellől Jake hangját, mire rákaptam a fejem, és néztem azt a koncentrálós arcát. Nem tudtam úgy hagyni, megint felé fordultam és csináltam még egy képet. – Hé, most engem fényképezgetsz, vagy egy cikcakkot akarsz lekapni? – kérdezte vigyorogva, majd kikapta a kezemből a gépet és engem is lefényképezett, miközben ágaskodva próbáltam kiszedni a kezéből. – Esélyed sincs! – nevetett, majd megint az égre nézett és lekapott két egymásba fonódó villámot. Aztán megragadta a derekam, és az erdő felé fordított, utána lehajolt, majd lefényképezett minket is. Közös kép, tuti kinyomtatom és kirakom az emlékfalamra, amit itt is megnyitok majd, ha előszedem végre a képeimet. Jake újabb fényképet akart gyártani rólunk, amikor felnyúltam jobb kézzel megragadtam az arcát és nyomtam rá egy cuppanós puszit. Időközben a kapucnit lefújta a fejemről a szél, szóval a hajam már tiszta víz volt, amit a nyakamban is éreztem. Jacob még nálam is vizesebb volt, de neki piszkosul jól állt. A pólója teljesen rátapadt a kidolgozott felsőtestére, de nálam a haja vitte a pálmát, ahogy a kigördülő vízcseppek végigfolytak az arcán. – Jól eláztunk! – állapította meg nevetve, majd a ház felé kezdett húzni, de mielőtt felléptünk volna a teraszra, hátrafordult. – Van három másodperced, hogy élesíts, abba az irányba – mutatott egy fekete pontra az égen. Én odafordítottam a gépet, majd benyomtam a gombot, de még nem engedtem fel. Aztán, amikor megláttam a halvány ezüstös derengést, elkattintottam és ámulva néztem vissza, ahogy a négy különböző méretű villám egyszerre tart a föld felé.
- Ez csodás! Nincs kedved még nézni? – ragadtam karon, miközben a tekintetem még mindig az eget kémlelte.
- Fölöttetek is esik – nevetett fel, majd belépett velem együtt a házba. A nappali felé mentünk, ahol Billy tv-t nézett Rachel pedig mellette ülve evett néhány pogácsát. Mind a ketten felénk fordultak, majd elnevették magukat.
- Skacok, nem kell ingyen fürdést rendezni, már beköttettem a vizet – nevette öblös, mély hangján. Én is elmosolyodtam. Vajon milyen látványt nyújthatok így ázott kutya fejjel? Inkább nem akarom tudni! Jake leakasztotta a fogasról a slusszkulcsát, majd intett az apjának és Rachnek is.
- Jó éjszakát! – mondtam illedelmesen, majd integettem is nekik, amikor Jacob kézen fogott, és kihúzott a lakásból.
Beültünk a kopott, piros autóba, majd indított, és már hajtott is. Nem kérdeztem meg, hogy tudja-e, merre lakom, mert azt biztosan tudja, hogy kinek a lánya vagyok. Na, meg azt is, hogy hol lakik Paul. Egyébként is kinéztem belőle, hogy rákérdez, ha mégsem ismerné az utat. Nem mintha én emlékeznék az idevezető útra…

Jake gyorsabban vezet, mint én, pedig ez nagy szó, hiszen, imádok száguldozni. No, persze csak egyedül, és bizonyos korlátokon belül, magyarul nem csúcsidőben az autópályán. Apám utált is mellém beülni, mert szerinte borzalmas a vezetési stílusom, de szerintem egy tizenéves csajtól egész jó. Mosolyogva tapadtam az ablakra, éss bámultam kifelé, az esőbe. Még mindig szakadt, aminek én különösképpen örültem.
- Szereted az esőt? – kérdezte Jake, mire én felé fordultam.
- Igazából igen, meglepő, mi? – vigyorodtam el, az elképedt fejét látva. – Na, ez nem is olyan rossz! Az egyetlen természeti jelenség, amit utálok, az a hó! Phüü, azt viszont nagyon! – Bele is borzongtam, ahogy a hóra gondoltam. Egészen kiskorom óta nem szeretem. Egyszer, még alsóban lementünk órán hógolyózni, az egyik kedves osztálytársam pedig volt olyan rendes, hogy egy jeges hókupaccal orrba vágott, mire eleredt az orrom vsére. Na, kábé az óta rühellem a havat.
- A hó? Pedig a legtöbb lány az esőt utálja – motyogta, majd kinézett a szélvédőn, és mereven maga elé bámulva vezetett tovább. Olyan benyomást keltett, mintha éppen összehasonlítást végezne, ami nekem nagyon, de nagyon nem tetszett!
- Szeretem az esőt, és akkor? Szeretem a napot, és a ködöt is! Sőt még a vihart, és a 80km/h-ás szélvihart is! – hadartam kicsit indulatosan, mert bántónak találtam azt, ahogy elintézte a természethez való kötődésem. Dacosan elfordítottam a fejem és inkább a hajam kibogozásával foglalkoztam – hozzáteszem, nem volt egyszerű feladat.
- Aranyos vagy, amikor duzzogsz – jelentette ki, de én nem néztem rá. Patt helyzet, mert, ha most rávágom, hogy nem duzzogok, akkor élből lebukom, viszont, ha nem mondok semmit, akkor is.
- Nem mondanám duzzogásnak azt, amit csinálok – motyogtam, de még mindig nem néztem rá.
- Miért, mit csinálsz? – kérdezte nevetősen, mire én rákaptam a tekintetem, és már tudtam, hogy mit válaszolok.
- Összehasonlítást végzek – mondtam fölényesen, majd hátradőlve élveztem, ahogy a szemei elkerekednek, és aprót bólintva veszi a célzást.
Ezután nem szóltunk egymáshoz, csak csöndben hallgattuk az eső kopogását a kocsi tetején. Aztán már csak arra eszméltem fel, hogy a reflektorok megvilágítják a házunkat, és Jake leállítja a motort.
- Köszönöm a fuvart – fordultam felé, de a heves mozdulat következtében, a hajamból csöpögő esővíz teljesen bepermetezte a kocsit, azzal együtt Jacobot is. Nevetnem kellett azon, ahogy az arcáról letörölte a vizet.
- Igazán nincs mit – mondta immár szárazon, majd kiszállt. Először nem értettem, hogy miért, de aztán, amikor kinyitottam az ajtót, és megláttam, hogy Jake-nek is sikerült ugyanabba, a hatalmas tócsába parkolni, mint nekem első este… – Felajánlhatom a karom? – mosolygott le rám pimaszul, mire én összeszűkített szemekkel nyújtottam felé mind a két kezem. Megragadott, majd egy rántással szinte átemelt a tócsán.
- Fogadok, hogy direkt ide parkoltál – morogtam, majd eligazgattam magamon a ruhát.
- Most lebuktam – suttogta a fülembe, mire megint megborzongtam. – Van még kedved esőt nézni, vagy inkább bemennél? – indult el az ajtó felé.
- Bemegyek, leváltom a cipőm, és mehetünk esőt nézni! – villantottam rá a legszebb mosolyom, mire a szemébe gyengédség költözött.
Szorosan egymás mellett sétálva mentünk végig a szűk kis betonon, vagy legalábbis kettőnknek elég szűkös volt. Mikor az ajtó elé értem megtöröltem a lábam, és a kilincsre raktam a kezem. Már éppen fordultam hátra, hogy megkérdezzem Jake-től, hogy bejön, vagy itt kint vár, amikor kivágódott az ajtó és egy nagyon ideges Tory toporgott a száraz oldalon.
- Hol a fenében voltál? Nem lehet igaz, hogy mindig elmész! Nem érem el azt a rohadt pattogatott kukoricá… - Igen, itt tűnt fel neki, hogy nem vagyok egyedül. Mind a ketten Jake-re néztünk, aki megszeppenve lépett egyet hátrébb, majd döbbenettől kitágult szemekkel meredt az idióta húgomra.
- Oké, fel kell vennünk még egy pontot a teendőim listájára – mosolyodtam el, hogy mentsem a menthetőt. Kézen ragadtam, és behúztam magam után, gondosan kikerülve Toryt, aki még mindig csak bámulta Jake-et. Komolyan mondom, ha Ő lesz az új kiszemeltje, akkor kinyomom a szemeit, és azt pattogtatom ki neki! Az előszobában már lerúgtam a cipőmet, majd a konyhába masíroztam, természetesen magam után húzva Jacobot, akit viszont lerázhatatlanul követett a húgom is. Nagyot sóhajtva húztam egy széket a konyhaszekrény elé, majd arra állva kivettem a kaját a szekrényből – megjegyzem, mellmagasságban volt az a polc, amin a kukorica volt, szóval ő is simán elérhette volna, ha székre áll.
- Tessék – nyomtam a kezébe, majd visszaraktam a széket a helyére és az előszobába indultam volna…
- Kösz – Hátra kellett fordulnom, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak beképzeltem-e, hogy megköszönte. Viszont mikor hátrafordultam, szinte fent akadó szemekkel konstatáltam, hogy Tory Jacobot bámulja, méghozzá eléggé lefelé tekintget. Szóval most váltott át „rendes, kedves, édi-bédi testvér” üzemmódba. – Tory vagyok – mondta, majd hátracsapta a haját, mire Jake-nek is kikerekedtek a szemei, pont, mint nekem, majd rám nézett. Nem tudom mit olvashatott le az arcomról, de nagyot nyelt.
- Jacob – motyogta, majd egy gyors mosoly kíséretében megpördült és felém robogott. Mikor mellém ért én is megpördültem és felvéve a tempóját mentem az előszobába. A cipős szekrényből kirángattam a kedvenc edzőmet, majd gyorsan bele is bújtam. Ezután kézen fogtam Jacobot, és – magamhoz képest – hatalmas léptekkel indultam meg a bejárati ajtó felé.
- Kint leszünk! – kiáltottam még vissza Torynak, majd becsaptam az ajtót.
- A… a húgod, tényleg flörtölni próbált… velem? – kérdezte még mindig hitetlenkedve.
- Igen – feleltem kurtán, aztán, amint az eső illata bekúszott az orromba, szinte megrészegülve gyorsítottam a lépteimen, hogy végül hátra érve kitáncoljak az esőbe.
Elengedtem a kezét, hogy szabadon sétálhassak ki a fűre, ott pedig kinyitottam a szemem és felbámultam az égre. Két, gyönyörű cikcakkos villám, ezernyi kis csíkban végződve hasított bele az éjszaka fekete égboltjába, ezzel megvilágítva engem.
- Úgy festesz, mint egy elázott angyal. – A szívem megint gyorsabban kezdett verni, hogy amikor megfordulva Jake szemébe néztem kihagyjon egy ütemet. Úgy nézett rám, mintha én lennék a világ nyolcadik csodája! Zavarba hozott a pillantása, én mégsem tudtam lesütni a szemeimet. Szinte megbabonázva meredtem a kedves szavak tulajdonosára, akinek a szemében szintén csodálatot véltem felfedezni, csak azt nem értettem, mire fel? Hiszen nem vagyunk egy súlycsoport, közel sem. Ő helyes, izmos, és mindenki szerint vicces, egyszóval túl tökéletes hozzám. Nekem mim van? Három szeplő szerű barna folt az orromon, vörösesbarnás haj, és sárszínű szem. Mondhatom, igazán mesés! Keserű mosollyal az arcomon kaptam el végül a pillantásom, hogy megint az égre szegezzem. Megint farkas vonyítást hallottam az erdőből, mire meglóduló szívvel reménykedtem abban, hogy az én nagy barna farkasom az. – Ne félj, ide nem jönnek el – suttogta félreértve a kipirult arcomat.
- Nem félek, inkább.... – Belenéztem a szemébe, mire az agyam lefagyva próbálta összehozni a választ, amit eredetileg mondani akartam, de csak az igazságra futotta. – Inkább reménykedem – vallottam be, majd megint elfordítottam a pillantásom, hogy kivakarjam magam a ködből, ami jelenleg a fejemre telepedett.
- Miben? – lépett közelebb, majd Ő is az erdő felé nézett.
- Azt úgysem mondom el – haraptam be az alsó ajkam, majd arrébb sétáltam mellőle.
- Biztos vagy benne? – Megint az a provokáló, féloldalas mosoly. Egy lépéssel mellettem termett és a derekamnál fogva magához húzott. Más srác esetében valószínűleg most ellöktem volna, és lekevertem volna neki két pofont, de Jacobbal ez más volt, annyira természetesnek éreztem ezt a mozdulatot, hogy mind két kezemmel átkaroltam.
- Száz százalékig – mormoltam a vállába. Hihetetlen, hogy a kezeim az izmos hátán vannak, miközben az arcomat a mellkasára hajtom, mégsem olyan sűrű a köd, mint az előbb, amikor a szemébe néztem.
- Fogadjunk, hogy kihúzom belőled! – morogta a hajamba. A gerincemen végigfutó melegség, amit az váltott ki, hogy a fejbőrömön megéreztem a leheletét, elvette az eszem. Viszont feldobott egy néhány nappal ezelőtti beszélgetést, vagyis az elsőt Norah-val. Amikor azt mondta, hogy Jake és Embry imád fogadni, de általában Jacob nyer. Hát, velem szemben nem fog, mert én is mindig nyerek.
- Fogadjunk, hogy nem! – toltam el magamtól egy kicsit, hogy felnézhessek rá anélkül, hogy a szám súrolná az övét. – Mi a tét? – kérdeztem kacéran.
- Egy csók – felelte kivillantva mind a harminckét fogát, mire én legszívesebben bevarrtam volna a szám. Az ő fogai gyönyörűek és fehérek, míg az enyémek átlagosnak mondhatók, ahogy én magam is. – Ha nyerek, te adsz nekem, ha vesztek, én adok neked. – Nevetve vágtam mellbe, miközben megint melegség járta át a szívem.
- Ez hülyeség! – vigyorogtam rá, majd ördögi tervem támadt, de nem voltam biztos benne, hogy el tudnám viselni, ha bevállalja. – Ha nyersz, megcsókollak, ha nem… az maradjon az én titkom – kacsintottam rá.
- Mit kapok, ha azt is kiszedem belőled, hogy mi lesz, ha nem nyerek? – vigyorgott ő is. Ezen el kellett gondolkodnom, de nem volt jobb ötletem, szóval…
- Kapsz még egy utolsó csókot – vontam meg a vállam. – Na, hajrá! De most mondom, ha nem jön össze, egyik sem, akkor nagyot fogsz szívni! – Gonosz mosoly ült ki az arcomra, mire ő nyelt egyet, de azért nem lépett vissza.
- Legyen – bólintott. – De a saját módszereimmel küzdök, oké? – Megint csak vállat vontam, majd bólintottam.
- Ahogy gondolod, de én a helyedben nem igazán élném bele magam – fogtam lazára, majd leültem a nedves földre és a hátam mögött megtámaszkodva vártam a „módszereit”. Nem igazán tartottam attól, hogy be kell majd vetnem eddig felfedezetlen csókolási tehetségem, mert kizárt, hogy Jake kiszedje belőlem, hogy a farkas miatt reménykedtem. Meg amúgy is, kezd úgy tűnni, hogy ennek a fogadásnak, valahol az utolsó miértjeinél van elásva az eredeti kérdés. Ez már rég nem erről szól, szerintem. Végül inkább behunytam a szemem és az ég felé fordítottam. Az esőcseppek kopogását hallgattam, miközben valamire vártam, hogy mozduljon, vagy mondjon valamit. Éreztem, ahogy az arcomon végigfolynak a cseppek és örültem neki, hogy a spirálom vízálló. Kevintől kaptam, amikor kitört rajta a dráma láz, és minden héten vagy hat szörnyen szomorú filmet néztünk meg, amin én rendszerint sírtam, ő meg röhögött. Szóval kénytelen volt venni nekem egy ilyet, hogyha beállít, akkor ne kelljen órákig szórakoznom a fejem rendbetételével. Persze volt, amikor egy két filmen, az elcsépelt romantikus jeleneteknél már a hasunkat fogtuk a nevetéstől. – Jake, hány napra van szükséged, hogy csinálj valamit? – kérdeztem még mindig csukott szemmel, de választ nem kaptam. Végül kinyitottam a szemem, de sehol sem láttam. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem hallottam, ahogy elmegy? Furcsa… Végül felálltam és megindultam a ház felé, bár szívből reméltem, hogy nem hagyott ott csak így. Bár mondta, hogy úgy csinálja, ahogy ő szeretné, de ez azért mégis csak idegesítő. Bunkóságnak még nem mondanám, hiszen elfogadtam a feltételét. A lábtörlőhöz érve lerúgtam a teljesen átázott cipőmet és kicsavartam a hajamból a vizet, majd bementem. A kinti időhöz képes itt bent hőség volt, szóval gyors vetkőzésbe kezdtem és már mentem is volna fel a szobába, ha Tory nem szól utánam, amikor a lépcsőnél voltam. Szemforgatva fordultam vissza, hogy a nappaliba menjek. Jake pulóverét nem akartam levenni, de tiszta víz volt, szóval éppen azt hámoztam le magamról, amikor beérve megláttam Toryt. Ilyen lehetetlen pózban szenvedni a tv előtt és kukoricát enni is csak ő tud. Fejjel lefelé lógott az ágy közepén, miközben a lábait felrakta a háttámlára és a földön lévő tálból evett. Legszívesebben felröhögtem volna, amikor megláttam.
- Mi az? – kérdeztem visszafojtva a nevetést. Fogalmam sem volt, hogy miért hívott pont most.
- Ülj le! Most egy rémisztő rész jön, és én nem akarom egyedül nézni – motyogta, majd kicsit felemelte fejét. Meglepődtem a kérésén, hiszen nem úgy ismerem a húgom, mint aki egy filmen fél, de végül is miért ne.
- Egy pillanat, csak felveszek valami szárazat, meg szerzek egy törülközőt – fordultam a fürdő felé.
- Ne, nem, most jön! – kiáltotta utánam, mire összeszűkült szemekkel kezdtem méregetni, mire összébb húzta magát.
- Okééé – mondtam végül, majd ledobtam magam az egyik kék színű fotelba. A hajam nekipréselődött a hátamnak, mire a vízcseppek elkezdtek lefolyni a hátamon, ami szörnyen csikizett, és bosszantott, ezért lekaptam a pulcsit. Ezzel a mozdulattal viszont újabb cseppek gördültek a hátamra, mire felálltam és a könyvespolchoz mentem. A fiókos részét kihúzva szereztem egy hajgumit anyám cuccai közül, majd laza kontyba kötöttem fel a nedves sörényem. Ezután fogtam és leráncigáltam magamról a nedves pólót, amikor Tory egy kicsit megrándult. Mondhatom igazán necces rész volt, a srác lement a pincébe, az ablakon bejövő szél pedig lelökött egy cserepes virágot. Látszólag Toryt sem hatotta meg annyira. – Most már mehetek? – kérdeztem unottan, majd felálltam. Így melltartóban egész kellemes idő volt idebent, de azért nem akartam pucérkodni, szóval a szobám felé vettem az irányt.
- Ne! Várj, még ne! – kiáltott megint a húgom. Most már szinte biztos voltam benne, hogy nem tiszta, és arról is kezdtem meggyőződni, hogy Jake keze van a dologban.
- Na, ki vele! – mentem hozzá közel, majd összefontam a mellkasom előtt a karjaimat.
- Mi? Miről beszélsz? – tetette a hülyét. A húgom tehetséges színésznő, de én már kiismertem, engem nem tud átvágni.
- Ismerlek – morogtam, mire megvillant a szeme. Megpróbált csúnyán nézni rám, de én csak felnevettem, mire még rondábban nézett. – Hamar ráncosodni fogsz! – böktem az összehúzott homlokára, majd megfordultam, és megint kimentem.
- Oké-oké kitálalok – fújtatott. Elégedett mosollyal az arcomon telepedtem vissza a kanapéra. – Hát izé… szóval… tudod… - sorolta a hasonló szavakat, mire a karfára csaptam, ettől összerándult, és kifújta a levegőt. – Jake sonkás, gombás pizzát ígért, ha lefoglallak – morogta, de nem nézett rám. Már tudtam, hogy meg fogom csináltatni Jacobbal azt, amit kieszeltem, csak nyerjem már meg végre ezt a fogadást!
- Azt nem mondta, hogy miért kell lefoglalnod? – faggattam, de ő csak megrázta a fejét.
- Semmi ilyesmit nem mondott, csak megkérdezte, hogy mi a kedvenc pizzám és megkért erre – hadonászott a kezével. Számtalan ötlet futott át az agyamon, hogy miért kellett, hogy lefoglaljon, de egyiket sem találtam kellőképpen helyénvalónak. Végül is tökmindegy, én tartom a szám, Jake meg majd belefárad.
- Ne aggódj, meglesz a pizzád – álltam fel és rámosolyogtam. Erre halk ajtónyitódást halottam, Tory pedig sátániul elvigyorodott.
- De meg ám! – nevette önelégülten. Ha Jacob Black valamelyik holmim elcsórásával akar zsarolni, akkor nagyon kegyetlen leszek! Kezemben a vizes pulóverrel, mint záloggal indultam fel a szobámba, hogy razziát tartsak, de az ajtóban megint beleütköztem valamibe. Kellemes borzongás futott végig a hátamon, amikor rájöttem, hogy ez a valami, vagy inkább megint valaki, forró. Viszont, amikor rájöttem, hogyan is vagyok felöltözve, rögtön átváltott a kellemes bizsergés, perzselő szégyenné. Hátrébb ugrottam, hogy legyen helyem felkapni a kezemben szorongatott ruhadarabot, de megakadt a szemem Jake alulöltözöttségén. Csak a farmer sortja volt rajta, a felsője fogalmam sincs, hogy hol van, de a kezében volt még egy törülköző. Nem bírtam elfordítani a fejemet a gyönyörű rézbarna mellkasról, amin úgy végig simítottam volna most. Nyeltem egy nagyot, majd tovább haladtam. Végig, mind a nyolc kidomboruló kockán, és a csípője vonalán. Eszméletlenül dögös, sokkal szexisebb, mint pólóban, vagy bármi másban, de mégsem törtem meg, hogy is ne, még csak az kéne! Bár így hogy belegondolok, nem is lenne rossz… Basszus! Össze kell szednem magam, láttam félmeztelen pasit, nem is egyet. Összeszorítottam a szemem és ráharaptam a nyelvemre, majd a szemébe néztem, volna, ha ő nem tekintget kicsit lentebb. Teljesen elvörösödtem, egy hirtelen mozdulattal pördültem meg és már rántottam is magamra a nedves pulcsit, mert ennél minden jobb. Leszegett fejjel kicsusszantam mellette, és a konyhába rongyoltam, hogy igyak egy pohár, hűsítő vizet.
A legnagyobb poharat szedtem ki a szekrényből, és telitöltöttem, majd az egészet egybe lehúztam, mire olyan köhögő roham tört rám, hogy azt hittem menten megfulladok. Lépések zaját halottam, és szinte imádkoztam azért, hogy Tory jöjjön, és ne Jake, de sajnos Isten ma nem volt kegyes hozzám. Jacob homályos szemekkel, és halvány vigyorral a fején támaszkodott neki a konyhapultnak. Úgy nézett ki, mint aki transzban van. Fura volt, mert rettentően zavarban voltam, szégyelltem is magam, mégis a gyomrom összeszorult az elfojtott örömtől, hogy ezt az én testem váltotta ki Jake-ből. Hülyén éreztem magam, hiszen még nemigen volt alkalmam félmeztelenül rohangálni egy srác előtt, aki ennyire tetszett volna, és akit ilyen külsővel áldottak meg az égiek – leszámítva Kevint, de ő nem tetszett, és vele melltartót is vásároltam anélkül, hogy különösebben zavarban lettem volna, meg persze együtt jártunk edzőterembe is, ha néhanapján levonszoltam magam. Új keletű merészségemnek hála, fogtam egy poharat, és Jacobnak is töltöttem, majd a kezébe nyomtam, és leültem a konyhaasztalhoz.
- Hűtsd le magad, és kezdj el gondolkodni azon, hogyan is akarod kiszedni belőlem az infót – mosolyogtam, miközben egy almát vettem ki a gyümölcskosárból, és majszolgatni kezdtem.
- Hát, ha úgy vesszük, ez csúfos kudarc, pedig azt hittem bejön – motyogta még mindig kásás hangon, majd leült a mellettem lévő székre.
- Jaj, ne mond már Jake! – haraptam még egyet az almámból, majd felnéztem rá. Látszólag tényleg visszavett egy keveset a lendületéből.
- Mit ne mondjak? Hogy elfolytam, azért mert… mert annyira szép vagy, hogy el sem tudom mondani – motyogta még mindig maga elé. A szívem ezerrel kezdett dobogni, a forróság pedig úgy égetett belülről, hogy egy porcikám sem maradt, ami ne lángolt volna, mégis a szívem volt az, ami szinte égetett a boldogságtól. Aztán egyszer csak a szeméről felszívódott az a homály, és mintha, csak most esne le neki, hogy mit is mondott az előbb, szinte megugrott ültében. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, csak azt tudtam, hogy tetszik! Felnézett rám, és bár nem tudom, hogy mit láthatott az arcomon, de szélesebbre húzta a mosolyát, majd a kezemből kiszedte az almát. Én csak néztem, hogy mit csinál, miközben a szívem megint hevesebben kezdett verni, úgy éreztem menten áttöri a bordáimat. Kész passz, menthetetlen vagyok! Forró tenyerébe vette a kezem majd maga felé kezdte húzni, előrébb kellett dőlnöm az asztalon, hogy követni tudjam. Aztán lehunyta a szemeit és a kezem megállapodott a mellkasa közepén, a szíve felett. Ahogy a kezem hozzáért a fedetlen bőréhez egy kicsit megrezzent, majd az arcán a mosoly kicsit visszább húzódott. A szíve nagyon gyorsan vert, talán volt olyan gyors, mint az enyém az imént, vagy lehet, hogy még annál is gyorsabb. A bőre selymesebb volt, mint azt gondoltam, és a mellizmai keményebbek voltak, mint amikor nekimentem. Szívogatni kezdtem az alsó ajkam, jó érzés volt, hogy hozzáérhetek. A nagyi gyűrűje, szinte fagyos volt a bőre hőmérsékletével szemben, ezen akaratlanul is elmosolyodtam. A kezem ökölbe szorult, mivel az agyam meg akarta akadályozni azt, amire a szívem már kész volt, erre Jacob szemei is kinyíltak, de csak türelmesen nézett, gyengéden, a pillantása szinte simogatott. És akkor a szívem végérvényesen is kiégette az agyam a heves dobogásával. Az öklöm megrándult, majd megint kinyílt, és felfelé indult a nyakára, majd ott elidőzött kicsit, közben a pillantásunk összekapcsolódott, és Ő elkezdett felém dőlni. Nyeltem még egy aprót, aztán én is felé kezdtem dőlni, miközben a kezem elérte a tarkóját. Felemeltem a bal kezem is, amit a jobb helyére, a szíve fölé tettem, már szinte feküdtem az asztalon. Lehunytam a szemem, mikor úgy gondoltam, hogy itt az ideje, majd vártam, hogy az ajkaink összeérjenek. Ő a kezeit az arcomra tette, ezzel kicsit elbillentve azt, aztán már éreztem a meleg leheletét az arcomon, amibe teljesen beleborzongtam. Végül meguntam a várakozást és előrébb dőltem, mire az ajkunk összeért. Jacob nem sietett, először csak egy puszit nyomott a számra, aztán már egyre sűrűbbek lettek ezek a puszik, én meg elkezdtem szédülni, az agyamat ellepte az a köd és nem éreztem mást csak őt, mindenhol. Éreztem az illatát, és éreztem a forró bőrét a tenyerem alatt. Az ajkai nagyon puhák voltak, legszívesebben rájuk tapadtam volna, de én teljesen átadtam az irányítást neki. Aztán végre hosszabban is rátalált a számra, ami rendkívül jól esett, még közelebb akartam hozzá kerülni, Ő mintha csak megérezte volna, kifordult a széken, miközben egy pillanatra sem engedett el, majd a kezei az arcomról a csípőmre csúsztak, hogy azt megragadva ültessem az ölébe. De nem vadultunk be, csak még közelebb dőltünk egymáshoz, a mellkasainkat már csak az én kezem választotta el, de kihúztam azt, és felcsúsztattam Jake nyakába.
- Hagyjátok már abba! – kiáltotta valaki a távolban, de én nem törődtem vele, csak Jacobbal. – Arielle! Nem hallod?! – A feldúlt hang gazdája nem más volt, mint az én drága húgom. – Anya azt kérdezi, hogy mi a francért nem veszed fel a telefont! – kiabálta mérgesem. Az „anya” szóra kipattantak a szemeim és gyorsan eltoltam magam Jake-től, hogy kapjak levegőt, és fel tudjam fogni, hogy mit is karattyol a húgom. Majd mint akibe villám csapott, pattantam fel, és kezdtem el a nappali felé rohanni, hogy adjak valami magyarázatot, és megkérdezzem, hogy hol van. Abban meg reménykedtem, hogy Tory nem árulta el a Jacobos kalandomat.
A nappaliba érve a félretett vezetékes telefonhoz rongyoltam, majd megálltam előtte és kifújtam magam, na, meg összeszedtem, ami persze nem ment, mert a fejem még mindig tele volt az előző néhány perc emlékeivel, végül felkaptam a telefont.
- Szia, anyu – mondtam elővéve az aranyosabbik hangomat. – Merre jársz?
- Szia, Kicsim! Miért nem veszed fel a telefonod? Mindegy is, csak azt akarom mondani, hogy be kell ugranom egy pasashoz, aki az iskola pénzügyeit intézi. Port Angelesben lakik, szóval idő mire beérek, meg vissza. Nem is tudom, hogy George hogy gondolhatta, hogy ennek itt van az ideje, de most már nem számít. Szóval legyetek jók, egyetek valamit, és vigyázz a húgodra! Szerintem fél egy előtt nem igazán érek haza! Sajnálom, de ez most fontos, nem halogathatom! Ne várjatok meg! Jó éjt, Kicsim, szia! – Azzal kinyomott, aminek roppantmód örültem, mivel egy mukkot sem kellett szólnom. Már tényleg csak abban reménykedtem, hogy Tory nem mondott semmi anyának, hogy erről meggyőződjek megint a konyhába mentem.
Jake még mindig ott ült, ahol az előbb és csak vigyorgott, miközben az én megkezdett almámat rágcsálta, Tory a hűtőben turkált, miközben a bal kezével az evőeszközös fiókban kutatott, majd kivett egy kiskanalat. Árgus szemekkel figyeltem, hogy mire készül, de amikor csak belekóstolt a levesbe, ráhagytam. Az asztalhoz ültem megint, oda, ahová először is leültem, mielőtt Jake ölében kötöttem ki. Igazából azon gondolkodtam, hogy mit is kéne most csinálnom. Nagy dilemma! Az nyilvánvaló, hogy vonzódom hozzá, sőt, annál talán kicsit komolyabb a helyzet, hiszen épp az előbb csókolóztam vele. Viszont ott van az is, hogy olyan, mintha már ezer éve ismerném.
- Holnap is van kedved átjönni? – törte meg a csendet Jake. Engem nézett egész végig, ebben szinte teljesen biztos voltam, hiszen éreztem. – Persze, nem kényszer… - értette félre a hallgatásom.
- Dehogy! Nagyon szívesen megyek! – A hajammal kezdtem babrálni, csak hogy a látszatot fenntartsam, közben viszont a szívem megint ezerrel vert. Látni akar, holnap is, szóval nem csak egy gyors unalomelűző szájra puszi volt. Ez felettébb megnyugtató, és elkeserítő is. Végül is úgy döntöttem, hogy kihasználom még ezt a kis időt, amíg itt van, és majd aztán gondolkodom a többin. Általában ezt fordítva szoktam, de sajnos a szívem ma éjszakára átvette az irányítást, és nem enged normálisan gondolkodni, vagy cselekedni. Egy valamit mégis meg kellett tudnom, méghozzá azt, hogy mennyit tud anyám.
- Tory, miről beszélgettél még anyával? – próbáltam finoman felvezetni a dolgot, hogy ne tűnjön fel neki. Kinézett a hűtőből, amolyan „ne nézz hülyének” pillantással, majd megrántotta a vállát.
- Nem köptelek be, ne aggódj! Anya úgy tudja, hogy Norah-val vagy – motyogta, mire nekem egy hatalmas kő esett le a szívemről. Anyámnak nem szándékoztam még elmondani a dolgot, hiszen ez még egyáltalán nem biztos, ráadásul még nincs is mit elmondani.
- Kösz – motyogtam én is, mivel nehezemre esett megköszönni a húgomnak bármit is, azok után, ahogy folyamatosan viselkedik velem. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és levettem még egy kukoricát a szekrényből, majd kiszedtem a zacsijából, és bedobtam a mikróba. – Van kedvetek dvd-t nézni? Keressünk valami jó filmet! – Tory meglepődve bámult, Jacob meg elvigyorodott.
- Nekem nyolc – mondta végül a húgom, Jake válaszában meg nem kételkedtem.
- Majd vedd ki a kukoricát – kiáltottam vissza, és reménykedtem benne, hogy valamelyikük magára vállalja ez a roppant megterhelő feladatot, miközben a lépcsőre szaladtam fel, hogy előkotorjam a DVD gyűjteményem, amiket én magam írtam ki – tudom, hogy ez nem éppen helyénvaló, de valljuk be, manapság, már aki csak tudja, az inkább letölti a filmeket.
A szobámba érve először is levettem a pulcsit, majd kiterítettem a radiátorra, miközben konstatáltam, hogy még mindig esik. Aztán leguggoltam a szekrényem elé, majd kihúztam a legalsó fiókot, ahová a kacatjaimat szórtam be, és már meg is láttam a kék színű tokot, amiben vagy kilencven film volt. Lapozgatni kezdtem, hogy megtaláljam a legideálisabb filmet, amit lehetőleg nem láttam már vagy tizenhatszor. A meséket élből átugrottam, meg a nagyon drámai filmeket – Kevin. Végül egy akció és egy horror film között vacilláltam, de mivel nem tudtam dönteni, ezért levittem, mind a kettőt. Egyenesen a nappaliba mentem, mivel úgy számoltam, a kukoricának már jócskán ki kellett pattognia. Jól gondoltam, már mindketten bent voltak. Jacobra időközben visszakerült a felső, és le a cipő. Tory felfészkelte magát a fotelba, Jake meg elnyúlt a kanapén. Megragadtam a kapcsolót, és benyomtam a lejátszót, majd magasba tartottam mind a két filmet.
- Akció, vagy horror? – kérdeztem félrebillentett fejjel. Jake csak vállat vont, jelezve, hogy neki aztán mindegy, Tory meg valószínűleg osztott szorzott magában.
- Horror – mondta végül, mire én elégedetten elmosolyodtam, a felesleges dvd-t leraktam a tv tetejére. Bekapcsoltam a filmet, majd a távirányítóval a kezemben telepedtem le a kanapé elé a földre.
- Látsz tőlem? – kérdeztem Jake-től, felé fordulva. Mosolyogva megforgatta a szemeit, majd hátrébb csúszott és megragadott a hónomnál fogva, hogy felemeljen. Szörnyű, hogy milyen erős, kisgyereknek éreztem magam mellette. Elfektetett maga mellett, majd a kezét átdobta a vállamon, az állát meg a fejemre támasztotta. De ami a legdurvább volt, hogy én mindezt hagytam! Hagytam, és még élveztem is! Tory egyedül rágcsálta a kukoricát, és egyszer sem rezzent össze, vagy sikított fel a keményebb jeleneteknél. Nem is tudom, hogy dőlhettem be neki az előbb, ő meg a horrorfilmek puszipajtások! Na, nem mintha én beijednék, persze azért a jó helyre beszúrt hangeffektek rám is a szívbajt hozzák, de nem szoktam félni miután vége a filmnek, és nem nézelődök folyamatosan a hátam mögé, az utcán. Talán tizenkettő lehettem, amikor Zinnával* megnéztünk valami pocsék horrort, és utána jót nevettünk az egészen. Persze, azóta kicsit kikupálódott az ízlésem, és ma már nem nézek meg mindent, de az a film a mai napig megvan.

Már egy ideje nem hallottam, ahogy Tory tömi magába a kukoricát, két féle indokot tudtam erre: egy, mert elfogyott; kettő, mert Tory bealudt. Ehhez nekem sem kellett sok, mivel az előző napi nem alvás már igencsak érzékelhető volt rajtam. A filmből is kimaradtak tíz-tíz percek, amikre még, ha izzó vassal ütnek, sem tudnék visszaemlékezni, amiből arra következtettem, hogy elszundiztam néhányszor. Jacob egyenletes lélegzése kitűnő altató volt, szóval még ez is megnehezítette az ébrenlétem.
A film kábé két órás lehetett, szóval, olyan éjfél felé lehetett vége, nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy besüpped mellettem az ágy. Így utólag nem tudnám összefoglalni a látottakat, mert egy csomó rész kiesett belőle.
- Nem akartalak felébreszteni – suttogta Jake. Nem értettem, miért suttog, de mikor a fejével a fotel felé intett, biztos voltam benne, hogy a húgom elaludt.
- Nem gond – álltam fel, majd felszedtem a tálat a földről, és bekaptam azt a megmaradt néhány szemet. A konyhában csak a mosogató fölötti lámpa égett, tompa fénnyel borítva be ezzel a helységet. Ahhoz viszont pont elég volt, hogy akadálytalanul eltaláljak a mosogatóig és belepakoljam a tálat, meg az asztalon hagyott poharakat is. Ásítva indultam vissza a nappali felé, ott viszont inkább megálltam az ajtóban. Jake olyan ügyesen kapta a karjaiba a húgom, hogy még csak meg se rezdült álmában. Édes volt, ahogy elindult vele felém, és amikor észrevett, rám mosolygott, majd a fejével a lépcső felé intett. Én is megfordultam, és előre mentem kinyitni a szobaajtót, hogy neki már csak be kelljen fektetnie az ágyba. Rádobta még a takarót is, aztán már mellettem is volt.
- Kösz, hogy felhoztad – dörmögtem, mert már én sem igazán voltam magamnál.
- Igazán nincs mit – várt be a folyosón, hogy a bejárati ajtóhoz együtt érjünk. – Menj te is aludni, fáradtnak tűnsz – jegyezte meg, miközben végigsimított az arcomon.
- Szóval most finoman közölted, hogy úgy festek, mint a mosott rongy – morogtam, miközben a szemeim már kezdtek leragadni.
- Nem ezt mondtam – nevetett fel. – Csak, hogy már a filmen is bealudtál.
- Nem volt nehéz, amikor olyan egyenletesen szuszogtál – böktem ki, de ezzel megint sikerült zavarba hoznom magam. Nem válaszolt, csak elmosolyodott, majd nyomott egy puszit a homlokomra, és kilépett az esőbe. – Jó éjt! – kiáltottam még a távolodó alakja után, majd becsuktam az ajtót, és a fürdőbe mentem, hogy megejtsek egy fürdést.

Farkas vonyításra ébredtem öt óra fele, mire melegség járta át fáradt testem, és csak remélni mertem, hogy az én farkasom volt az. Viszont annyi hátránya volt a dolognak, hogy mindig pont akkor vonyított fel, amikor már éppen elaludtam volna, így hát az öntudatlanság határán az agyam elkezdte visszadobálni a dolgait. Azt már összehoztam, hogy Rachel Jacob nővére, és van még egy ikertestvére, de neki most nem jut eszembe a neve, pedig még rá is kérdeztem Jake-nél; Rach azért volt annyira feldobva, amikor beállított Paulékhoz. Tompa agyam ekkor olyan összefüggésre jött rá, ami annyira egyszerű, hogy legszívesebben a falnak mentem volna, amiért eddig nem kapcsoltam össze. Paul volt a negyedik hang! Aki Jacobbal veszekedett, az erdőben! Az agyam innentől fogva megállás nélkül kezdett zakatolni, összerakta a puzzle hiányzó darabkáit, már csak egy-két darab hiányzott középről, de azokra sajnos nem jöhettem rá magamtól, Paul szerint legalábbis nem, ehhez Jake-re van szükségem. Apropó Jake, most, hogy nincs itt a közelemben, egy gátlástalan libának érzem magam a viselkedésem miatt. Könyörgöm, még csak ma ismertem meg, nem csinálhatom ezt! Nem! Nem! Nem! Én nem vagyok az a fajta, aki ezt megengedi magának, nem, én kivárom a sorom! Utólag visszagondolva, egy csomó mindent másképp csináltam volna, de hát a múlton már nem tudunk változtatni, ezért a jövőmet kell a kezembe vennem, és megzaboláznom egy kicsit az ösztönös cselekedeteimet. Aztán eszembe jutott a fényképezőgépem, amit lent hagytam, a dzsekimben. Úgy döntöttem, hogy lemegyek érte, amúgy is pisilnem kel, a sok este megivott víztől. Így összekötve a kellemest a hasznossal, indultam meg lefelé. Először a fürdőt tettem magamévá, majd az előszobában kibányásztam a kabátzsebemből a fekete digitális gépem. Csak azután kapcsoltam be, miután megint elvackoltam magam az ágyamban. Az első kép még az ide utunkról volt. Egy nagy fát ábrázolt, amint mögötte már megy le a nap, őszintén szólva, már nem emlékszem, hogy hol csináltam. A második a szobám volt, mert megígértem Kevinnek, hogy, amint gép közelben leszek, küldök neki néhány képet. aztán volt egy kivágott kép a papóval, ami azért volt ennyire hátul, mert ezt azután szerkesztettem, hogy az előző kettőt megcsináltam, az eredetit viszont kitöröltem, mert belelógott alul apu ujja. Mind a ketten mosolygunk rajta, én papa ölében ülök, aki csak egy kép erejéig fordult el a tv képernyő felől – ezt a képet is ki kell majd nyomtatnom. Azután még néhány tájkép, és egy az alvó Toryról, akinek ki vannak rakva a lábai az ablakon, miközben felül fülig be van takarózva. Aztán van még egy kép Norah-ról, amit a hétvégén csináltam, meg egy Paulról, aki éppen a kávéját iszogatja, délután ötkor. Puff, a korai ébredésnek! És végül a mai képek, az első, amin Jake feje van, mikor belé ütköztem. Ez a kép sem rossz, bár mégsem ez a kedvencem. A következőn a két elrontott villám-fotózási kísérletem, amiket töröltem is. Aztán még egy gondolkodó-Jacob – ezen a képen jót nevettem, tényleg nagyon koncentrált, bár nem tudom felfogni, hogyan is tudta megjósolni olyan pontosan a villámokat. A kedvenceim pedig most következek – az én tré ugrálós, ágaskodós képem, és a Jake által lekapott egymásba fonódó villámok után – amiken ketten vagyunk, az esőben. A hajam nem is állt annyira borzalmasan, aminek szívből tudtam örülni, Jake viszont egyszerűen fantasztikusan festet. Ez egy igazán jó kép lett, amit egész biztos, hogy ki is fogok nyomtatni, a Norah-val közös képünkkel együtt. Kikapcsoltam a gépet, és a szép képekkel a lehunyt szemhéjamon próbáltam ismét elaludni, ami azonban egészen addig nem sikerült, amíg meg nem hallottam az újabb farkas vonyítást. Arra aludtam el, amire felkeltem, és úgy döntöttem, ahhoz, hogy adjak egy esélyt Jacob Blacknek – aki már most elcsavarta a fejem -, először magamnak kell kijátszanom a tiszta lapot, végig kell gondolnom a dolgokat, és azt, hogy miként érzek…

*Zinna – Arielle unokanővére, már említettem egyszer.

Na, hát ennyi lett volna, remélem tetszett! Elég nagy dilemma volt nálam, hogy beletegyem-e a csókot, szóval kíváncsi lennék a véleményeitekre! Azért remélem nem maradt el nagyon az előző fejezetektől!

Millió Puszi, Fanni